Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Műfordítás

Xaver Bayer prózái

Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.
Lesi Zoltán fordításában

Egy nap elért engem is. Vettem egy iratmegsemmisítőt, és ledaráltam az évek óta felhalmozott levelezésemet, személyes feljegyzéseimet. Aztán elkezdtem rendet rakni a lakásban, kipakoltam a fiókjaimat, kidobtam mindent, amire nem volt szükségem, és a többit ergonomikusan rendszereztem. A könyveket, hanglemezeket, DVD-ket és számítógépes játékokat alfabetikus sorrendbe raktam. Amelyik egy kicsit is ciki volt, azt megsemmisítettem. A szekrénysorok látható részein lévő kacatokat kidobtam. Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.

Műfordítás

Ivan Wernisch versei

A ravatalozóban aludtunk a templom mögött.
Vörös István fordításában

Kadó mester lehúzta a jobb lábáról a cipőjét, és kidobta az ajtón, aztán megkérdezte: Hol a cipőm? / Ott, az ajtó mögött, mutatta az egyik tanítvány. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / Az udvaron, találgatta egy másik. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / A bal lábán! / Hol a cipőm?

Műfordítás

Friederike Mayröcker verse

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik. / a pianínó egyedül kezd el játszani. / a lefolyócsatorna sapienzával bemocskolva. / harminc éve vagyunk elválasztva egymástól (amikor te voltál 30, / én épp akkor láttam meg a napfényt). / axiális, te nagy felugró. / variábilis sírba veled.

Költészet

Závada Péter verse

Megáll az álom távolabbi végében.

Folyamatos jelen. A halottak csoszogása / tisztán kivehető a kórus márványpadlóján. / És a bejárat fölött X. Ince hullazöld jobbja — / holtában is valóságosan int felénk, / és a kezek tulajdonosa visszalép / a hallgatás közepére. // Semmi etimológia: a nevet csak a hangzás / kötötte össze az agóniával. A medencék / vizében a tér abszolutizmus-kori képe

Kinder

Ayhan Gökhan gyerekversei

Aztán egy napon / magával ment el. / Lefekvés előtt néha erre gondolok, / s hullámzik a szám, / mint az őszi Balaton.

Bödecs László versciklusa

Két személy ül egy fa alatt, / az egyik én vagyok, / a másikat nem ismerem. / Egy ideje nem szól hozzám. / A hangja mély, de színtelen

Bödecs László1988-ban született Szombathelyen. Költő, az ELTE-BTK magyar szakán végzett. Első verseskötete Semmi zsoltár címmel az Apokrif és a FISZ közös gondozásában jelenik meg a 2015-ös Ünnepi Könyvhétre.

Lapszélütés I.

 

Lapok

 

Körúti lakás az otthonom.

Kint szikrát vet, a sínre vért hint a villamos.

Egykedvűen nézik végig az ablakok.

Ők látnak, én behunyom a szemem.
A szél árulkodik, de meg nem érint.
Előttem vádló, üresen maradt lapok.

 

Mögöttem éjszakák.
Itt élünk és szeretünk nőket,
ehhez hasonló elhallgatott mondatok.

Erről pedig vallani kellene.
Fogam alatt serceg az óra.
Nem harc ez, mióta hallgatok.

 

*

 

Két személy ül egy fa alatt,
az egyik én vagyok,
a másikat nem ismerem.
Egy ideje nem szól hozzám.

A hangja mély, de színtelen,
erre is csak halványan emlékszem.

Hosszasan rágódunk
két meg nem gyújtott cigarettán.

 

A fával mindent szabad.
Felmásztam és körülnéztem.
Nincsenek gyümölcsök.
Részegek botorkálnak
omladozó, le mégsem dőlő
falak között.

 

A sínek fel nem épült hidakról
a Dunába zuhannak.

A mélyben ismeretlen számban
idegenek kelnek át.
Menetelnek szótlanul,
nem találnak nyugalmat.

 

*

 

Ha lényegeset mondana, felírnám,
de csak törzse és csendje van.

Egyebet nem árulhatok el felőle.

Kérdezgettem régi dolgokat.
Azt mondta, hallott Madáchról,
de nem tud idézetet belőle.

 

*

 

Itt élek és szeretni akartam.

 

Régebben sokat álmodtam róla.

 

Öregnek és szomorúnak képzeltem,
ábrándosnak, csalódottnak,
jóságos matektanárként
tiszta lelkű pedofilnak,
 

aki  soha nem ért volna hozzá,
pedig teljes szívvel imádta,
csak messziről minden rezdülését,
mindennél jobban kívánva.

 

Nem sejtette, hogy szerelme gyermeki tárgya
nála perverzebb, és rosszabb.
Nem tartotta hibásnak,
és, ha e gyermek utálta, semmibe vette is,
meg kellett, hogy bocsássa.

 

*

 

Ezt és hasonlókat álmodtam,
és most, hogy felnőttem lábatlan,
gyakran a cipőmre hányok.

Nem szól zsoltár érted,
te néma ország.
Nincsen apám.
Ne hidd,
hogy megbocsátok.