Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Sándor Anna Viola: Nem beszélünk soha

Fotó: a szerző archívuma

Az apja akkoriban éjjelente a fülembe duruzsolt, ne is álmodjak róla, sose fogom megtudni a titkát. Erősen hozzábújtam, ő átölelt, az apja érintését éreztem a bőrömön, a horkolása, a szemébe lógó haja, a karja, a szorítása mind az apjáé volt.

Bővebben ...
Műfordítás

Giulia Caminito (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Bársonylány

Fotó: Andrea Ottaviani

Vito úgy hitte, elkapott valami betegséget. Nem talált más észszerű magyarázatot arra, miért ébredt úgy egyik napról a másikra, hogy nem megy neki a verselés. Az ihlet, a ritmus, a szavak, az ötletek hiánya gyötrő volt, elméjének csendje pedig határtalan.

Bővebben ...
Költészet

Szamosvári Bence: bálnacet expressz

Fotó: Kiss A. Kriszta

bokáig letolja két és fél autóbusznyi / ámbráscet-jelmezét

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Láncszemek

Fotó: a szerző archívuma

Nagyanyám keze a spájzban pakolászik éppen, amikor anyám szeme megpillant egy üvegvázát. Semmit sem értek.

Bővebben ...
Költészet

Vass Alexandra versei

Fotó: A szerző archívuma

azonos távolságra veri / a szögeket / a pajta deszkáiba

Bővebben ...
Próza

Kónya Sándor: Dagadék

Fotó: Kónya Tamás

Érzem a levegőben a zizegését, a nyugtalanságát, rám is átragad. Régen is így volt, de most tudom, tartanom kell magam. Folyamatosan járnak az ujjai és beszél. Arról az estéről beszél, elmondja az egészet.

Bővebben ...
Költészet

Nagy Izabella versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Egyedül él, mondta, nem kacsintott.

Bővebben ...
Költészet

Németh Gábor Dávid versei

Fotó: Szulovszky Mária

Hallom, hogy üvölt elhagyatottságában az óceán.

Bővebben ...

Németh Zoltán versei

Apró adagokban szedte a levegőt. / Prémes érzés, / amely hányingerrel jár. / De a kezével belelapozott / a levegő egymásra tapadó rétegeibe, / és darabonként tépte szét.

Németh Zoltán 1970-ben született Érsekújváron. József Attila-díjas költő, irodalomtörténész, egyetemi docens. Jelenleg Kunstkamera című, a Kalligram Kiadónál hamarosan megjelenő verskötetén dolgozik.

 

 

Kunstkamera

 

Frederik Ruyschnak

 

3.8.5.3.

Két kézzel született.

Az egyiket arra használta,

hogy lefogja a másikat.

 

9.2.7.4.

A párzó állat tehetetlensége.

Két húsos ujj.

A finom pattanás,

a törékenység bája.

Hörgés és halálsikoly,

az emberi fül

kiszolgáltatottsága

és türelme.

 

9.5.5.1.

Leszúrta a kést.

 

8.9.3.3.

A férfi évek óta

műanyag flakonokba és zacskókba

gyűjtötte saját vizeletét és ürülékét.

1000 liter vizelet,

1000 kilogramm ürülék

önálló élete.

 

3.2.6.6.

Galambra tetovált üzenet.

Széttekerve

száll a pihés felhők fölé.

 

8.9.2.2.

Apró adagokban szedte a levegőt.

Prémes érzés,

amely hányingerrel jár.

De a kezével belelapozott

a levegő egymásra tapadó rétegeibe,

és darabonként tépte szét.

A résbe belefért egy sóhajtás,

amelyre várt.

 

8.9.2.3.

Hátrafeszített fejű:

a fény kampóján lóg

lebegve.

 

3.5.5.3.

Egy kéz

láb nélkül,

egy orr

fülek nélkül,

és az a fül,

orrok nélkül:

csak másolat.

 

3.5.5.2.

Rizsszemeket varrt a bőre alá.

 

7.4.2.2.

Belenyúlt,

és felülről megfogta

egy embrió úszó,

torz koponyáját.

De talán mégis

az agyvelő volt.

 

7.4.2.4.

A mellbimbó

születésnapja.

 

7.4.2.5.

Saját ujjbegyét

tapintja ki

belülről.

 

7.4.2.6.

A köldökzsinórján keresztül

beszélgetett az anyjával

és az apjával

a patkánykirályban

egy ember.

 

3.5.5.4.

Száj – nyelv.

Arc – halálhegekkel.

Egy óvodás kinéz a képből.

 

Németh Zoltán