Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Nagy Olivér Ábel rövidprózái

Fotó: a szerző archívuma

azt hogy minden talalkozas semmilyen

nem csinalunk semmit

a beszelgetesek is csak ures fecsegesek

Bővebben ...
Próza

Sándor Anna Viola: Nem beszélünk soha

Fotó: a szerző archívuma

Az apja akkoriban éjjelente a fülembe duruzsolt, ne is álmodjak róla, sose fogom megtudni a titkát. Erősen hozzábújtam, ő átölelt, az apja érintését éreztem a bőrömön, a horkolása, a szemébe lógó haja, a karja, a szorítása mind az apjáé volt.

Bővebben ...
Műfordítás

Giulia Caminito (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Bársonylány

Fotó: Andrea Ottaviani

Vito úgy hitte, elkapott valami betegséget. Nem talált más észszerű magyarázatot arra, miért ébredt úgy egyik napról a másikra, hogy nem megy neki a verselés. Az ihlet, a ritmus, a szavak, az ötletek hiánya gyötrő volt, elméjének csendje pedig határtalan.

Bővebben ...
Költészet

Szamosvári Bence: bálnacet expressz

Fotó: Kiss A. Kriszta

bokáig letolja két és fél autóbusznyi / ámbráscet-jelmezét

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Láncszemek

Fotó: a szerző archívuma

Nagyanyám keze a spájzban pakolászik éppen, amikor anyám szeme megpillant egy üvegvázát. Semmit sem értek.

Bővebben ...
Költészet

Vass Alexandra versei

Fotó: A szerző archívuma

azonos távolságra veri / a szögeket / a pajta deszkáiba

Bővebben ...
Próza

Kónya Sándor: Dagadék

Fotó: Kónya Tamás

Érzem a levegőben a zizegését, a nyugtalanságát, rám is átragad. Régen is így volt, de most tudom, tartanom kell magam. Folyamatosan járnak az ujjai és beszél. Arról az estéről beszél, elmondja az egészet.

Bővebben ...
Fotó: Szöllősi Mátyás

Bödecs László versei

Ha megérkeznek, feletteseik igyekeznek / eltüntetni nyomaikat, ők sem akarják, / hogy kiderüljön, van lehetőség menekülni, / továbbhordani a sebeket, amiket okoztunk, / egy felesleges, vesztes életben, / ahol az ellenség az úr.

IV.

Belefárad a szem a nézésbe, a kéz az irányításba,
mégis határozott hangon kell a parancsot kiadni.
Az ostrom túl hosszú ideig tartott,
a védők nem voltak hajlandók alkura, feladásra
így nem jelenthet mást győzelmünk,
mint teljes pusztulásukat.

Mészárlásról visznek hírt azon néhányak,
akiket utasításra szökni hagynak,
mint fertőzött rémei a pestisnek,
továbbviszik a félelmet, meggyengítik
az útban lévő városokban a még tudatlan,
de már gyanakvó szíveket.

Ha megérkeznek, feletteseik igyekeznek
eltüntetni nyomaikat, ők sem akarják,
hogy kiderüljön, van lehetőség menekülni,
továbbhordani a sebeket, amiket okoztunk,
egy felesleges, vesztes életben,
ahol az ellenség az úr.

A bevett városban özvegyek és félárvák várják
a győzelemittas katonákat, a bátrak,
akik túl sokáig hitték, az Isten kegyelméből
visszatér a ház ura.

Én mindig a város legerősebb asszonyát
hívatom magamhoz.
Az ellenállás nagy, de felesleges,
ezt a hadi filozófia nem érti még,
ha visszavonulok, én fogok írni róla;

a város akkor vétetik be,
mikor a bennmaradtak is felismerik,
igazán mostantól vannak csak biztonságban,
először láthatod, hogy nem fordítják el arcukat,
szemükben tükröződni a felettük támaszkodó,
győztes megkönnyebbülését.

 

V.

A győzelem valójában nem a csatatéren születik,
nem kényszeríthetsz harckészült hadat megadásra,
és ha harcra kerül sor, mindkét oldal veszít.
Nem ura semminek, aki tetemek között kódorog,
szegett gerinceket, beesett arcokat lát a szemlén,
irányérzéküket vesztett tagokat és tekinteteket,
de a következő cél előtt újra ezek vezérei tartják fel.

A legjobb fiatal tisztjeik közül a nagyravágyókat kell felismerni,
azok közül a gyávábbakat, akik mégse halnának túl hamar –
ha századot vezet az ellenség táborában,
nálunk ezredet fog, és mielőtt harcra kerülne a sor,
megbomlanak soraik, megadják magukat,
elmenekülnek vagy fel sem sorakoznak.

Akik az elejétől velem jöttek, nem tekintik őket árulónak,
most a jó ügy mellett harcolnak, mi vagyunk a jövő,
megtér nekünk, aki nagyságra vágyik, aki élni akar,
de a területeiken elterjed az árulók híre,
az emberek félni és keresgélni kezdenek,
akkor ki védi meg őket, és mi néha harc nélkül érkezünk,
mint a kegyelem, a békét hozzuk nekik.

Akik pedig feltüzelődnek árulóik láttán,
bosszút akarnak vagy megtörnek, harci kedvük fogy,
vagy dühükben egykori tisztjeik fejeit akarják először,
nem is a miénket, mi erősnek látszunk, az árulók gyengék.

Ezért titokban az ellenség kitartó tisztjeit földbe hantoltatom,
terebélyes fák alá, ahogy a tiszteletreméltó családtagjainkat,
s mivel általam estek el ezen bátrak, magam is ásom a sírt,
a legközelebbi segédeimnek sem magyarázom, miért,
az igazság az, hogy a valódi dicsőség magasabb szférákban születik,
elszántságuk, áldozatuk kedves számomra, erre emlékeztet.

 

Bödecs László költő, szerkesztő, kritikus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem esztétika szakos művészeti ösztöndíjas hallgatója. Legutóbbi kötete: Az árvíz helye (FISZ, 2018). Első verseskötete, a Semmi zsoltár 2016-ban elnyerte a moly.hu Merítés-díját.