Kántor Zsolt versei

Részletek

Írta: Kántor Zsolt

Szertefoszlott a virtuális sövény, az idő szavatossága lejárt. Az erdő egy hurrikánt lenyom. A reggeli kifli, akár a hajnali szex, nagyon finom. A hűtőben egy hetes minyon. Itt a színmű. „Heidegger és a gond.” Ma magam olvasom.

A szellem genealógiája

Nádas Péternek

            Nemcsak az idő, az időtlenség is múlik. Telik. Ha jobban meggondoljuk, ennek az oka a Hang. Mintha egy kis szigetet csinált volna magának az örökkévalóság óceánjában. Megalkotta a világosságot, mint szövetet.

            Dolgokat akart teremteni a szájával ez a dolog. A nyelvnek köszönheti a létét. A Hang szigetén jött létre a világ. A tárgyak és a lelkek. A Hang egeket rajzolt a sziget fölé. Tengert kreált. Az ihlet megcsinált minden sejtet, atomot.

            Jelek áramlása vette körül a Hangot. Mindenkit a saját rendetlensége övezett – minden rend határán. És így elkezdődhettek az utómunkálatok.

A mű a vizet nézi

Kivitte a regényét a tengerpartra. Megsétáltatta a szöveget. A genoterm a törölközőn feküdt. Amikor néhány lapot kifújt a szél a paksamétából, elkezdett kifelé úszni, mert látta, hogy felemelkednek a papírok és elszállnak. Látszik, hogy nem lineáris a cselekményvezetés, jegyezte meg a fürdőmester, akivel korábban a műről beszélgetett. Mire kiért, a textus felemelkedett. Újdonsült barátja rögtön kommentálta. A nagy mű felszállt és nézi a vizet. Mintha tudna arról, amit most csinál. Az emberek olykor nem értik, mit miért tesznek. Ez a papírtömeg meg olyan szépen, költői módon adogatja, röpteti a mondatait, mintha megbeszélték volna a forgatókönyvet a lapok. És valóban. A tengerpart hirtelen tele lett szálldogáló kéziratfoszlányokkal. Néhány sirály elképedve menekült a sziklák mögé. A szerző legyintett. A maradékot maga dobta a hullámok közé. Majd a törölközőt a fejére csavarta és elfutott a strandlabda-kölcsönző irányába. Azon gondolkodott, hogy a számítógépén vajon melyik mappába mentette el a Kék szótöveket? A mű meg azon merengett, hogy hideg-e a víz.

Becsomagolt kert

Még mindig Tandori Dezsőnek

 Mindenki azt kiabálja, hogy nincs Isten. Mégis ma bárhova lép az ember, egy másik világkorszakba billen. A könyvespolc mellé telepedik le a megmondó én. Belegondolja magát egy cselekedetbe. Belegombolja az álomba a bélést. Belegondolja a szóba a létét. Ahogy kimászik a papírlap alól reggel, a takaró összehajtja magát, a párna megnyitja a képernyőt és ismétli az esti adást. Petíciót fogalmaz a pék. Piacgazdaságot ígér az ég. A felhők csinálnak egy intertextuális lakást. A közvélemény sztrájkol. Becsukta szemét a nép, bevarrta száját a lovaggá ütött vitéz. Ma nem nyitott ki egyetlen újságárus sem, a posta is fölvette a munkabeszüntetést. Legfeljebb tíz szót írhat le ma minden újságíró. A csónakázótóból eltűnt minden csónak. Az állatkertből ellopták a csőgörényt. Szertefoszlott a virtuális sövény, az idő szavatossága lejárt. Az erdő egy hurrikánt lenyom. A reggeli kifli, akár a hajnali szex, nagyon finom. A hűtőben egy hetes minyon. Itt a színmű. „Heidegger és a gond.” Ma magam olvasom.

Kántor Zsolt 1958-ban született Debrecenben. Ügynök múltját 2005-ben tárta fel az ÉS + a Hetek hasábjain, Kukorelly Endre bátorítására, akit megfigyelt. Volt a Tevan Könyvkiadó igazgatója, Békéscsabán, a Bárka folyóirat alapító főszerkesztője. A Szent Pál Akadémián 2006-ban kapott teológusi diplomát. Legutóbbi kötete: Jézus Krisztus Szarvason (2019).