Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Kiszely Márk: Kapcsolati tőke

Fotó: a szerző archívuma

Volt ez a csajom Debrecenben. Cseresznyével egyensúlyozott az ajkán, a szemében gurámikat nevelt. Tubás volt, vagy tenorkürtös, nem tudom már, a rézfúvósok között ült, a rendezői balon. Ha a nevén szólítottam, nem figyelt oda. Ha hatszögbe rendeztem a díszköveket a teste körül, magához tért.

Bővebben ...
Költészet

Rostás Mihály versei

hogyha kezembe foghatnék / egy maréknyi időt

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Bartók Imre: 1939. szeptember 23.

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Krumponyász-univerzum (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

Róbert bal szeme az óramutató járása szerint, jobb szeme azzal ellentétesen forgott egyre gyorsabban, majd teljes testében rázkódni kezdett, a földre huppant, és nem mozdult többé. A feje sistergett és füstölt.

Bővebben ...
Költészet

Halmosi Sándor versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Kabátujjukban több élet volt, / mint az Egyesült Nemzetekben ma

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Veszprémi Szilveszter: Vers, amelyben a költő megint csak hisztikézik, nincs semmi látnivaló benne

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek a költők is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Gabriela Adameșteanu (f. Száva Csanád): A zebrán

Fotó: a szerző archívuma

Kissé félrenyomtad az embereket, szinte lökdösődés nélkül, mégis makacsul, ahogy a te korodra hál’Isten megtanultad. Képes vagy helyet csinálni magadnak közöttük. Diszkréten csináltad, a kíváncsiság nem kínzó betegség, nem alapösztön, nem kell könyökölni miatta.

Bővebben ...
Költészet

Peer Krisztián versei

Fotó: Schillinger Gyöngyvér

és csak menni, menni a nyelvvel / a totál szenilis Sanyi bácsi után

Bővebben ...
Próza

Tóth-Bertók Eszter: Meghaltam

Fotó: Csoboth Edina

A ravatalozónál állnak. Az épület homlokzatán a Feltámadunk-feliratból hiányzik a t, a legjobb barátnőm rögtön kiszúrja. Nézi a d-t, hogy az is eléggé inog, közben arra gondol, hogy mennyit szenvedtünk, amikor a lakása ajtajára illesztettük fel betűnként a nevét és hiába baszakodtunk a vízmértékkel, a mai napig ferde az egész.

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI – Purosz Leonidasz: Helyi ár

A hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek a költők is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Költészet

Bánfalvi Samu: Charlie Kirk meghalt,

Fotó: A szerző archívuma

Amerika Amerika megölték Charlie Kirköt

Bővebben ...
Költészet

Bán-Horváth Veronika: Tiszta lap

Fotó: Bán-Horváth Attila

Hol nyúlánk fénylényeknek, / Hol puffadt koboldoknak látszunk.

Bővebben ...

Lászlóffy Csaba versei

Már csak e csukló-hexameterre telik, ha gyakorlat / fémjelzése ez emlékrejtjeleket keresés is. / Bölcs (?) elavult tanúsítvány (?) – néhai szakma, szokások / s minden formaremek csiszolása (tudás meg a hűség / is belejátszik, lelkesedéssel, vagy ha lehűt, mint / látni az érc esetében). Az emlék: sóvárgás – ama másképp- / is-lehetett lét mítosza, mérge! – a sorsod után, jaj

Lászlóffy Csaba 1939-ben született Tordán. József Attila-díjas költő, író, műfordító. Mintegy ötven kötete látott eddig napvilágot fél évszázados pályáján. Legutóbbi kötete: A költő utolsó színhelye (prózák, Napkút, 2014.)

(Lugosi Lugo László felvétele)

 

Karácsonyi búcsúzsoltár

 

 (E.-nek)

 

Mi fog kizökkenteni vajon annyi ragaszkodás, veszély,

a sors szeszélye s annyi tudás után, hogyha már űrbe szállt

vasludak hangja nélkül suhog feletted holmi steril fény.

Benned kipusztulásra ítélt emlékek, gyökerüket kereső

erdők; ha nincs szándék s nincs elhamarkodott mozdulat,

sem ígéret vagy ítélet, sem „elhagylak!”(miután magamat

hagyom el már végképp), csak a dér, csak a törni kész ér

fala – egy kényszerfordulat a látszatok felületén, besüt a hideg

kékség, éle van a „nem-gondolok-semmire-többé”-nek is,

tudhatod,hogy mennyi mákonyt, eltékozolt tisztaságot és

türelmetlenséget takar ez a szorongás a töretlen hit horpadt

páncélzata mögött; a távolság mind kíméletlenebb (mi maradt

még? egy öröklétnyi kapkodás a nem túl hosszú együttlét után).

 

2014. december 24.

 

 

Ravasz tél jön

 

                                                             „Ó, irgalomnak minden angyali

                                                             S égi szolgák, most őrizzetek!”*

                                                 

Mi motoszkálhat a fejükben ebben a nyálas időben, olvadásban?

Királygyilkosság, trónbitorlás után – most, hogy a herceg is halott –

ágensek ólálkodnak a helsingőri vár körül, a latorkertben caplatnak;

a piaci kofák áradást jósolnak, ámbár a csillagok állásából keményebb

télre, fortélyosabb időkre lehet számítani: miért ne használnák ki hát a

lehetőséget egy, a kontinensen túli összeesküvésre, hisz abból él a hatalmi

ármánykodásra épülő világ. A történelmi csaták vérgőzös agyú győztesei

(hogy verné meg már őket kémhálózatukkal együtt az isten hidege!) mintha

egészen elfelejtették volna, hogy valamikor teremtésre kente föl őket az Égi

Hatalom.

Egy facipős angyal (netán hollandus fehércseléd lehetett előéletében)

mint haszontalan sárbogár, lám, sántikálva, bukdácsolva igyekszik fölhívni

magára a figyelmet, úgy dörög, mireánk is, akár egy híveket toborzó kispap

valahol egy falusi plébánián – csak hát a tömegsír halomba hányt tetemeinek

kilógó-nyúló lábszáraiban, kifordult karjaiban elakadva, esetlenül, mindegyre

az orrára bukik. 

 

2014. karácsony

 

* Shakespeare: Hamlet, dán királyfi – (Arany János)

 

 

 

Altatódal

 

Angyal bukdácsol a vesztőhelyek felett;

bujdosók puttonya rejti a Kisdedet,

vagy épp zakatoló marhavagonba zárva száguld

fényesre koptatott sínjein a hitehagyott világnak.

 

A barmok, lám, megnyugodtak.

Nyugodj meg végképp Te is,

mire az idei holtak vére felszárad

s a legelső ünnepnapi bomba kigyúl,

a földi rabság urai úgyis mást kennek fel

Messiásnak új esztendőre.

 

(2014. december)

 

 

Csuklógyakorlat

 

Már csak e csukló-hexameterre telik, ha gyakorlat

fémjelzése ez emlékrejtjeleket keresés is.

Bölcs (?) elavult tanúsítvány (?) – néhai szakma, szokások

s minden formaremek csiszolása (tudás meg a hűség

is belejátszik, lelkesedéssel, vagy ha lehűt, mint

látni az érc esetében). Az emlék: sóvárgás – ama másképp-

is-lehetett lét mítosza, mérge! – a sorsod után, jaj.

Mondd: kiapadhat szádban a szomj és görcsös epédből

sárbűz és savas undor?... Törvénynél merevebb: le-

hántja elernyedt húsod s végképp ráfagy az ajkad.

 

2014. december 13.

 

 

Szanszkrit balladatéma

 

Az érzékfelettiséggel tüntető pózok s kibuggyanó

keserű mirigyeid örvénylése után is áll még

a gerincoszlop, jóllehet rég megunhatta az Úr

örökké-szomjas szellemedbe töltögetni

a csakrákon keresztül zúduló életerőt.

 

A pangás enyhe szédülete, midőn már gyökértelenül

lebegsz – habár a test látszólag tömör és szilárd;

s mikor fogy el fékezhetetlennek hitt energiád?

(Az érfalakban alszik a kundalini kígyó, suttogja

egy hang, várd ki, amíg egyszer kibogozhatatlanul

összetekeredik és a saját farkába harap.)

 

2014. november 10. 

 

 

 

A fölém ágaskodó idegenség

 

Irgalmatlanul akaszkodik csontjaimba, mint az ekevas.

A szégyen öl meg (hallom Derzsi-nagyanyám hangján),

hogy már nem vagyok korlátlan ura lélegzetvételemnek –

a démon kezében vergődve fulladozom.

 

Akaratlanul ha vers tör fel belőlem,

fura egy alkotás: éltető anyaga olykor a kudarc.

 

Mozdulatlanul elidőz az esthomályban

testemen, mely idegesen meg-megrándul (mi az?)

 

Kétélű hűség? Élet, halál „kedvence” – vagy az isteneké?

a nyers erő, az egyenes és optimista

(mert szabadságszerető) hős végzete!

 

Igazat mond-e még az Egmont-nyitány?

 

2014. október 22.

 

 

In flagranti

 

                                 a gége hideg porcos állat

                                 (Serestély Zalán)

 

„Hosszú szárú fűben ha ébredek”,

az idő nem cirógat

– elmetszi képesfeledet.

 

A kihegyezett mítosz elszállt,

már csak egy fölösleges,

horpadást eltakaró mozdulat –

a testhalál zord fantáziaképeit

s valóságos álmaidból ami maradt

benövi a korom a bőr alatt.

 

Nyakadon nem kötél,

csak egy lyuk valahol,

nem kétséges, hova nyílik a rés;

végső teled szelel a hűlt bordák alól.

 

2014. december

 

 

Óraütések

 

Indázik dél meg észak, megannyi nap, év s évszak,

semmit-sejtető légűr, s gyökerét vesztve végül

vándorút, vágy, sok emlék. (Ha mégis: hova mennék

ma varázstalan hóban? S a nagyanyai: jól van,

itt ne felejtsd e frissen sült pogácsát, az Isten

megsegít bajban, őszben, ha ropogtatás közben

eszedbe jutunk néha.)  Légy hát szabad, ne léha! –

tudta a vérem, még ha hörgeimre verbéna

volt csak az ír, vagy mákony tüzelte látomásom;

hamis elvektől kötve, sűrű viharba, ködbe

szédülten, vesztes-pózban, zagyváló tömegszószban

ükapákat szapulva (eleget nem tanulva),

megértettem: a durva lét kifinomult hulla-

gyártásra nemesült és barlangmély szű s a gyűlt ész

ellentéte nem rendet, csak új káoszt teremthet.

 

Nem kell se menny, se Sátán, hogy önmagadba láss (tán

mondjuk, egy Freud vagy Einstein megteszi), minek harsány

poént, ha ma még nálam  élet ver a halálban:

üti nem is a végső (van úgy, hogy nincs túl késő?)

ritmust – halk kongatás csak. Magadnak még, vagy másnak.

 

2015. január 6.

 

 

Parafrázis

 

Innen, irodalommagasból

törölni mindent, mi létfontosságú volt.

 

Az Isten ha kibírta annyi ideje,

okos diétával (mert okádhatnékotok van

a formáját vesztett pöffeszkedő világtól),

borral, versekkel jóllakhatnátok legalább.

 

Havas csendben ki hallja meg, ha holmi

badarsággal riasztod el a koholt idillt?

Nincs más menedék, mint bevallani,

hogy nem lesz több diadal.

Elég a visszaúton leroskadni, midőn már

az üresen kopogó csont is nehéz teher.

 

Legkönyörületesebb béke visszasüllyedni

a közöny alá – de van-e hová?

 

2015. január 2.