Hírlevél feliratkozás

Keresés

Folyó/irat/mentés

Kádár Fruzsina: Pályakezdés mesterfokon – 2025 szeptember-októberi lapszemle

Montázs: SZIFONline

A-tól Z-ig irodalmi folyóiratot nem sokszor böngész végig az ember, akkor sem, ha vérbeli bölcsész. Szomorú felismerés, letagadni aligha lehet, esetleg rendszeres Írók Boltjába járással kompenzálni. Egy vers, próza, esetleg tanulmány kedvéért képes vagyok egész lapszámok megvételére, hogy aztán időhiányt meg egyéb kifogásokat mormolva nagy eséllyel többet feléjük se nézzek. Pedig jó elmerülni egy-egy szerkesztői koncepció mikrokozmoszában, tüzetesen átrágni magam a különféle tematikus blokkokon, nyomdafriss megjelenéseken, sehol máshol fel nem lelhető szakmunkákon. Le kell lassulni kicsit, hogy élvezni lehessen a papíralapú folyóiratok világát – a lapszemléhez válogatva is valahol ezt az érzést igyekeztem nyakon csípni.

Bővebben ...
Költészet

Gyetvai Balázs: Lerakódás

Fotó: A szerző archívuma

a zuhany alatt / átfolyik lassan a jelenbe

Bővebben ...
Költészet

Ormay Lili Zsófia: Hegyek

Fotó: Pauline Villain

borostádon naplemente / szád sarkában fűvel benőtt út

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Endrey-Nagy Ágoston: Magyarázat

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Raphael Dagold versei (f. Murányi Zita)

https://www.raphaeldagold.com/

Amikor a fekete kis kecske vére lefolyik / a vágóhíd padlóján a parasztház mögött

Bővebben ...
Próza

Varga László Edgár: Iepuraș Béla

Fotó: Szentes Zágon

Csak az általános idő múlásával vált lassan nyilvánvalóvá, hogy az ő, a Iepuraș Béla ideje nem múlik többé. Nem gyűltek például tovább a szeme sarkában a szarkalábak. Ha hetekig nem mosta meg, akkor sem zsírosodott a haja, sőt nem is nőtt. Nem nőtt a körme sem, de ami igazán meglepte: nem nőttek többé a metszőfogai.

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Kiss Lóránt: Hasítás

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű II.

Fotó: Giovanni Previdi

A Corso Italián hömpölygött a tömeg. A bárok neonfényei és a lampionok, a folyamatos, nagyhangú lárma, a fagyi-, ostya- és pizzaillat ébren tartotta a várost. Az izzadt turisták egymásra torlódtak, mindenki a Bovio térre igyekezett, hogy le ne maradjon a tűzijátékról. A türelmetlen sokaság elbágyasztott, elringatott. Hagytam magam sodorni.

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű I.

Fotó: Giovanni Previdi

Folyamatosan beszéltünk, mégsem mondtunk semmit: csak a test számított, a magnetikus vonzású. Csiklandozásokból, ingerlésekből állt a nyelvünk, térdek és könyökök összekoccanásából. A kabócák ciripelése az ágak alkotta boltívből fülsértő volt, de csak növelte az érzést: itt akarunk maradni, ahol olyan erősen dübörög az élet, hogy az már súrolja a halhatatlanságot.

Bővebben ...
Próza

Tóth Vivien: Elefántsimogató (regényrészlet)

Fotó: Szokodi Bea

A többiekkel gyógyszerosztásnál koccintunk az újévre egy pohár vízzel. Még utoljára kinézek az utcára, ahonnan egyre több dudaszó szűrődik be.

Bővebben ...
Költészet

Vida Kamilla versei

Fotós: Sivák Zsófia

mindegy: a sznobokat az első könyvemben már úgyis elijesztettem!

Bővebben ...

Markó Béla versei

úgy hallgatnak, szinte egymáshoz bújva, / hogy lámpásként az Úr mindjárt kifújja / a rőt Krisztus-fejet, s rájuk szakad // a félelem, mert lehet, hogy a Mester / feltámad, de nem onnan jött a reggel / eddig soha, ahol kihunyt a nap

Markó Béla 1951-ben született Kézdivásárhelyen. József Attila-díjas költő, esszéista, politikus. Legutóbbi kötete elölnézet címmel látott napvilágot a Jelenkor Kiadó gondozásában, 2014-ben.

 

 

Örök modell

 

Újrateremti mindig a Giocondát,

s letörli később, már üres megint

a vászon, és ilyenkor csak a formák

maradnak érintetlen idekint

 

s belül is tán, csupán a képzelet

próbál kitörni ebből a keretből,

de mégis változatlan képeket

mutat nekünk egy változatlan kertből,

 

mert kezdheti elölről minden évben,

hiába festi meg, amit a télen,

ki tudja hányadszor, megálmodott,

 

ha ugyanaz a száj, a szem, a homlok,

s míg építi, kit nemrég összerontott,

ő múlandó halálán mosolyog.

 

 

Eutanázia

 

Zsíros köd száll az olajfák között,

és mint a méhek egy feldőlt pohárban,

vergődnek csak a fülledt éjszakában,

csapdába esve, mégsem könyörög

 

egyik sem, bíznak még a Messiásban,

ki elnéz hosszan a fejük fölött,

tudja, hogy Júdás vádalkut kötött,

kint már sötétség, míg bent napvilág van,

 

s úgy hallgatnak, szinte egymáshoz bújva,

hogy lámpásként az Úr mindjárt kifújja

a rőt Krisztus-fejet, s rájuk szakad

 

a félelem, mert lehet, hogy a Mester

feltámad, de nem onnan jött a reggel

eddig soha, ahol kihunyt a nap.

 

 

Bőség

 

Tintoretto: Utolsó vacsora, 1591-1594,

olaj, vászon, 365 x 568 cm,

San Giorgio Maggiore, Velence

 

A túlvilág is egy üres edény,

vagyis van, s ráadásul néha-néha

megcsillan, mint egy lábas fenekén

a túl bőséges ünnep maradéka,

 

amit éhsége fogytával az Isten

a teremtésből végül itt hagyott,

hogy ezzel is saját magán segítsen,

valami morzsát, egy-két csillagot,

 

mert így talán majd megtalálhat minket

előbb-utóbb, és szétszórt részeinket

összeszedi, akár a madarak,

 

ha egyenként ő is mind felcsippenti

a hulladékot, ami még a semmi

s közötte egy időre megmaradt.