Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Nagy Balázs Péter versei

Fotó: Pinczési Botond

Így lehet hát megismerni magamat, / mint szavaimat visszhangzó mitológiát

Bővebben ...
Műfordítás

Vetle Lid Larssen (f. Patat Bence): A csillagtudósok

Fotó: a szerző archívuma

És az expedíció harmadik tagja, a magyar Sajnovics? Ő vajon már a kezdeti szakaszát élte annak, ami tragikus sorsát okozta? Úgy vélem, erről megoszlanak a vélemények. Nem tudom, Ön mennyi információ birtokában van. Az a különös, hogy kedvelem Hellt: szent volt, tudós, a nagy igazság harcosa. De miért döntött úgy, hogy becsapja az egész világot?

Bővebben ...
Próza

Takács-Csomai Zsófia: Mari egy napja

Fotó: a szerző archívuma

Langymeleg, tavaszias idő fogadta, mikor kilépett az utcára, ezért úgy döntött, hogy a hosszabb úton indul el haza. Már egészen közel járt a kedvenc pékségéhez, amikor hirtelen erősen nyilallni kezdett a homloka. Érezte, hogy a szarv jelentősen megnőtt, és így már bizonyára a kendő alatt is szembetűnő.

Bővebben ...
Próza

Gyenge-Rusz Anett: Asszonyról asszonyra

Fotó: a szerző archívuma

Ahogy teltek a hetek, hónapok, kitapasztalták, mikor hullajtja Terike a holdvérét. Olyankor nem nyúltak egymáshoz. Egyszer előfordult, hogy idő előtt nekiláttak. A falu legfürgébb kecskegidája nem tudott olyat ugrani, mint Terike azon az estén.

Bővebben ...
Költészet

Karácsony Orsolya: Fészekrakás

Fotó: A szerző archívuma

Átrendezzük a semmit, / nézzük ahogy mozog

Bővebben ...
Műfordítás

Christianne Goodwin (f. Princes Beáta): Nagymamavers

Fotó: Félegyházi-Vigh Tamás

De hogy hibáztatnám őket? / Rémes ennek a versnek / az akusztikája

Bővebben ...
Próza

Kovács Adél Jenifer: Ködöt lélegzek (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

felemelem a bal lábamat, hogy kilépjek a bugyiból, megtántorodok, de nem esek el. a vizes talpamra homokos föld tapadt. mint a fogfájás, ahogy az idegen át egyenesen az állkapocsba, az egész arcba, az egész fejbe hasít, úgy villódznak előttem a képek.

Bővebben ...
Folyó/irat/mentés

Kádár Fruzsina: Pályakezdés mesterfokon – 2025 szeptember-októberi lapszemle

Montázs: SZIFONline

A-tól Z-ig irodalmi folyóiratot nem sokszor böngész végig az ember, akkor sem, ha vérbeli bölcsész. Szomorú felismerés, letagadni aligha lehet, esetleg rendszeres Írók Boltjába járással kompenzálni. Egy vers, próza, esetleg tanulmány kedvéért képes vagyok egész lapszámok megvételére, hogy aztán időhiányt meg egyéb kifogásokat mormolva nagy eséllyel többet feléjük se nézzek. Pedig jó elmerülni egy-egy szerkesztői koncepció mikrokozmoszában, tüzetesen átrágni magam a különféle tematikus blokkokon, nyomdafriss megjelenéseken, sehol máshol fel nem lelhető szakmunkákon. Le kell lassulni kicsit, hogy élvezni lehessen a papíralapú folyóiratok világát – a lapszemléhez válogatva is valahol ezt az érzést igyekeztem nyakon csípni.

Bővebben ...
Fotó: Vörös Dávid

Géczi János versei

az ingem, melyet nappalonként magán viselt / s nem villant volna elő szüntelen ha betért a házba bárki idegen, alóla / hegyes, trák mellbimbója. / A hűségről nincs mit mondanom. / A hűtlenségről annyit, hogy őt én hagytam el / egy délután, pergett a hársról éppen a levél

 

… átszúrja.

Az apályt kizárólag a helyiek érzik, nem úgy
a dagályt, amely az északiaknak hőemelkedést okoz.
Barátkozom a szívritmuszavarral, mikor, ha összeforr a víz
az éggel a horizonton s a heg nem látható
a szemnek ellentmond a tapasztalat. Nem keresem a fügében
a férget, cukor fehér hevét a gyümölcsben nem állja.
A tenger a szigetek csúcsánál a szárazföld alá úgy szalad
amint a felsőrész és levált cipőtalp közé
hasítéka a levegőnek, amelybe aláereszkedik olykor
miként langyos lébe a lomha test
a bütykös ujjú láb, amely elárulja az ember korát.
Túl mindezeken, a visszamaradt tócsákban
látom, megreked az univerzum, fodrok
loccsanás, mind, amely a víz, az egészről mesél, s mind a sziklák
a részekből és részletekből felpúposodva. Szoktatom
magam a rímtelen rendhez, a rogyáshoz
amiként az esőből készített szoborhoz, vagy a szélből
faragotthoz, s – a mellérendelt percek rendje szerint –
a villámból kiömlőhöz, amely a levegőt és
a vizet egyként átszúrja.
 

… idő.

Ugyan tíz éve minden éjjel mellé feküdtem
de ő mindenkor mással hált ezen idő alatt.
Mint aki várta férjurát
mert reggelenként, ha ért hozzám, úgy
láthattam rajta, hogy tudja
az érintés nyoma bosszúért kiált.
Mítoszból mítoszba húzott magával át
mint eb a zsákmányt
mintha nem lett volna eldobható
az ingem, melyet nappalonként magán viselt
s nem villant volna elő szüntelen
ha betért a házba bárki idegen, alóla
hegyes, trák mellbimbója.
A hűségről nincs mit mondanom.
A hűtlenségről annyit, hogy őt én hagytam el
egy délután, pergett a hársról éppen a levél
almát hámozott a tornácon, ahonnan messzire ellátni
felpattant, kifésülte ősz hajából a nyár évszakát
ujjára húzta a fűszálból csavart zöld gyűrűt
s nekifutott a víznek. Mint a szem a végtelen betűknek
az Odüsszeiában, amelyet elolvasott
és már újraolvasni többé nincs idő.

 

Géczi János 1954-ben született Monostorpályiban. József Attila-díjas költő, író, képzőművész, egyetemi oktató.