Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Kiszely Márk: Kapcsolati tőke

Fotó: a szerző archívuma

Volt ez a csajom Debrecenben. Cseresznyével egyensúlyozott az ajkán, a szemében gurámikat nevelt. Tubás volt, vagy tenorkürtös, nem tudom már, a rézfúvósok között ült, a rendezői balon. Ha a nevén szólítottam, nem figyelt oda. Ha hatszögbe rendeztem a díszköveket a teste körül, magához tért.

Bővebben ...
Költészet

Rostás Mihály versei

hogyha kezembe foghatnék / egy maréknyi időt

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Bartók Imre: 1939. szeptember 23.

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Krumponyász-univerzum (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

Róbert bal szeme az óramutató járása szerint, jobb szeme azzal ellentétesen forgott egyre gyorsabban, majd teljes testében rázkódni kezdett, a földre huppant, és nem mozdult többé. A feje sistergett és füstölt.

Bővebben ...
Költészet

Halmosi Sándor versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Kabátujjukban több élet volt, / mint az Egyesült Nemzetekben ma

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Veszprémi Szilveszter: Vers, amelyben a költő megint csak hisztikézik, nincs semmi látnivaló benne

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek a költők is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Gabriela Adameșteanu (f. Száva Csanád): A zebrán

Fotó: a szerző archívuma

Kissé félrenyomtad az embereket, szinte lökdösődés nélkül, mégis makacsul, ahogy a te korodra hál’Isten megtanultad. Képes vagy helyet csinálni magadnak közöttük. Diszkréten csináltad, a kíváncsiság nem kínzó betegség, nem alapösztön, nem kell könyökölni miatta.

Bővebben ...
Költészet

Peer Krisztián versei

Fotó: Schillinger Gyöngyvér

és csak menni, menni a nyelvvel / a totál szenilis Sanyi bácsi után

Bővebben ...
Próza

Tóth-Bertók Eszter: Meghaltam

Fotó: Csoboth Edina

A ravatalozónál állnak. Az épület homlokzatán a Feltámadunk-feliratból hiányzik a t, a legjobb barátnőm rögtön kiszúrja. Nézi a d-t, hogy az is eléggé inog, közben arra gondol, hogy mennyit szenvedtünk, amikor a lakása ajtajára illesztettük fel betűnként a nevét és hiába baszakodtunk a vízmértékkel, a mai napig ferde az egész.

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI – Purosz Leonidasz: Helyi ár

A hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek a költők is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Költészet

Bánfalvi Samu: Charlie Kirk meghalt,

Fotó: A szerző archívuma

Amerika Amerika megölték Charlie Kirköt

Bővebben ...
Költészet

Bán-Horváth Veronika: Tiszta lap

Fotó: Bán-Horváth Attila

Hol nyúlánk fénylényeknek, / Hol puffadt koboldoknak látszunk.

Bővebben ...

Csombor Rita versei

Vizes ruhaként hordalak. / Semmiben jöttél, és visellek, / mint félig nyitott bizalom a sebtapaszt.

 

Növekedés

 

L.K.-nak                                                 

                   „mert a kettő egy másik végtelen bizonyítása, aki nem ő maga”

                                                                               (Federico García Lorca)

Elmondtad már nekem,
hogy nem válaszolhatsz,
és a válasz nélkül maradók
utolsó menedékét is megtagadtad tőlem.  

Elmondtad már nekem,
hogy láthattam volna,
megláthattam volna a mozdulatodat,
a mozdulatodba rejtett súlyokat,
némaságod felsértett ütőerét. 

Te pajta voltál, szénaboglya, szalmaágy,
majd egy  bérmunkás
szálanként bontotta le kalászlakodat.

De a szálakból kötött falak összeállnak,
mert a szálakból kévét fon a lázadás,
mert a szálakat tartó alap védelem,
mert a szálakból rendezett kazal otthon a terméketlenségben,
és a szálakból épített kegyhely részletekkel teli dísze a tájnak,
meg az azt takaró némaságnak.
Nem szóltál a közös származásról,
pedig láthattam volna keskeny árnyékainkat,
megláthattam volna azt a mozdulatot,
és a mozdulatodból kiváló súlyt,
a válasz nélküli ólommosolyodat, amivel
utolsó menedéked a bőröm alá rejtetted.  

 

Előtted

Vizes ruhaként hordalak.
Semmiben jöttél, és visellek,
mint félig nyitott bizalom a sebtapaszt.
Kisöpört sarkok fogadnak.

Az ásóba tört embermély bántja a szememet.
Közénk feszített köldökzsinóron
a kötéltánc végén egymásba rogyunk.
Levágtál önmagamról azzal, hogy körbevettél.

Nincs hová fordítanom a fejem.
Virággombócok árnyéka a takaróm.
A társremeteség beléd formál.
Kimondott szavak padlóra feszülő vajúdása vagyok.

A nyomok csak félsorok.
Vártalak.

Mindaz

Mindaz, ami kezdetben volt,
és közénk szorult, hogy összetartson,
százas szög az albumunkban,
aminek húsig ér a vége akkor is,
ha a távolodó cipő hangosabb a vártnál,
ugyanaz a belső marás,
ahová beköltöztünk az arányok miatt,
ugyanaz a megsemmisíthetetlen műszer,
ami saját torzójává alakít mindent,
szilárd kapcsolódás,
eljegyzett ujjra hurkolt acélsodrony,
külső és belső arcunk mása,
a szorításból kicsapódó látlelet,
lepkehálóba csomagolt vérszegénység,
apró rángások csillapodása,
a részletekbe fészket rakó elutasítás,
instant hűség dunsztkötésben,
ciklámen folt a feloldozáson,

krónikus rejtőzködésünk viharkabátja,
közös vonalkódunk.

 

Viharhangulat

Denevérszárnyú villám
a szakadozott köntösű égen.
Csillámszóróként az ünneptelent
díszíti.

Felfakad, ahogyan csak
részletek válhatnak ki egy vérző,
frissen-szült gondolatból, feltépett
mélykéken.

Szárnyaszegecselten
feszülnek a pupillák,
darabos ablak e két
gömbalak.

A viharhagyott ékszer
a te fényrésed, egyre közelebb
enged, hogy felhő-szeplősen tárjon
boltívet.

A kinti sötétség nem
tapintatlan: befelé szitál
az ütemes madzag-alkonyat.
Villanás.


Csombor Rita 1985-ben született. Középiskolai magyartanár, PhD hallgató a Szegeden. Első verseskötete 2018-ban jelent meg Smink nélkül címmel a FISZ Könyvek Sorozatban.