Nemes Z. Márió: A mozi hajnala

Részletek

Volt egyszer egy neurotikus gyár, amely szénmonoxidot termelt és véletlenszerűen elefántembereket. Néha csak egyet, máskor százharminckilencet. Az idő nagy részében csak hurkaszerű gázfelhőket eregetett. Persze ez is kényszeres volt, nem tudott megnyugodni, ezért is kellett kezelésre járnia, de az orvosok is csak még több elefántembert írtak föl neki. Vissza kéne találni a gyermekkorába, amikor még kicsi gyár volt és piros nadrágban ugrált a többi ipari lelenccel. Amikor még apja mondta meg neki, hogy mit termeljen, páncélvonatot Moszkvába, hogy lobogjon a sok muzsik szakálla, amikor végigrobognak a tundrán. Vagy gőzorgonát Ferenc Józsefnek, hogy azzal próbálja meg kiűzni a magyarok szellemét a zenéből. Vagy a zene egyetemes szellemét a magyarokból? Ebbe mindig belezavarodott a gyár, mert egyrészt nem tudta pontosan kik vagy mik a magyarok, illetve az európai uralkodóházak kérdése is mély tanácstalanságba hajszolta józan természetét. Amikor kamaszodni kezdett megjelentek rajta az ipari forradalom első pattanásai, több köbméter kiterjedésű kénköves pöffetegek, melyek mutálódó koszorúként rengedeztek nyílásai körül. Az egyik pattanást Józsinak hívták, ő volt a gyár kedvence, mert vicces kedvében maró levet eresztett a munkások nyakába, akik szétmart tagjaikkal vitustáncot jártak az udvaron. Józsi egészséges nevetése könnyeket csalt a gyár szemébe, bőgtek és röhögtek egész nap, a munkások pedig kínjukban sztrájkolni kezdtek, hiszen már nem volt rajtuk ép bőrfelület, és nemzőképességüket is elvesztették. A sztrájk azonban komoly dolog volt, hiszen a termelés leállása a gyár anyagcseréjét veszélyezteti, mert a munkások jótékony paraziták és segítik a káros anyagok lebomlását. Józsi meglepően empatikus tudott lenni a gyártest egészével, ezért visszatartotta a savképződését és önmagába robbant. A munkások fellélegeztek. A gyár azonban magányos felnőtté vált, félt a nőktől, különösen a zeppelinektől, akik színes gázokat eregetve keringtek a feje körül. Néha belélegezte a gázokat, ettől megbódult, a munkások ilyenkor kétségbeesetten próbálták meggátolni a hirtelen nyomásnövekedést. Nagyon hiányzott neki Józsi, a kedves daganatbarát, de az ipari forradalomnak már majdnem vége volt, ezért nem tudott újra elrákosodni, akármennyire kívánta a boldog önteremtést. Keservében állatkísérletekbe kezdett. Először kutyákat próbált egybeépíteni varrógépekkel, majd vendégmunkásokból fújt trombitát, de a lovak iránti érdeklődése is megnőtt, amikor elkezdett barátkozni a szomszédos vágóhíddal. A nagy változást azonban a cirkusz megjelenése okozta, hiszen a majmok, zsiráfok és kígyóemberek siserehada lenyűgözte a magát emésztő gyárat. A cirkusz egyik fő attrakciója Topszi az elefánt volt, aki bámulatos ügyességgel egyensúlyozott az ormányán egy egész londoni kamarazenekart. A gyár olthatatlan kíváncsisággal csüngött a cirkuszi látványosságokon, ilyenkor még az egyre hevesebbé váló zeppelineket is elfelejtette. Periszkópjait mélyen beledugta a sátrakba, hogy minél több mókában és kacagásban részesüljön, ha már arra ítélte a sors, hogy tankokat kezdjen szülni valami tengeren túli féregcsászárnak. Topszi lett a kedvence, bámulatba ejtették a robusztus teste ellenére is kecses elefánt rafinált mutatványai. Azt hiszem szerelmes vagyok, gondolta a gyár, és elkezdett udvarolni az indiai művésznek. Csöveivel balzsamot fújt az elefánt ormányába, szegecselőgépeivel mániákusan ékszereket készített, annyira felpörgött a termelése, hogy a munkások megint elkezdtek a sztrájk gondolatával játszani. Topszi szíve azonban foglalt volt, hiszen Gusztávot szerette, a moldáv erőembert. A gyár nem tudta elviselni az újabb kudarcot, és hisztérikus gőzkitörésekkel válaszolt az elutasításra, ami annyira megvadította az állatokat, hogy az elharapódzó pánikban tűz ütött ki a cirkuszban.  Hatvanhét majom veszett oda aznap és egy magyar vendég, akit Topszi kilapított menekülés közben. A hatóság lezárta a cirkusz egész területét és az ügy kivizsgálása során megállapították az elefánt felelősségét, akit a bíróság emberölés vádjában bűnösnek talált és áramütés általi nyilvános kivégzésre ítélt. Az ehhez szükséges technikai felszerelést Thomas Edison biztosította, aki az esemény filmes dokumentálását is magára vállalta. Edison a gyár belső szerveinek a felhasználásával vezette a helyszínre az áramot, a bélkábelek és gyomortranszformátorok kiválóan működtek. Topszit először ciános répákkal elkábították, majd Edison kisajtolta a gyárból az elektromos nedűt, miközben a filmvevő kamera a füstölögve eldőlő masszív elefánttestet zabálta tekintetével. A felvétel a filmtörténet egyik legfontosabb dokumentumává vált, és az elhagyatott gyár belső tereiben azóta is végtelenítve pörögnek a képek, mintha a mozi hajnala sose ért volna véget.