Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom?

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája

Montázs: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris, 'White Polypous Thing' by deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...
Költészet

Závada Péter: Világos körülmények

Fotó: Máté Péter / Jelenkor

Kezünk közt eltévedt túrázók / utolsó életjelei egy térképen, melyet nem mi rajzoltunk, de rátaláltunk, / és most utólag felelősséggel tartozunk értük. 

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...

Tor Ulven versei

Vajna Ádám fordításában
Zölden // fekszenek ott a sáncok. / Börtönmohával / és az ágyúk patinájával. // Fekete huzat / a tenger felől. Az autóroncsokat / pedig alvajárók // nyitják fel / a fenéken, / iszapfelhőben. Megcsillan // egy sószemcse.

 

Tor Ulven (1953-1995) norvég költő, író, a második világháború utáni norvég irodalom egyik legmeghatározóbb alakja. Élete nagy részét Oslo egyik külvárosában lévő házában töltötte, amit pánikbetegsége miatt csak ritkán hagyott el.‌ 1987-ben jelent meg legkiforrottabb és legradikálisabb kötete a Det tålmodige (Türelmes), ami egyértelműen generációja egyik vezető lírikusává, és a 90-es évek környékén induló fiatal költők vezércsillagává tette. Az itt olvasható két vers is ebben a kötetben jelent meg.

 

Erőtlen kesztyűk…

 

Erőtlen kesztyűk

ölelik át

a mohás követ.

Valaki a tüzet is

 

életben

tartja

a fűtőházban.

 

A rothadó gyapjúfüggönyön át

fagyos varjúszemek

lesnek be. Az erdő története

még nem ért véget.

Hallom, milyen erővel húz

a repülőzúgás,

 

érzem, ahogy

a fakéreg görcsei arcomnak

feszülnek. Sosem tanuljuk meg

kívülről az ágak mérhetetlen

rendszerét.

 

Ezek a fák           

mégis egyszerűbbek,

mint mi.

A távolban, a tenger felől,

városi fények félőrült kódja

pislog.

 

 

Körmök és tollak…

 

Körmök és tollak

kaparása

 

elhagyatott,

izzó emléktáblákká

 

fárasztva,

 

augusztusban még

forrók a kéznek.

 

Boldogtalan

rokokóhangok

szállnak ki

a vadszőlő árnyékából, tompán

 

csattognak

a várfal mentén. Zölden

 

fekszenek ott a sáncok.

Börtönmohával

és az ágyúk patinájával.

 

Fekete huzat

a tenger felől. Az autóroncsokat

pedig alvajárók

 

nyitják fel

a fenéken,

iszapfelhőben. Megcsillan

 

egy sószemcse.