Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Gabriela Adameșteanu (f. Száva Csanád): A zebrán

Fotó: a szerző archívuma

Kissé félrenyomtad az embereket, szinte lökdösődés nélkül, mégis makacsul, ahogy a te korodra hál’Isten megtanultad. Képes vagy helyet csinálni magadnak közöttük. Diszkréten csináltad, a kíváncsiság nem kínzó betegség, nem alapösztön, nem kell könyökölni miatta.

Bővebben ...
Költészet

Peer Krisztián versei

Fotó: Schillinger Gyöngyvér

és csak menni, menni a nyelvvel / a totál szenilis Sanyi bácsi után

Bővebben ...
Próza

Tóth-Bertók Eszter: Meghaltam

Fotó: Csoboth Edina

A ravatalozónál állnak. Az épület homlokzatán a Feltámadunk-feliratból hiányzik a t, a legjobb barátnőm rögtön kiszúrja. Nézi a d-t, hogy az is eléggé inog, közben arra gondol, hogy mennyit szenvedtünk, amikor a lakása ajtajára illesztettük fel betűnként a nevét és hiába baszakodtunk a vízmértékkel, a mai napig ferde az egész.

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI – Purosz Leonidasz: Helyi ár

A hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek a költők is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Költészet

Bánfalvi Samu: Charlie Kirk meghalt,

Fotó: A szerző archívuma

Amerika Amerika megölték Charlie Kirköt

Bővebben ...
Költészet

Bán-Horváth Veronika: Tiszta lap

Fotó: Bán-Horváth Attila

Hol nyúlánk fénylényeknek, / Hol puffadt koboldoknak látszunk.

Bővebben ...
Folyó/irat/mentés

Kovács Kincső: A halhatatlan idill – júliusi-augusztusi lapszemle

Montázs: SZIFONline

Papír alapú folyóiratok véletlenül szoktak a kezem ügyébe kerülni, általában valamilyen egyetemi kerekasztal-beszélgetés alkalmával. Pedig sokkal átláthatóbbnak tartom a print formátumot, és egyszerűen jobb a hangulata. Néhány folyóirat aktuális számát letöltöttem, hogy beválogassam. De végül formátum alapján szelektáltam a szemléhez, ha már nem kényszerülök arra a nyári időszakban, hogy képernyőt bámuljak, tehát végül csak papír alapúak kerültek be. Így is bőségzavart okozott bennem a kínálat, de ez valahol öröm is. Előre megterveztem az utat Debrecenen belül, végiggondoltam, hol lehet folyóiratokat venni. A Fórum és a Malompark újságosai biztos helyek, a lottószelvényekkel szemben külön irodalmi részleg van. Erdélyi lapok a Partium-házban kaphatók. Eddig terjed nagyjából a látóköröm, talán néhány belvárosi kávézóban bukkanhatunk rá egy-egy régebbi kiadványra. Nagyon jó élmény volt olvasni a lapszámokat, sokat utaztak velem, kánikulában, kihalt megállókban, máskor otthon a kertben lapozgattam őket. Kerestem a szövegekben az aktualitást, többször sikerült átvenni a hangulatot, a látásmódot. Ennél csak azt tartom érdekesebbnek, hogy ki mi alapján mazsoláz ki szövegeket a repertoárból.

Bővebben ...
Költészet

Dian Máté: Babilon

Fotó: Dian Benedek

Csikkek nyöszörögnek öltönycipők talpa alatt

Bővebben ...
Műfordítás

Andrev Walden (f. Kertész Judit): Szemét pasik

Fotó: Tina Axelsson

Nem hasonlítok rá, és nem hasonlítok a kisebb testvéreimre sem. Nekem nem szürkéskék a szemem. Nem vörösesszőke a hajam. Nem vagyok szeplős sem. Nekik viszont ritkábban vannak kék-zöld foltjaik. Hát persze hogy igaz. A Kertmágus sohasem volt az apám.

Bővebben ...
Műfordítás

Luciana Ratto (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Apu, melyikünket mentenéd meg?

Fotó: a szerző archívuma

Azt mondják, a második gyerekkel megduplázódik a szeretet, azt mondják, hogy ezt kell mondani az elsőszülötteknek, de most két kiskutyaszem könyörög, hogy őt válasszam, és hagyjam veszni a másikat.

Bővebben ...
Műfordítás

Andrei Dósa (f. Horváth Benji): Sok erő és egy csipetnyi gyöngédség

Fotó: Veronica Ștefăneț

Igyekszem a lehető legokésabban hozzáállni a nőkhöz, még ha nagyrészt nőgyűlölő és szexista klisék sorozatába csúszik is bele az agyam. Mindenféle disznó vicceken nőttem fel, amelyeknek a főszereplői Móricka és Bulă voltak. Gyakran éreztem kísértést, hogy mint a viccben Bulă, azt mondjam a barátnőimnek, tetszik, ahogy gondolkodsz.

Bővebben ...
Költészet

Holczer Dávid versei

Fotó: Szántó Bence Attila

Isten tudja mire képes / egy ember seprűvel a kezében

Bővebben ...

Nataša Velikonja versei

Várkonyi Alma fordításában
a magány szép, különösen a városban. azt kívántam, hogy ljubljana örökké idegen város maradjon. egy város, ahol otthon vagy, hiba, ott tömegével jönnek-mennek az emberek. azon gondolkodtam, hova is menjek – egyedül. az evropát bezárta valami kapitalista. a lannál tömeg van. úgyhogy befordultam arra a beton placcra, ahol duša počkaj autója parkolt az ölj meg gyengéden című filmben. egy pillanatra most ez az én környékem.

 

(Tihomir Pinter felvétele)

 

Nataša Velikonja 1967-ben született Nova Goricában. Költő, író, újságíró, fordító és szerkesztő, leszbikus aktivista. Szlovéniában elsőként írt nyíltan és hangsúlyosan leszbikus verseket. Már első kötete a Bérlet (1994) is egy szerelmesvers gyűjtemény, és mint ilyen, forradalmi és kritikus is egyszerre. Itt közölt versei három kötetből származnak (Gyom 2004, A tükör csókja 2007, Maradj 2014). 

 

 

forradalom

 

miután egész este és tulajdonképpen egész héten pánikrohamaim voltak, most szabadnak érzem magam, megszabadultam az illúzióktól, amelyek éveken át bennem éltek, hogy létezik egyesült front, szolidaritás, jövő vagy a támogató barátok szélesebb köre. csak annyit érek, amennyire valaki a hasamhoz szorítja ajkait.

 

 

szabadság

 

vettem magunknak lou reed stílusú fekete szemüvegeket öt euróért, és aztán egész este és egész éjjel ezekben a szemüvegekben bóklásztunk az idegen városban.

                                                                                                         

                                                                                                         

a tükör csókja

 

a magány szép, különösen a városban. azt kívántam, hogy ljubljana örökké idegen város maradjon. egy város, ahol otthon vagy, hiba, ott tömegével jönnek-mennek az emberek. azon gondolkodtam, hova is menjek – egyedül. az evropát bezárta valami kapitalista. a lannál tömeg van. úgyhogy befordultam arra a beton placcra, ahol duša počkaj autója parkolt az ölj meg gyengéden című filmben. egy pillanatra most ez az én környékem.

 

remélem, hogy filléres történeteket írsz. remélem, hogy megtaláltad a szabadságot saját fantáziádban. remélem, hogy álmodsz egy pillanatnyi találkozásról, az újra megtalált extázisról és a patetikus búcsúról. remélem, hogy álmodsz a nem várt szerető éjszakai látogatásáról. remélem, arról álmodsz, hogy lehetnél te az ő nem várt szeretője. remélem, idegen vagy a szerelemben.

                                                                                                         

 

az elbeszélő

 

az úgy jó neki, ha nincsenek emberek, és a város egészen az övé. egyedül járja az éjszakai várost, nincs ötlete, hova menjen, a panelrengetegben jár, és a lakások ablakait nézi, nézi az emberek életét, és nem kell benne részt vennie és ez felszabadító érzés, mert a részvételt nem bírja. mindig, ha emberek vannak a közelben, félre kell húzódni, tisztelni kell őket, foglalkozni vagy kapcsolatba lépni velük. ha nincsenek, akkor törődhet magával. a világ meghatározott szabályok szerint akar működni, a világ egy meghatározott forgatókönyv szerint szeretné rendezni az életet, mint a színházban a színésznőnek, mindig ugyanazt a karaktert ajánlja fel neki, először talán még érdekes, ötszázadszor már csak korlátoz, ő nem tudja eljátszani a jó alkalmazottat, és annyira elutasítja a dolgokat, hogy úgy tűnik, tényleg nem vesz részt. nem arról van szó, hogy azt szeretné, ha az emberek felvilágosultak lennének vagy mások, mint amik, erre egyáltalán nem gondol, ellenkezőleg, érdeklik az emberek, hiszen ő az elbeszélő, ő a krónikás, ő nem vesz részt a tettekben, hanem leírja őket, nem ő a cselekvő és nem is akar az lenni, és így aztán egyedül járja az éjszakai várost, a magány veszélyesebb, mint az emberek, nem fél az éjszakától, nem fél a várostól, az egyedüllétet keresi, elég a hely számára, a panelrengetegben jár, nézi az embereket, skatulyáikban, és ez az én, mondja, világtól való távolságom fizikai manifesztációja.

 

Várkonyi Alma fordításai