Tor Ulven versei

Részletek

Vajna Ádám fordításában

Tor Ulven (1953-1995) norvég költő, író, a második világháború utáni norvég irodalom egyik legmeghatározóbb alakja. Élete nagy részét Oslo egyik külvárosában lévő házában töltötte, amit pánikbetegsége miatt csak ritkán hagyott el.‌ 1987-ben jelent meg legkiforrottabb és legradikálisabb kötete a Det tålmodige (Türelmes), ami egyértelműen generációja egyik vezető lírikusává, és a 90-es évek környékén induló fiatal költők vezércsillagává tette. Az itt olvasható két vers is ebben a kötetben jelent meg.

Erőtlen kesztyűk…

Erőtlen kesztyűk

ölelik át

a mohás követ.

Valaki a tüzet is

életben

tartja

a fűtőházban.

A rothadó gyapjúfüggönyön át

fagyos varjúszemek

lesnek be. Az erdő története

még nem ért véget.

Hallom, milyen erővel húz

a repülőzúgás,

érzem, ahogy

a fakéreg görcsei arcomnak

feszülnek. Sosem tanuljuk meg

kívülről az ágak mérhetetlen

rendszerét.

Ezek a fák           

mégis egyszerűbbek,

mint mi.

A távolban, a tenger felől,

városi fények félőrült kódja

pislog.

Körmök és tollak…

Körmök és tollak

kaparása

elhagyatott,

izzó emléktáblákká

fárasztva,

augusztusban még

forrók a kéznek.

Boldogtalan

rokokóhangok

szállnak ki

a vadszőlő árnyékából, tompán

csattognak

a várfal mentén. Zölden

fekszenek ott a sáncok.

Börtönmohával

és az ágyúk patinájával.

Fekete huzat

a tenger felől. Az autóroncsokat

pedig alvajárók

nyitják fel

a fenéken,

iszapfelhőben. Megcsillan

egy sószemcse.