Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Műfordítás

Xaver Bayer prózái

Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.
Lesi Zoltán fordításában

Egy nap elért engem is. Vettem egy iratmegsemmisítőt, és ledaráltam az évek óta felhalmozott levelezésemet, személyes feljegyzéseimet. Aztán elkezdtem rendet rakni a lakásban, kipakoltam a fiókjaimat, kidobtam mindent, amire nem volt szükségem, és a többit ergonomikusan rendszereztem. A könyveket, hanglemezeket, DVD-ket és számítógépes játékokat alfabetikus sorrendbe raktam. Amelyik egy kicsit is ciki volt, azt megsemmisítettem. A szekrénysorok látható részein lévő kacatokat kidobtam. Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.

Műfordítás

Ivan Wernisch versei

A ravatalozóban aludtunk a templom mögött.
Vörös István fordításában

Kadó mester lehúzta a jobb lábáról a cipőjét, és kidobta az ajtón, aztán megkérdezte: Hol a cipőm? / Ott, az ajtó mögött, mutatta az egyik tanítvány. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / Az udvaron, találgatta egy másik. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / A bal lábán! / Hol a cipőm?

Műfordítás

Friederike Mayröcker verse

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik. / a pianínó egyedül kezd el játszani. / a lefolyócsatorna sapienzával bemocskolva. / harminc éve vagyunk elválasztva egymástól (amikor te voltál 30, / én épp akkor láttam meg a napfényt). / axiális, te nagy felugró. / variábilis sírba veled.

Költészet

Závada Péter verse

Megáll az álom távolabbi végében.

Folyamatos jelen. A halottak csoszogása / tisztán kivehető a kórus márványpadlóján. / És a bejárat fölött X. Ince hullazöld jobbja — / holtában is valóságosan int felénk, / és a kezek tulajdonosa visszalép / a hallgatás közepére. // Semmi etimológia: a nevet csak a hangzás / kötötte össze az agóniával. A medencék / vizében a tér abszolutizmus-kori képe

Kinder

Ayhan Gökhan gyerekversei

Aztán egy napon / magával ment el. / Lefekvés előtt néha erre gondolok, / s hullámzik a szám, / mint az őszi Balaton.

Kerber Balázs verse

Olló vágtat a szürke tükörben; / nyúlánk, piszkos papírlap a plafon. / Egy fakó görgős székre nézek. / Vágás után, az alagútba esteledő / utcán a testem felreped; / lecsapódik a halott vágy, / folyékonyan, mint az esőszemek.

Kerber Balázs 1990-ben született Budapesten. Költő, a JAK tagja, a Félonline versszerkesztője. 2014-ben jelent meg első kötete Alszom rendszertelenül címmel A JAK-füzetek sorozatban. Klasszika-filológiából diplomázott az ELTE-n, jelenleg olasz irodalmat és kultúrát tanul.

 

Via Riva di Reno

 

Előttem piros-rózsaszín színsáv,

fodrászüzlet a Via Riva di Renón,

árkádok, lebegő égbolt,

tükör és kusza, hajszínű padló.

Napszikra-délután forog

a forgószéken, és foltokba

tördeli az arcokat a fény,

átmossa a spongya. Bentről az utca

villanó köve, fölötte a lágy

mozzanat; sodor az úton, mint

hökkenés a lég, mintha maga is

nő lenne, és az emberek hátába

kap. A kő mégis szilárd burkolat,

és rajta a mozgás, a keménység

ellentéte; omló pacákat ejt a nap,

ruha hullik egy magas lányra,

gyűrődése, hegye, dombja

mind-mind fehér fénycafat;

emlékek előtere ér el, forró, de

meddő inger, mely átjár

és feledésbe csap. A foltok

most eltűnnek, a kép éles,

a ruha tapad. Anyaggá omló villogás,

olvad a nap. Kijön hozzám

a fodrásznő a váróba, felír valamit,

időt kér, sono occupatissima,

scusa, és visszalép a tükrös-székes

terembe, testében azzal az árnyékkal,

amit testem is magában érez,

ha a busz a sötét erődfalhoz ér, közel

a San Felicéhez. Pamacshajak

a habban, a beszélgetés sima,

mint a karok íve, csúszkál a hab,

ki-be térnek a szavak az ajtón.

Tekintetem egy másik,

kint sétáló lányra téved,

aki magában hordja a fény

külön-külön váló szikráit,

lábszárában ott remeg

a végét járó nappal.

Felsőteste szökell, háta ívelő

csontfal. Behív a fodrász:

a szoba fala is hajszínű,

és marcipános, mint az útburkolat.

Olló vágtat a szürke tükörben;

nyúlánk, piszkos papírlap a plafon.

Egy fakó görgős székre nézek.

Vágás után, az alagútba esteledő

utcán a testem felreped;

lecsapódik a halott vágy,

folyékonyan, mint az esőszemek.