Dominique Meens versei
- Részletek
Mezei Gábor és Németh Réka fordításában
Felrepül; köröz a szakadék körül, majd alászáll, hogy újra és újra bejárja ezt a magasságot. Mindezt úgy, hogy ne hagyja el a szemem síkját; aztán eltávolodik, felrepül a széllel és eltűnik a szikla mögött, ami mellett a falu elterül. Játékát mindvégig krózással kíséri: könnyedén, de a visszhangok miatt jól hallhatóan, ütemesen ismétli; mintha a ritmikus forma adná meg képletének jelentését: kró; kró… kró, kró, kró… kró, kró; kró… kró; kró; kró
A nagy holló végre elhagyja a vaskeresztet, amit a város feletti szikla egy kitüremkedésén rögzítettek; van valami a karmai között, lentről is jól látni. Ahogy a szakadék felé érkezik, elengedi; lassan, szélesen esik lefelé, elfújja ez a mai, lankadatlan szél. A holló nagy kört tesz jobbra, aztán behúzza a szárnyát; sebesen siklik, egy kis darab moha felé veszi az irányt, amit épp ledobott; visszafordul, elkapja, elhibázza. Felrepül; köröz a szakadék körül, majd alászáll, hogy újra és újra bejárja ezt a magasságot. Mindezt úgy, hogy ne hagyja el a szemem síkját; aztán eltávolodik, felrepül a széllel és eltűnik a szikla mögött, ami mellett a falu elterül. Játékát mindvégig krózással kíséri: könnyedén, de a visszhangok miatt jól hallhatóan, ütemesen ismétli; mintha a ritmikus forma adná meg képletének jelentését: „kró; kró… kró, kró, kró… kró, kró; kró… kró; kró; kró.” D.M.
Pont du Carrousel, 2017. június 5.
