Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Christianne Goodwin (f. Princes Beáta): Nagymamavers

Fotó: Félegyházi-Vigh Tamás

De hogy hibáztatnám őket? / Rémes ennek a versnek / az akusztikája

Bővebben ...
Próza

Kovács Adél Jenifer: Ködöt lélegzek (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

felemelem a bal lábamat, hogy kilépjek a bugyiból, megtántorodok, de nem esek el. a vizes talpamra homokos föld tapadt. mint a fogfájás, ahogy az idegen át egyenesen az állkapocsba, az egész arcba, az egész fejbe hasít, úgy villódznak előttem a képek.

Bővebben ...
Folyó/irat/mentés

Kádár Fruzsina: Pályakezdés mesterfokon – 2025 szeptember-októberi lapszemle

Montázs: SZIFONline

A-tól Z-ig irodalmi folyóiratot nem sokszor böngész végig az ember, akkor sem, ha vérbeli bölcsész. Szomorú felismerés, letagadni aligha lehet, esetleg rendszeres Írók Boltjába járással kompenzálni. Egy vers, próza, esetleg tanulmány kedvéért képes vagyok egész lapszámok megvételére, hogy aztán időhiányt meg egyéb kifogásokat mormolva nagy eséllyel többet feléjük se nézzek. Pedig jó elmerülni egy-egy szerkesztői koncepció mikrokozmoszában, tüzetesen átrágni magam a különféle tematikus blokkokon, nyomdafriss megjelenéseken, sehol máshol fel nem lelhető szakmunkákon. Le kell lassulni kicsit, hogy élvezni lehessen a papíralapú folyóiratok világát – a lapszemléhez válogatva is valahol ezt az érzést igyekeztem nyakon csípni.

Bővebben ...
Költészet

Gyetvai Balázs: Lerakódás

Fotó: A szerző archívuma

a zuhany alatt / átfolyik lassan a jelenbe

Bővebben ...
Költészet

Ormay Lili Zsófia: Hegyek

Fotó: Pauline Villain

borostádon naplemente / szád sarkában fűvel benőtt út

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Endrey-Nagy Ágoston: Magyarázat

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Raphael Dagold versei (f. Murányi Zita)

https://www.raphaeldagold.com/

Amikor a fekete kis kecske vére lefolyik / a vágóhíd padlóján a parasztház mögött

Bővebben ...
Próza

Varga László Edgár: Iepuraș Béla

Fotó: Szentes Zágon

Csak az általános idő múlásával vált lassan nyilvánvalóvá, hogy az ő, a Iepuraș Béla ideje nem múlik többé. Nem gyűltek például tovább a szeme sarkában a szarkalábak. Ha hetekig nem mosta meg, akkor sem zsírosodott a haja, sőt nem is nőtt. Nem nőtt a körme sem, de ami igazán meglepte: nem nőttek többé a metszőfogai.

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Kiss Lóránt: Hasítás

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű II.

Fotó: Giovanni Previdi

A Corso Italián hömpölygött a tömeg. A bárok neonfényei és a lampionok, a folyamatos, nagyhangú lárma, a fagyi-, ostya- és pizzaillat ébren tartotta a várost. Az izzadt turisták egymásra torlódtak, mindenki a Bovio térre igyekezett, hogy le ne maradjon a tűzijátékról. A türelmetlen sokaság elbágyasztott, elringatott. Hagytam magam sodorni.

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű I.

Fotó: Giovanni Previdi

Folyamatosan beszéltünk, mégsem mondtunk semmit: csak a test számított, a magnetikus vonzású. Csiklandozásokból, ingerlésekből állt a nyelvünk, térdek és könyökök összekoccanásából. A kabócák ciripelése az ágak alkotta boltívből fülsértő volt, de csak növelte az érzést: itt akarunk maradni, ahol olyan erősen dübörög az élet, hogy az már súrolja a halhatatlanságot.

Bővebben ...

Papp-Für János versei

amikor legutóbb találkoztam apával, / végig lent a földön, a kavicsok között / kereste az egykor elgurult szavakat. / egy egész parknyi terült el közöttünk, / vakítóan fehérek, és egyformák egytől egyig

Papp-Für János 1976-ban született Hajdúdorogon. Jelenleg Hajdúböszörményben él. Bella István-díjas költő, irodalomszervező. Legutóbbi kötete minden után – művészeti kórtanok címmel látott napvilágot a Magyar Napló kiadó gondozásában, 2014-ben.

 

a szem tükre

 

olyan lett, mint nagymama arca.

vagy mint az a főzelék,

amitől mindig hánynom kellett,

és elsápadtam már a szagától is.

ilyenkor hasonlítottam leginkább nagymamára.

már napok óta halott volt, amikor újra láttam.

nem tettek jót neki ezek az utolsó napok.

addig észre sem vettem, hogy megöregedett.

most meg már mindegy neki,

akármilyen fiatal is legyen.

majd az egyik délután belenéztem a víztükörbe,

és az összes papírhajó, amin anya át akart jutni

egy mindegy melyik partra,

már csupán szétázott rostok szálai voltak

apa málladozó arcán.

csak az én szememben álltak össze

egy gigantikus luxushajóvá,

amely szigetről szigetre jár,

be nem teljesült álmokat szállít

és boldog, halott nagymamákat a feltámadás felé.

ez a hajó végül olyan lett,

mint amelyik egy olyan arcba vájta horgonyát,

ahol csak a szem tükre ismeri

anya homlokán zátonyra futott álmait.

 

 

a ki nem mondottak

 

amikor legutóbb találkoztam apával,

végig lent a földön, a kavicsok között

kereste az egykor elgurult szavakat.

egy egész parknyi terült el közöttünk,

vakítóan fehérek, és egyformák egytől egyig.

menthetetlenül mondani szeretett volna valamit.

valamit, amit addig még soha nem sikerült.

én pedig nagyon érteni szerettem volna,

de nem és nem, nem tudta kimondani.

majd hirtelen egy történetet mesélt el,

hogy nem régiben olvasott egy újságcikket,

egy fiatal költőről készült interjút,

és hogy mennyire hasonlítottam

az újságban lévő költő fényképére.

végül is csak kimondta azt a mondatot,

amit én sem hallani, sem megérteni nem akartam.

 

 

a szerelem két pontja közti legelső tér

 

                                             Pilinszky után szabadon

 

…de az a csönd éppen annyi és akkora, 
mint amikor az egyik valami,
és az a másik, mondjuk éppen összeér. 
s abban a pontnyi időben el kell mondani 
az addigi összeset egyetlen pillanat alatt, 
ami szinte teljes egészében kimondhatatlan.

 

 

arc

 

idővel megtanuljuk

felismerni az arcok rezdüléseit.

ha apa hunyorgott és remegett

a szempillája, az az italtól volt.

ha az anyáé, akkor az  apa miatt.

ha az enyém, az anyáért. így illett össze minden.

ilyenkor apa arca türelmes volt, az enyém szép,

az anyáé pedig mindig csak majdnem gyönyörű.

 

írhatatlan

 

egy gyűrött, zsírpapírra írt levelet hagytál nekem.

hűtőmágnessel rögzítetted oda, máig megnézem

a tükörben, ott van-e azóta is a homlokomon.

még csak szótagolva, akadozva tudtam olvasni,

mint ahogy azóta is kapkodom a levegőt,

ha erre gondolok. és csak sokkal később jöttem rá

a kipontozott részre, hogy bármilyen formában oda illek.

„elmentem a boltba, mindjárt…” és tényleg minden szava igaz.

főleg amit nem írtál le a végén. amit meghagytál nekem.

és már nem is értem, miért próbálgattam oda a szavakat,

hisz rossz vége nem lehet, csak valakinek oda kell írni.

egyre több ilyen mondatot hagyok én is magamnak reggelente,

amit a nap végére ezer variációval próbálok kitölteni.

de nem megy. látod, ezt tőled örököltem. már csak egyet

nem tudok eldönteni apa: hogy felkiáltó, vagy kérdőjel legyek

a mindig hiányos mondataim végén. vagy hagyjam úgy,

ahogy te is tetted? majd csak befejezi egyszer valaki.

majd csak befejez egyszer vala. ki?