Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom?

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája

Montázs: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris, 'White Polypous Thing' by deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...
Költészet

Závada Péter: Világos körülmények

Fotó: Máté Péter / Jelenkor

Kezünk közt eltévedt túrázók / utolsó életjelei egy térképen, melyet nem mi rajzoltunk, de rátaláltunk, / és most utólag felelősséggel tartozunk értük. 

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...

Lászlóffy Csaba versei

Már csak e csukló-hexameterre telik, ha gyakorlat / fémjelzése ez emlékrejtjeleket keresés is. / Bölcs (?) elavult tanúsítvány (?) – néhai szakma, szokások / s minden formaremek csiszolása (tudás meg a hűség / is belejátszik, lelkesedéssel, vagy ha lehűt, mint / látni az érc esetében). Az emlék: sóvárgás – ama másképp- / is-lehetett lét mítosza, mérge! – a sorsod után, jaj

Lászlóffy Csaba 1939-ben született Tordán. József Attila-díjas költő, író, műfordító. Mintegy ötven kötete látott eddig napvilágot fél évszázados pályáján. Legutóbbi kötete: A költő utolsó színhelye (prózák, Napkút, 2014.)

(Lugosi Lugo László felvétele)

 

Karácsonyi búcsúzsoltár

 

 (E.-nek)

 

Mi fog kizökkenteni vajon annyi ragaszkodás, veszély,

a sors szeszélye s annyi tudás után, hogyha már űrbe szállt

vasludak hangja nélkül suhog feletted holmi steril fény.

Benned kipusztulásra ítélt emlékek, gyökerüket kereső

erdők; ha nincs szándék s nincs elhamarkodott mozdulat,

sem ígéret vagy ítélet, sem „elhagylak!”(miután magamat

hagyom el már végképp), csak a dér, csak a törni kész ér

fala – egy kényszerfordulat a látszatok felületén, besüt a hideg

kékség, éle van a „nem-gondolok-semmire-többé”-nek is,

tudhatod,hogy mennyi mákonyt, eltékozolt tisztaságot és

türelmetlenséget takar ez a szorongás a töretlen hit horpadt

páncélzata mögött; a távolság mind kíméletlenebb (mi maradt

még? egy öröklétnyi kapkodás a nem túl hosszú együttlét után).

 

2014. december 24.

 

 

Ravasz tél jön

 

                                                             „Ó, irgalomnak minden angyali

                                                             S égi szolgák, most őrizzetek!”*

                                                 

Mi motoszkálhat a fejükben ebben a nyálas időben, olvadásban?

Királygyilkosság, trónbitorlás után – most, hogy a herceg is halott –

ágensek ólálkodnak a helsingőri vár körül, a latorkertben caplatnak;

a piaci kofák áradást jósolnak, ámbár a csillagok állásából keményebb

télre, fortélyosabb időkre lehet számítani: miért ne használnák ki hát a

lehetőséget egy, a kontinensen túli összeesküvésre, hisz abból él a hatalmi

ármánykodásra épülő világ. A történelmi csaták vérgőzös agyú győztesei

(hogy verné meg már őket kémhálózatukkal együtt az isten hidege!) mintha

egészen elfelejtették volna, hogy valamikor teremtésre kente föl őket az Égi

Hatalom.

Egy facipős angyal (netán hollandus fehércseléd lehetett előéletében)

mint haszontalan sárbogár, lám, sántikálva, bukdácsolva igyekszik fölhívni

magára a figyelmet, úgy dörög, mireánk is, akár egy híveket toborzó kispap

valahol egy falusi plébánián – csak hát a tömegsír halomba hányt tetemeinek

kilógó-nyúló lábszáraiban, kifordult karjaiban elakadva, esetlenül, mindegyre

az orrára bukik. 

 

2014. karácsony

 

* Shakespeare: Hamlet, dán királyfi – (Arany János)

 

 

 

Altatódal

 

Angyal bukdácsol a vesztőhelyek felett;

bujdosók puttonya rejti a Kisdedet,

vagy épp zakatoló marhavagonba zárva száguld

fényesre koptatott sínjein a hitehagyott világnak.

 

A barmok, lám, megnyugodtak.

Nyugodj meg végképp Te is,

mire az idei holtak vére felszárad

s a legelső ünnepnapi bomba kigyúl,

a földi rabság urai úgyis mást kennek fel

Messiásnak új esztendőre.

 

(2014. december)

 

 

Csuklógyakorlat

 

Már csak e csukló-hexameterre telik, ha gyakorlat

fémjelzése ez emlékrejtjeleket keresés is.

Bölcs (?) elavult tanúsítvány (?) – néhai szakma, szokások

s minden formaremek csiszolása (tudás meg a hűség

is belejátszik, lelkesedéssel, vagy ha lehűt, mint

látni az érc esetében). Az emlék: sóvárgás – ama másképp-

is-lehetett lét mítosza, mérge! – a sorsod után, jaj.

Mondd: kiapadhat szádban a szomj és görcsös epédből

sárbűz és savas undor?... Törvénynél merevebb: le-

hántja elernyedt húsod s végképp ráfagy az ajkad.

 

2014. december 13.

 

 

Szanszkrit balladatéma

 

Az érzékfelettiséggel tüntető pózok s kibuggyanó

keserű mirigyeid örvénylése után is áll még

a gerincoszlop, jóllehet rég megunhatta az Úr

örökké-szomjas szellemedbe töltögetni

a csakrákon keresztül zúduló életerőt.

 

A pangás enyhe szédülete, midőn már gyökértelenül

lebegsz – habár a test látszólag tömör és szilárd;

s mikor fogy el fékezhetetlennek hitt energiád?

(Az érfalakban alszik a kundalini kígyó, suttogja

egy hang, várd ki, amíg egyszer kibogozhatatlanul

összetekeredik és a saját farkába harap.)

 

2014. november 10. 

 

 

 

A fölém ágaskodó idegenség

 

Irgalmatlanul akaszkodik csontjaimba, mint az ekevas.

A szégyen öl meg (hallom Derzsi-nagyanyám hangján),

hogy már nem vagyok korlátlan ura lélegzetvételemnek –

a démon kezében vergődve fulladozom.

 

Akaratlanul ha vers tör fel belőlem,

fura egy alkotás: éltető anyaga olykor a kudarc.

 

Mozdulatlanul elidőz az esthomályban

testemen, mely idegesen meg-megrándul (mi az?)

 

Kétélű hűség? Élet, halál „kedvence” – vagy az isteneké?

a nyers erő, az egyenes és optimista

(mert szabadságszerető) hős végzete!

 

Igazat mond-e még az Egmont-nyitány?

 

2014. október 22.

 

 

In flagranti

 

                                 a gége hideg porcos állat

                                 (Serestély Zalán)

 

„Hosszú szárú fűben ha ébredek”,

az idő nem cirógat

– elmetszi képesfeledet.

 

A kihegyezett mítosz elszállt,

már csak egy fölösleges,

horpadást eltakaró mozdulat –

a testhalál zord fantáziaképeit

s valóságos álmaidból ami maradt

benövi a korom a bőr alatt.

 

Nyakadon nem kötél,

csak egy lyuk valahol,

nem kétséges, hova nyílik a rés;

végső teled szelel a hűlt bordák alól.

 

2014. december

 

 

Óraütések

 

Indázik dél meg észak, megannyi nap, év s évszak,

semmit-sejtető légűr, s gyökerét vesztve végül

vándorút, vágy, sok emlék. (Ha mégis: hova mennék

ma varázstalan hóban? S a nagyanyai: jól van,

itt ne felejtsd e frissen sült pogácsát, az Isten

megsegít bajban, őszben, ha ropogtatás közben

eszedbe jutunk néha.)  Légy hát szabad, ne léha! –

tudta a vérem, még ha hörgeimre verbéna

volt csak az ír, vagy mákony tüzelte látomásom;

hamis elvektől kötve, sűrű viharba, ködbe

szédülten, vesztes-pózban, zagyváló tömegszószban

ükapákat szapulva (eleget nem tanulva),

megértettem: a durva lét kifinomult hulla-

gyártásra nemesült és barlangmély szű s a gyűlt ész

ellentéte nem rendet, csak új káoszt teremthet.

 

Nem kell se menny, se Sátán, hogy önmagadba láss (tán

mondjuk, egy Freud vagy Einstein megteszi), minek harsány

poént, ha ma még nálam  élet ver a halálban:

üti nem is a végső (van úgy, hogy nincs túl késő?)

ritmust – halk kongatás csak. Magadnak még, vagy másnak.

 

2015. január 6.

 

 

Parafrázis

 

Innen, irodalommagasból

törölni mindent, mi létfontosságú volt.

 

Az Isten ha kibírta annyi ideje,

okos diétával (mert okádhatnékotok van

a formáját vesztett pöffeszkedő világtól),

borral, versekkel jóllakhatnátok legalább.

 

Havas csendben ki hallja meg, ha holmi

badarsággal riasztod el a koholt idillt?

Nincs más menedék, mint bevallani,

hogy nem lesz több diadal.

Elég a visszaúton leroskadni, midőn már

az üresen kopogó csont is nehéz teher.

 

Legkönyörületesebb béke visszasüllyedni

a közöny alá – de van-e hová?

 

2015. január 2.