Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Műfordítás

Xaver Bayer prózái

Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.
Lesi Zoltán fordításában

Egy nap elért engem is. Vettem egy iratmegsemmisítőt, és ledaráltam az évek óta felhalmozott levelezésemet, személyes feljegyzéseimet. Aztán elkezdtem rendet rakni a lakásban, kipakoltam a fiókjaimat, kidobtam mindent, amire nem volt szükségem, és a többit ergonomikusan rendszereztem. A könyveket, hanglemezeket, DVD-ket és számítógépes játékokat alfabetikus sorrendbe raktam. Amelyik egy kicsit is ciki volt, azt megsemmisítettem. A szekrénysorok látható részein lévő kacatokat kidobtam. Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.

Műfordítás

Ivan Wernisch versei

A ravatalozóban aludtunk a templom mögött.
Vörös István fordításában

Kadó mester lehúzta a jobb lábáról a cipőjét, és kidobta az ajtón, aztán megkérdezte: Hol a cipőm? / Ott, az ajtó mögött, mutatta az egyik tanítvány. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / Az udvaron, találgatta egy másik. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / A bal lábán! / Hol a cipőm?

Műfordítás

Friederike Mayröcker verse

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik. / a pianínó egyedül kezd el játszani. / a lefolyócsatorna sapienzával bemocskolva. / harminc éve vagyunk elválasztva egymástól (amikor te voltál 30, / én épp akkor láttam meg a napfényt). / axiális, te nagy felugró. / variábilis sírba veled.

Költészet

Závada Péter verse

Megáll az álom távolabbi végében.

Folyamatos jelen. A halottak csoszogása / tisztán kivehető a kórus márványpadlóján. / És a bejárat fölött X. Ince hullazöld jobbja — / holtában is valóságosan int felénk, / és a kezek tulajdonosa visszalép / a hallgatás közepére. // Semmi etimológia: a nevet csak a hangzás / kötötte össze az agóniával. A medencék / vizében a tér abszolutizmus-kori képe

Kinder

Ayhan Gökhan gyerekversei

Aztán egy napon / magával ment el. / Lefekvés előtt néha erre gondolok, / s hullámzik a szám, / mint az őszi Balaton.

Csombor Rita versei

Vizes ruhaként hordalak. / Semmiben jöttél, és visellek, / mint félig nyitott bizalom a sebtapaszt.

 

Növekedés

 

L.K.-nak                                                 

                   „mert a kettő egy másik végtelen bizonyítása, aki nem ő maga”

                                                                               (Federico García Lorca)

Elmondtad már nekem,
hogy nem válaszolhatsz,
és a válasz nélkül maradók
utolsó menedékét is megtagadtad tőlem.  

Elmondtad már nekem,
hogy láthattam volna,
megláthattam volna a mozdulatodat,
a mozdulatodba rejtett súlyokat,
némaságod felsértett ütőerét. 

Te pajta voltál, szénaboglya, szalmaágy,
majd egy  bérmunkás
szálanként bontotta le kalászlakodat.

De a szálakból kötött falak összeállnak,
mert a szálakból kévét fon a lázadás,
mert a szálakat tartó alap védelem,
mert a szálakból rendezett kazal otthon a terméketlenségben,
és a szálakból épített kegyhely részletekkel teli dísze a tájnak,
meg az azt takaró némaságnak.
Nem szóltál a közös származásról,
pedig láthattam volna keskeny árnyékainkat,
megláthattam volna azt a mozdulatot,
és a mozdulatodból kiváló súlyt,
a válasz nélküli ólommosolyodat, amivel
utolsó menedéked a bőröm alá rejtetted.  

 

Előtted

Vizes ruhaként hordalak.
Semmiben jöttél, és visellek,
mint félig nyitott bizalom a sebtapaszt.
Kisöpört sarkok fogadnak.

Az ásóba tört embermély bántja a szememet.
Közénk feszített köldökzsinóron
a kötéltánc végén egymásba rogyunk.
Levágtál önmagamról azzal, hogy körbevettél.

Nincs hová fordítanom a fejem.
Virággombócok árnyéka a takaróm.
A társremeteség beléd formál.
Kimondott szavak padlóra feszülő vajúdása vagyok.

A nyomok csak félsorok.
Vártalak.

Mindaz

Mindaz, ami kezdetben volt,
és közénk szorult, hogy összetartson,
százas szög az albumunkban,
aminek húsig ér a vége akkor is,
ha a távolodó cipő hangosabb a vártnál,
ugyanaz a belső marás,
ahová beköltöztünk az arányok miatt,
ugyanaz a megsemmisíthetetlen műszer,
ami saját torzójává alakít mindent,
szilárd kapcsolódás,
eljegyzett ujjra hurkolt acélsodrony,
külső és belső arcunk mása,
a szorításból kicsapódó látlelet,
lepkehálóba csomagolt vérszegénység,
apró rángások csillapodása,
a részletekbe fészket rakó elutasítás,
instant hűség dunsztkötésben,
ciklámen folt a feloldozáson,

krónikus rejtőzködésünk viharkabátja,
közös vonalkódunk.

 

Viharhangulat

Denevérszárnyú villám
a szakadozott köntösű égen.
Csillámszóróként az ünneptelent
díszíti.

Felfakad, ahogyan csak
részletek válhatnak ki egy vérző,
frissen-szült gondolatból, feltépett
mélykéken.

Szárnyaszegecselten
feszülnek a pupillák,
darabos ablak e két
gömbalak.

A viharhagyott ékszer
a te fényrésed, egyre közelebb
enged, hogy felhő-szeplősen tárjon
boltívet.

A kinti sötétség nem
tapintatlan: befelé szitál
az ütemes madzag-alkonyat.
Villanás.


Csombor Rita 1985-ben született. Középiskolai magyartanár, PhD hallgató a Szegeden. Első verseskötete 2018-ban jelent meg Smink nélkül címmel a FISZ Könyvek Sorozatban.