Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Műfordítás

Xaver Bayer prózái

Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.
Lesi Zoltán fordításában

Egy nap elért engem is. Vettem egy iratmegsemmisítőt, és ledaráltam az évek óta felhalmozott levelezésemet, személyes feljegyzéseimet. Aztán elkezdtem rendet rakni a lakásban, kipakoltam a fiókjaimat, kidobtam mindent, amire nem volt szükségem, és a többit ergonomikusan rendszereztem. A könyveket, hanglemezeket, DVD-ket és számítógépes játékokat alfabetikus sorrendbe raktam. Amelyik egy kicsit is ciki volt, azt megsemmisítettem. A szekrénysorok látható részein lévő kacatokat kidobtam. Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.

Műfordítás

Ivan Wernisch versei

A ravatalozóban aludtunk a templom mögött.
Vörös István fordításában

Kadó mester lehúzta a jobb lábáról a cipőjét, és kidobta az ajtón, aztán megkérdezte: Hol a cipőm? / Ott, az ajtó mögött, mutatta az egyik tanítvány. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / Az udvaron, találgatta egy másik. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / A bal lábán! / Hol a cipőm?

Műfordítás

Friederike Mayröcker verse

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik. / a pianínó egyedül kezd el játszani. / a lefolyócsatorna sapienzával bemocskolva. / harminc éve vagyunk elválasztva egymástól (amikor te voltál 30, / én épp akkor láttam meg a napfényt). / axiális, te nagy felugró. / variábilis sírba veled.

Költészet

Závada Péter verse

Megáll az álom távolabbi végében.

Folyamatos jelen. A halottak csoszogása / tisztán kivehető a kórus márványpadlóján. / És a bejárat fölött X. Ince hullazöld jobbja — / holtában is valóságosan int felénk, / és a kezek tulajdonosa visszalép / a hallgatás közepére. // Semmi etimológia: a nevet csak a hangzás / kötötte össze az agóniával. A medencék / vizében a tér abszolutizmus-kori képe

Kinder

Ayhan Gökhan gyerekversei

Aztán egy napon / magával ment el. / Lefekvés előtt néha erre gondolok, / s hullámzik a szám, / mint az őszi Balaton.

Potozky László regényrészlete

Visszaveszem a gázt, és arra gondolok, bárcsak robbanna le Avner kocsija, de az se lenne baj, ha belénk szaladna valami hátulról, Nikka kezét figyelem, a hüvelykujja oldalán kapargatja a bőrt, száraz és repedezett, ezt csinálja, ha izgul, észre se veszi, hogy mindjárt vérzik, a telefonjáról magyarázza, hogy merre hajtsak, a körgyűrű felé egyenesen, figyeld a táblákat, lesz egy olyan jobbra, hogy Víztelep utca. Legszívesebben továbbhajtanék, mégis indexelek.

 

(Péter Áron Izsák felvétele)

 

Potozky László 1988-ban született Csíkszeredában. Békés Pál-díjas író, szerkesztő. Új, Égéstermék című regénye, 2017-ben lát napvilágot a Magvető Kiadó gondozásában.

 

 

Égéstermék

 

Feketével festékszórózzuk Szergej arcát a pajzsainkra, ma osztották szét a sablonokat a brigádoknál. A Konrád konyháiról gyűjtik a feleségének az ételt, és egy vasárnapi légiós minden nap elviszi, már tudom, mit akar Avner, amikor megszólít, hogy ugye ételfutár voltam a forradalom előtt. Táplálékkiegészítő, felelem, mire ő, fasza, ma a mi brigádunk a soros a kajavivésnél, és az egészségügyisek szóltak, hogy ők is küldenének egy embert vitaminokkal meg mindenféle baromsággal, itt a kocsim kulcsa és a forgalmi, mehetsz. Beszúrom két homokzsák közé a vascsövemet, épp a símaszkot meg a védőket szedem le magamról, valaki hátulról eltakarja a szememet, találd ki, hallom Nikka hangját, ki utazik ma veled? Elenged, és csak kuncog, amíg végre fel nem fogom, hogy ő az a bizonyos vitaminhozó, meséltem neked arról az identitárius csoporttársamról, mondja, az a lapátfejű csaj, az ő anyja szervezi a támogatást Szergej özvegyének és a gyereknek, két üzenet volt az egész, nálam a cím, indulhatunk?

 

Krumplipüré, bableves, vaníliapuding szaga tölti meg Avner kocsiját, az ételtartókat az ülések közé raktam. Kifelé a Konrádról egy BMW-t látok, aminek a hátsó üléséről kopott festésű gázpalackokat pakolnak ki, nem értem, hogy lehet valaki annyira forradalmár, hogy így szétcsessze a huzatait, valahogy meg van futva mindenki, aki itt tüntet, kell pár sarok, hogy normális legyen az élet. Kicsit messzebb a Konrádtól már úgy él a város, mintha nem is léteznének barikádok, rendesen felöltözve, tisztán megy a dolgára mindenki, elvannak magukban, boldog közömbösök, nekik nem muszáj még úgy is futárkodniuk, hogy meg se fizetik őket érte. Szerinted milyen lesz? mondja Nikka, mi? kérdezem. Hát Szergej felesége. Ezt hogy érted? Nem tudom, csak sose láttam még ehhez hasonlót. Ja, felelem. Vajon még mindig le van sokkolva, vagy hisztériás? Fogalmam sincs. Szerinted igazából mennyire fogja fel, hogy mi történt?

 

Nem értem, minek kérdez ilyeneket tőlem, eszembe jut, hogy miután apám meghalt, valahogy sötétebb lett a levegő a lakásban egy ideig, kezdek félni, nem akarom látni azt a vastag szomorúságot megint. Visszaveszem a gázt, és arra gondolok, bárcsak robbanna le Avner kocsija, de az se lenne baj, ha belénk szaladna valami hátulról, Nikka kezét figyelem, a hüvelykujja oldalán kapargatja a bőrt, száraz és repedezett, ezt csinálja, ha izgul, észre se veszi, hogy mindjárt vérzik, a telefonjáról magyarázza, hogy merre hajtsak, a körgyűrű felé egyenesen, figyeld a táblákat, lesz egy olyan jobbra, hogy Víztelep utca. Legszívesebben továbbhajtanék, mégis indexelek, végső soron az a lényeg, hogy célba érjen a kaja, legalább az asszony ne éhezzen, ha már Szergejnek mártírnak kellett lennie. Panelek közé kanyarodunk, Nikka mondja a házszámot, a kaputelefonba senki se válaszol, csak kattan a zár, az egyik ételhordónak meg van repedve a füle, rántok rajta egyet, hátha leszakadna és kiömlene az ennivaló, akkor vissza kéne jönni egy újabb adaggal, és azt hozhatná más.

 

A biztonsági ajtó felső sarkában fekete szalag van áthúzva, Nikka bekopogtat. Jövök, hallatszik bentről, érzem a hangon, hogy nemcsak a vastag ajtó miatt tompa, vacakol a kulccsal, Nikka türelmetlen, mintha amiatt idegeskedne, hogy odabentről elpárolog a bánat. A csaj, aki ajtót nyit, nem idősebb nálam, püffedt az arca és sírós, szűk előszobába lépünk, kövér púpokban lógnak a ruhák a mindenféle falba vert akasztókon. Kérdem, hová tehetem az ennivalót, oda, mutat a lány konyha felé, Nikka elkapja a kezét és megszorítja, örülök, hogy végre találkozhatunk. A rongyszőnyeggel leterített padlón alig van hely a dobozoknak, beborítanak mindent a korábbi ételhordók meg a rengeteg konzerv, mondom, hogy nem kell több, nyöszörgi a csaj, mégse hagynak békén. Vitaminokra szükséged lehet, és csomagoltak valami nyugtatót is, húz elő Nikka egy nejlontasakba tekert csomagot, a konyhaasztalra teszi, szerintem mi megyünk is, mondom. De minek jöttök folyton? fakad ki a lány, ki akarjátok fizetni nekem?!

 

Nincs ereje a hangjának, leül a konyhaasztal mellé, végigsimít az arcán, és egy csomag dohányban kezd turkálni. A falon sok helyen hiányzik a csempe, címeres, sasos matricákkal vannak leragasztva a lyukak, a csajnak remeg a keze, meg se tudja fogni a cigipapírt meg a filtert, benne vagyunk a lombikbébi programban, ma hívott az orvos az új időponttal. Nikka furán mosolyog, biztos zavarában, ez fut át az agyamon, csavarjak egy cigit? kérdezi, és meg se várja a választ, már sodorja is. Elégedetten kidugja a nyelvét, én meg a következő pillanatban rájövök, hogy ezért jött ide, saját magán segíteni, neki jó a letargia, ő élvezi, ha teleszívhatja magát azzal, hogy másnak szarabb nála, lenyúlja a nyomort. És közben mintha tényleg sajnálná a lányt, olyan képet vág, tiszta nyál lett, aggodalmaskodik a cigin, nem baj? de a csaj elveszi, rágyújt, és szúrósan figyeli Nikkát. Ti is légiósok vagytok? kérdezi, mi nem, feleli Nikka, vagyis én nem, ő igen. A lány rám néz, ismerted Szergejt? Látásból, mondom. És neked is lelkifurdalásod van amiatt, hogy élsz? Látom rajta, hogy le tudna köpni, mi miatt? kérdem. Hát hogy nem te haltál meg. Némán állok, húznék a francba, ő viszont folytatja, tegnap itt volt egy úgynevezett bajtárs, és ő mondta, hogy ha rajta múlna, bármikor cserélne Szergejjel, és hogy hozott levest, de én egy pohár vizet se bírok meginni, ők meg csúfolkodnak velem, rám rohasztják ezt a sok ételt, mit szeretnétek, gyúrjam össze a gyereknek az apját főzelékből és pudingból?!

 

Egy régi mobil van a hamutartó mellett, biztos Szergej zsebében is rezgett a telefon, amikor már nem tudta felvenni, pont, mint a Kolhoz elé kiterített egyetemistáknak. Nemzet, haza, lófasz, mondja a csaj, sose értettem a dolgait, ilyenek ma már nincsenek is, és akkor jönnek ezek a borotváltfejűek, és játsszák a megértőt. Azt se tudom, hova forduljak, a csaj szájában serceg a cigaretta, kisóhajtja a füstöt, tévét néztek? kérdezi. Livestreamet, vágja rá Nikka, a csaj fáradtan pillant rá, akkor láttad, hogy Mikiegér kitüntette a rendőrfőparancsnokot, plecsni jár a hóhéroknak, és leadják a tévében! Most robban ki belőle a sírás, Nikka leguggol elé, megszorítja a vállát, és szánakozva nézi, fel lesz húzva a lámpavasra a Szabisz, vigasztalja, lógni fognak, de bármit mond neki, nem jut át a zokogásán, a karjára borulva vonít. Hagyjuk magára, int Nikka az ajtó felé, szótlanul jövünk el, valami baj van? kérdezi a lépcsőházban. Nem, mondom, mire ő, olyan furán nézel rám. Csak büdös volt a lakásban, felelem.

 

Potozky László