Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Fotó: Kovács Attila

Séta az Angolparkban

Batárja és egészségének helyreállítása érdekében beköltözik a Szarka-fogadóba. A fennmaradt elbeszélések szerint sokat pihen e helyen, ahol Ottlik és Balázs bámészkodik. A jelentős távolság miatt nem tudjuk, hogy miről folyik a társalgás kettőjük között.

Balázs és Ottlik Géza alakja lassan elveszik a platánok árnyékában. Ha ez így van, az alkonyati órát kell elképzelnünk. A Kiskastély felől beeső napfény ilyenkor megnyújtja a fák tükörképét a Cseke-tó vízén. Ha tekintetünkkel követjük a két férfit, azt látjuk, hogy Ottlik hátul összekulcsolja a kezeit. Megállnak a Kazinczy-padnál az emléktáblát böngészgetni. A nyelvújító költő kocsijának lovai Pozsony felé menet, Tatánál megbokrosodnak, ahogy ő írja: „a két ló elragadá szekeremet, felfordulék, orrom nyerge bé vala törve, bal könyököm összezúza ferslágom, kocsim összetörve”. Batárja és egészségének helyreállítása érdekében beköltözik a Szarka-fogadóba. A fennmaradt elbeszélések szerint sokat pihen e helyen, ahol Ottlik és Balázs bámészkodik. A jelentős távolság miatt nem tudjuk, hogy miről folyik a társalgás kettőjük között. Most a második világháború után épített olimpiai edzőtábor sűrű, függőleges kerítésoszlopai előtt haladnak. Ezért mozgásuk olyan, mint a korai mozgóképrögzítő eszköz, a kinetográf felvétele. A gyöngykaviccsal felszórt sétaút a tó enyhe ívét követi és a borostyán talajtakaróval benőtt bükkösbe vezet. Itt hőseink elvesznek a szemünk elől, mintegy tíz-tizenöt perc múlva bukkannak elő a túlparti sziget alsó csücskénél.

Használjuk ki ezt az időt, és mérlegeljük, vajon mit kereshet itt a két férfi? Többféle magyarázat lehetséges. Első a bridzs. A Szarka-fogadóból Kristály Szállodává előlépett hotelben nyaranta többnapos országos versenyt rendeznek. Ez a fővárosi bridzsjátékosok körében is népszerű. A közeli Angolpark alkalmas arra, hogy a dohányfüsttől bódult egész napos játékot követően kiszellőztessék a fejüket. Morfondírozhatnak azon, hogy a tizenkettes asztalnál a három szanban benne volt-e a négy kör. Ottlik Gézának ekkor még nem jelent meg az angol nyelvű bridzskönyve, az Adventures in card play. Legfeljebb a Budapesti Hírlap 1936-ban indult bridzsrovatából idézhetünk: „A házban lakó hímnemű lények közül valószínűleg egy különösen élénk kiscica, Frédi – vagy helyesebben Sir Frederick, Metzengerstein grófja – volt a legjobb bridzsjátékos, legalábbis a lejátszás területén. Ha Timót bácsi volt a felvevő, Frédi felugrott valakinek az ölébe, majd onnan az asztal sarkára mászott, hogy értő szemekkel tanulmányozza a leterített lapokat.”

A második magyarázat: Ottlik nem a bridzs miatt érkezik Tatára. Balázs barátja levelet írt neki, vajon vállalkozna-e egy beszélgetésre vele. A Pálma Hotel teraszán, amit videoszalagra rögzítenének. Balázs barátja ekkor a moziüzemi vállalatnál dolgozik. Használhatja azt a hordozható, fekete-fehér felvételek készítésére alkalmas, japán szalagos videomagnót, melyből legfeljebb néhány darab van az országban. Hogy az miként került ide, az történetünk szempontjából lényegtelen. Ottlik ekkor még nem szerepel a Magyar Televízióban. Sőt, úgy tűnik nem is fog, ezért Balázs és barátja irodalomtörténeti jelentőségűnek gondolja kezdeményezésüket. Térjünk vissza Ottlikhoz és Balázshoz, akik a Charles Moreau tervezte műromoknál kelnek át a patak hídján. Ottlik azon morgolódik, hogy az Esterházyaknak volt képük a XII. századi vértesszentkereszti apátság maradványait beépíttetni. Közben Koromzay Dénes hegedűművész, Ottlik barátja taxit fogad a tatai vasútállomáson. Könnyű kisbőröndjével hamarosan megérkezik a Pálma Hotelbe. Azért jött, hogy másnap kora reggel a kamera előtt, fejest ugorjon Ottlik Gézával a szomszédos Kristály strand hideg vizébe. Az író ragaszkodott ennek a jelenetnek a felvételéhez.*

„Reggelre millió kis vitorlás lepte el a Balatont. Vonat robog át az állomáson. Hűségesnek lennem az érzéseimhez. Visegrádi magányomhoz például 1977-ben. Hosszú-hosszú felolvasásaimhoz 1973-ban és 1979-ben. Vasárnap délben megeredt az eső. Különös alkonya (az alkonyok között) az életemnek. Őssziesség. Jó. A dolgok őszi romlásukban találnak magukra. Jó a hűvös szél, a sok felhő, a tócsák, didergő testem, zöld fák, magányos tó. Februári fényben érzékelek valakit a nyár közepén, amikor tulajdonképpen ősz van. 1952-ben gyártották azt az órát, amit a karomon hordok. Hogyan került ide ez a mondat. Nincs itt. Dobálózhatok az évszámokkal, hónapokkal, mindenféle napszakokkal? Annyira sok van belőlük? Átugorhatok akár húsz évet, ha van kedvem hozzá? Nincs kedvem hozzá, mégis ugrálnom kell az időben. Egyetlenegy nagy érzés védelmében. Hétfőn délben kisütött a nap. Csendesedett a szél. Elutaztak a lányok. Egyedül maradtam a legfelső emeleten. Ülök, és nézem a tavat. Ülnöm kell, és néznem a hegyoldalt, az eget, nem hagyhatom el a látványt, nem hagyhatom magára a tájat, mert ha elhagynám, akkor valami fontosat hagynék itt. Őriznem kell. Valami fontosat hagynék el, ismétlem, ha elmennék innen. És a hegyvidék, a tó vajon magamra hagyna-e? Ha tehetnék? Mennyit érek vajon én nekik? …Hogyan kerültem ilyen hirtelen a balatoni házból az őszi erdei faházba? Mekkora távolság választja el őket? Messze vannak-e egyáltalán egymástól? Hány év különbség van köztük? Hogyan kerültem előbb az egyikbe, nyáron? S hogyan a másikba, ősszel? Mennyi időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy összetalálkozzanak itt a papíron? Történetnek kell meghúzódnia ezekben a házakban. Ki kell húzni óvatosan egy-két régi fiókot. Történet vezet el hozzájuk, sok-sok szereplővel. Csupa főszereplővel. Van-e még alázat, lehajtott fej? Egyetlen akár? Hogyan épültek ezek a házak? Örömet érzünk, vagy cak fájdalmunk elcsitulását? Csalódást saját testünkben és lelkünkben.”

Három évtized múlva a szövegrészletről ezt írja e-mail-ben Balázs: „Eszembe jutott a Vigadó Kamara-terme: az est(em), amit felvettetek (köszönet!) az idomított kutyával, Szilágyi Eszter Anna kabátban tekergette a fonalat hátul, Földényi bevezetője stb. Chikán Bálint volt, aki engedélyezte ezeket a '80-as évek  második felében. »Chikán Bólint« - szokta mondani Bernáth Sanyi. Még Adrienne is felolvasott ott a Hekerle-emlékesten. Érdemes lenne ezt is belevenned, mert ma már szinte senki nem tud a Vigadó Kis-Kamara-termében történt eseményekről. Nagy dolog volt, hogy engedélyezték - telt ház mindig...” A felolvasóestet Balázs akkori egyik jó barátja, Legéndy Péter rendezi színpadra. Az első emlékét keresem című szöveg önálló fejezetként belekerül Balázs regényébe, A megszólítás ábrándjába. Miközben Balázs barátja ezeket a mondatokat most laptopjának képernyőjére írja, azon tépelődik, miként eshetett ki az emlékezetéből, hogy Földényi F. László mondta a bevezetőt a Vigadóban.

*Itt megszakad a történet, ami valójában el sem kezdődött. Ottlik Géza a pár soros levélre kedves telefonhívással válaszolt Balázsnak. Mindenképpen szerette volna, hogy Koromzay Dénes is részt vegyen a beszélgetésen. Fejest akart ugrani a Kristály strand hűvös vízébe. Aztán az egészből nem lett semmi. Ottlik a felvétel miatt nem utazott el Tatára.

 

Kakuk Tamás 1952-ben született Tatabányán. Két verseskötete: Ahogy távolodik, A Jóreménység-fokától délre. Prózája Biciklibelső, regénye Keleti zóna címmel jelent meg. Kiadás előtt áll Szerencsés vesztes című esszéregénye.