Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Benkovics Judit: Tíz perc

Fotó: a szerző archívuma

Mellénk lép egy szemüveges ember, nagyon magas, vicces kalapban és fekete pólóban, hatalmas bőrönddel, próbálom kitalálni vajon mi lehet benne. Talán egy torta. Az mégsem lehet, mert elolvadna. Vagy egy varázspálca, bár ahhoz túl nagy az a táska, pedig akkor idevarázsolhatná a vonatunkat.

Bővebben ...
Költészet

Demeter Arnold: Egy falunak tizennégy meséje

Fotó: Kelemen Kinga

A gyászfalu gyilkosai / magukra veszik a következő éjeket.

Bővebben ...
Próza

Takács-Csomai Zsófia: Extraszisztolé

Fotó: a szerző archívuma

Próbálom felidézni a hetekkel ezelőtti önfeledtséget, de olyan távolinak érzem, mintha sosem lett volna. Arcomat megtörölve a tükörbe nézek. Jóideje mindent más szemmel látok, beleértve magamat is.

Bővebben ...
Költészet

Filotás Karina: Ez a város

Fotó: Besenyei Lili

szél cibálja plakátbőrét, / bordái között lüktet a Duna

Bővebben ...
Próza

Meggyes Viola: Unakit

Fotó: a szerző archívuma

Kereszt autója furcsa volt. Egy régi BMW, amiben nem működött a sebességmérő, az volt a csoda, hogy egyáltalán elindult. Attól tartottam, ha felnyitom a motorháztetőt, a motor helyett egy seprűt találok benne.

Bővebben ...
Költészet

Hegedüs Anna versei

Fotó: Tóth Anna

borkán leszek a sufniban / levesznek évente egyszer

Bővebben ...
Költészet

Martzy Réka: lányok

Fotó: Szűcs Anna Emília

darazsakra lépünk néha, / hogy sírhassunk, mert így láttuk

Bővebben ...
Próza

György Alida: Pű, pű, pű

Fotó: a szerző archívuma

Még a tavalyelőtti esés után figyeltem fel rá, hogy mindenki sokkal kedvesebb, ha bottal járok, úgyhogy már inkább le sem teszem. Ha meglátok valakit az utcán, rögtön görbítem a hátam. Olyankor megállnak, érdeklődnek a hogylétem felől. Én meg mondom nekik, hogy egyedül vagyok, nincs segítségem, derekam, hátam, lábam, kezem fáj, de lényeg, hogy egészség legyen.

Bővebben ...
+SZIF

Szita György visszatér: Török Lajos interjúja Győri Péterrel

A 96. Ünnepi Könyvhéten jelenik meg a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány kiadásában Szita György nyolc kötetből álló bűnügyiregény-sorozatának első három darabja. A szerző neve a mai magyar krimiolvasók számára aligha ismerős. Azok viszont, akiknek a Kádár korszak népszerű irodalma valaha a látóterükbe került, talán emlékeznek arra, hogy Szitának az 1980-as évek végén két bűnügyi regénye is megjelent.

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Bánki Benjámin: izommemória

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kazsimér Soma: Légzőnyílásaimon keresztül először kapok levegőt

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kupihár Rebeka: ünnepnapok

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Fotó: Paulusz Kristóf

Taródi Luca versei

Nagy viharok alatt a szél könnyedén dobálta / a halat, / nem bírta már tovább saját terhét; / beroskadt, mintha elúszott volna a tejút alatt, / és az emberek kavicsokként / verődtek össze az ízelt barlangban, / egyre tisztábbra csiszolva egymás testét.


A ponty


János,
aki a ponty gyomrában lakott,
régebben villanyszerelőként
dolgozott, aztán megunta,
és fiatalon átköltözött a halba.
Berendezett magának egy szobát,
otthonossá téve a testet
„egy anyaméh se nézhet ki különbül”
dőlt hátra elégedetten, és bekapcsolta
a tv-ben a halász-vadász csatornát.

Ahogy teltek az évek,
egyre többen jöttek
a hal gyomrába lakni,
gyerekek, nők és erőtől duzzadó férfiak.
János, aki rabja volt megszokásainak,
nem akart elmenni, de beállt közéjük
elvégre, máshol is kezekből épülnek a folyami hidak.

A gyomorbéli világ tágult
és egyre színesebb lett,
– az emberek nagyobb házakat,
és tulipános kerítést akartak –
ezért Jánost tették meg alappillérnek.
Ő állt legközelebb
a halhoz, és dühösen
kérte a teret,
hogy adjon még nagyobb részeket.
Így a nép négykézláb
szürcsölte iszapos vérét,
és olajos húsát harapta,
végtelen szabadságot képzelt a testbe
és nem számolta tovább
a bent töltött éveket.

De mikor a hal már mindenét odaadta,
Jánost összepréselte
a levegő utáni vágy;
beszivárgott a vékonyodó inakba
egy veszélyes gondolat,
mely szerint: kint néha teltebben kel fel a nap,
mint odabent,
és az emberek számolni
kezdték az égen a fényes pontokat.

János a távozás mellett döntött,
többé már nem
érzett a hal iránt vonzalmat. Viszlát – integetve búcsúzott tőle.

Villanyszerelő híján
a csillagok sorra kiégtek;
a ponty boglyas gerincéről lealkonyodtak
az égitestek,
csurig töltve sötétséggel
az odvas birodalmat.

Nagy viharok alatt a szél könnyedén dobálta
a halat,
nem bírta már tovább saját terhét;
beroskadt, mintha elúszott volna a tejút alatt,
és az emberek kavicsokként
verődtek össze az ízelt barlangban,
egyre tisztábbra csiszolva egymás testét.

Amikor évek múlva
egy homokkal borított zátonyra 
köpték a habok,
János, gyermeki honvággyal eltelve
rohant a kiszáradt testhez.
Kivett a gyomrából
egy odvas kavicsot,
és óvatosan a füléhez emelte.

Hallotta az édesedő vízben locsogó
lábát,
ahogy ráüvöltenek, mikor
kilopja a befőttből az
uborkát.

János elgondolkodott; hogy a hal
érte vajon könnyeket hullatna?
Így kimászva a vízből vajon még visszamászhatna?
De a hűséges éhező etet;
régi ismerősként fogadta vissza a testbe –
végül is ez az egyetlen hely, ahol
anélkül tarthatja
vissza a levegőt, hogy megfulladna.

 

Meggymag


A konyhát és az ebédlőt elválasztó fehér függöny mögött
anyám meggyet magoz.
Jobbra teszi a magot,
balra a zselés gyümölcsbelet, kézkrém-illatot
fúj a huzat a függönyön át.
A vékony szövet megszűri alakját,
a születésem előtti negyven évben begyakorolt
mozdulatainak csak a kivetülését szabad látnom,
mint a magzat,
aki csak hangokat hall,
artikulálást még nem láthat a szájakon.
Később talán ő is rájön;
a száraz, görcsös ujjak
ösztönösen dolgoznak azon,
hogy csak olyan mozdulatok látszódjanak át,
melyek évekkel ezelőtt elültettek benne
egy meggymagot, de még nem bonthatja szét
tenyerével a földet. 

 

Taródi Luca 1995-ben született Budapesten, jelenleg az ELTE Irodalom- és Kultúratudomány mesterszakán tanul összehasonlító irodalmat. Főleg kritikaírással foglalkozik, szabadidejében lírát és prózát ír, valamint kirándulni jár.