Taizs Gergő versei

Részletek

Írta: Taizs Gergő

Ez nem az a feszült képsor, aminek a végén / vér folyt. Itt nincs semmi látnivaló, / itt minden olyan megszokott. / Ez a cirmossá szelídült bengáli tigris, /és ez az az ember, aki felnevelte ezt a hiányt.

Ez az a párhuzam

Ez az a videó, amiben a nagymacska
nem marcangolja szét az embert,
földre viszi ugyan, átkarolja,
hemperegnek, hatalmasra tátott szájába
veszi a fejét, tépőfogairól nyál
csorog, szinte érezni lehet a monitoron
keresztül a húsmeleg leheletet, ahogy
a ragadozó egyetlen mozdulattal össze-
roppanthatná a férfi koponyáját.
Elképzeled a reccsenést,
a csontszilánkok szúrós zaját,
de ez nem az a pillanat.
Ezt az állatot ez az ember nevelte fel,
miközben összeszelídültek,
nevet adott neki, és ez már nem az a viszony.
Így vagy ezzel a hiánnyal te is.
Ez az a félelem, hogy képtelen
vagy összeroppantani, hiába viszed földre,
fogalmazod meg, ezek nem azok a szavak.
Ez nem az a feszült képsor, aminek a végén
vér folyt. Itt nincs semmi látnivaló,
itt minden olyan megszokott.
Ez a cirmossá szelídült bengáli tigris,
és ez az az ember, aki felnevelte ezt a hiányt.


utórezgés

hallgatásuk hosszúra nyúlik,
akár a nyáresti árnyak,
torz csend reng a szürke szőttesben
felporzó nyögések helyén

amputált pillanat, ahonnan
visszahőköl a döbbent ég,
vasrudak stramm merevségébe
kapaszkodik elmúlásuk

filléres élet-epigonok:
rongykötések a megcsonkolt
fán, a háttérben egy fémlemez
fájón felköhög a füstben

kiszakadt belőlük valami,
maguk sem értik, hogy miért,
a lélek repeszdarabjai
a köztes térbe ragadtak

árva marad mind a bordák közt
rekedő, üszkös sóhajtás,
s mint a vér a zsibbadt tagokba,
visszatér beléjük egyszer

az Isten

 
Gyerekjáték (és egyéb légköri jelenségek)

(1)

A vízen járunk, vagyis a párás levegőn.
Hogy a Nap és a Hold gyermekei lennénk? Legyintesz.
Elpusztult csillagok fényéből formáltak minket.

(2)

Az egyiket úgy, hogy egyenes íve tűpontos érkezés.
A másik hajtogatlan, kilencemeletnyi imbolygás.
Variációk papírlapra.

(3)

A szél szaggatja bőrömről a tintát,
történeteimet távoli pocsolyák zajába mélyeszti.
Szórakozott olajfoltok, gondolhatnád.

(4)

Fényben oldódó tejbegríz vagy.
Mintha meszet csepegtetne valaki a tóba, olyan.
Felettem fehér, fodros pötty az égen.

(5)

Buborékba burkolt sóhajunk visszanéz a gömbből,
mielőtt keserű sampon-ízét, mint cseppfolyós hamvakat,
szétszórná a szélben.

(6)

Eltakart szemmel számolok százig, miközben te,
mint nappal a csillagok, elbújsz, de nem tűnsz el igazából.
Ott vagy most is: fény mögé zárt sejtelem.

(7)

Ezüst úszógumi lebeg az éjszakai vízen,
kölcsönkért fényei az arctalan változást hordozzák.
Aratásra készülök, porladó ígérettel.

Taizs Gergő 1984-ben született Tatabányán. Tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészettudományi karán végezte Piliscsabán. Újságíróként, kulturális programszervezőként és kommunikációs szakemberként dolgozott. Első kötete Utasok címmel 2019-ben látott napvilágot, jelenleg Üvegidő című második kötetén dolgozik.