Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Kiszely Márk: Kapcsolati tőke

Fotó: a szerző archívuma

Volt ez a csajom Debrecenben. Cseresznyével egyensúlyozott az ajkán, a szemében gurámikat nevelt. Tubás volt, vagy tenorkürtös, nem tudom már, a rézfúvósok között ült, a rendezői balon. Ha a nevén szólítottam, nem figyelt oda. Ha hatszögbe rendeztem a díszköveket a teste körül, magához tért.

Bővebben ...
Költészet

Rostás Mihály versei

hogyha kezembe foghatnék / egy maréknyi időt

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Bartók Imre: 1939. szeptember 23.

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Krumponyász-univerzum (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

Róbert bal szeme az óramutató járása szerint, jobb szeme azzal ellentétesen forgott egyre gyorsabban, majd teljes testében rázkódni kezdett, a földre huppant, és nem mozdult többé. A feje sistergett és füstölt.

Bővebben ...
Költészet

Halmosi Sándor versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Kabátujjukban több élet volt, / mint az Egyesült Nemzetekben ma

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Veszprémi Szilveszter: Vers, amelyben a költő megint csak hisztikézik, nincs semmi látnivaló benne

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek a költők is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Gabriela Adameșteanu (f. Száva Csanád): A zebrán

Fotó: a szerző archívuma

Kissé félrenyomtad az embereket, szinte lökdösődés nélkül, mégis makacsul, ahogy a te korodra hál’Isten megtanultad. Képes vagy helyet csinálni magadnak közöttük. Diszkréten csináltad, a kíváncsiság nem kínzó betegség, nem alapösztön, nem kell könyökölni miatta.

Bővebben ...
Költészet

Peer Krisztián versei

Fotó: Schillinger Gyöngyvér

és csak menni, menni a nyelvvel / a totál szenilis Sanyi bácsi után

Bővebben ...
Próza

Tóth-Bertók Eszter: Meghaltam

Fotó: Csoboth Edina

A ravatalozónál állnak. Az épület homlokzatán a Feltámadunk-feliratból hiányzik a t, a legjobb barátnőm rögtön kiszúrja. Nézi a d-t, hogy az is eléggé inog, közben arra gondol, hogy mennyit szenvedtünk, amikor a lakása ajtajára illesztettük fel betűnként a nevét és hiába baszakodtunk a vízmértékkel, a mai napig ferde az egész.

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI – Purosz Leonidasz: Helyi ár

A hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek a költők is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Költészet

Bánfalvi Samu: Charlie Kirk meghalt,

Fotó: A szerző archívuma

Amerika Amerika megölték Charlie Kirköt

Bővebben ...
Költészet

Bán-Horváth Veronika: Tiszta lap

Fotó: Bán-Horváth Attila

Hol nyúlánk fénylényeknek, / Hol puffadt koboldoknak látszunk.

Bővebben ...

Czapáry Veronika versei

Tudom, milyen az a gyermeki érzés, / amikor sósavba mártasz, / és ruhám folyik. Folyik el / esetleg Nakonxipánba, / ahol szeretik egymást, olyan igazán, / és ez nehéz.

Czapáry Veronika 1975-ben született. Író, költő, irodalomszervező, üvegművész. Regényei: Anya kacag (2012, Jelenkor Kiadó), Megszámolt babák (2013, Scolar Kiadó). Honlapja: www.uvegsztori.hu

 

 

Nem látszik rajtuk

 

Kifogják maguk, és szeressenek,

nem látszik, hogy nem sikerült,

még akarni sem lehet.

El sem mondhatom neked.

Elfutottál,

így tovább élek.

 

Mondtam,

hogy nem semmire,

össze kell szednem magam,

ég a villany és öt óra,

csak szerettem volna.

 

Ez érthető, de nem érdekelt,

nem is volt semmi,

Ki kell használni az égi képeket,

amikor olyan szép a táj, hogy igazán pompázik,

amikor olyan igazán szép,

nincsenek gúnyos, borzalmas és gennyes sebei,

amikor olyan szép a táj,

olyan igazán szép, ezért

akartam neked elmondani.

 

 

Olyan jól ecsetelted

 

Bejött, és lazán áttette az egyik lábát a másikra, akár egy nő.

Úgy fogunk meghalni, hogy nem sikerült.

 

Mint valami emlék. Nem volt baj.

Bejöttél hozzám, fényes voltál,

csak ültél velem szemben és néztem ezt a fájdalmas mozdulatot,

vártam, mikor lesz már vége, igazán vége.

 

Pedig kipróbáltam mindent. Olyan jól ecsetelted.

 

 

Karchomok

 

Gyenge vagyok. De hát hogyha nem félsz,

az még nem jelenti azt, hogy nem élsz.

És hogy fölösleges mindez. mert az egyetlen pont,

ami legalább egy angyalt odaadott,

elugrált a sávon, ez már a földbe látás Virágom.

Most bámulhatod, hol húzzuk meg a sávot,

mindegy, hogy hamu, vagy por, vagy karchomok,

húzzuk meg azt a sávot, egy kis sziget,

ami be lett tördelve, azt tördelni szokás,

vadul, és nincs ám kegyelem, mindet.

 

 

Folyik el Nakonxipánba  

 

Tudom, milyen az a gyermeki érzés,

amikor sósavba mártasz,

és ruhám folyik. Folyik el

esetleg Nakonxipánba,

ahol szeretik egymást, olyan igazán,

és ez nehéz.

 

Nincsenek szeleburdi városok,

csak furcsa városok, és hülye kőpadok.

Ott minden kiderül,

az lesz az a város, ahol minden kiderül.

Lecsurog a falakon a kétségbeesés,

minden reménytelen szerelemre fény derül,

a kétségbeesett és elvesztett mondatokra,

Annára is, aki úgy tűnt örök,

elcsépelt szavakra és elfeledett zsebkendőkre,

a hitre, hogy ó ne hidd,

 

eljöttünk, mint még soha,

mert Nakonxipánban viszontszeretnek a szeretők,

a rárakódott évek nem számítanak,

nem látom az arcod és tudom, hogy a ruhám folyik,

folyik el esetleg Nakonxipánba, ahol szeretik

egymást, olyan igazán

és ez nehéz.