Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Fotó: Ozsváth Zsuzsa

Piros

A muskátli tehát mindegy. Régen, egy pályaudvaron megállt a vonat, leszállt róla egy lány, és izgatott léptekkel indult egy fiú felé, akinek a szeme könnyes volt a várakozástól, és a karok kinyíltak és bezáródtak egy-egy háttájon.

Az nem lehet, hogy pár óra alatt eltűnjön a muskátliról a piros. Vagy összezárta szirmait, vagy valaki letépte. Végül is szakított már le neki fiú muskátlivirágot éjszaka, és a muskátli virága piros volt és a szirmok csak úgy mutogatták bibéjüket. Tehát az nem lehet, hogy a koraesti órákra hivatkozva a virág oly hamar nyugovóra térjen. Azt jelenti, valaki letépte a pirosat. Lesz min puffogjon a bérház földszinti nénije. A múltkor is puffogott, mikor ellopták a cserepes növényeit, majd kiírta egy táblára, hogy a tolvaj karja is száradjon el, ne csak az eltulajdonított növények.

Annak a fiúnak barátnője volt, miközben nekem udvarolt, gondolta. Végül is finoman a tudomására hoztam, hogy engem ez a dolog így nem érdekel. És ez sem fontos, ahogy tulajdonképpen a muskátli sem. Nem ez a fontos. Az emlékezés, mint szlalom-trükk, ürügy, az agy védekezési mechanizmusa bizonyos jelen idejű történések feldolgozhatatlansága ellenében – alkalmazkodik a körülményekhez; csal, mint a piaci árusok mérlege. Hogy pluszban vagy mínuszban, az egyén aktuális szadizmusától függ. És ha az egyén minden jelen idejű történést feldolgozhatatlannak ítél meg, és minden alkalommal inkább az emlékezést választja, kitér, feltúrja a romokat, és roppantul sajnálja magát, hogy nem elég, hogy ez is, de még amaz is milyen rossz volt, akkor már sohasem bízhat meg a piaci árusok mérlegében, mert mindig csalni fog, és öntudatlanul is a becstelen eladókat fogja választani vásárláskor, aztán puffoghat, hogy milyen nyomorult világ ez, hogy még a piacon is át akarják verni.

A muskátli tehát mindegy. Régen, egy pályaudvaron megállt a vonat, leszállt róla egy lány, és izgatott léptekkel indult egy fiú felé, akinek a szeme könnyes volt a várakozástól, és a karok kinyíltak és bezáródtak egy-egy háttájon. Ezt addig ismételgették, amíg már alig nyílt kar, és alig is záródott. Amikor nyílt, tétován záródott; máskor meg mintha eleve beragadt volna a fogó, de azért némi rángatás után sikerült abszolválni a mozdulatot. Ez így ment egy ideig, aztán a rendszer bedöglött. Ebből a történetből sok magyarázó körülmény hiányzik, amitől érthetővé válna a rendszer bukása, és ha ez a történet emlék – mert az egyén fejében egy kitalált történet is múlt idejűvé válik –, akkor ez az emlékezet tagadása. Hol van már ettől a csaló mérleg, és hol van még ettől a csaló árus.

Talán mégsem mindegy a muskátli. A körülmények nem engedik. A néni és az eltulajdonított növények, a kiírás a táblán, igen, ezek fontosak. A piros, hogy erről miért jutott eszébe az az egykori fiú, és hogy az ’egykori fiú’ szókapcsolatból csak a fiú a fontos, és az, amit jelen idejűleg jelent. Most épp átmegy a szobán. Rizst főzni. A konyhaszekrényen pakolászik. Koccan egy fazék a fedővel. Most a vágódeszka koppan. Répavagdalás. Olajsercenés. Mit jelent ez a fiú. Levendulát tépett egy köztéri virágágyásból molyok ellen. Elvitte libegőzni. Elvitte óriás rántotthúst enni óriás körettel. Elvitte egy istentelenül ronda köztéri szobron hüledezni. Satöbbi. Nem ezt jelenti. A fiú ismét átmegy a szobán. Most süt a nap, holnap lezúz a vihar. Sok a törmelék. Újra és újra felépített ház. Felhőátvonulások, napsütés. Újra, és újra. Szavak, amelyek nem neki szólnak, de ő a megszólított. Szavak, amelyek lezúznak. Szavak, amelyek neki szólnak. Fekete, fehér. Igen, nem, talán. Szerelem, gyomorideg. Aknamező. Ne csak a növény, de a kezed is száradjon el, amivel loptál.

Ozsváth Zsuzsa (1992, Nagyvárad) költő, író, képzőművész. Részt vesz az Élő Várad Mozgalom projektjeiben, tagja a Fiatal Írók Szövetségének. Kötete: Előző részek (2020, FISZ)