Hírlevél feliratkozás

Keresés

HISZTI

HISZTI - Endrey-Nagy Ágoston: Magyarázat

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Raphael Dagold versei (f. Murányi Zita)

https://www.raphaeldagold.com/

Amikor a fekete kis kecske vére lefolyik / a vágóhíd padlóján a parasztház mögött

Bővebben ...
Próza

Varga László Edgár: Iepuraș Béla

Fotó: Szentes Zágon

Csak az általános idő múlásával vált lassan nyilvánvalóvá, hogy az ő, a Iepuraș Béla ideje nem múlik többé. Nem gyűltek például tovább a szeme sarkában a szarkalábak. Ha hetekig nem mosta meg, akkor sem zsírosodott a haja, sőt nem is nőtt. Nem nőtt a körme sem, de ami igazán meglepte: nem nőttek többé a metszőfogai.

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Kiss Lóránt: Hasítás

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű II.

Fotó: Giovanni Previdi

A Corso Italián hömpölygött a tömeg. A bárok neonfényei és a lampionok, a folyamatos, nagyhangú lárma, a fagyi-, ostya- és pizzaillat ébren tartotta a várost. Az izzadt turisták egymásra torlódtak, mindenki a Bovio térre igyekezett, hogy le ne maradjon a tűzijátékról. A türelmetlen sokaság elbágyasztott, elringatott. Hagytam magam sodorni.

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű I.

Fotó: Giovanni Previdi

Folyamatosan beszéltünk, mégsem mondtunk semmit: csak a test számított, a magnetikus vonzású. Csiklandozásokból, ingerlésekből állt a nyelvünk, térdek és könyökök összekoccanásából. A kabócák ciripelése az ágak alkotta boltívből fülsértő volt, de csak növelte az érzést: itt akarunk maradni, ahol olyan erősen dübörög az élet, hogy az már súrolja a halhatatlanságot.

Bővebben ...
Próza

Tóth Vivien: Elefántsimogató (regényrészlet)

Fotó: Szokodi Bea

A többiekkel gyógyszerosztásnál koccintunk az újévre egy pohár vízzel. Még utoljára kinézek az utcára, ahonnan egyre több dudaszó szűrődik be.

Bővebben ...
Költészet

Vida Kamilla versei

Fotós: Sivák Zsófia

mindegy: a sznobokat az első könyvemben már úgyis elijesztettem!

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Ferencz Mónika: Hiszti

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Költészet

Taizs Gergő versei

Fotó: Pápai Zoltán

A cilinderben üregedő nyúl / orrcimpáján a tenger habjai

 

A fénykörön túl

A takarás roppant rendszerében
az emberek úgy változnak,
hogy elfelejtenek szólni róla.
Engem arra szánt az Úr,
hogy vágyni tanuljak,
de sosem tanított meg
jól feledni.
Határozott bizonytalansággal,
szó- és számkivetettségben,
a hallgatás szemhéjnyi zsákutcájában
sosem leszek igazán
egymagam,
fogadkozom,
és lehugyozom a gyanútlan csillagokat.

 

Paphos nélküled

Nyikorog a reggel, a kertkapu, a hintaszék –
minden határos valamivel.
Aztán az ellobbanó felhők.
Az anyag szenvedő szerkezete.
A cilinderben üregedő nyúl
orrcimpáján a tenger habjai.
De mi okozza a bolygók táncát,
az aritmiát a harangszóban,
amikor félrevered szívemet?

 

Taizs Gergő 1984-ben született Tatabányán. Verset ír.
 
Költészet

Farkas Arnold Levente: teketória

Fotó: A szerző archívuma

mint / teketória nélküli szóban / a méla igazság

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Korda Bonifác: A nagy fölemelkedés

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...

Fekete Anna versei

De nincsenek télen is virágzó fák, / kivételek. Csak történet, folytonos, szakadatlan. / A felfelé hajított kő határtalan, boldog büszkesége. / És tehetetlensége, mikor lefelé zuhan.

Fekete Anna 1988-ban született Révkomáromban. Középiskolái döntő részét Budapesten végezte, jelenleg Bécsben tanul, aneszteziológusnak készül. Első verskötete Oda-vissza címmel lát napvilágot a FISZ gondozásában, a 2015-ös Ünnepi Könyvhéten.

 

 

Mindig, pontosan

 

Egy riadt, mozgó pontot figyelsz az égen?
Vagy talán imádkozol valamiért? Lehet repülő,
madár, eltévedt kődarab. Vas és szén és víz
minden test, de csak a vágyakozás vagy az imádság
képzeli, hogy félig-meddig ismerősek. A szeretet
saját jeleit keresi, ezért a vágyott tárgyat sejtig-atomig
újrarendezi. Így téved Isten is, mikor a jókat
és a rosszakat akarja szétválasztani.

 

 

Tenebre

 

Az éjszaka csecsemőillathoz szokott. Lónyerítéshez,
vidáman tágas álmokhoz. Vágyaktól ragyogó,
maguktól nyíló-csukódó ablakokhoz. Ám sokan hiszik,
hogy a sötétség csak egy lyuk, ahova csontokat hajigálunk.
Hiszen olyan erős, biztos és nyugodt.

Nem tud tiltakozni. 

 

 

Ahogy lebben

 

Magára hagytam ezt a verset.

Belevesztettem a nagy limlom-

tengerbe, a szanaszét hagyott

kupakok, cédulák, füzetek áradatába, 

amit az idő összesöpör egyszer.

 

Megszabadult ez a vers tőlem,

ahogy megszabadult a papírlaptól is.

Boldogan és könnyen elkeveredett

mások lélegzetével, elbújt és megerősödött,

mint a gyermek a mesében, akit anyja 
belevetett a tengerbe, de a történet
fogaskerekei nem hagyták elpusztulni.

 

Én ugyan nem láthatom. De velem van,

érzem a szélből. Kinyitja előttem az ajtókat,
és figyel mindentudó, áttetsző, kék szemével.

 

 

Ma éjjel

 

Élnek azok is, akikre már nem emlékszel.
Jól laknak lármával, bosszúsággal, dühvel,
amivel megpróbálod agyonhallgatni vagy

csak túlkiabálni őket. Hisz akikről nem beszélsz,

azokat ezerszer kell eltemetned: el kell temetned
őket reggel, és el kell temetned minden este.
Élnek benned – bebábozódott múmiák –
sóváran, húsosan, mindig-éhesen. Ma éjjel
jól vigyázz! Ma éjjel megint anyákat temetnek.

 

 

Csak szabadon

 

A fiatalság feladat. Össze is zavar. Nézegetem
a tükörben a karomat: erős, fényes, meleg, barna,
– bár talán hozzám jobban illene, ha az egyik
fehér maradna. De nincsenek télen is virágzó fák,
kivételek. Csak történet, folytonos, szakadatlan.

A felfelé hajított kő határtalan, boldog büszkesége.

És tehetetlensége, mikor lefelé zuhan.