Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom?

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája

Montázs: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris, 'White Polypous Thing' by deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...
Költészet

Závada Péter: Világos körülmények

Fotó: Máté Péter / Jelenkor

Kezünk közt eltévedt túrázók / utolsó életjelei egy térképen, melyet nem mi rajzoltunk, de rátaláltunk, / és most utólag felelősséggel tartozunk értük. 

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...

Kiss László prózája

Amikor Laurát hazavitte januárban, a srácok épp fociztak a gimi udvarán. A szíve odahúzta, játszani akart, megfeledkezni az elkerülhetetlenről, hogy percek kérdése, és magára marad egy nővel

Kiss László 1976-ban született Gyulán. Író, irodalomtörténész, a Bárka szerkesztője. 2004-ben Bárka-díjban, 2008-ban Tiszatáj-jutalomban részesült. Legutóbbi kötete: Kis és egyéb világok (kritikák, FISZ, 2011).

Peti

 

Fölugrott az asztalra, és kilesett az ablakon. A fehér autó éppen kikanyarodott az utcából. Egy ideig így maradt, pipiskedve, bámészkodva, noha a jól ismert díszleten kívül egyéb látnivaló nem akadt: a szemközti társasház tömbje a kihúzott kukákkal és a tuják szegélyezte szűkös belvárosi utca, az őszi szünet délutánjának unalmas kellékei. Jólesően hűvös volt, a friss levegő csiklandozta az arcát. Gyorsan lehúzta az ablakot, nehogy kihűljön a szoba.

Amikor még gyerek volt, akkor strázsált így a tetőtérben, várva anyát és apát, s ha elmaradtak, akár órákon át vacogott az íróasztalon állva, vagy összekucorodva az ágyán, a sötétben. Milyen jó volt, amikor surrogtak a kerekek, s a kézifék reccsenése jelezte: hazaérkeztek. Mennyit izgult, hányszor kulcsolta imára a kezeit, pedig nem kapott vallásos nevelést, milyen sokszor rettegett, hogy egyszer magára marad. Csak annyit kérek, édes istenem, hozd haza őket, épségben, egészségben. De most már tizenhét éves elmúlt, és néha jobb, ha az ősök elpucolnak hazulról. Ezt egy osztálytársának mondta, még januárban, amikor a szülei Egyiptomban voltak, és először maradt otthon egyedül, mindjárt hat napra. Laura értőn bólogatott, s megtáncoltatott egy vékonyka cigarettát az ujjai között. Szabad-e. Hogyne volna szabad, ezért hívta, biccentett, cigizni és dumálni a lakásban, az ő szobájában, miközben a magnóból rockzene szól. És mert azzal számolt, hogy végre megtörténik. Telefüstölték a kis emeleti zugot, nem győzött szellőztetni, miután visszaért a lánykolesztól, de még napokig érezte a mentolos illatot a szobában. Másnap a folyosón egyenesen Laurához lépett, aki intett a fejével, hogy jön a tanár, menjenek a terembe, de hozzátette: jó volt nálatok, szép a lakás. Gyanús volt, hogy ez azt jelenti, nem jön többet, egy tetőtéri szobácskában cigizés, az érdektelen Bon Jovival, nem pálya neki.

Teátrális mozdulattal leugrott az asztalról. Elmentek anyáék, tiszta a levegő.

Dúrt a kazetták között, de semmi jó nem akadt a keze ügyébe, semmi alkalmas. Végül a Scorpions mellett döntött. Elhelyezkedett a karosszékben, föltette a lábát az asztalra. Izgatottan behunyta a szemét, s mint annyiszor mostanában, a fehér ruhás lányt képzelte maga elé. Hamar meleg lett újra, vidáman kattogott a konvektor, de a zörej, amelyről máskor nem vett tudomást, most folyton közbeszólt. Odalett a varázs. Felpattant, s a dolgavégezetlen ember türelmetlenségével kirántotta az asztalfiókot. A kazetták mellett rózsaszín óvszeres tasak hevert, két szál Szofi, parfüm, iratok. Tűnődött, rágyújtson-e, de inkább hagyta, s átkapcsolt a rádióra, amely hideg popzenét sugárzott. Leheveredett az ágyra. Ezen ült Laura a Bon Jovi-s délutánon. Fölidézte a hosszú ujjak között fickándozó cigarettát, s Laurát, amint nevet egy viccen, melyet még hazafelé tartva mesélt neki, de nem tudott nem gondolni a zavarra, amellyel a lányt körbevezette a házban, ez a lenti vécé, ez az étkező, ez anyáék szobája, és így tovább. Hogyan kell viselkedni azzal, akibe halálosan szerelmesek vagyunk? Az addig fegyelmezetten keményedő szerszám puhulni kezdett a kezében. Hiába markolászta, nem engedelmeskedett. Odakint már világítottak a lámpák. Kényelmetlenné vált az ágy, levetette magát róla, és dühösen kivonult a szobából. Egy nő közben a szerelemről énekelt, ennyit megértett, erre jó volt a gimis angol, de nem tudott figyelni rá. A körkád peremén, megszabadulva melegítőalsójától, egészen ellazult, s az áhítatos fürdőszobai sötétben átengedte magát a percről percre fokozódó csiklandós érzésnek. Már nagyokat nyelt, s akaratlanul is mozgatta csípőjét, amikor kézifék reccsent. Mintha élőképet játszana, megdermedt, s fülelt. Szabadon maradt fütyköse kótyagosan billegett. Senki. A szomszéd autója volt. Az őrláng kék fénye. A rádióban híreket mondtak, de egy szót sem értett belőle. Nehezen vette a levegőt, meleg volt. Fújt egyet. Végigsimított a heréken, s ráfogott, újra. Megint a fehér ruhás csaj jött, majd Laura udvarias mosolya úszott be a képbe. Gyorsított a mozdulatain, érezte, közel a vége, de azt is, hogy valami elmaradt félúton. Hogy jó lesz, de messze nem olyan, mint amilyen a reccsenés előtt lehetett volna.

A fehér ruhás csajt háromszor látta az utóbbi két hétben, és nem tudta kiverni a fejéből. Friss jogsisként nem szívesen bíztak rá kocsit a szülők, az Opel tiszta sor, de a régi kehes Ladát se. Elismerte, hogy vannak gondok a parkolással, a térlátása sem oké, eleve farkasvakságban szenved, de egyszer el kell kezdeni, egy autómosás vagy tankolás pedig csak megy már egyedül is. Egy ilyen tankolós estén látta először. Az arcát nem tudta szemügyre venni közelebbről. Vagy ő húzott el mellette, hiszen a lassítás leleplező lett volna, vagy a csaj botorkált lesütött szemmel az útpadka mellett, s ilyenkor a mozdulatai arról árulkodtak, nagyon is jól tudja, kit rejt, milyen fajtát a közeledő jármű, nem szükséges jelezni a testével. Nincs még egy ilyen simán buggyanó, szabályos fenék, markolászni való, mintha rajzolták volna, úgy feszült rajta a fehér nadrág. Kurva, evidens, de akkor is. Honnan való, mit keres itt, kinek dolgozik? Hiszen folyton magában flangál, közel s távol senki és semmi. És a lakására kell menni, vagy hazahozhatja? Hazavinni egy kurvát, édes isten, megölné az anyja. Van otthon két szál Szofi, a vitrinben konyak. Az óvszer! Lihegett az izgatottságtól, a fehér ruhás csajra gondolt, és arra, hogy ugyan nincs engedély, de viheti a kocsit. Figyelmetlenül húzogatta a bőrt, amitől a vessző, elunva a céltalan játékot, tempósan lankadt. Az addig megtett táv nyomtalanul fölszívódott, s ebben a tusfürdő szagú homályban esélye sem volt visszatalálni a ponthoz, ahol az imént eltévedt. Fölkapott egy farmert, baseball sapkát nyomott a fejébe, s kifarolt a garázsból a Ladával.

Átpörgette a tervet, minden a helyére került. A csaj placca a várostáblánál van, az innen hat utca, egy a temetőnél, jön a nagyker, onnan a gumis, majd két mellékvágány, és kint is vagyunk a főúton. Fölskiccelte a szövegkönyvet is, vagány helló, aztán érdeklődni az árról, rutinos bólogatás, úgy tenni, mintha fejben számolna, megéri-e, hogyne érné, de kell némi spét, nem adhatja magát könnyen, senki se szórja a pénzt. Ezután ritmust vált, betessékeli a kocsiba, s fölajánlja a házát. Anyáék a megyeszékhelyen sícuccért, kábé másfél óra totális szabadság. Egyre hevesebben vert a szíve. Amikor föltűnt a csodálatos fenék, rászorított a kormányra, a közelébe érve pedig nagyot sóhajtott, s beletaposott a gázba. A terv szerint a várostábla utáni bekötőútnál kivág egy Y-kanyart, és visszafelé tartva teríti ki a kártyáit. Helló, érdekelne, mennyi egy kör. Helló, mennyiért vállalsz egy menetet? Helló, szopással a tarifa? Sohasem szopták le, csók is csak kétszer. A második verzió mellett döntött.

Se előtte, se mögötte senki. Indexelt, balra húzott. Szabálytalan, de egy perc az egész. Letekerte az ablakot. A lány odalépett, tiszta sor. Szép lány volt, barna bőrű, mint Whitney Houston, Lauránál is szebb, s fázhatott, mert összébb fogta a fehér kabátot a mellén. Amikor Laurát hazavitte januárban, a srácok épp fociztak a gimi udvarán. A szíve odahúzta, játszani akart, megfeledkezni az elkerülhetetlenről, hogy percek kérdése, és magára marad egy nővel, ráadásul a legszebbel, aki ebbe az osztályba jár, de nem volt visszaút. Cigi, smárolás, és meg lesz dugva. Visszanyelte a fölszaladó keserű ízt. A cigánylány összeráncolta a homlokát, mint aki a járó motortól nem érti, amit kérdeznek tőle. Megismételte a kérdést. Összeszedett volt, határozott. Hogy látott-e erre egy fehér autót, csak ennyit szeretne kérdezni. A lány ingatta a fejét. Őszintének tűnt, kedvesnek. Nem, nem látott.

Kiss László