Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Szendi Nóra regényrészletei

Milyen volt demokráciában élni, Nyuszy, hogy érezted magad? Jó vooolt, affektálta Nyuszy laposat pislantva, nem nagy meggyőződéssel. Egy ideig így azért el lehet tűrni. Hamiskás mosoly kunkorodott műszája sarkában. Egy kicsit hiányzott a csoki, tette hozzá. Ezen mindenki jót derült. Rikárdó megpaskolta Nyuszy rezgő húsú combját. Jól viseljed magadat, ecsém, ahogy egy vörsztlédihez illik!

 

 

Szendi Nóra 1988-ban született Budapesten. Író, szerkesztő, kritikus. Zárványok című könyve 2015-ben látott napvilágot a FISZ és az Apokrif gondozásában. Új regényén dolgozik.

 

 

Természetes lustaság

 

Részletek egy készülő regényből 

 

Épp arra gondolt, hogy ha minden úgy folytatódik, ahogy a dolgok jelen állása szerint folytatódnia logikus, pár éven belül magában fog szitkozódni az utcán, és hangosan rámordul mindenkire, aki merészel a személyes terébe lépni, amikor felfigyelt rájuk. Visszavett a csekk-kitöltési sebességéből, hogy zavartalanul figyelhesse a jelenetet. Amazok is csekket töltöttek a szemközti pultnál.

 

Úgy írják a hetest, Ferike, szerinted úgy írják, kérdezte a pasas csemegebajszos, szandálzoknis, kamaszkorú gyerekétől a kelleténél egy kicsit hangosabban, bár nem támadó éllel, inkább kedélyesen oktató tónusban.

 

Én így írom, édesapa, válaszolta szelíden Ferike.

 

Te így írod, értem, tehát te így írod. Szóval szerinted ez egy hetes.

 

Ferike szerint az egy hetes volt.

 

Nem baj, Ferike, semmi baj, mondta édesapa gálánsan, a kelleténél egy kicsit hangosabban. Az egy z betű, de nix probléma. Hozol egy új csekket, van időnk. Ezzel édesapa egy kétdecis, megkezdett rumot helyezett a pultra. Ferike engedelmesen elballagott egy újabb csekkért.

 

Remek, dörzsölte össze édesapa a tenyerét, nagyon is remek. Diktálom.

 

Diktálta. Ferike írt. Édesapa meghúzta a rumot, aztán joviálisan Ferikének kínálta.

Most köszönöm, nem, mondta kedvesen Ferike.

 

Alakulunk, egészen kiváló, mondta édesapa, nyelvével csettintve. Megtörölte a száját. Sportos pólóinget és zsebes nadrágot viselt. Nem tántorgott, csak egy kicsit hangosabban beszélt a kelleténél.

 

Most kiírod betűvel is, ki tudod írni, ugye, ki tudod, hát persze, hogy ki tudod. Hetvenhetesezer-háromszáz forint. Oppardon, nehogy hetesezernek írd, egyetlen magzatom, hétezer, ugye, hadd lássam.

 

Azt írom, édesapa, mondta jámborul Ferike.

 

Na, meg is volnánk, igaz, megvolnánk, dörzsölgette a kezét édesapa. Most odamegyünk, ahhoz a kislányhoz, integetett a kelleténél egy kicsit feltűnőbben az egyik ablak felé, az tetszik nekem.

 

Sorszámot kell húzni, édesapa, vettette közbe jóindulatúan Ferike.

 

Ó, sorszámot, de milyen sorszámot, bólogatott édesapa fontoskodó ábrázattal, és kortyolt még egyet a rumból. Várjál, Ferike, egy lépést se, innen el ne mozdulj. Őrizd a csekket, addig mindent kiderítek.

 

Lezser léptekkel megindult az általa szimpatikusnak ítélt ablak felé. Az ablaknál egy öregasszony pepecselt az apróval.

 

Szép jó napot, csak egy pillanatra zavarnám, kisasszony, óbégatott be az ablakon édesapa a kelleténél immár jóval hangosabban az öregasszony fölött. Az öregasszony riadtan pislogott a háta mögé.

 

Ferike engedelmesen őrizte a csekket. Ő azt leste, hogy változik-e Ferike arca, kiütközik-e rajta gyűlölet vagy undor, míg édesapa intézkedik, és akkor összetalálkozott a pillantása Ferikéével.

 

Értem, drága kisasszony, a hármas, a hármas lesz, köszönöm, elnézésüket, már itt sem vagyok, csókolom a kezét, óbégatott be az ablakon édesapa.

 

Ferike és ő egy másodpercig farkasszemet néztek. Ferike arcán semmi sem látszott. Ferike arca szinte derűs volt. Ő egyszerre észbe kapott, és zavartan a csekkjére sütötte a tekintetét.

Megvagyunk, Ferikém, a hármas sorszám az, jelentette kedélyesen édesapa, jóllehet bizonyára Ferike is tisztán hallotta az ablaknál lezajló párbeszédet, vagy legalábbis az édesapát illető felét. Megteszed, hogy elmész egy sorszámot húzni, jó, elmész oda, húzol szépen egy sorszámot, Ferikém, mondta édesapa, a maga részéről a rumot húzva meg.

 

Ferike rendíthetetlen nyugalommal ballagott az automatához, húzott egy sorszámot, és visszatért vele.

 

Ragyogó, egészen pompás, célegyenesben vagyunk, mondta édesapa, biztos nem kérsz, kínálta az üveget ismét Ferikének.

 

Biztos, édesapa, mondta Ferike már-már atyai jóindulattal.

 

Nem várhatott tovább. Befejezte a csekket. Előbb került sorra, mint amazok. Többé nem nézett rájuk.

 

Szégyellte magát Ferike helyett.

 

 

***

 

 

A villamoson mindenkinek fehér egyenfülhallgató csüngött az agyából. Olyan, amilyet az ájfónhoz adnak. Néhány mellette álló alig érte fel a kapaszkodót. Látta egy kis öregember kopaszfoltját, és a korpákat egy zsíros hajú kamaszlány választékában. Vagy öt perc telhetett el, de már nem tudta felidézni Szigedi Kamilla arcát.

 

A villamos az aluljárónál tette le. Áthaladhatott volna felül is, épp zöldre váltott a lámpa, de ha arra járt, képtelen volt ellenállni a késztetésnek, hogy alá ne szálljon, és el ne foglalja szokott őrhelyét, egy oszlop tövét nagyjából a nyolcszögű aluljáró mértani közepén, a pinaszoborral szemben, ami szobor is volt, meg az aluljáró fala is. Nyilván nem pinának szánták, de ahogy középen vágatszerűen szétnyílt a fal, körülötte meg ilyen duzzanatok, persze kőből, arról mi mást lehetett gondolni. A szendvicsember munkaideje már lejárt. Feltünedeztek az éjszaka munkásai, sortban, patacipőben. A vak koldus egy koszos, vajszínű-barna kockás pokróccal felpolcolva újságot olvasott, szemüvege mellette hevert, egy éjjeliszekrénynek használt kartondobozon.

 

Az oszlopnak dőlt, és körberajzolgatta a dolgokat a szemével. Kicsit, mint a kapirgálás.

 

Kéeée tejs, Bagaó, motyogta kásásan a részeg punk. Egyedül botorkált, üveges Kőbányaival a kezében, patkánnyal a vállán. Egyszer sokáig követte, hogy megtudja, hol lakik. Nem tudta meg. Váeé, Bagaó, lengette meg a mutatóujját a részeg punk, soká kotorászott az egyik zsebében, félkézzel megtámaszkodott a pinaszobor nagyajkán, majd valami kupakszerűséget halászott elő, és sört loccsintott belé. A fele kifolyt. A túloldalt álló kurvák vihogtak. A patkány jóízűen lefetyelt. Két riadt, jólöltözött és ugyancsak részeg tizenéves, divatos kis fasztúrók, botladozva gyorsította meg lépteit, hol a kurvák, hol a részeg punk felé pislogva szánalmas pocokfejjel, holott mindenki leszarta őket. Az egyik tizenéves a lépcsőn felfelé iparkodás közben hányta végig koptatott répanadrágját. Senki nem vett észre semmit, leszámítva őt. Ehhez értett, az észrevehetetlenséghez. A részeg punk felkerekedett a maga kiszámíthatatlan tempójában és kilengéseivel, hogy egy kicsit vegzálja az amúgy is folyton frusztrált trafikoslányt.

 

A mozgólépcsők felé indult. Félúton megtorpant. Erre most kurvára nincs idegem már, Akela drága, húzás haza aludni, hallotta a trafikoslányt. Két egykedvű békávéellenőr strázsált a mozgólépcső tetejénél, úgy tűnt, szinte hiábavalóan, hiszen alig jártak már utasok. Távolabbról próbálta eldönteni, melyikhez menjen oda. Az egyiknek nem látta jól az arcát, de öregebbnek tűnt a másiknál, úgyhogy rá esett a választása, a fiatalokat különösen rühellte. Nézte őket, és lassan, pontról pontra végiggondolta, hogyan fogja megkérdezni. Aztán arra ocsúdott, hogy a fiatalabb visszabámul rá, hogy talán már jó ideje összekapcsolódik a tekintetük, csak ő nem vette észre. A fiatalabb őfelé bökött, és mondott valamit az idősebbnek. Odamasírozott az igazolványkép-automatához, és az oldalán látható fotókat kezdte tanulmányozni. Várta, hogy elegendő idő teljen el, ami alatt lanyhul a gyanakvásuk. Mereven bámult egy fotót egy teljesen jellegtelen lány arcáról, és számolta a másodperceket.

 

Hátrasandított. A fiatalabb még mindig őt nézte. Gyorsan visszafordult a fényképhez, és már arra gondolt, inkább hagyja az egészet a francba, de aztán meg arra, hogy máskor mindig túl nagy a forgalom, vagy túl korán van, és a másnapra is gondolt, ami úgy készülődött már, mint a torokban gyűlő, kiköpésre váró slejm.

 

Hogy hol lehet erre a munkára jelentkezni. Konkrétan ebbe az aluljáróba. Akár közterületisnek is.

 

Az idősebb ellenőrnek szomorú szeme volt, rajta esztékás bagolypápaszemmel. A másik még mindig gyanakodva méricskélte, közelebb is nyomult, mint aki mindjárt mindkettőjükön rajtaüt, és kéri az irataikat, de ő egyetlen pillantásra se méltatta. Kizárólag a szomorú szemű ellenőrrel volt hajlandó tárgyalni.

 

Hogy konkrétan ide, hát, azt magának meg nem mondom, ingatta az a fejét. Talán ha bemegy a BKK központi irodájába, ottan, tudja, a Runbach utcába, Runbach Sebestyén, igen. A Deák térhez közel, ott beljebb, elindul a…

 

Békáká pont hura felmegy, szólt közbe türelmetlenül a fiatalabb ellenőr, olyan hangon, mint aki idegesen csócsál egy rágógumit, ott van egy ilyen fül, hogy karrier, ott oldalt, arra rámegy, és akkor ott lehet nézegetni.

 

Igen, hát a mi időnkbe ez más volt, persze, mondta szinte bocsánatkérőn az idősebb ellenőr, ebbe a társam jobban tud segíteni. Azt a karriergombot megnyomja, amit mondott, akkor ott biztos leírják. Úgy mosolygott, mint aki közben hátrál.

 

A két ellenőr közt jártatta a pillantását. Nézett a fiatalabbra, a nyegle, füstös pofájára, a sötéten villogó szemére, a hanyag, féloldalasan mosolygó, vaskos ajkára, és valahogy azt érezte, hogy ez a seggfej másutt nekimenne, összeverné. És nézett az idősebbre, az esztékás bagolyszemüvegére, amiben szomorúság tükröződött. Lehet, hogy csak a saját kedvetlensége volt.

 

Értem, mondta. És hogy köszöni, és majd megpróbálja. Végül is mit várt. Viszlátot dünnyögve elkullogott.

 

További szép estét, szólt utána hangosan és tagoltan a fiatalabb.

 

Egyszer még hátranézett. Az idősebb ellenőr a szemüvegét törölgette. A fiatalabb oldalra sétált, a hátizsákjában kotorászott.

 

Suttyó féreg. Ezeket kéne egyszer kurvára összeverni.

 

Tényleg nem volt egyébként ronda csaj a Szigedi Kamilla, csak nem lehetett megjegyezni az arcát. Fotón jobban mutatott, arra esetleg még megpróbálhatja kiverni, hátha sikerül pár órát aludnia.

 

Aén rózsám vasutas, gajdolta a részeg punk immár ismét egyedül, ha a patkányt nem számítjuk. Nem lehetett eldönteni, hogy téblábol, vagy ez táncnak számít. Míg elhaladt tőle pár méterre a lépcső felé igyekezve, a részeg punk földhöz baszta a sörösüvegét, szétrobbantva a vasárnap maradékát.

 

 

***

 

 

A Villa lakói szuszogtak. Az ő sötétségük adott neki némi fényt. Hanyatt feküdt. Mint aki áll, akár a szög, csak kilencven fokban elforgatva. Ez volt az egyetlen ablak a szobájában. Infraszürkén pislogott a hokedlin. Rikárdó rázendített. Valaki felnyögött. Várt, hátha Rikárdó abbahagyja. Lelkierőt gyűjtött a felkönyökléshez. Nyuszi, suttogta Nyuszy. A mennyezetet bámulta. Lehet, hogy oda is kellenének majd banáncímkék. Nyuszi, sziszegte Nyuszy. Rikárdó szortyogott, hörgött. Nyuszó, bazmeg, ez hihetetlen, szitkozódott félhangosan Nyuszy.

 

Oldalra fordult, megnézte, mi a helyzet. Nyuszy teljes testtel Rikárdónak feszült, hogy átfordítsa a hátáról. Rikárdó nem mozdult. Nyuszy Rikárdóéhoz dörzsölte az arcát, és Rikárdóra pakolta egyik sonkáját. Nyuszóka, suttogta Rikárdó fülébe. Rikárdó nem mozdult. Nyuszy félhangosan szitkozódott, nyűgösen magára cibálta bolyhos köntösét, és az ajtó felé vánszorgott. Út közben átesett a kosáron, amit az aranyszívű kategóriában bejutott Fecó anyukája hozott, amikor különleges kivételt téve beengedték, mert a Fecó testvére balesetet szenvedett, és lehet, hogy nyaktól lefelé lebénult. Nyuszyt a cicababa kategóriába sorolták, Rikárdót pedig az alfahímbe.

 

Nyuszy elplattyant a földön. Már tegnap is azt panaszolta, hogy nagyon jó, hogy ilyen közeli kapcsolattá alakultak a Rikárdóval, de csak így négyszemközt, a riportszobában megmondja, hogy nem gyengén horkol. Ezt mondjuk kár volt külön kiemelnie, még a napi összefoglalók legviccesebbnek szánt pillanatai közé is bevágták Rikárdó váltakozó erejű horkolását a többiek pisszegésétől, röhögésétől és méltatlankodásától kísérve. Valaki félálomban nyöszörgött egy paplankupac alól, de az is lehet, hogy valaki épp kielégített valakit. Vagy csak Bardi Bandi volt, nem hallotta tisztán. Nyuszy kivonszolta magát, becsukta maga után az ajtót.

 

Váltás. Nappali. Nyuszy gyűrt arccal kotorászott a hűtőben, minden baja volt. Smink nélkül szétestek a vonásai. Petyhüdt szilikonvirsli-száj. Az üveg nyaka tartja egyben, ahogy csontig bekapja. Kétoldalt már folyik lefelé. Törölt szemöldök. Nyuszy minden reggel újrarajzolta magát. Bolyhos köntöse alatt félrecsúszott a csipkés, alulméretezett hálóing, lomposan igazgatta, a csöcse alá nyúlt, helyére igyekezett rázogatni, de mint aki azt fontolgatja, inkább az egészet ki kéne baszni a kukába.

 

Az asztalon üres üvegek, az egyik tele csikkel, tepsiben rakott krumli maradványa. Valaki kecsapból nyomott rá egy szmájlit. Nyuszy kézzel markolt a krumpliba. Az egyik műkörmét szopogatta elmerengve, kialvatlanul üveges tekintettel. Aztán fogta a tepsit, a kanapéhoz botorkált vele, és féloldalt elheverve tömte tovább a fejét.

 

Ketten hevertek álmatlanul: Nyuszy meg ő. Visszagördült hanyattfekvésbe. Hallgatta Nyuszy lomha kérődzését.

 

 

***

 

 

Milyen volt demokráciában élni, Nyuszy, hogy érezted magad?

 

Jó vooolt, affektálta Nyuszy laposat pislantva, nem nagy meggyőződéssel. Egy ideig így azért el lehet tűrni. Hamiskás mosoly kunkorodott műszája sarkában. Egy kicsit hiányzott a csoki, tette hozzá. Ezen mindenki jót derült. Rikárdó megpaskolta Nyuszy rezgő húsú combját.

 

Jól viseljed magadat, ecsém, ahogy egy vörsztlédihez illik!

 

Talán rosszul viselkedett, nevetett Sudár Balázs, a műsorvezető. Egy korábbi szériából importálták a műsorba, pedig akkor olyan unalmas figura volt, hogy kiesett harmadiknak. Csináltak vele valamit, vagy csak nagyságrendekkel több kokainhoz jutott, mint korábban.

Nézzél rá, tesó, tudod, milyen, mondta Rikárdó büszkén. Zsivány ez, nagy zsivány, paskolta meg ismét Nyuszy combját. Nem fér meg a bőriben.

 

Hát teszel is róla, mester, hogy ne férjen, nevetett Sudár Balázs (Nyuszy álpironkodva vihogott), aztán azt kérdezte, milyen volt elnöknek lenni.

 

Nem panaszkodhatok, tesó, mondta Rikárdó elégedetten, enyhén kihúzva magát. Szerintem kiálltam a sarat. Való rám az ilyen szerep, tudod. Szigorú vagyok, de igazságos.

 

Nyuszy műszempillái sűrű rácsán át majd kicsurrant szerelemtől olvadozó pillantása.

 

A demokráciáról szóló tematikus hét végénél már csak az ökohét lezárultának örültek jobban a Villa lakói, amikor maguknak kellett áramot fejleszteniük egy szobakerékpár tekerésével. Ő ezen a ponton adta volna fel a játékot. Többen hisztériás rohamot kaptak, mert a bicikli nyerge feltörte a seggüket, illetve lázongás tört ki, amikor Andi hajsütővasának működtetéséhez legalább egyórányi tekerésre volt szükség. A demokráciahét annyiból komolyan vehetetlen volt, hogy a lakóknak ugyan be kellett osztaniuk egy heti villazsetont, de volt egy fix keretük, amiért nem kellett megdolgozniuk.

 

Úgy tűnt, az egész brancsból egyedül a jelentős többséggel elnökké választott Rikárdó van tisztában az élelmiszerek áraival. Nyuszy szinte minimális nyafogással, hősies elszántsággal mondott le betevő csokiadagjáról. A hét második felében, amikor már csak olcsóbb parizerre futotta (valami felvágottra, amire neki sosem lett volna pénze), beköszöntött a selyemsonkavész. Nem elég, hogy egy fél műsoridőt az utolsó selyemsonkáért való összecsapás, majd ennek utórezgései töltöttek ki, a hét zárásakor a legemlékezetesebb pillanatok összefoglalásakor ismét vagy öt percet szenteltek neki.

 

Kislattyogott a konyhába megmikrózni egy leveskockát. Kéne keresni egy archív parlamenti közvetítést. A házelnök időnként nagyobbakat alakított, mint a mindenkori villamester.

 

Szendi Nóra