Kertai Csenger versei

Részletek

Írta: Kertai Csenger

Kis kutakból / az utcákba feszül a víz, / összeborítja a tetőket és az aszfaltba ragadt / reggeli csillogást, / meztelenség helyett pedig / ruhába csavar az égbolt, / hogy hallgathassam a nyugtalan mezőket / az avasodott föld alatt.

Sosem hagysz békén

Tolnai Ottónak

Amikor átjössz hozzám,
lepucolom a szemedről
a nehéz zsalukat,
mit lát majd az Isten, ha benéz,
két búzatábla összefeküdte az ágyat
a reggeli szélben,
jaj, anyám, hova lett az Isten,
nem magoz ki senki,
elfutott hosszú, rózsaszín lábain
és itt hagyott nekem kövér búzamezőket. 

Hogy nekem jó legyen

Mint amin átfolyok,
de a hordalékom megmarad,
olyan gátakat emeltél a vad vizek ellen.

Tiszta csobogás előttem a város,
villámok, esők és viharok
megszelídítve várnak,
hogy átmehessek hozzád.

Így kezdődik minden nap.
Kis kutakból
az utcákba feszül a víz,
összeborítja a tetőket és az aszfaltba ragadt
reggeli csillogást,
meztelenség helyett pedig
ruhába csavar az égbolt,
hogy hallgathassam a nyugtalan mezőket
az avasodott föld alatt.

Az ékszerész kirakatában meggyulladt kövek
vigyáznak rám,
és a lányt ezredjére sem csókolhatom magamévá,
mert olyanná tetted őt, mint a gát,
amin átfolyok,
de a hordalékom megmarad.

Persze ledöntöm.
Virágföldet hord helyére esténként
a megduzzadt folyó,
és kápolnák kerülnek rá,
bizonyosságként, hogy nincs más,
csak amit reggelente megépít bennem,
és estére lebont a nyári kabócák éneke.

Kertai Csenger 1995-ben született Budapesten, költő. Első kötete 2019-ben jelent meg Mindig kivirágzik címmel. A Szamarak Költői tagja.