Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű II.

Fotó: Giovanni Previdi

A Corso Italián hömpölygött a tömeg. A bárok neonfényei és a lampionok, a folyamatos, nagyhangú lárma, a fagyi-, ostya- és pizzaillat ébren tartotta a várost. Az izzadt turisták egymásra torlódtak, mindenki a Bovio térre igyekezett, hogy le ne maradjon a tűzijátékról. A türelmetlen sokaság elbágyasztott, elringatott. Hagytam magam sodorni.

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű I.

Fotó: Giovanni Previdi

Folyamatosan beszéltünk, mégsem mondtunk semmit: csak a test számított, a magnetikus vonzású. Csiklandozásokból, ingerlésekből állt a nyelvünk, térdek és könyökök összekoccanásából. A kabócák ciripelése az ágak alkotta boltívből fülsértő volt, de csak növelte az érzést: itt akarunk maradni, ahol olyan erősen dübörög az élet, hogy az már súrolja a halhatatlanságot.

Bővebben ...
Próza

Tóth Vivien: Elefántsimogató (regényrészlet)

Fotó: Szokodi Bea

A többiekkel gyógyszerosztásnál koccintunk az újévre egy pohár vízzel. Még utoljára kinézek az utcára, ahonnan egyre több dudaszó szűrődik be.

Bővebben ...
Költészet

Vida Kamilla versei

Fotós: Sivák Zsófia

mindegy: a sznobokat az első könyvemben már úgyis elijesztettem!

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Ferencz Mónika: Hiszti

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Költészet

Taizs Gergő versei

Fotó: Pápai Zoltán

A cilinderben üregedő nyúl / orrcimpáján a tenger habjai

 

A fénykörön túl

A takarás roppant rendszerében
az emberek úgy változnak,
hogy elfelejtenek szólni róla.
Engem arra szánt az Úr,
hogy vágyni tanuljak,
de sosem tanított meg
jól feledni.
Határozott bizonytalansággal,
szó- és számkivetettségben,
a hallgatás szemhéjnyi zsákutcájában
sosem leszek igazán
egymagam,
fogadkozom,
és lehugyozom a gyanútlan csillagokat.

 

Paphos nélküled

Nyikorog a reggel, a kertkapu, a hintaszék –
minden határos valamivel.
Aztán az ellobbanó felhők.
Az anyag szenvedő szerkezete.
A cilinderben üregedő nyúl
orrcimpáján a tenger habjai.
De mi okozza a bolygók táncát,
az aritmiát a harangszóban,
amikor félrevered szívemet?

 

Taizs Gergő 1984-ben született Tatabányán. Verset ír.
 
Költészet

Farkas Arnold Levente: teketória

Fotó: A szerző archívuma

mint / teketória nélküli szóban / a méla igazság

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Korda Bonifác: A nagy fölemelkedés

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor II.

Fotó: a szerző archívuma

Ha apám tudta, hogyan kell enni, akkor anyám azt tudja, hogyan kell koplalni. Egész gyerekkoromban vagy koplalt, vagy folyékony diétán volt, miközben apám zabált és dohányzott és énekelt és ivott.

Bővebben ...
Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor I.

Fotó: a szerző archívuma

Amit nem merek elmondani anyámnak az az, hogy ez nem egy egyszerű húgyúti fertőzés. Apám családjában van egy széles körben elterjedt hiedelem, miszerint a szellemek lábtól felfelé hatolnak be egy nő testébe.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Eszter Hanna: lebegő

Fotó: Török Levente

sodrást ami elmossa / az elhordozott erőszakot

Bővebben ...
Próza

Kiszely Márk: Kapcsolati tőke

Fotó: a szerző archívuma

Volt ez a csajom Debrecenben. Cseresznyével egyensúlyozott az ajkán, a szemében gurámikat nevelt. Tubás volt, vagy tenorkürtös, nem tudom már, a rézfúvósok között ült, a rendezői balon. Ha a nevén szólítottam, nem figyelt oda. Ha hatszögbe rendeztem a díszköveket a teste körül, magához tért.

Bővebben ...

Egressy Zoltán prózája

A lift öntörvényűnek bizonyult, arra az emeletre ment, amelyikre akart. Hiába nyomott meg az ember bármilyen gombot, így aztán újra és újra vidám kis közösségek jöttek össze benne. A hotellakók akkor szálltak ki, amikor a lift az ő emeletükre tévedt. Egy kedves női hang ezt készségesen mindig be is mondta. Ő az ötödiken lakott, így nem nagyon volt pálya a lépcsőzés. Egy sima lift megakadályoz tehát a szabad döntéshozatalodban. Jó volt így. De legközelebb hajóútra megy.

 

 

Egressy Zoltán 1967-ben született Budapesten. József Attila- és Szép Ernő-díjas író. Legújabb novelláskötete Júlialepke címmel jelenik meg a Könyvhétre, az Európa Kiadó gondozásában.

 

 

Békaszerenád

 

 

Ne próbálj átbaszni, Aix nem város, hanem a madarak osztályának lúdalakúak rendjébe, a récefélék családjába, azon belül pedig a réceformák alcsaládjába tartozó nem, mondja a remete a telefonba, miután az abszolvált célállomások felőli érdeklődésére az utazó megpróbál válaszolni neki.

 

Két faj tartozik bele a nembe, folytatja, gép előtt ül, olvassa a Wikipédia egyáltalán nem ide vonatkozó szócikkét, a karolinai réce vagy kisasszonyréce, és a mandarinréce.

 

Tétova a csend, apró, lemondó sóhajjal fűszerezett az utazó részéről, a kétkedő eközben tovább keresgél, ja, igen, látja már, Aix-en-Provence valóban egy város, bizonyára kisasszonyok is lakják, tán még Karolinák is, Marseille-től északra fekszenek a lányok, ha vannak, mert a város ott terül el, látja már, nem hazudtál, aha, Zola apjának meg Cézanne-nak a szülőhelye, a festő itt is van eltemetve, akkor hát ezért mentél, miattuk, a sír miatt, vagy mi?

 

Nem, pihenni ment, mondja az utazó.

 

És mit csinálsz ilyenkor először, amikor megérkezel valahová, mondjuk egy ilyen Aixbe, mi az első dolgod?

 

Nem rendelkezett szállásfoglalással, mondja, azt gondolta, felesleges az ilyesmi, túl erősen korlátozná a szabad döntéshozatalban. Amint megérkezett, tudta már, ostoba döntést hozott, több szempontból is problematikusat, egyfelől az éjszaka közepén futott be a vonat a városkába, másrészt az időjárás sem volt kedvező. Térkép nem volt nálad, nem, az nem, továbbá a telefonja is cserben hagyta, nem lehetett tölteni a vonaton, ott sem minden fenékig tejfel, nem, leszállás után aztán sodródni kezdett a tömeggel, ez tűnt az egyedüli esélynek, és hát kaland, kaland az élet, mondja a remetének.

 

Olyan eső esett, amely sehogy se kívánt elcsendesedni. Áztál tehát, igen, de jó volt, mondja, bár időnként fejbe vágta egy-egy futva közlekedő ember az esernyőjével, a kereszt- és szembeszél miatt ők is bevizesedtek, de korántsem annyira, mint ő, aki nélkülözte ezt az igen hasznos eszközt. Ugyanakkor biztatónak tűnt számára a határozott iránytartás, a többiek ellentmondást nem tűrő dinamizmussal haladtak, valami megoldásnak lennie kell, mondjuk egy zárt épületnek, gondolta, és ez a gondolat meg is nyugtatta, így lesz, másképp értelmezhetetlen volna az elszánt vonulás.

 

Mentek, mint egy elbaszott hadsereg, sár volt, víz volt és egyre hidegebb, az elázott fák látványa elkeserítőnek és ijesztőnek tűnt, a maguk helyzete kevésbé, a jelek szerint pillanatok alatt győzték le a növényeket az elemek. A barátja jutott eszébe, ő, akivel most beszél, mondja, és a kérdés, amelyet még indulása előtt intézett hozzá, az utazó a remetéhez, miután meglepetten konstatálta, hogy az nem tudja pontosan, mikor kezdődik az eperszezon. Végül is mihez ért, mi a szakterülete, tudakolta, ha nem a gyümölcsérés, vidéki srác, hogyhogy nem tudja?

 

A békaszerenád, felelte a remete, gyerekkoromban arra aludtam el minden este. De miért mentél ebbe az Aixbe? És mi lett a vonulás vége?          

 

Ja, végül egy hatalmas parkolóhoz értek, ahol mindenki beszállt a kocsijába. Pillanatok alatt kiürült a tér, ő maradt ott egyedül az esőben. Hajnal volt, mire elkeveredett valami szállásra. Boldog hajnal. Hogy miért ment? Nézni ment. Pihenni. Meg a Mirabeau-fasor miatt. Nem ez a neve tulajdonképpen, ilyen szókapcsolat talán nincs. Idillt élvezni ment, szökőkutazni, kávézni. Provence-ozni. Négy delfin terezni. Igen, van egy Négy delfin nevű tér, nyugodtan utánanézhet a remete, akár azonnal, mondja neki. Géppisztolyos katonák kóricáltak a Cours Mirabeau-n, először kellemetlen látvány, de hozzá lehet szokni, ilyen világban élünk, hónapok óta szükségállapot van Franciaországban.

 

Az egy sétány, a Cours Mirabeau, igen, az, jól látja a gépen. Megkéri a remetét, keressen rá arra is: “mi zúgja, mi sugallja, hogy minden kéjnek fájdalom az anyja?”. Mirabeau-s dolog, ennyit segít.

 

Itt van, megvan, “Napok, hetek zuhogtak tovafolyva. / Nem kél a mult / s a szerelem se újra. / Fut a Mirabeau-híd alatt a Szajna. / Csak szállj le, éj - az óra üt - / Csak szállj, idő - én várok itt. Mészöly Dezső fordítás, ha minden igaz, igen, az, de ez nem aixes vers, ez Párizs-vers. Igen, ez Párizs-vers, mondja. Oda viszont most nem mentél el. Ezúttal nem. Azóta megvolt az elnökválasztás, kiderült, hogy a franciák még nem hülyültek meg, ahol ilyen versek születnek, ott nem lehetnek teljesen hülyék az emberek.

 

Az emberek mindenhol hülyék. Milyen volt a szállásod?

 

Meséljen a békaszerenádról, kéri az utazó.

 

Az esők eljövetelét jelzi. Ennyit tudok mondani.

 

Köszönöm, mondja, ha ennyi, akkor folytatja a szállással. A lift öntörvényűnek bizonyult, arra az emeletre ment, amelyikre akart. Hiába nyomott meg az ember bármilyen gombot, így aztán újra és újra vidám kis közösségek jöttek össze benne. A hotellakók akkor szálltak ki, amikor a lift az ő emeletükre tévedt. Egy kedves női hang ezt készségesen mindig be is mondta. Ő az ötödiken lakott, így nem nagyon volt pálya a lépcsőzés. Egy sima lift megakadályoz tehát a szabad döntéshozatalodban. Jó volt így. De legközelebb hajóútra megy. Ezt javasolná a remetének is.

 

Mert ott még biztosabban érzed majd, hogy minden kéjnek fájdalom az anyja? Miért érezné még jobban, talán mert hullámzik akkor is, ha kiköt és megáll, kérdezi az utazó. Hajó soha nem áll. Hajó vesztegel. És nincs rajta zászló. Hajón lobogó van.

 

Az utazónak eszébe jut a mandarinréce szó, mostanra tölti el, ha lány lenne, talán azt mondaná, tökcukiszép állat lehet, nem lány, csak annyit mond, jó szó. Ismét próbálkozik. Ki kéne mozdulnia a remetének, annyi minden van a világon, kereshetne kisasszonyrécét vagy festősírt, fejbe verődhetne ázók esernyőitől, lépcsőzhetne, vidám kis közösségezhetne, megkérdezi megint, nem gondol-e ilyesmire, nem gondol-e soha elmenésre, hogy később aztán legyen mihez képest remetének lennie.

 

Nem, mert egyszer ideérnek a nagy esők. Előbb-utóbb talán, mondja az utazó.

 

Csak szállj, idő, én várok itt.

 

És az eper, érik-e már az eper.

 

Míg nem voltál itthon, szépen megérett.