Csombor Rita versei
- Részletek
- Írta: Sára-Csombor Rita
Vizes ruhaként hordalak. / Semmiben jöttél, és visellek, / mint félig nyitott bizalom a sebtapaszt.
Növekedés
L.K.-nak
„mert a kettő egy másik végtelen bizonyítása, aki nem ő maga”
(Federico García Lorca)
Elmondtad már nekem,
hogy nem válaszolhatsz,
és a válasz nélkül maradók
utolsó menedékét is megtagadtad tőlem.
Elmondtad már nekem,
hogy láthattam volna,
megláthattam volna a mozdulatodat,
a mozdulatodba rejtett súlyokat,
némaságod felsértett ütőerét.
Te pajta voltál, szénaboglya, szalmaágy,
majd egy bérmunkás
szálanként bontotta le kalászlakodat.
De a szálakból kötött falak összeállnak,
mert a szálakból kévét fon a lázadás,
mert a szálakat tartó alap védelem,
mert a szálakból rendezett kazal otthon a terméketlenségben,
és a szálakból épített kegyhely részletekkel teli dísze a tájnak,
meg az azt takaró némaságnak.
Nem szóltál a közös származásról,
pedig láthattam volna keskeny árnyékainkat,
megláthattam volna azt a mozdulatot,
és a mozdulatodból kiváló súlyt,
a válasz nélküli ólommosolyodat, amivel
utolsó menedéked a bőröm alá rejtetted.
Előtted
Vizes ruhaként hordalak.
Semmiben jöttél, és visellek,
mint félig nyitott bizalom a sebtapaszt.
Kisöpört sarkok fogadnak.
Az ásóba tört embermély bántja a szememet.
Közénk feszített köldökzsinóron
a kötéltánc végén egymásba rogyunk.
Levágtál önmagamról azzal, hogy körbevettél.
Nincs hová fordítanom a fejem.
Virággombócok árnyéka a takaróm.
A társremeteség beléd formál.
Kimondott szavak padlóra feszülő vajúdása vagyok.
A nyomok csak félsorok.
Vártalak.
Mindaz
Mindaz, ami kezdetben volt,
és közénk szorult, hogy összetartson,
százas szög az albumunkban,
aminek húsig ér a vége akkor is,
ha a távolodó cipő hangosabb a vártnál,
ugyanaz a belső marás,
ahová beköltöztünk az arányok miatt,
ugyanaz a megsemmisíthetetlen műszer,
ami saját torzójává alakít mindent,
szilárd kapcsolódás,
eljegyzett ujjra hurkolt acélsodrony,
külső és belső arcunk mása,
a szorításból kicsapódó látlelet,
lepkehálóba csomagolt vérszegénység,
apró rángások csillapodása,
a részletekbe fészket rakó elutasítás,
instant hűség dunsztkötésben,
ciklámen folt a feloldozáson,
krónikus rejtőzködésünk viharkabátja,
közös vonalkódunk.
Viharhangulat
Denevérszárnyú villám
a szakadozott köntösű égen.
Csillámszóróként az ünneptelent
díszíti.
Felfakad, ahogyan csak
részletek válhatnak ki egy vérző,
frissen-szült gondolatból, feltépett
mélykéken.
Szárnyaszegecselten
feszülnek a pupillák,
darabos ablak e két
gömbalak.
A viharhagyott ékszer
a te fényrésed, egyre közelebb
enged, hogy felhő-szeplősen tárjon
boltívet.
A kinti sötétség nem
tapintatlan: befelé szitál
az ütemes madzag-alkonyat.
Villanás.
Csombor Rita 1985-ben született. Középiskolai magyartanár, PhD hallgató a Szegeden. Első verseskötete 2018-ban jelent meg Smink nélkül címmel a FISZ Könyvek Sorozatban.
