Markó Béla versei
- Részletek
Markó Béla 1951-ben született Kézdivásárhelyen. József Attila-díjas költő, esszéista, politikus. Legutóbbi kötete elölnézet címmel látott napvilágot a Jelenkor Kiadó gondozásában, 2014-ben.
Örök modell
Újrateremti mindig a Giocondát,
s letörli később, már üres megint
a vászon, és ilyenkor csak a formák
maradnak érintetlen idekint
s belül is tán, csupán a képzelet
próbál kitörni ebből a keretből,
de mégis változatlan képeket
mutat nekünk egy változatlan kertből,
mert kezdheti elölről minden évben,
hiába festi meg, amit a télen,
ki tudja hányadszor, megálmodott,
ha ugyanaz a száj, a szem, a homlok,
s míg építi, kit nemrég összerontott,
ő múlandó halálán mosolyog.
Eutanázia
Zsíros köd száll az olajfák között,
és mint a méhek egy feldőlt pohárban,
vergődnek csak a fülledt éjszakában,
csapdába esve, mégsem könyörög
egyik sem, bíznak még a Messiásban,
ki elnéz hosszan a fejük fölött,
tudja, hogy Júdás vádalkut kötött,
kint már sötétség, míg bent napvilág van,
s úgy hallgatnak, szinte egymáshoz bújva,
hogy lámpásként az Úr mindjárt kifújja
a rőt Krisztus-fejet, s rájuk szakad
a félelem, mert lehet, hogy a Mester
feltámad, de nem onnan jött a reggel
eddig soha, ahol kihunyt a nap.
Bőség
Tintoretto: Utolsó vacsora, 1591-1594,
olaj, vászon, 365 x 568 cm,
San Giorgio Maggiore, Velence
A túlvilág is egy üres edény,
vagyis van, s ráadásul néha-néha
megcsillan, mint egy lábas fenekén
a túl bőséges ünnep maradéka,
amit éhsége fogytával az Isten
a teremtésből végül itt hagyott,
hogy ezzel is saját magán segítsen,
valami morzsát, egy-két csillagot,
mert így talán majd megtalálhat minket
előbb-utóbb, és szétszórt részeinket
összeszedi, akár a madarak,
ha egyenként ő is mind felcsippenti
a hulladékot, ami még a semmi
s közötte egy időre megmaradt.
