Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Kristian Novak regényrészlete Terék Anna fordításában

Tudnod kell, hogy Đinjcen senki sem hisz az írott szónak. Még az sem olvas, aki ismeri a betűket. Ha olvasna, az azt jelentené, hogy bujkál benne valami bánat, vagy valami baja van. A könyvekbe akármit bele lehet írni, akármit. Az ember csupa hazugságot is leírhat a könyvekben és senki sem szól, hogy ez nem igaz. Aki komolyan gondol valamit, az hangosan ki is mondja azt, nem ír könyvet, ezt gondolják az enyéim. De Đani úgy nézett erre az én két könyvemre, mintha színaranyból lettek volna, aztán kitette a tévé tetejére.

 

 

Cigány, de a legszebb

 

(regényrészlet)

 

A különbség köztünk és a fehér gyerekek közt nem a hajunk vagy a bőrünk színe volt, de még csak nem is az, hogy ki mit viselt. Az alsó tagozaton kicsit magasabbak és kövérebbek voltak tőlünk, ez igaz, de nem is ez a lényeg. Az ismételgetés, az a különbség. Nálunk olyasmi nincs.

 

Ők már az iskola előtt ismételgetik a verseiket, mind ugyanazt az egy könyvet olvassák. Így jegyzik meg, hogy mi fog következni a mesében, a versben vagy az életben. Tudják, hogy hová kell eljutniuk, mindig oda valahova, ahol jó, az akadályokon túlra. Amikor a horvátok nem tudják, hogy mit csináljanak, eszükbe jut a vitéz, aki bátor volt, vagy valaki, aki az életben győzött.

 

Nekünk csak az az egy mese jut eszünkbe, ami arról szól, hogy volt egy ember, aki nagyon jó volt, pedig sok szerencsétlenség érte, de akkor is jó maradt. A horvátoknak a Hófehérke az csak a Hófehérke, csak egy van belőle, nincs másik, mindig ugyanaz. Tompo meg egyszer úgy meséli az iskolában, hogy egy nap Hófehérke elvette a kamiont az apjától és elment Olaszországba, máskor meg úgy, hogy átjött a vadász a másik meséből és elvette feleségül Hófehérkét. Sok gyerekük lett, de a vadász ivott, ezért a Trafóállomás bebörtönözte.

 

Ők mindnyájan ismerik a királyaikat és a háborúikat. Nálunk meg senki sem tud régebbi dologra visszaemlékezni annál, mint amire a falu legöregebbje emlékszik, most ezt képzeld el. És az is megeshet, hogy amire ő emlékszik, azt csak az öreganyjától hallotta és igazából meg sem történt. Minden alkalommal, ha meghal a legöregebb ember, a falu emlékezete megrövidül. Ez néha jó, mert könnyebb megbocsájtani. De néha úgy tűnik, mintha mindig ugyanazt az egy dolgot tanulnád, századjára, és még így sem tudod megjegyezni.

 

A tanító néni megvédett minket, ha a fehérek hülyíteni akartak bennünket. Mi csak hallgatunk, aztán folytattuk a szünetet. Van még egy különbség. A fehérek azt gondolják, hogy veszekedéssel meg lehet oldani a problémákat, nekünk meg a veszekedés csak játék. A problémákat mi verekedéssel oldjuk meg. Egy veszekedésben a másik, még a legutolsó mondata után is, mindig beszólhat neked valamit. De ha valakit lenyomtál a földre, az már nem szól be.

 

Đani miatt nem volt szabad verekednem. És miatta nem voltam rossz az iskolában. Dicsekedtem neki, hogy milyen jól is megy nekem ez vagy az, ő meg majd' megőrült a boldogságtól. Az összes elsős közül én lettem a második a gyorsolvasási versenyen, ezért nyertem egy 1000 kérdés, 1000 válasz című könyvet, meg még egyet, ami a horvát királyokról szólt, hogy mennyire bátrak voltak és hogy mindig győztek. Fel kellett sorakozzunk az egész iskola előtt, mindenki megtapsolt bennünket, hajjaj, az én szívem meg csak úgy dagadt. Néhány szülő is eljött megnézni a műsort, például annak a fiúnak a szülei is, aki az első lett, őt úgy hívták, hogy Mihael Pintarić.

 

A műsor után odajött hozzám az anyukája, és azt mondta nekem, hogy néhány gyerek átmegy hozzájuk ünnepelni, mert Mihaelnek holnap lesz a szülinapja, és én is meg vagyok hívva. Azt válaszoltam neki, hogy iskola után muszáj hazamennem. Ő rám is hagyta, de Mihael apukája elkapott a vállamnál és azt mondta: hazaviszlek, megkérdezed apát és anyát, hogy jöhetsz-e a mulatságra!

 

Féltem, hogy Đani majd megint mérges lesz rám, mint amikor átmentem Tompoékhoz babot vacsorázni. Megkértem Mihael apját, hogy várjon meg a falu elejénél. Hazaszaladtam és megmutattam a könyveket, és egy mondatban elhadartam, hogy Mihael elhívott a szülinapjára és kint vár rám az apukája, hogy elvigyen.

 

Tudnod kell, hogy Đinjcen senki sem hisz az írott szónak. Még az sem olvas, aki ismeri a betűket. Ha olvasna, az azt jelentené, hogy bujkál benne valami bánat, vagy valami baja van. A könyvekbe akármit bele lehet írni, akármit. Az ember csupa hazugságot is leírhat a könyvekben és senki sem szól, hogy ez nem igaz. Aki komolyan gondol valamit, az hangosan ki is mondja azt, nem ír könyvet, ezt gondolják az enyéim. De Đani úgy nézett erre az én két könyvemre, mintha színaranyból lettek volna, aztán kitette a tévé tetejére, aztán megint a kezébe vette, megmutatta Albinának:

 

- Az isten basszon meg, Albina, ezt nézd! Szandi könyveket nyert.

 

Egy másik pólót adott rám, kivett a vitrinből egy dobozt, aminek olyan anyaga volt, mintha szőnyegből lett volna, egy karóra volt benne. A katonaságban kapta, még régen, mert jó sofőr volt. Egyszer sem viselte.

 

Mondta, hogy köszönjek, ha megérkeztem, válaszoljak, ha egy idősebb kérdez tőlem valamit, csináljam mindig azt, amit a többiek csinálnak és Mihaelről csupa szépet beszéljek, hiszen szülinapja van. És hogy eltöri a lábamat, ha meghallja, hogy verekedtem. És hogy ne hagyjam, hogy bárki is baszakodjon velem. Elkísért az útig, odaintegetett Mihael apjának.

 

Vugrihovacnál kell eloldanod a csomót, mindjárt a templomnál, jobb oldalon, a háznál, aminek piros homlokzata van, mellette ciprusfák állnak. Milyen furcsa nap! Elképzeled, hogy mi hogy lesz, aztán minden fordítva történik. Azt hittem, hogy Mihael az asztalnál fog ülni, az asztalfőn, átveszi az ajándékokat, míg a többiek szórakoznak. Ehelyett alig tudtam őt megtalálni a sok gyerek között, az udvaron, hogy odaadjam neki az ajándékot. Ő megköszönte és odavitte az anyjának. Meg akartam neki mondani, hogy ez egy különleges óra, így hát futottam utána, egészen a konyháig. Az ajtó előtt álltam meg. Az anyja a többi szülő előtt nyitotta ki a dobozt. Mind nagyon komolyan nézték, csak egy ember nevetett hangosan. Dagadt a szívem, mert azt hittem, hogy mind tudják, milyen óra ez, a legértékesebb dolog, ami valaha is Đanié volt.

 

Gyümölcslevet ittunk, szendvicset ettünk, azt játszottuk, hogy az egyik gyerek forgatja a kötelet a föld fölött, a többieknek meg át kell ugrálniuk. Nekem is megengedték, hogy forgassam. Mihael megmutatta, hogy hogyan eteti az üveg kockában lévő halacskáit. Japica, én olyan jól éreztem magam! A gyerekek pont úgy szaladgáltak, mint a mieink, csak ők minden ötödik percben visszamentek az apukájukhoz, anyukájukhoz, vettek valami édességet az asztalról. Nálunk a felnőttek piszkálják, szívatják a gyerekeket. A fehér gyerekeket meg tanítják, hogy hogyan kell gólt rúgni, hogy lehet ügyesebben ezt vagy azt csinálni. Kiabálnak ők is a gyerekeikre, de senki nem üt meg senkit, csak a fenyegetést hallottam, hogy otthon majd kikapnak. Fociztunk, egészen sötétedésig, mind, úgy harmincan. Tele a szám fűvel, száraz a torkom és boldog vagyok. Az apukák közül néhányan velünk együtt játszottak, meg az egyik anyuka is. Rövid, fekete haja volt, alacsony volt és gömbölyű, és kendőt viselt a nyakában. Rekedt hangon és sokat nevetett. Az én csapatomban játszott, emlékezett a nevemre és mondta, hogy passzoljak neki. Soha többé nem láttam azt a nőt, de nem múlt el úgy nap, Japica, egyetlen nap sem, hogy ne gondoltam volna rá. A nőre, akinek nem tudom a nevét, de ő tudja az enyémet.

 

Ha úgy élsz, mint ők, akkor békességben élsz, elkerül a szerencsétlenség, jogod van sírni a halottaid után, jogod van öregen meghalni. Jogod van az igazságossághoz. De ha úgy élsz, mint mi Đinjcen, egyik veszekedésből a másikba, egyik adósságból a másikba csúszva, a gödör alja felé, mindig csak a gödör alja felé. Ha átkozott az életed, semmi sem lehet igazán a tiéd, az emberek meghalnak, vagy börtönbe zárják őket. És neked sosem jár az igazságosság.

 

Ők nem veszekednek, nem verekednek, vigyáznak, hogy ne bosszankodjanak össze-vissza mindenen, aludni mennek, aztán felkelnek. Mindent megbeszélnek és senkinek sem verik szét a fejét baltával. Nem tartoznak senkinek. Ők tiszták, mi átkozottak vagyunk, hát ezt gondoltam, pedig tudtam, hogy ezt nem lenne szabad. Ők tudják, hogy mit hoz a másnap reggel. Ők a fészek, mi meg az alom vagyunk.

 

Gyerek voltam még Japica, de már tudtam, hogy nem vagyok Đinjcre való.

 

Aznap éjjel nem tudtam elaludni, nehéz volt a szívem. Đani az ablaknál cigarettázott. Vagy száz kérdést tettem fel neki a fehérekről. Komor volt.

 

- Valami csúnyát mondtak neked?

 

- Nem.

 

- Még az jó, hogy nem.

 

Elmeséltem neki, hogy a felnőttek fociztak velünk, elmeséltem, hogy ettünk, ittunk, mi mindent kapott Mihael a szülinapjára. Đani meg csak hallgat, aztán röviden válaszol, épp csak hogy mondjon valamit. Azt mondja: nem olyan rosszak a fehérek, mint ahogy azt itt Đinjcen mondják.

 

- ... de egyvalamit jegyezzél meg! Te mindig kevesebbet fogsz érni náluk.

 

- Mi mé' nem birunk ojanok lenni, mint űk?

 

- Ugyan, tásj! Kapsz egy nyaklevest! – kiabálja. Albina erre kinyitja a szemét. – Most csak tele van a fejed. Ők is ugyanolyanok, mint mi.

 

- Nem ojanok.

 

- De igen.

 

- Nem verik széjjel egymás fejit. Nem lopnak.

 

- Lyágu lyimbe! Kussoljál! Ők is lopnak. Csak kevesebben lopnak közülük. Nekik nem muszáj, mert jól élnek. De ha lopnak, akkor sokat lopnak. A mieink meg sokszor lopnak, de keveset... Azért tűnik úgy, hogy csak a mieink lopnak.

 

- Ők jobban élnek, Đani – mondtam még utoljára és vártam, hogy majd fejbecsap.

 

- Na, ebben igazad van – mondta, mégis megenyhülve. – De azt neked is lehet. Neked nehezebb lesz, mint közülük bármelyiknek, de akkor is lehet. Jónak kell lenned, hallod, amit mondok? Szót kell fogadnod, járjál iskolába és olvass gyorsan, ez a kezdet. Hagyd ezeket a hülyéket a faluban, ne legyél olyan, mint ők. Ha meghallom, hogy loptál, beleváglak a Murába, hallod? A rej fisjorok mások szerencsétlenségén építik fel a saját szerencséjüket, de annak mindig rohad az alapja, nem lehet arra építeni. Az se jó, ha gyűjtögetsz, mert akkor a mélyből építesz és sehogy sem tudsz elszakadni a földtől. Ezek, akik a falut irányítják, másokra építenek. Ez se kell neked. Te keress egy tiszta helyet, és az legyen a tied, és ott építs. És jusson eszedbe, hogy mindig lehet másképp, csak nehéz.

 

Ezt mondta, én meg ettől a naptól fogva azt gondoltam, hogy Đani lehet, hogy előzőleg ilyen vagy olyan volt, lehet, hogy volt, hogy kért kölcsön pénzt, aztán sosem adta meg, nem tudom, de most becsületes lett, megérdemelte a tisztaságot. És becsületes is volt, egészen addig, míg egy nap el nem tűnt, épp mikor már csak egy méterre voltunk a boldogságtól. 

 

-----------------------------

Kristian Novak 1979-ben született, a németországi Baden-Badenban. Gyermekkorát Horvátországban, a Muravidéken töltötte, itt végezte el az általános iskolát és a gimnáziumot is. A Zágrábi Egyetem Filozófiai Karán szerzett diplomát horvát nyelv és irodalomból, valamint német nyelv és irodalomból, 2005-ben, majd ugyanitt szerzett doktori címet, 2011-ben. 2012 óta a Rijekai Egyetem Filozófiai Karának docense. Első kötete 2005-ben jelent meg, Felakasztottak (Obješeni) címmel. Következő kötete, az Anyaföldnek nehéz sara (Črna mati zemla), 2013-ban jelent meg, melynek magyar fordítása 2016-ban látott napvilágot a Napkút kiadó gondozásában. A regényből 2017-ben színházi darab készült, a könyv filmes adaptációja jelenleg folyik. Legutóbbi kötete Cigány, de a legszebb címen (Ciganin, ali najljepši), 2016-ban jelent meg. 1998 és 2009 között, mint élsportoló, képviselte Horvátországot karate sportágban, több Európa- és világbajnokságon, valamint az olimpián. Számos európai és világbajnokság érmét nyerte meg, egyéniben és csoportos versenyeken. Házas, két gyermek apja, Zágrábban él.

 

Terék Anna 1984-ben született Topolyán, Vajdaságban, Jugoszláviában. 2012-ben szerzett oklevelet az ELTE Pszichológiai és Pedagógiai karának pszichológia szakán. 2015 óta iskolapszichológusként dolgozik a Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnáziumban, Budapesten. Első kötete 2007-ben jelent meg, Mosolyszakadás címmel, majd 2011-ben látott napvilágot Duna utca című kötete, melyért ugyanabban az évben Sinkó-díjat kapott. Első színdarabját 2013-ban mutatták be Jelentkezzenek a legjobbak! /Neka se jave najbolji! címen, a Szerb Nemzeti Színházban, Újvidéken. 2015-ben Móricz-ösztöndíjat nyert. 2016-ban jelent meg drámakötete, Vajdasági lakodalom címmel. Jelenleg Örkény István drámaírói ösztöndíjas, Kristian Novak legutóbbi regényét (Ciganin, ali najljepši) fordítja magyarra. Következő kötete 2017 tavaszán fog megjelenni, Halott nők címmel.

Terék Anna fordítása