Alfonsina Storni versei
- Részletek
Izsó Zita fordításában
Virágok sziromfogai, harmat fejkendője, / gyógynövények kezei, te, gyengéd dajkám, / készítsd elő nekem földlepedődet, / és a vastag, gyomos mohapaplant. // Aludni szeretnék, dajkám, tegyél az ágyba, / lámpának vezess a fejemhez / egy csillagképet, azt, amelyiket szeretnéd, / nekem jó lesz bármelyik, csak csavard le a fényét kicsit. // Most menj.
Hegylánc
Egy láthatatlan kéz
halkan simogatja
a leomló világok
szomorú maradékát.
Közben valaki, nem tudom, kicsoda,
gyengédséggel
árasztja el
a szívemet.
(…)
Egy gránittestű nő
nyújtózik el
a hegylánc
okker gerincén,
sivatagos méhének
fájdalmát üvölti a szél.
Éjjelente a hold pillangóit
dajkálja fagyott mellkasán.
És a szempillámon
lassan hízik
egy könnycsepp.
Idősebb, mint a testem.
Aludni szeretnék
Virágok sziromfogai, harmat fejkendője,
gyógynövények kezei, te, gyengéd dajkám,
készítsd elő nekem földlepedődet,
és a vastag, gyomos mohapaplant.
Aludni szeretnék, dajkám, tegyél az ágyba,
lámpának vezess a fejemhez
egy csillagképet, azt, amelyiket szeretnéd,
nekem jó lesz bármelyik, csak csavard le a fényét kicsit.
Most menj, mert már megpattantak a rügyek...
Fentről égi láb ringat el téged,
és köröket rajzol köréd egy madár,
hogy könnyen elfelejts... Köszönöm. És még egy kérés:
ha megint ő telefonálna,
mondd meg neki, ne keressen... Rég elmentem.
A költészet istennőjéhez
Bűnös vagyok. Leborulok előtted.
Sötét homlokommal megérintem kék földedet.
Pálmasereg őrzi érintetlen testedet,
te nem öregszel, mint az emberek.
Nem merek tiszta szemedbe nézni,
vagy megérinteni csodatévő kezeidet:
hátranézek, mögöttem a vágyak folyója
öntudatlanul hergel ellened.
Egy kis zöld ágat tűzök a köntösödre,
hátha megsegítesz,
és akkor majd végre jó lehetek.
Mert nem tudok az árnyékodon kívül élni,
már a bölcsőben
megvakított fényes fegyverzeted.
Alfonsina Storni (1892-1938) a XX. századi dél-amerikai költészet egyik legjelentősebb alkotója. Svájcban született, szülei söriparosok voltak, de a vállalkozás hamar csődbe ment, így visszaköltöztek Argentínába, ahol kocsmát nyitottak. 1907-ben csatlakozott egy vándorszínész társulathoz, majd folytatta tanulmányait és tanítói diplomát szerzett. 1911-ben Buenos Airesbe költözött, ahol házasságon kívül, egy újságíróval folytatott kapcsolatából született meg a fia, Alejandro. 1916-ban anyagi nehézségei ellenére megjelenhetett első kötete, a „La inquietud del rosal.” Több neves íróval, költővel is összebarátkozott, többek között Manuel Ugarte-val, Juana de Ibarbourou-val, európai útja során pedig Federico García Lorcával. Az 1920-ban kiadott „Languidez” című kötetével több díjat is elnyert. Később irodalmat tanított egy egyetemen, a stílusa európai utazásai hatására pedig sokkal realistább lett, mint korábban, témái között feltűnt a feminista vonal. Barátja, Horacio Quiroga 1938-ban történt öngyilkossága után elküldte utolsó versét egy újságnak, és a tengerbe ölte magát.
Izsó Zita fordításai
