Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Műfordítás

Xaver Bayer prózái

Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.
Lesi Zoltán fordításában

Egy nap elért engem is. Vettem egy iratmegsemmisítőt, és ledaráltam az évek óta felhalmozott levelezésemet, személyes feljegyzéseimet. Aztán elkezdtem rendet rakni a lakásban, kipakoltam a fiókjaimat, kidobtam mindent, amire nem volt szükségem, és a többit ergonomikusan rendszereztem. A könyveket, hanglemezeket, DVD-ket és számítógépes játékokat alfabetikus sorrendbe raktam. Amelyik egy kicsit is ciki volt, azt megsemmisítettem. A szekrénysorok látható részein lévő kacatokat kidobtam. Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.

Műfordítás

Ivan Wernisch versei

A ravatalozóban aludtunk a templom mögött.
Vörös István fordításában

Kadó mester lehúzta a jobb lábáról a cipőjét, és kidobta az ajtón, aztán megkérdezte: Hol a cipőm? / Ott, az ajtó mögött, mutatta az egyik tanítvány. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / Az udvaron, találgatta egy másik. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / A bal lábán! / Hol a cipőm?

Műfordítás

Friederike Mayröcker verse

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik. / a pianínó egyedül kezd el játszani. / a lefolyócsatorna sapienzával bemocskolva. / harminc éve vagyunk elválasztva egymástól (amikor te voltál 30, / én épp akkor láttam meg a napfényt). / axiális, te nagy felugró. / variábilis sírba veled.

Költészet

Závada Péter verse

Megáll az álom távolabbi végében.

Folyamatos jelen. A halottak csoszogása / tisztán kivehető a kórus márványpadlóján. / És a bejárat fölött X. Ince hullazöld jobbja — / holtában is valóságosan int felénk, / és a kezek tulajdonosa visszalép / a hallgatás közepére. // Semmi etimológia: a nevet csak a hangzás / kötötte össze az agóniával. A medencék / vizében a tér abszolutizmus-kori képe

Kinder

Ayhan Gökhan gyerekversei

Aztán egy napon / magával ment el. / Lefekvés előtt néha erre gondolok, / s hullámzik a szám, / mint az őszi Balaton.

Bajtai András verse

Kitátja száját, hogy felhangosítsa a gyerekkori / sötét megfélemlített zajait, a körös-körül vágtázó / sóvárgást, az elfojtott szuszogást a frissen / mosott paplanok hófehér, anyai őserdejében.

Bajtai András költő, újságíró, 1983-ban született Szegeden. 2002 és 2008 között az ELTE BTK magyar nyelv és irodalom, illetve összehasonlító irodalomtudomány szakos hallgatója volt. 2011-ben NKA ösztöndíjat, 2013-ban Móricz Zsigmond-ösztöndíjat kapott. A Lelkigyakorlatok világirodalmi versblog szerkesztője. Eddig három verseskötete jelent meg: Az átlátszó város (Parnasszus, 2006), Betűember (JAK-Prae.hu, 2009), Kerekebb napok (Kalligram, 2014).

 

 

A kőoroszlán kitátja száját

 

Amikor azt mondom, apám, a megkeseredett

kőoroszlán kitátja száját, hogy elnyelje

égtájaimat, és velük együtt a horizonton vonuló

borotvák vérszerinti rendjét. Kápráztató pengék

az alkonyi zsírban, élükön megbicsaklik a fény,

és elvágódik a megtévesztő árnyék, ami sötétre

színezi arcunkat, amikor egymás szemébe nézünk.

 

Így vonulnak. Nem tántorítja őket sem megbánás,

sem bűnbocsánat, sem a terített asztal

embertelen pompája, mértani távolságtartása.

Kitátja száját, hogy felhangosítsa a gyerekkori

sötét megfélemlített zajait, a körös-körül vágtázó

sóvárgást, az elfojtott szuszogást a frissen

mosott paplanok hófehér, anyai őserdejében.

 

Így vonulunk, egymástól távolodva. Amikor azt

mondom, apám, kikergetik a karámból, majd

a nyaktiló alá vezetik az utolsó megmaradt jószágot,

kicsi tehén a kifestőkönyvből, könyörüljetek rajta.

Halkan mondom, apám. Kék esővel söpröget

kiürített szobám sarkaiban, és amikor közeledik,

fényleni kezd a linóleum, mint a mérgezett Tejút.

 

Bajtai András