Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Jakab-Balogh Lilla versei

Fotó: Bánkövi Dorottya

A terapeutám szerint apakomplexus. / Apám szerint a terápia hülyeség

Bővebben ...
Műfordítás

Matteo Bussola (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A rozmaringot nem bántja a tél

Fotó: a szerző archívuma

Nem engedheted meg magadnak azt a luxust, hogy minden kórházi esetet személyes ügyként kezelj. Az empátia mindig lesben áll, készen arra, hogy széttépjen.

Bővebben ...
Költészet

Zsolnai György: Nem elérhető

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

írásban maradt a mélység nyaggatása

Bővebben ...
Költészet

Lesitóth Csaba versei

Fotó: @orsiornot

ja csak a békególya / meghozza a kivasalt üres kendőt

Bővebben ...
Próza

Papp-Zakor Ilka: Kirándulás

Fotó: a szerző archívuma

A Kiss-család gesztusait lehetetlen volt viszonozni, tudták a módját, hogyan tromfoljanak rám, bármit is teszek. Életvitelszerűen voltak jók.

Bővebben ...
Próza

Milbacher Róbert: P/S avagy utóirat a költő titkos életéhez (részlet)

Fotó: a szerző archívuma

Csak Heydte látta a halottat, ő azonban életében nem ismerte Sándort, aki viszont az ő személyleírása alapján felismerni vélte, az nem látta a Heydte említette holttestet.

Bővebben ...
Próza

Sz. Szabó Ádám: A grízgaluska íze

Fotó: a szerző archívuma

Soha többet nem látta szüleit boldogan. Anyján állandó, ideges feszültség lett úrrá, mint aki arra számít, hogy minden pillanatban ráijeszthetnek, vagy bármelyik sarkon ott bujkálhat egy rabló. Apja épp ellenkezőleg, immár semmin nem tudta felizgatni magát. Mintha lelkének egy része már rég felröppent volna a földről, de teste továbbra is makacsul lehorgonyozta.

Bővebben ...
Folyó/irat/mentés

Csermely Mátyás: Mégis egy történetbe jutunk - 2025 novemberi, decemberi lapszemle

Montázs: SZIFONline

Noha az egyetemi közegben óhatatlanul belefut az ember egy-egy nyomtatott lapszámba, tényleg csak belefut. Nem tulajdonít nagyobb jelentőséget nekik, hisz ezek általában folyosóra vagy könyvtárba kitett, két-három éves példányok, alig akad bennük pár ismerős név. Mondogatja is néha magának az ember, igazán elmehetne egyszer egy újságoshoz, vehetne egy friss lapszámot, elolvashatná az egészet, úgy ahogy az meg van írva. Vonatállomások újságosaiban és az Írók boltjában tett beszerző körök után, mikor megkezdi az olvasást, konstatálja, van jogosultsága ennek a formátumnak is, mert az (össze)olvasás során egy sokkal összetettebb élményt kap, igaz több figyelmet és időt szánt rá. Egyszóval rájön: nem is olyan nagy baj, hogy feleslegesen vett több, ezen szemléhez nem felhasználható folyóiratot, hiszen minden egyes szám más-más felfogásban működik, és ezek a világok remek lehetőséget adnak egy szabadlevegős merülésre a vállalkozó kedvű olvasónak.

Bővebben ...
Költészet

Fellinger Károly versei

Fotó: Görföl Jenő

A szépséges / Perszephoné sikolyát egyedül csak / Hekaté hallja

Bővebben ...
Fotó: Vörös Dávid

Géczi János versei

az ingem, melyet nappalonként magán viselt / s nem villant volna elő szüntelen ha betért a házba bárki idegen, alóla / hegyes, trák mellbimbója. / A hűségről nincs mit mondanom. / A hűtlenségről annyit, hogy őt én hagytam el / egy délután, pergett a hársról éppen a levél

 

… átszúrja.

Az apályt kizárólag a helyiek érzik, nem úgy
a dagályt, amely az északiaknak hőemelkedést okoz.
Barátkozom a szívritmuszavarral, mikor, ha összeforr a víz
az éggel a horizonton s a heg nem látható
a szemnek ellentmond a tapasztalat. Nem keresem a fügében
a férget, cukor fehér hevét a gyümölcsben nem állja.
A tenger a szigetek csúcsánál a szárazföld alá úgy szalad
amint a felsőrész és levált cipőtalp közé
hasítéka a levegőnek, amelybe aláereszkedik olykor
miként langyos lébe a lomha test
a bütykös ujjú láb, amely elárulja az ember korát.
Túl mindezeken, a visszamaradt tócsákban
látom, megreked az univerzum, fodrok
loccsanás, mind, amely a víz, az egészről mesél, s mind a sziklák
a részekből és részletekből felpúposodva. Szoktatom
magam a rímtelen rendhez, a rogyáshoz
amiként az esőből készített szoborhoz, vagy a szélből
faragotthoz, s – a mellérendelt percek rendje szerint –
a villámból kiömlőhöz, amely a levegőt és
a vizet egyként átszúrja.
 

… idő.

Ugyan tíz éve minden éjjel mellé feküdtem
de ő mindenkor mással hált ezen idő alatt.
Mint aki várta férjurát
mert reggelenként, ha ért hozzám, úgy
láthattam rajta, hogy tudja
az érintés nyoma bosszúért kiált.
Mítoszból mítoszba húzott magával át
mint eb a zsákmányt
mintha nem lett volna eldobható
az ingem, melyet nappalonként magán viselt
s nem villant volna elő szüntelen
ha betért a házba bárki idegen, alóla
hegyes, trák mellbimbója.
A hűségről nincs mit mondanom.
A hűtlenségről annyit, hogy őt én hagytam el
egy délután, pergett a hársról éppen a levél
almát hámozott a tornácon, ahonnan messzire ellátni
felpattant, kifésülte ősz hajából a nyár évszakát
ujjára húzta a fűszálból csavart zöld gyűrűt
s nekifutott a víznek. Mint a szem a végtelen betűknek
az Odüsszeiában, amelyet elolvasott
és már újraolvasni többé nincs idő.

 

Géczi János 1954-ben született Monostorpályiban. József Attila-díjas költő, író, képzőművész, egyetemi oktató.