Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Németh Gábor Dávid versei

Fotó: Szulovszky Mária

Átkeretezés

Hová tevé boldogtalan fiait?
Vörösmarty Mihály: Előszó

Hallom, hogy üvölt elhagyatottságában az óceán.
Ránézek az algás lépcsőről, összerándulunk,
és nincs közünk egymáshoz. Szárnyak kopognak
a maradásra alkalmatlan kikötő oldalán.
Születés helyett tél van és csend.
Ezért késnek nálunk az anyák, mert
szállnak el az angyalok a családtól. A korán
érkezettek. Bár felsírnak, csak egy órát
élnek. Összerándulok minden koppanásra,
és csak az ablakon keresztül merek az égre
nézni. De hiába, az égben semmi sincsen,
ami fiamhoz hasonlítana. Újabban őket keresem
minden parton. A visszatérő vájatokat
bámulom az iszapban, az esztétikáját keresem
mindennek, mintha ez segítene a távolságtartásban.
Elfárad a part az ismétlődésben. Nyomaiban
próbálok nyelvet találni, de nem fordíthatom le
halálukat arra, ahogy megtörnek a hullámok
a tengerirózsák, hínárok és kagylók közt.

 

Alakjamúlt

Amikor a nagypapámtól örökölt borotvapenge-csomag
egyik darabjával végigvágtam a kezemet az ütőér mellett,
mintha egy folyó öntött volna ki az alkaromból. Azóta
esténként benyomom a dugót a lefolyóba, megvárom,
amíg a mosdó megtelik vízzel, belerakom a fejemet,
és nézem a zománcot fulladásig. Fehér szirmú
vadvirágként ölel a csap. Ahogy kiemelem fejemet a vízből,
véletlenszerű mintában hullanak a cseppek. Addig
bámulom őket, amíg jelenteni kezd valamit a formájuk. Közben
arra gondolok, mikor dédszüleim 1918-ban átszöktek
a határon, talán a Szamoson át jöttek, hogy legyen valamilyen
kapcsolatom velük. Sodrásuk feltöltött egy várost.
Állítólag romániai svábok voltak, akaratuk ellenére is
sokkal több nyelvet beszéltek, mint amennyit én
valaha is fogok, mégsem tudnák elmondani,
nem azért küzdöttek, hogy a torkom köré tekerjem
a folyókat. Pedig a vízben gyorsan terjed a hang,
talán gyorsabban, mint ahogy visszahátrálok a télbe,
és a fagyban végleg rögzülnek a távolságok.

 

Németh Gábor Dávid, Budapest, 1994, költő, szerkesztő. Megjelent verseskötetei: Banán és kutya, FISZ, 2017; Lebegő arborétum, Prae Kiadó, 2022. Színházi munkái: Fatima (bemutató: Kolozsvári Magyar Opera, 2021); Emma (A MÜPA 2020-as zeneműpályázatának díjazottja); Az elveszett Hold (bemutató: Zene Háza, 2026).

Próza

Gáspár Sára: András megértő figyelme

Fotó: a szerző archívuma

Már jónéhány hete beszélgettünk, amikor András minden előjel nélkül eltűnt. Nem reagált az üzeneteimre, meg se nyitotta őket. Csak miatta tettem ki melankolikus tájképeket, egyikre sem reagált, én pedig rettegtem attól, hogy rájött, ez nem is én vagyok, pedig én vagyok, de lehet, hogy nem úgy, ahogy ő gondolja, és lehet, hogy megérezte, hogy jobban érdekelnek a csillogós harisnyák és a részeg flörtölések, mint József Attila.

Bővebben ...
Próza

Csermely Mátyás: Labora

Fotó: Zanati Réka

A gyár nagy volt, eszméletlenül. Tornyai szikárak, felhői nehezek, rendszere ütemre lélegző. Egy hatalmas bogárbelsőre emlékeztetett, ami mintha valami felettébb velőset emésztene, olyannyira szuszogni tetszett.

Bővebben ...
Költészet

Berki Ádám versei

Fotó: A szerző archívuma

zavar a páratlan prímszámok figyelmetlensége

Bővebben ...
Próza

Márton Evelin: Öt hegy, öt templom

Fotó: Onda Péter

A nádas megnyílik hamaroson, s az én kóborjaim kijőnek a homályból. Őnekik viszed azt, amit küldök – mondta az Úr és gyöngéd lökdöséssel jelezte Vendelnek, hogy induljon izibe, mert idő van.

Bővebben ...
Próza

Szerényi-Bartók Tamás: Szíverősítő (regényrészlet)

Fotó: Urbán Ádám

Mészkőpor és füstölő szaga keveredett odabent, és mindennek volt egyfajta otthonos mocskossága, de nem erre, még csak nem is a tanár szavaira emlékszem a legélénkebben, hanem egy lányra.

Bővebben ...
Próza

Ádám Szilamér: Hallod ezt? Csend

Fotó: a szerző archívuma

Kinyitotta a méhesház ajtaját, kihúzogatta a kaptárokat, de semmi. Végignézte az egészet, mind a három sort lentről felfelé, majd újra, és mivel nem hitt a szemének, még egyszer, harmadjára is.

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Berta Réka

én isteni parancsot soha meg nem tagadtam

Bővebben ...
Próza

Hegedűs Márton: Meccs

Fotó: a szerző archívuma

A létravértesi középpályás előre ívelte a labdát, és a B középből – a beton lelátóról – mind a tizenhat ultra egy emberként üvöltött, amint az ellenfél fürge hetese levette az elérhetetlennek tűnő labdát, centikkel az oldalvonal mellett, és megtolta a lihegő Laci mellett.

Bővebben ...

Alejandra Pizarnik versei

Izsó Zita fordításában
Valaki megpróbált kinyitni valamilyen ajtót. Fájós / kezeit foglyul ejtette a baljóslatú csontok / börtöne. / Egész éjjel az új árnyékával / küszködött. A hajnal belsejében esett az eső és / könnyek kalapáltak. / A zene ártalmatlan színeket bocsát ki.

 

Láthatatlan művészetek

 

Te, aki megénekled az összes halálomat.

Te, aki megénekled, amit nem bízol

az idő álmára,

írd le nekem az üresség házát

mesélj nekem a koporsóba öltözött szavakról

amik belakják ártatlanságomat.

 

Az összes halálommal

átadom magam a halálomnak,

a gyermekkor kezeivel,

részeg vágyakkal,

amik nem sétáltak a napon,

és nincs olyan reggeli szó,

ami értelmet adna a halálnak,

és nincs isten, akiben grimaszok nélkül lehetne meghalni.

 

 

Karoline von Günderrode

Enrique Molinának

En nostalgique je vagabondais

par l’infini

K. von G.

 

A szél szeretőjének a keze

simogatja a hiányzó arcát.

A hallucináló nő „madárbőrből készült

bőröndjével”

önmaga elől menekül egy késsel az emlékezetében.

A nő, akit felfalt a tükör,

belelép egy hamutartóba

és lecsendesíti a felejtés áldozatait.

 

 

 

Megalapozatlanság

 

Valaki megpróbált kinyitni valamilyen ajtót. Fájós

kezeit foglyul ejtette a baljóslatú csontok

börtöne.

Egész éjjel az új árnyékával

küszködött. A hajnal belsejében esett az eső és

könnyek kalapáltak.

A gyermekkor éjszakáim kriptájából

könyörög.

A zene ártalmatlan színeket bocsát ki.

Hajnalban a csukott ablakoknak ugyanazt jelentik

a szürke madarak, mint gondjaimnak a verseim.

                                          

 

Álom

 

Felrobbantja az emlékezés szigetét

Az élet az őszinteség egy cselekedete lesz

Börtön

a vissza nem térő napoknak

Holnap

az erdő szörnyei elpusztítják a partot

a titkok üvegében

Holnap

az ismeretlen levél megtalálja a lélek kezeit.

 

 

Téli történet

 

A szél fénye a fenyők között: fel tudom fogni

az izzó szomorúság jeleit?

 

Egy akasztott ember lóg

a lila kereszttel megjelölt fáról.

 

Addig, amíg sikerült elszabadulnia az álmomból,

és bejutott a szobámba, az ablakon át,

és tettestársa volt az éjféli szél.

 

 

Alejandra Pizarnik (1936-1972) a XX. századi argentin irodalom egyik legjelentősebb költője. Orosz zsidó emgiráns szülők gyermekeként született Avellanedában, Argentínában. 1960-ban Párizsba költözött, ahol összebarátkozott Octavio Pazzal és Julio Cortázarral. Pizarnik költészetére jellemző az erős szimbólumhasználat, írásain megfigyelhető a szürrealisták, elsősorban André Breton és Antonin Artaud hatása, fő témái pedig a gyermekkor, az elidegenedés, az őrület és a halál. 1968-ban Guggenheim Ösztöndíjat, 1971-ben pedig  Fulbright Ösztöndíjat kapott. Rövid élete alatt hét verses- és egy prózakötetet írt (ez utóbbit Báthory Erzsébet magyar grófnőről, aki a legenda szerint 600 fiatal lány megkínzásáért és haláláért volt felelős). Pizarnik egész életében depresszióval küzdött, 1972-ben vetett véget életének.