Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Fotó: Varga Ilona

Csombor Rita versei

Az árnyékok mostanában / megnyúlnak és elfogynak reggelente, / amikor melléd bújok melegedni  / pont ebben a megállóban.

Sajátos szimmetria


Az árnyékok mintha áprilisi reggelek megnyúlt
búbos kemencéi lettek volna. Szigorú rendben
álltak egymás mellett, mintha ugyanazzal a fegyelemmel
próbálnák kordában tartani a belső tüzet.

Az üreges oszlopok belsejéből felszálló
betonszürke füst ívet rajzolt a várakozó
emberek köré, a tűztér sajátos szimmetriáját
a sínek párhuzamossága bontotta csak meg.

A kemencetestek és az útszéli korlát
közti sutban bújtam el,
én is a villamost vártam, hogy
háromezer-négyszázötödszörre
próbáljalak megtalálni, hátha
pont akkor pont azt az ajtót
választod, amit Kamaraerdő
felé tartva én.

Pedig csak melegedni vágytam
az árnyékok között azokon
az oszlopokon egyensúlyozó reggeleken,
amikor a háromszögletű
üvegtetők alá beálltam, hátha
te is pont akkor pont azt
a tetőn megtörő fénygörbét választod,
amit akkor én.

Az árnyékok mostanában
megnyúlnak és elfogynak reggelente,
amikor melléd bújok melegedni
pont ebben a megállóban.

Az oszlopok belsejéből felszálló füst
ívet rajzolt körénk, lábunk alatt a beton
mintha húszoldalú kockákra tört volna,
hogy semmi se törhesse meg
a tűztér sajátos szimmetriáját.


Félig egészen

Az ismerős járomcsont tűnt fel először
majd a lépések mozdulata,
a halk és tapintatos surrogás.  
Olyan volt, mint mikor az ejtőernyős buborékok
a víz alatt hirtelen eloszlanak egy tenyértől.

Aztán egy pillanat múlva
a borosta fekete-őszes erdejében
találtam magamat.
Csendes esődben tábort vertem.
Úgy érkeztem világodba,
mint ahogy a kontaktlencse
a helyére csusszan.
Te minden követ mohával
és puha levelekkel takartál el,
magadat is megpróbáltad,
de végül előmerészkedtél a rejtekedből.   

*

A folyó mellett kerítést építettünk,
a kiskapu nyikorog,
és a víz felé kígyózó út
kövei billegnek, mikor
félig lelóg a lábunk.

Mi is állandó mozgásban vagyunk
és hullámzunk, és mellkasod
csupasz foltjainak táncát levegővételkor
meg kell jegyeznem,
mert néha elfelejtelek.

Olyankor megismétled a szavakat
és a mozdulatokat is
tudod, hogy amőba-memóriám körbefon,
nem távozok, nem távozol,
csak félig lelógunk,
mintha puha inda lenne körénk fonva,
közeledünk magunkhoz, egymáshoz,
a folyóparti kerítéshez a kapuval,
félig billegünk,
félig egészen.

Csombor Rita 1985-ben született. Középiskolai magyartanár, PhD hallgató a Szegeden. Első verseskötete 2018-ban jelent meg Smink nélkül címmel a FISZ Könyvek Sorozatban.