Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Magyary Ágnes: Regény

Fotó: morpho

Amit fontosnak tartanak az emberek a megtörtént eseményekből, az banális részlet; és ami életbevágó, azon könnyed eleganciával átsiklanak. Ezért is olyan nehéz kihámozni a valóság sarokköveit. Persze, ha a rendőrségnek lenne hozzáférése a titkosszolgálat adataihoz, akkor minden sokkal könnyebb lenne, de a városállamban nem volt cél, hogy a rendőrségnek könnyebb legyen.

Bővebben ...
Költészet

Wölfl-Molnár Eszter versei

Fotó: Nagy Viktor

Túl sokáig volt a bordák mögött

Bővebben ...
Próza

Vince András: Adamec (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

Mi itt a Magyar Televízióban megpróbálunk fenntartani bizonyos civilizált viselkedési kereteket, például légyszívessel kezdjük a mondatot. De még véletlenül se gondold azt, váltott át kioktató tegezésbe, hogy te szívességet teszel bárkinek is, ha végrehajtasz egy kérést. Ez csak annyit jelent, hogy nem vagyunk végtelenül tahók. Mi így adjuk ki a parancsot.

Bővebben ...
Költészet

Ecsedi Borbála versei

Fotó: Vigh Levente

Nehéz gyökerek fognak / nem engednek át a határon

Bővebben ...
Próza

Csermely Mátyás: Szocia

Fotó: Zanati Réka

Aztán szétestem. Volt olyan is. Nem szeretek róla beszélni, de ha így vizslatod, hát muszáj. Inkább hallgatok, az az egyszerűbb, kényelmes közöny, mint holmi fura nemet mondás. Így hordtak szét a hangyák, mindenki magának, a maga királynőjének, hátha utána homlokon csókolja őket.

Bővebben ...
Költészet

Demeter Arnold: A szabadságról

Fotó: Ádám Gyula

zsörtölődsz reggeltől / estig, akár medve a hó nélküli teleken

Bővebben ...
Próza

Klein Mari: Ágyban Prousttal

Fotó: a szerző archívuma

Újra meg újra felszítottad a tested, reggel hatig, amíg a maradék félsz ki nem rázkódott belőle. Míg ki nem világosodott. Mert akkor megbizonyosodtál: a denevérek már hazatértek, és bevackoltak a háztömb hasadékaiba.

Bővebben ...
Költészet

Gulisio Tímea versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Vasalt zoknival fojtják meg anyát

Bővebben ...
Próza

Bali Péter: take this longing

Fotó: a szerző archívuma

Mitteleuropa nem létezik, soha nem is létezett, a porosz nagyhatalmi törekvéseket melegítették újra egyfajta prémium kulturkampf díjcsomagként, melynek lényege annyi, hogy Németország (és a Volkswagen-konszern) neokoloniális törekvéseit támogassák.

Bővebben ...
Próza

Ambrus Máté: A forradalmár

Fotó: a szerző archívuma

Egyszer séta közben baljával belém karolt, a gangkorlát virágjainak rozsdás fémfonatán keresztül nézett az alattunk tátongó mélységbe, s amikor észrevette az udvar foltokban hiányos keramitburkolatát, megjegyezte, hogy az régen nem ilyen volt, a forradalomban szedték fel egy részét, hogy barikádot építsenek belőle.

Bővebben ...
Költészet

Szabó Imola Julianna versei

Fotó: A szerző archívuma

ne tudja senki / hogy nem érzel / csak megkönnyebbülést

Bővebben ...

Alejandra Pizarnik versei

Izsó Zita fordításában
Valaki megpróbált kinyitni valamilyen ajtót. Fájós / kezeit foglyul ejtette a baljóslatú csontok / börtöne. / Egész éjjel az új árnyékával / küszködött. A hajnal belsejében esett az eső és / könnyek kalapáltak. / A zene ártalmatlan színeket bocsát ki.

 

Láthatatlan művészetek

 

Te, aki megénekled az összes halálomat.

Te, aki megénekled, amit nem bízol

az idő álmára,

írd le nekem az üresség házát

mesélj nekem a koporsóba öltözött szavakról

amik belakják ártatlanságomat.

 

Az összes halálommal

átadom magam a halálomnak,

a gyermekkor kezeivel,

részeg vágyakkal,

amik nem sétáltak a napon,

és nincs olyan reggeli szó,

ami értelmet adna a halálnak,

és nincs isten, akiben grimaszok nélkül lehetne meghalni.

 

 

Karoline von Günderrode

Enrique Molinának

En nostalgique je vagabondais

par l’infini

K. von G.

 

A szél szeretőjének a keze

simogatja a hiányzó arcát.

A hallucináló nő „madárbőrből készült

bőröndjével”

önmaga elől menekül egy késsel az emlékezetében.

A nő, akit felfalt a tükör,

belelép egy hamutartóba

és lecsendesíti a felejtés áldozatait.

 

 

 

Megalapozatlanság

 

Valaki megpróbált kinyitni valamilyen ajtót. Fájós

kezeit foglyul ejtette a baljóslatú csontok

börtöne.

Egész éjjel az új árnyékával

küszködött. A hajnal belsejében esett az eső és

könnyek kalapáltak.

A gyermekkor éjszakáim kriptájából

könyörög.

A zene ártalmatlan színeket bocsát ki.

Hajnalban a csukott ablakoknak ugyanazt jelentik

a szürke madarak, mint gondjaimnak a verseim.

                                          

 

Álom

 

Felrobbantja az emlékezés szigetét

Az élet az őszinteség egy cselekedete lesz

Börtön

a vissza nem térő napoknak

Holnap

az erdő szörnyei elpusztítják a partot

a titkok üvegében

Holnap

az ismeretlen levél megtalálja a lélek kezeit.

 

 

Téli történet

 

A szél fénye a fenyők között: fel tudom fogni

az izzó szomorúság jeleit?

 

Egy akasztott ember lóg

a lila kereszttel megjelölt fáról.

 

Addig, amíg sikerült elszabadulnia az álmomból,

és bejutott a szobámba, az ablakon át,

és tettestársa volt az éjféli szél.

 

 

Alejandra Pizarnik (1936-1972) a XX. századi argentin irodalom egyik legjelentősebb költője. Orosz zsidó emgiráns szülők gyermekeként született Avellanedában, Argentínában. 1960-ban Párizsba költözött, ahol összebarátkozott Octavio Pazzal és Julio Cortázarral. Pizarnik költészetére jellemző az erős szimbólumhasználat, írásain megfigyelhető a szürrealisták, elsősorban André Breton és Antonin Artaud hatása, fő témái pedig a gyermekkor, az elidegenedés, az őrület és a halál. 1968-ban Guggenheim Ösztöndíjat, 1971-ben pedig  Fulbright Ösztöndíjat kapott. Rövid élete alatt hét verses- és egy prózakötetet írt (ez utóbbit Báthory Erzsébet magyar grófnőről, aki a legenda szerint 600 fiatal lány megkínzásáért és haláláért volt felelős). Pizarnik egész életében depresszióval küzdött, 1972-ben vetett véget életének.