Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Nagy Izabella versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Egyedül él, mondta, nem kacsintott.

Bővebben ...
Költészet

Németh Gábor Dávid versei

Fotó: Szulovszky Mária

Átkeretezés

Hová tevé boldogtalan fiait?
Vörösmarty Mihály: Előszó

Hallom, hogy üvölt elhagyatottságában az óceán.
Ránézek az algás lépcsőről, összerándulunk,
és nincs közünk egymáshoz. Szárnyak kopognak
a maradásra alkalmatlan kikötő oldalán.
Születés helyett tél van és csend.
Ezért késnek nálunk az anyák, mert
szállnak el az angyalok a családtól. A korán
érkezettek. Bár felsírnak, csak egy órát
élnek. Összerándulok minden koppanásra,
és csak az ablakon keresztül merek az égre
nézni. De hiába, az égben semmi sincsen,
ami fiamhoz hasonlítana. Újabban őket keresem
minden parton. A visszatérő vájatokat
bámulom az iszapban, az esztétikáját keresem
mindennek, mintha ez segítene a távolságtartásban.
Elfárad a part az ismétlődésben. Nyomaiban
próbálok nyelvet találni, de nem fordíthatom le
halálukat arra, ahogy megtörnek a hullámok
a tengerirózsák, hínárok és kagylók közt.

 

Alakjamúlt

Amikor a nagypapámtól örökölt borotvapenge-csomag
egyik darabjával végigvágtam a kezemet az ütőér mellett,
mintha egy folyó öntött volna ki az alkaromból. Azóta
esténként benyomom a dugót a lefolyóba, megvárom,
amíg a mosdó megtelik vízzel, belerakom a fejemet,
és nézem a zománcot fulladásig. Fehér szirmú
vadvirágként ölel a csap. Ahogy kiemelem fejemet a vízből,
véletlenszerű mintában hullanak a cseppek. Addig
bámulom őket, amíg jelenteni kezd valamit a formájuk. Közben
arra gondolok, mikor dédszüleim 1918-ban átszöktek
a határon, talán a Szamoson át jöttek, hogy legyen valamilyen
kapcsolatom velük. Sodrásuk feltöltött egy várost.
Állítólag romániai svábok voltak, akaratuk ellenére is
sokkal több nyelvet beszéltek, mint amennyit én
valaha is fogok, mégsem tudnák elmondani,
nem azért küzdöttek, hogy a torkom köré tekerjem
a folyókat. Pedig a vízben gyorsan terjed a hang,
talán gyorsabban, mint ahogy visszahátrálok a télbe,
és a fagyban végleg rögzülnek a távolságok.

 

Németh Gábor Dávid, Budapest, 1994, költő, szerkesztő. Megjelent verseskötetei: Banán és kutya, FISZ, 2017; Lebegő arborétum, Prae Kiadó, 2022. Színházi munkái: Fatima (bemutató: Kolozsvári Magyar Opera, 2021); Emma (A MÜPA 2020-as zeneműpályázatának díjazottja); Az elveszett Hold (bemutató: Zene Háza, 2026).

Próza

Gáspár Sára: András megértő figyelme

Fotó: a szerző archívuma

Már jónéhány hete beszélgettünk, amikor András minden előjel nélkül eltűnt. Nem reagált az üzeneteimre, meg se nyitotta őket. Csak miatta tettem ki melankolikus tájképeket, egyikre sem reagált, én pedig rettegtem attól, hogy rájött, ez nem is én vagyok, pedig én vagyok, de lehet, hogy nem úgy, ahogy ő gondolja, és lehet, hogy megérezte, hogy jobban érdekelnek a csillogós harisnyák és a részeg flörtölések, mint József Attila.

Bővebben ...
Próza

Csermely Mátyás: Labora

Fotó: Zanati Réka

A gyár nagy volt, eszméletlenül. Tornyai szikárak, felhői nehezek, rendszere ütemre lélegző. Egy hatalmas bogárbelsőre emlékeztetett, ami mintha valami felettébb velőset emésztene, olyannyira szuszogni tetszett.

Bővebben ...
Költészet

Berki Ádám versei

Fotó: A szerző archívuma

zavar a páratlan prímszámok figyelmetlensége

Bővebben ...
Próza

Márton Evelin: Öt hegy, öt templom

Fotó: Onda Péter

A nádas megnyílik hamaroson, s az én kóborjaim kijőnek a homályból. Őnekik viszed azt, amit küldök – mondta az Úr és gyöngéd lökdöséssel jelezte Vendelnek, hogy induljon izibe, mert idő van.

Bővebben ...
Próza

Szerényi-Bartók Tamás: Szíverősítő (regényrészlet)

Fotó: Urbán Ádám

Mészkőpor és füstölő szaga keveredett odabent, és mindennek volt egyfajta otthonos mocskossága, de nem erre, még csak nem is a tanár szavaira emlékszem a legélénkebben, hanem egy lányra.

Bővebben ...
Próza

Ádám Szilamér: Hallod ezt? Csend

Fotó: a szerző archívuma

Kinyitotta a méhesház ajtaját, kihúzogatta a kaptárokat, de semmi. Végignézte az egészet, mind a három sort lentről felfelé, majd újra, és mivel nem hitt a szemének, még egyszer, harmadjára is.

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Berta Réka

én isteni parancsot soha meg nem tagadtam

Bővebben ...

Hemant Divate verse

Lanczkor Gábor fordításában
Mint nekem, a lányomnak is / vannak olykor rémálmai / fej nélküli emberekről akik / vállukon elárvult falvak / halottait cipelik / vagy tervezetlen városok tervrajzait / lengetik zászlóként / hogy föllázítsák a falut / Mindig ugyanaz, ugyanaz a táj / terül ki szőnyegként / a fejnélküliek elé / A nagyvárosok neve is ugyanaz / ugyanazok az utcák, ugyanazok az épületek, / ugyanazok a bevásárlóközpontok / uniformisban / akár a masírozó katonák

 

 

Hemant Divate 1967-ben született Mahárástrában, Indiában. Nemzetközileg ismert marathi költő, író, szerkesztő, irodalomszervező. Versei angol, francia, spanyol, német és arab fordításokban is megjelentek. A Bharatiya Bhasha Parishad-díj birtokosa.

 

 

Depresszíven monoton táj

 

 

Hiranyának

 

 

1.

 

Vajon hogyan folyt át a lányomba

a bennem élő vidék képe?

 

Ablakunkon túl magasházak, gyorsforgalmi utak,

gyárak és bevásárlóközpontok kiterjedt halmaza,

és ha azt kérem a lányomtól, rajzoljon valamit,

hát napnyugtát rajzol folyóval,

fákat, mezőt, szentélyeket

rajzol, madarakat, melyek úgy festenek, mint számjegyek

távoli, elborult egem indigóján.

 

Nem láthatta elmémben se

a nagyváros fölfeslett ligeteit járva

a napnyugtát ott a vályogház mögött

a folyót, fákat, vadcsapásokat, madarakat, gyalogutakat

Miféle folyóként áramlottak át ezek

az ő elméjébe?

 

2.

 

Mire megérthetné

gyerekkorom vízióját

amit elsodort az ár

szétfoszlik a válasz

a kérdésre, hogy miért éppen ezt rajzolja

a világ minden rajzának szövete szétfoszlik addigra

vagy megmarad

süket csöndben foglyul ejtve?

 

3.

 

Mint nekem, a lányomnak is

vannak olykor rémálmai

fej nélküli emberekről akik

vállukon elárvult falvak

halottait cipelik

vagy tervezetlen városok tervrajzait

lengetik zászlóként

hogy föllázítsák a falut

Mindig ugyanaz, ugyanaz a táj

terül ki szőnyegként

a fejnélküliek elé

A nagyvárosok neve is ugyanaz

ugyanazok az utcák, ugyanazok az épületek,

ugyanazok a bevásárlóközpontok

uniformisban

akár a masírozó katonák