Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Műfordítás

Xaver Bayer prózái

Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.
Lesi Zoltán fordításában

Egy nap elért engem is. Vettem egy iratmegsemmisítőt, és ledaráltam az évek óta felhalmozott levelezésemet, személyes feljegyzéseimet. Aztán elkezdtem rendet rakni a lakásban, kipakoltam a fiókjaimat, kidobtam mindent, amire nem volt szükségem, és a többit ergonomikusan rendszereztem. A könyveket, hanglemezeket, DVD-ket és számítógépes játékokat alfabetikus sorrendbe raktam. Amelyik egy kicsit is ciki volt, azt megsemmisítettem. A szekrénysorok látható részein lévő kacatokat kidobtam. Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.

Műfordítás

Ivan Wernisch versei

A ravatalozóban aludtunk a templom mögött.
Vörös István fordításában

Kadó mester lehúzta a jobb lábáról a cipőjét, és kidobta az ajtón, aztán megkérdezte: Hol a cipőm? / Ott, az ajtó mögött, mutatta az egyik tanítvány. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / Az udvaron, találgatta egy másik. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / A bal lábán! / Hol a cipőm?

Műfordítás

Friederike Mayröcker verse

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik. / a pianínó egyedül kezd el játszani. / a lefolyócsatorna sapienzával bemocskolva. / harminc éve vagyunk elválasztva egymástól (amikor te voltál 30, / én épp akkor láttam meg a napfényt). / axiális, te nagy felugró. / variábilis sírba veled.

Költészet

Závada Péter verse

Megáll az álom távolabbi végében.

Folyamatos jelen. A halottak csoszogása / tisztán kivehető a kórus márványpadlóján. / És a bejárat fölött X. Ince hullazöld jobbja — / holtában is valóságosan int felénk, / és a kezek tulajdonosa visszalép / a hallgatás közepére. // Semmi etimológia: a nevet csak a hangzás / kötötte össze az agóniával. A medencék / vizében a tér abszolutizmus-kori képe

Kinder

Ayhan Gökhan gyerekversei

Aztán egy napon / magával ment el. / Lefekvés előtt néha erre gondolok, / s hullámzik a szám, / mint az őszi Balaton.

Fekete Anna versei

De nincsenek télen is virágzó fák, / kivételek. Csak történet, folytonos, szakadatlan. / A felfelé hajított kő határtalan, boldog büszkesége. / És tehetetlensége, mikor lefelé zuhan.

Fekete Anna 1988-ban született Révkomáromban. Középiskolái döntő részét Budapesten végezte, jelenleg Bécsben tanul, aneszteziológusnak készül. Első verskötete Oda-vissza címmel lát napvilágot a FISZ gondozásában, a 2015-ös Ünnepi Könyvhéten.

 

 

Mindig, pontosan

 

Egy riadt, mozgó pontot figyelsz az égen?
Vagy talán imádkozol valamiért? Lehet repülő,
madár, eltévedt kődarab. Vas és szén és víz
minden test, de csak a vágyakozás vagy az imádság
képzeli, hogy félig-meddig ismerősek. A szeretet
saját jeleit keresi, ezért a vágyott tárgyat sejtig-atomig
újrarendezi. Így téved Isten is, mikor a jókat
és a rosszakat akarja szétválasztani.

 

 

Tenebre

 

Az éjszaka csecsemőillathoz szokott. Lónyerítéshez,
vidáman tágas álmokhoz. Vágyaktól ragyogó,
maguktól nyíló-csukódó ablakokhoz. Ám sokan hiszik,
hogy a sötétség csak egy lyuk, ahova csontokat hajigálunk.
Hiszen olyan erős, biztos és nyugodt.

Nem tud tiltakozni. 

 

 

Ahogy lebben

 

Magára hagytam ezt a verset.

Belevesztettem a nagy limlom-

tengerbe, a szanaszét hagyott

kupakok, cédulák, füzetek áradatába, 

amit az idő összesöpör egyszer.

 

Megszabadult ez a vers tőlem,

ahogy megszabadult a papírlaptól is.

Boldogan és könnyen elkeveredett

mások lélegzetével, elbújt és megerősödött,

mint a gyermek a mesében, akit anyja 
belevetett a tengerbe, de a történet
fogaskerekei nem hagyták elpusztulni.

 

Én ugyan nem láthatom. De velem van,

érzem a szélből. Kinyitja előttem az ajtókat,
és figyel mindentudó, áttetsző, kék szemével.

 

 

Ma éjjel

 

Élnek azok is, akikre már nem emlékszel.
Jól laknak lármával, bosszúsággal, dühvel,
amivel megpróbálod agyonhallgatni vagy

csak túlkiabálni őket. Hisz akikről nem beszélsz,

azokat ezerszer kell eltemetned: el kell temetned
őket reggel, és el kell temetned minden este.
Élnek benned – bebábozódott múmiák –
sóváran, húsosan, mindig-éhesen. Ma éjjel
jól vigyázz! Ma éjjel megint anyákat temetnek.

 

 

Csak szabadon

 

A fiatalság feladat. Össze is zavar. Nézegetem
a tükörben a karomat: erős, fényes, meleg, barna,
– bár talán hozzám jobban illene, ha az egyik
fehér maradna. De nincsenek télen is virágzó fák,
kivételek. Csak történet, folytonos, szakadatlan.

A felfelé hajított kő határtalan, boldog büszkesége.

És tehetetlensége, mikor lefelé zuhan.