Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Szerényi-Bartók Tamás: Szíverősítő (regényrészlet)

Fotó: Urbán Ádám

Mészkőpor és füstölő szaga keveredett odabent, és mindennek volt egyfajta otthonos mocskossága, de nem erre, még csak nem is a tanár szavaira emlékszem a legélénkebben, hanem egy lányra.

Bővebben ...
Próza

Ádám Szilamér: Hallod ezt? Csend

Fotó: a szerző archívuma

Kinyitotta a méhesház ajtaját, kihúzogatta a kaptárokat, de semmi. Végignézte az egészet, mind a három sort lentről felfelé, majd újra, és mivel nem hitt a szemének, még egyszer, harmadjára is.

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Berta Réka

én isteni parancsot soha meg nem tagadtam

Bővebben ...
Próza

Hegedűs Márton: Meccs

Fotó: a szerző archívuma

A létravértesi középpályás előre ívelte a labdát, és a B középből – a beton lelátóról – mind a tizenhat ultra egy emberként üvöltött, amint az ellenfél fürge hetese levette az elérhetetlennek tűnő labdát, centikkel az oldalvonal mellett, és megtolta a lihegő Laci mellett.

Bővebben ...
Költészet

Pocsai János versei

Fotó: Nádas Mátyás

emlékszagú molyok őrzik / a ki nem mondott nevet.

Bővebben ...
Próza

Magyary Ágnes: Regény

Fotó: morpho

Amit fontosnak tartanak az emberek a megtörtént eseményekből, az banális részlet; és ami életbevágó, azon könnyed eleganciával átsiklanak. Ezért is olyan nehéz kihámozni a valóság sarokköveit. Persze, ha a rendőrségnek lenne hozzáférése a titkosszolgálat adataihoz, akkor minden sokkal könnyebb lenne, de a városállamban nem volt cél, hogy a rendőrségnek könnyebb legyen.

Bővebben ...
Költészet

Wölfl-Molnár Eszter versei

Fotó: Nagy Viktor

Túl sokáig volt a bordák mögött

Bővebben ...
Próza

Vince András: Adamec (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

Mi itt a Magyar Televízióban megpróbálunk fenntartani bizonyos civilizált viselkedési kereteket, például légyszívessel kezdjük a mondatot. De még véletlenül se gondold azt, váltott át kioktató tegezésbe, hogy te szívességet teszel bárkinek is, ha végrehajtasz egy kérést. Ez csak annyit jelent, hogy nem vagyunk végtelenül tahók. Mi így adjuk ki a parancsot.

Bővebben ...
Költészet

Ecsedi Borbála versei

Fotó: Vigh Levente

Nehéz gyökerek fognak / nem engednek át a határon

Bővebben ...
Fotó: Vörös Dávid

Géczi János versei

az ingem, melyet nappalonként magán viselt / s nem villant volna elő szüntelen ha betért a házba bárki idegen, alóla / hegyes, trák mellbimbója. / A hűségről nincs mit mondanom. / A hűtlenségről annyit, hogy őt én hagytam el / egy délután, pergett a hársról éppen a levél

 

… átszúrja.

Az apályt kizárólag a helyiek érzik, nem úgy
a dagályt, amely az északiaknak hőemelkedést okoz.
Barátkozom a szívritmuszavarral, mikor, ha összeforr a víz
az éggel a horizonton s a heg nem látható
a szemnek ellentmond a tapasztalat. Nem keresem a fügében
a férget, cukor fehér hevét a gyümölcsben nem állja.
A tenger a szigetek csúcsánál a szárazföld alá úgy szalad
amint a felsőrész és levált cipőtalp közé
hasítéka a levegőnek, amelybe aláereszkedik olykor
miként langyos lébe a lomha test
a bütykös ujjú láb, amely elárulja az ember korát.
Túl mindezeken, a visszamaradt tócsákban
látom, megreked az univerzum, fodrok
loccsanás, mind, amely a víz, az egészről mesél, s mind a sziklák
a részekből és részletekből felpúposodva. Szoktatom
magam a rímtelen rendhez, a rogyáshoz
amiként az esőből készített szoborhoz, vagy a szélből
faragotthoz, s – a mellérendelt percek rendje szerint –
a villámból kiömlőhöz, amely a levegőt és
a vizet egyként átszúrja.
 

… idő.

Ugyan tíz éve minden éjjel mellé feküdtem
de ő mindenkor mással hált ezen idő alatt.
Mint aki várta férjurát
mert reggelenként, ha ért hozzám, úgy
láthattam rajta, hogy tudja
az érintés nyoma bosszúért kiált.
Mítoszból mítoszba húzott magával át
mint eb a zsákmányt
mintha nem lett volna eldobható
az ingem, melyet nappalonként magán viselt
s nem villant volna elő szüntelen
ha betért a házba bárki idegen, alóla
hegyes, trák mellbimbója.
A hűségről nincs mit mondanom.
A hűtlenségről annyit, hogy őt én hagytam el
egy délután, pergett a hársról éppen a levél
almát hámozott a tornácon, ahonnan messzire ellátni
felpattant, kifésülte ősz hajából a nyár évszakát
ujjára húzta a fűszálból csavart zöld gyűrűt
s nekifutott a víznek. Mint a szem a végtelen betűknek
az Odüsszeiában, amelyet elolvasott
és már újraolvasni többé nincs idő.

 

Géczi János 1954-ben született Monostorpályiban. József Attila-díjas költő, író, képzőművész, egyetemi oktató.