Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Műfordítás

Xaver Bayer prózái

Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.
Lesi Zoltán fordításában

Egy nap elért engem is. Vettem egy iratmegsemmisítőt, és ledaráltam az évek óta felhalmozott levelezésemet, személyes feljegyzéseimet. Aztán elkezdtem rendet rakni a lakásban, kipakoltam a fiókjaimat, kidobtam mindent, amire nem volt szükségem, és a többit ergonomikusan rendszereztem. A könyveket, hanglemezeket, DVD-ket és számítógépes játékokat alfabetikus sorrendbe raktam. Amelyik egy kicsit is ciki volt, azt megsemmisítettem. A szekrénysorok látható részein lévő kacatokat kidobtam. Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.

Műfordítás

Ivan Wernisch versei

A ravatalozóban aludtunk a templom mögött.
Vörös István fordításában

Kadó mester lehúzta a jobb lábáról a cipőjét, és kidobta az ajtón, aztán megkérdezte: Hol a cipőm? / Ott, az ajtó mögött, mutatta az egyik tanítvány. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / Az udvaron, találgatta egy másik. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / A bal lábán! / Hol a cipőm?

Műfordítás

Friederike Mayröcker verse

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik. / a pianínó egyedül kezd el játszani. / a lefolyócsatorna sapienzával bemocskolva. / harminc éve vagyunk elválasztva egymástól (amikor te voltál 30, / én épp akkor láttam meg a napfényt). / axiális, te nagy felugró. / variábilis sírba veled.

Költészet

Závada Péter verse

Megáll az álom távolabbi végében.

Folyamatos jelen. A halottak csoszogása / tisztán kivehető a kórus márványpadlóján. / És a bejárat fölött X. Ince hullazöld jobbja — / holtában is valóságosan int felénk, / és a kezek tulajdonosa visszalép / a hallgatás közepére. // Semmi etimológia: a nevet csak a hangzás / kötötte össze az agóniával. A medencék / vizében a tér abszolutizmus-kori képe

Kinder

Ayhan Gökhan gyerekversei

Aztán egy napon / magával ment el. / Lefekvés előtt néha erre gondolok, / s hullámzik a szám, / mint az őszi Balaton.

Szolcsányi Ákos versei

Rajzszög nyomta lyuk, röptükben / szürke legyek, kint egy autó, / elvinni a három láda / vért, folytatni, úgy, mint eddig.

Szolcsányi Ákos 1984-ben született. Költő, kritikus, az Universidad de Salamanca PhD-hallgatója. Kutatási témája García Lorca magyarországi recepciója. Kötetei: Csehország szép, útjai jók (Orpheusz, 2008), A felszínről (Kalligram, 2012).  Jelenleg Városi románcok munkacímű kötetén dolgozik.

 

 

Vág

 

Mint libabőrös, roppant hát,

a kórház alatt az esti

város. Megfogja, ahol fáj,

csík, kereszt, ipszilon-forma

vágást rajzol a hasára,

mit kíván egy vakbélműtét.

Mért nem kérdezett semmit: Nem

egy vitális szerv, az orvos

hangja, mintha felolvasna,

elleszel nélküle, mondta,

de hát bárki nélkül elvan

bárki, gondol most magára,

aztán arra, hogy tegezték,

aztán arra, hogy tizennégy,

hogy hazamegy, értejönnek,

végül, már az altatómaszk

alatt, hogy nem tudja, mi, de

mindegy, hogy szakad vagy vágják.

 

 

Nyit

 

Felmossa a tegnapi vért,

sört, csikkeket, megtalál egy

pengetőt, eszébe jut, ki

nem találta este – nevek

nincsenek fejében: tudja,

hogy táncolnak, mennyit ittak,

ismeri a most hiányzó

csendet a csábítók körül

és az ügyetlen boldogok

utánozható zavarát.

Násznépnyi vendég, családnyi

szerelmes, ma erre számít,

kezdő, helyi banda: ott is

hagy néhány keményre száradt

foltot, annyival is élőbb

a beárazott küzdőtér.

Tiszta korsók mélyhűtőbe,

majd a banda bárgyú neve

krétával fel a táblára,

nehezen olvasható, de

saját kézírással, hogy mind

úgy érezzék, övék a hely,

mintha nem fordítva lenne.

 

Tart

 

tűntél néma példázatnak

kétségbeesés akarat

rangtalan forró kölcsönös

egymást igazolására

és hitted hogy majd valami

megjutalmazza magával

ezt a céltalan fegyelmet

és maradt betevőnek a

hétköznapi gyávaságok

semmivé össze nem álló

félrenézve elbocsátott

reflexből megformált nyelve

mint egy jégcsap hideg vagy nincs

nem lehet tisztább jobb vagy más

mit válasz mit rendszer

                                   lapok

kényszerű sorrendje köztük

szabálytalanul boldogan

kimeríthetetlen bőség

szerint vele szemben vesztve

tűzzel nyállal lélekkel nem

keresztelni újra semmit

nem megfogni nem mutatni

rá csak nézni lopva mint egy

testet lebukást vállalni

hozzá nyúlni bele soha

 

 

Ad

 

Ennyi, innen ennyit vártunk.

Az egyetlenükre vissza-

gondoló tűk a szemétben

és a vonalkódban valló

egyenzsákok, másfél hektó.

Anna, kiált kint valaki,

utoléri, ide már nem

hallatszik, miről beszélnek.

Rajzszög nyomta lyuk, röptükben

szürke legyek, kint egy autó,

elvinni a három láda

vért, folytatni, úgy, mint eddig.

 

Szolcsányi Ákos