Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Műfordítás

Xaver Bayer prózái

Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.
Lesi Zoltán fordításában

Egy nap elért engem is. Vettem egy iratmegsemmisítőt, és ledaráltam az évek óta felhalmozott levelezésemet, személyes feljegyzéseimet. Aztán elkezdtem rendet rakni a lakásban, kipakoltam a fiókjaimat, kidobtam mindent, amire nem volt szükségem, és a többit ergonomikusan rendszereztem. A könyveket, hanglemezeket, DVD-ket és számítógépes játékokat alfabetikus sorrendbe raktam. Amelyik egy kicsit is ciki volt, azt megsemmisítettem. A szekrénysorok látható részein lévő kacatokat kidobtam. Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.

Műfordítás

Ivan Wernisch versei

A ravatalozóban aludtunk a templom mögött.
Vörös István fordításában

Kadó mester lehúzta a jobb lábáról a cipőjét, és kidobta az ajtón, aztán megkérdezte: Hol a cipőm? / Ott, az ajtó mögött, mutatta az egyik tanítvány. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / Az udvaron, találgatta egy másik. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / A bal lábán! / Hol a cipőm?

Műfordítás

Friederike Mayröcker verse

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik. / a pianínó egyedül kezd el játszani. / a lefolyócsatorna sapienzával bemocskolva. / harminc éve vagyunk elválasztva egymástól (amikor te voltál 30, / én épp akkor láttam meg a napfényt). / axiális, te nagy felugró. / variábilis sírba veled.

Költészet

Závada Péter verse

Megáll az álom távolabbi végében.

Folyamatos jelen. A halottak csoszogása / tisztán kivehető a kórus márványpadlóján. / És a bejárat fölött X. Ince hullazöld jobbja — / holtában is valóságosan int felénk, / és a kezek tulajdonosa visszalép / a hallgatás közepére. // Semmi etimológia: a nevet csak a hangzás / kötötte össze az agóniával. A medencék / vizében a tér abszolutizmus-kori képe

Kinder

Ayhan Gökhan gyerekversei

Aztán egy napon / magával ment el. / Lefekvés előtt néha erre gondolok, / s hullámzik a szám, / mint az őszi Balaton.

Marno János versei

amint az ember a sötétben hirtelen arra riad, / hogy nem tudja, hol van. S csupán úgy érzi, mintha / mögötte valaki ülne egy vezetőfülkében, / aki bele-belebóbiskolva is sejti azért még, / hogy merre haladnak.

Marno János 1949-ben született Budapesten. Babérkoszorú- és József Attila-díjas költő, műfordító, esszéista. Legutóbbi kötete 2015-ben jelent meg, Hideghullám címmel, a Magvető Kiadó gondozásában.

 

 

Az ellenérzés veszte

 

Ellenérzésemet leküzdve szálltam fel

végül mégiscsak a kedvenc villamosomra,

s hátamat nyomban nekivetve elöl

a vezetőfülke falának, hogy még a

vihogó kamaszlányok közelléte se bénítsa

meg gyúlékony elmémet, melyet egy

agyagos gödörben fognak hamarosan

kioltani vagy magukévá tenni a férgek.

Orromban érzem is éppen a földgáz szagát,

indulóban vidékre, az öregekhez, mert száz

éve nem láttam őket, nem jártak nagyon

az eszemben sem, ellenben Ralph emlékezett

meg róluk egy ma küldött levelében,

melyben arról is ír, hogy nemrég vesztette el

a feleségét. Ralphra magára nem emlékszem,

ahogyan ő sem énrám, ő valahol közép-

Amerikában élhet egy kertes házban, mert arról is

említést tesz, hogy párja halálát követően

talált valamit az udvarukban, amiről

egyelőre hadd hallgasson még rejtelmesen.

Íme, gondoltam erre tétován, az eset, amikor

mégiscsak mintha lángja csóválná a gyufát,

amint az ember a sötétben hirtelen arra riad,

hogy nem tudja, hol van. S csupán úgy érzi, mintha

mögötte valaki ülne egy vezetőfülkében,

aki bele-belebóbiskolva is sejti azért még,

hogy merre haladnak. A visszaalvó pedig

megérzi végre, hogy a lányoknak hal- és nem

hónaljszaguk van, ami nem csupán émelygést,

de valami felkavaróan ódon otthonosság

érzetet is kelt a zárdafolyosón ácsorgó

vidéki szerzetben, akire lassan rásül

a pepitapettyes télikabát, és kiégőben

a szeme körül a lila karikák.

 

 

Ha gyufaszál lobban

 

                        David Lynchnek           

 

Uram,

a te házad egyetlen lángemlék!

 

 

November

 

November a halálom, sehol egy

fogantyú a homályban, ujjaim

dermedten meredeznek szanaszét,

mikor fújnám ki a herpesztől sajgó

orromat, és a papírzsebkendő

nyomban elmállik. Rendőrt sem látok

az utcákon, középületek előtt,

ivók környékén, vagy nem ismerem már

fel őket a rossz szememmel, mellyel

olvasni is csak a sírok közt tudok,

ha egyáltalán. Húgom a nővérem

lábánál nyugszik egy urnában, ha most

a hasamra ütök, s nem a fejénél,

ami megfordítva képtelenségnek

hatna, hiszen a húgom porrá égett,

s annak tulajdonítani jelentőséget,

hogy hol van a fej a porhoz képest

és merre a láb, már majdnem nevetséges

volna. Őrült régen jártam erre,

serdülőben, biciklivel, tüdőm a port

még bírta, tekertem felhőjében pont           

úgy, mint a sárban, a sportpályától

kanyarodtam le, egy szűk ösvényen

keresztül, a Temető utcába;

az öreg Sarkadihoz, a suszterhez

mentem, téli bakancsomat vittem

hozzá, talpalja meg újra. Tavaly már

megtette, egy forintot fogadott el

fizetségül érte. És most a fejét

csóválta: minek, ha egyszer kinőttem.

 

 

Téliromkert

 

Ó, üres tekintetű lelkekkel

zsúfolt üveges telkek, mi teremhet

vajon még meg bennetek a téli

égiháború után, melyet teljes

lehűlés, majd sarki fagy követett,

a hordóban a káposzta áttetsző,

rozetta mintájú jégsaláta lett,

jégcsákánnyal sem igen tálallható.

Érbetegség, mely gyógyíthatatlan.

Ám van még idő beletörődni

éppen, helyrebiggyeszteni a félre-

fittyedt ajkat, leereszteni a két

- előbőrnek tetsző – szemhéjat, mert

a szerelem alszik csak, nem a lélek.

 

 

Fagy

 

Thomas Bernhard emlékének

 

 

Nincs házam, ahonnét kidughatnám

a fejem, majd a lábamat is, tiszta

hó a járda, vagy alatta már jég

lapul, lesben állva lépéseimre.

Nemrégiben le kellett horgonyoznom

az úttesten átkelve kevéssel

a Kínai után, s áldását kérnem

magamban némán egy Mindenhatónak

a halálomra, ha úgy adódnék,

hogy többé nem nyílik járata bennem

a levegőnek se ki, se be. Nem

nehezteltem közben senkire, nem

jutott eszembe senki, ki cserben

hagyhatna ott vagy segíthetne.

 

 

 

Társasház

 

Hajnalban, ahelyett, hogy végeznék

magammal, kimegyek a konyhába

harapni valamit, teát főzni,

s ismét harapni hozzá még valamit.

Korrektebb húzás talán az volna,

hogyha saját fogammal tépném szét

valamelyik verőeremet, meg

nem mondaná senki, hogy a dühtől

vagy az eszeveszett fájdalomtól

őrjöngenék, bezárkózva fürdő-

szobánkba, egy örökké üvöltő

rádió mellett. Ilyenkor hajnalban

persze mégsem bőgethetem a rohadt

készüléket, higgyék csak, hogy emésztek.