Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Sándor Anna Viola: Nem beszélünk soha

Fotó: a szerző archívuma

Az apja akkoriban éjjelente a fülembe duruzsolt, ne is álmodjak róla, sose fogom megtudni a titkát. Erősen hozzábújtam, ő átölelt, az apja érintését éreztem a bőrömön, a horkolása, a szemébe lógó haja, a karja, a szorítása mind az apjáé volt.

Bővebben ...
Műfordítás

Giulia Caminito (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Bársonylány

Fotó: Andrea Ottaviani

Vito úgy hitte, elkapott valami betegséget. Nem talált más észszerű magyarázatot arra, miért ébredt úgy egyik napról a másikra, hogy nem megy neki a verselés. Az ihlet, a ritmus, a szavak, az ötletek hiánya gyötrő volt, elméjének csendje pedig határtalan.

Bővebben ...
Költészet

Szamosvári Bence: bálnacet expressz

Fotó: Kiss A. Kriszta

bokáig letolja két és fél autóbusznyi / ámbráscet-jelmezét

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Láncszemek

Fotó: a szerző archívuma

Nagyanyám keze a spájzban pakolászik éppen, amikor anyám szeme megpillant egy üvegvázát. Semmit sem értek.

Bővebben ...
Költészet

Vass Alexandra versei

Fotó: A szerző archívuma

azonos távolságra veri / a szögeket / a pajta deszkáiba

Bővebben ...
Próza

Kónya Sándor: Dagadék

Fotó: Kónya Tamás

Érzem a levegőben a zizegését, a nyugtalanságát, rám is átragad. Régen is így volt, de most tudom, tartanom kell magam. Folyamatosan járnak az ujjai és beszél. Arról az estéről beszél, elmondja az egészet.

Bővebben ...
Költészet

Nagy Izabella versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Egyedül él, mondta, nem kacsintott.

Bővebben ...
Fotó: Vörös Dávid

Géczi János versei

az ingem, melyet nappalonként magán viselt / s nem villant volna elő szüntelen ha betért a házba bárki idegen, alóla / hegyes, trák mellbimbója. / A hűségről nincs mit mondanom. / A hűtlenségről annyit, hogy őt én hagytam el / egy délután, pergett a hársról éppen a levél

 

… átszúrja.

Az apályt kizárólag a helyiek érzik, nem úgy
a dagályt, amely az északiaknak hőemelkedést okoz.
Barátkozom a szívritmuszavarral, mikor, ha összeforr a víz
az éggel a horizonton s a heg nem látható
a szemnek ellentmond a tapasztalat. Nem keresem a fügében
a férget, cukor fehér hevét a gyümölcsben nem állja.
A tenger a szigetek csúcsánál a szárazföld alá úgy szalad
amint a felsőrész és levált cipőtalp közé
hasítéka a levegőnek, amelybe aláereszkedik olykor
miként langyos lébe a lomha test
a bütykös ujjú láb, amely elárulja az ember korát.
Túl mindezeken, a visszamaradt tócsákban
látom, megreked az univerzum, fodrok
loccsanás, mind, amely a víz, az egészről mesél, s mind a sziklák
a részekből és részletekből felpúposodva. Szoktatom
magam a rímtelen rendhez, a rogyáshoz
amiként az esőből készített szoborhoz, vagy a szélből
faragotthoz, s – a mellérendelt percek rendje szerint –
a villámból kiömlőhöz, amely a levegőt és
a vizet egyként átszúrja.
 

… idő.

Ugyan tíz éve minden éjjel mellé feküdtem
de ő mindenkor mással hált ezen idő alatt.
Mint aki várta férjurát
mert reggelenként, ha ért hozzám, úgy
láthattam rajta, hogy tudja
az érintés nyoma bosszúért kiált.
Mítoszból mítoszba húzott magával át
mint eb a zsákmányt
mintha nem lett volna eldobható
az ingem, melyet nappalonként magán viselt
s nem villant volna elő szüntelen
ha betért a házba bárki idegen, alóla
hegyes, trák mellbimbója.
A hűségről nincs mit mondanom.
A hűtlenségről annyit, hogy őt én hagytam el
egy délután, pergett a hársról éppen a levél
almát hámozott a tornácon, ahonnan messzire ellátni
felpattant, kifésülte ősz hajából a nyár évszakát
ujjára húzta a fűszálból csavart zöld gyűrűt
s nekifutott a víznek. Mint a szem a végtelen betűknek
az Odüsszeiában, amelyet elolvasott
és már újraolvasni többé nincs idő.

 

Géczi János 1954-ben született Monostorpályiban. József Attila-díjas költő, író, képzőművész, egyetemi oktató.