Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Zsigmond Soma: Tamás álma (részlet)

Fotó:

Legyen egy hűvöskék szoba, mint dédmamánál. Fehér lepedőkbe vagyunk csavarva, arcaink – minden éjszaka után – nyomot hagynak. Vállamra fordulok, a hátad nézem. A fakó part jut eszembe, fjordok szürke foltjai, tenyered középen két tátongó sebhely. Ujjaim átfúrják a nyers húst, az erek felkiáltanak és a sirályok szétrebbennek. Aztán Jeruzsálem.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Emese: Jan Palach nekifeszül a szélnek

Fotó: Sükösd Emese

Melyik város emlékezne szívesen / azokra, akiket falhoz állított?

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám ismét a Litmusz Műhelyben

Fotó: Bach Máté

Visszatérő vendégünk volt az adásban Nyerges Gábor Ádám költő, író, szerkesztő, akinek ezúttal nem a szokásos Litmusz-kérdéseket tettük fel, hanem egy részletet hallgathattunk meg Vasgyúrók című, megjelenés előtt álló novelláskötetéből, valamint verseket írtunk közösen a dobókockákkal.

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám - Kerber Balázs - Körtesi Márton Litmusz versei

Fotó: Litmusz Műhely

Azt hiszem, lehallgat a telefonom. / Ő koncentrál, ha kókad a figyelmem, / Neki címzik tán a promóciót is, / Már nélkülem is rákattint időnként. / Ez a bánat, ez a bánat a civilizáció.

Bővebben ...
Próza

Kocsis Gergely: Várni a váratlant (regényrészlet)

Fotó: Raffay Zsófia

Rettegve érzi, hogy egyre jobban csúszik bele ebbe az álomvilágba, hívogatja, beszippantja. Térdhajlatában ugrálni kezd egy ideg, két rángás között végtelen lassúsággal telik az idő, a levegő is ritkásabbnak tűnik, légszomj gyötri. Hangokat hall a feje fölül, ez a lehetetlen közeg nagyon felerősíti a lépések döngését, mintha valaki a fején lépkedne. Pontosan tudja, ki járkál ott fent, és azt is, hogy miért csap zajt.

Bővebben ...
Költészet

Réder Ferenc versei

Fotó: Fárizs Mihály

Négy hónapja mozdulatlan. / De a hasa / ma egy kicsit langyosabb.

Bővebben ...
Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom? (Nemes Z. Márió)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája (Kiss Lóránt)

Montázs: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris, 'White Polypous Thing' by deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...

Papp-Für János versei

amikor legutóbb találkoztam apával, / végig lent a földön, a kavicsok között / kereste az egykor elgurult szavakat. / egy egész parknyi terült el közöttünk, / vakítóan fehérek, és egyformák egytől egyig

Papp-Für János 1976-ban született Hajdúdorogon. Jelenleg Hajdúböszörményben él. Bella István-díjas költő, irodalomszervező. Legutóbbi kötete minden után – művészeti kórtanok címmel látott napvilágot a Magyar Napló kiadó gondozásában, 2014-ben.

 

a szem tükre

 

olyan lett, mint nagymama arca.

vagy mint az a főzelék,

amitől mindig hánynom kellett,

és elsápadtam már a szagától is.

ilyenkor hasonlítottam leginkább nagymamára.

már napok óta halott volt, amikor újra láttam.

nem tettek jót neki ezek az utolsó napok.

addig észre sem vettem, hogy megöregedett.

most meg már mindegy neki,

akármilyen fiatal is legyen.

majd az egyik délután belenéztem a víztükörbe,

és az összes papírhajó, amin anya át akart jutni

egy mindegy melyik partra,

már csupán szétázott rostok szálai voltak

apa málladozó arcán.

csak az én szememben álltak össze

egy gigantikus luxushajóvá,

amely szigetről szigetre jár,

be nem teljesült álmokat szállít

és boldog, halott nagymamákat a feltámadás felé.

ez a hajó végül olyan lett,

mint amelyik egy olyan arcba vájta horgonyát,

ahol csak a szem tükre ismeri

anya homlokán zátonyra futott álmait.

 

 

a ki nem mondottak

 

amikor legutóbb találkoztam apával,

végig lent a földön, a kavicsok között

kereste az egykor elgurult szavakat.

egy egész parknyi terült el közöttünk,

vakítóan fehérek, és egyformák egytől egyig.

menthetetlenül mondani szeretett volna valamit.

valamit, amit addig még soha nem sikerült.

én pedig nagyon érteni szerettem volna,

de nem és nem, nem tudta kimondani.

majd hirtelen egy történetet mesélt el,

hogy nem régiben olvasott egy újságcikket,

egy fiatal költőről készült interjút,

és hogy mennyire hasonlítottam

az újságban lévő költő fényképére.

végül is csak kimondta azt a mondatot,

amit én sem hallani, sem megérteni nem akartam.

 

 

a szerelem két pontja közti legelső tér

 

                                             Pilinszky után szabadon

 

…de az a csönd éppen annyi és akkora, 
mint amikor az egyik valami,
és az a másik, mondjuk éppen összeér. 
s abban a pontnyi időben el kell mondani 
az addigi összeset egyetlen pillanat alatt, 
ami szinte teljes egészében kimondhatatlan.

 

 

arc

 

idővel megtanuljuk

felismerni az arcok rezdüléseit.

ha apa hunyorgott és remegett

a szempillája, az az italtól volt.

ha az anyáé, akkor az  apa miatt.

ha az enyém, az anyáért. így illett össze minden.

ilyenkor apa arca türelmes volt, az enyém szép,

az anyáé pedig mindig csak majdnem gyönyörű.

 

írhatatlan

 

egy gyűrött, zsírpapírra írt levelet hagytál nekem.

hűtőmágnessel rögzítetted oda, máig megnézem

a tükörben, ott van-e azóta is a homlokomon.

még csak szótagolva, akadozva tudtam olvasni,

mint ahogy azóta is kapkodom a levegőt,

ha erre gondolok. és csak sokkal később jöttem rá

a kipontozott részre, hogy bármilyen formában oda illek.

„elmentem a boltba, mindjárt…” és tényleg minden szava igaz.

főleg amit nem írtál le a végén. amit meghagytál nekem.

és már nem is értem, miért próbálgattam oda a szavakat,

hisz rossz vége nem lehet, csak valakinek oda kell írni.

egyre több ilyen mondatot hagyok én is magamnak reggelente,

amit a nap végére ezer variációval próbálok kitölteni.

de nem megy. látod, ezt tőled örököltem. már csak egyet

nem tudok eldönteni apa: hogy felkiáltó, vagy kérdőjel legyek

a mindig hiányos mondataim végén. vagy hagyjam úgy,

ahogy te is tetted? majd csak befejezi egyszer valaki.

majd csak befejez egyszer vala. ki?