Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom?

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája

Montázs: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris, 'White Polypous Thing' by deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...
Költészet

Závada Péter: Világos körülmények

Fotó: Máté Péter / Jelenkor

Kezünk közt eltévedt túrázók / utolsó életjelei egy térképen, melyet nem mi rajzoltunk, de rátaláltunk, / és most utólag felelősséggel tartozunk értük. 

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...

Fekete Anna versei

De nincsenek télen is virágzó fák, / kivételek. Csak történet, folytonos, szakadatlan. / A felfelé hajított kő határtalan, boldog büszkesége. / És tehetetlensége, mikor lefelé zuhan.

Fekete Anna 1988-ban született Révkomáromban. Középiskolái döntő részét Budapesten végezte, jelenleg Bécsben tanul, aneszteziológusnak készül. Első verskötete Oda-vissza címmel lát napvilágot a FISZ gondozásában, a 2015-ös Ünnepi Könyvhéten.

 

 

Mindig, pontosan

 

Egy riadt, mozgó pontot figyelsz az égen?
Vagy talán imádkozol valamiért? Lehet repülő,
madár, eltévedt kődarab. Vas és szén és víz
minden test, de csak a vágyakozás vagy az imádság
képzeli, hogy félig-meddig ismerősek. A szeretet
saját jeleit keresi, ezért a vágyott tárgyat sejtig-atomig
újrarendezi. Így téved Isten is, mikor a jókat
és a rosszakat akarja szétválasztani.

 

 

Tenebre

 

Az éjszaka csecsemőillathoz szokott. Lónyerítéshez,
vidáman tágas álmokhoz. Vágyaktól ragyogó,
maguktól nyíló-csukódó ablakokhoz. Ám sokan hiszik,
hogy a sötétség csak egy lyuk, ahova csontokat hajigálunk.
Hiszen olyan erős, biztos és nyugodt.

Nem tud tiltakozni. 

 

 

Ahogy lebben

 

Magára hagytam ezt a verset.

Belevesztettem a nagy limlom-

tengerbe, a szanaszét hagyott

kupakok, cédulák, füzetek áradatába, 

amit az idő összesöpör egyszer.

 

Megszabadult ez a vers tőlem,

ahogy megszabadult a papírlaptól is.

Boldogan és könnyen elkeveredett

mások lélegzetével, elbújt és megerősödött,

mint a gyermek a mesében, akit anyja 
belevetett a tengerbe, de a történet
fogaskerekei nem hagyták elpusztulni.

 

Én ugyan nem láthatom. De velem van,

érzem a szélből. Kinyitja előttem az ajtókat,
és figyel mindentudó, áttetsző, kék szemével.

 

 

Ma éjjel

 

Élnek azok is, akikre már nem emlékszel.
Jól laknak lármával, bosszúsággal, dühvel,
amivel megpróbálod agyonhallgatni vagy

csak túlkiabálni őket. Hisz akikről nem beszélsz,

azokat ezerszer kell eltemetned: el kell temetned
őket reggel, és el kell temetned minden este.
Élnek benned – bebábozódott múmiák –
sóváran, húsosan, mindig-éhesen. Ma éjjel
jól vigyázz! Ma éjjel megint anyákat temetnek.

 

 

Csak szabadon

 

A fiatalság feladat. Össze is zavar. Nézegetem
a tükörben a karomat: erős, fényes, meleg, barna,
– bár talán hozzám jobban illene, ha az egyik
fehér maradna. De nincsenek télen is virágzó fák,
kivételek. Csak történet, folytonos, szakadatlan.

A felfelé hajított kő határtalan, boldog büszkesége.

És tehetetlensége, mikor lefelé zuhan.