Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Benyó Tamás versei

Fotó: Gajdos Attila

Miért elégszünk meg / az olcsó külcsínnel, / ha megtapasztaltuk, / milyen / szabadon / lebegni / a magzatvízben

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Tamás álma (részlet)

Fotó:

Legyen egy hűvöskék szoba, mint dédmamánál. Fehér lepedőkbe vagyunk csavarva, arcaink – minden éjszaka után – nyomot hagynak. Vállamra fordulok, a hátad nézem. A fakó part jut eszembe, fjordok szürke foltjai, tenyered középen két tátongó sebhely. Ujjaim átfúrják a nyers húst, az erek felkiáltanak és a sirályok szétrebbennek. Aztán Jeruzsálem.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Emese: Jan Palach nekifeszül a szélnek

Fotó: Sükösd Emese

Melyik város emlékezne szívesen / azokra, akiket falhoz állított?

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám ismét a Litmusz Műhelyben

Fotó: Bach Máté

Visszatérő vendégünk volt az adásban Nyerges Gábor Ádám költő, író, szerkesztő, akinek ezúttal nem a szokásos Litmusz-kérdéseket tettük fel, hanem egy részletet hallgathattunk meg Vasgyúrók című, megjelenés előtt álló novelláskötetéből, valamint verseket írtunk közösen a dobókockákkal.

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám - Kerber Balázs - Körtesi Márton Litmusz versei

Fotó: Litmusz Műhely

Azt hiszem, lehallgat a telefonom. / Ő koncentrál, ha kókad a figyelmem, / Neki címzik tán a promóciót is, / Már nélkülem is rákattint időnként. / Ez a bánat, ez a bánat a civilizáció.

Bővebben ...
Próza

Kocsis Gergely: Várni a váratlant (regényrészlet)

Fotó: Raffay Zsófia

Rettegve érzi, hogy egyre jobban csúszik bele ebbe az álomvilágba, hívogatja, beszippantja. Térdhajlatában ugrálni kezd egy ideg, két rángás között végtelen lassúsággal telik az idő, a levegő is ritkásabbnak tűnik, légszomj gyötri. Hangokat hall a feje fölül, ez a lehetetlen közeg nagyon felerősíti a lépések döngését, mintha valaki a fején lépkedne. Pontosan tudja, ki járkál ott fent, és azt is, hogy miért csap zajt.

Bővebben ...
Költészet

Réder Ferenc versei

Fotó: Fárizs Mihály

Négy hónapja mozdulatlan. / De a hasa / ma egy kicsit langyosabb.

Bővebben ...
Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom? (Nemes Z. Márió)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...

Patkánypuding

Attól tartottam, ha véletlenül belelépek, kificamíthatom a bokámat, vagy akár a lábamat is eltörhetem. Akkor napokra is a pincében ragadhatok étlen és szomjan. Az egész ház hangszigetelt, ha eltörném a lábamat, hiába ordítanék, valószínűleg senki nem hallana meg.

Bár abból az időszakból ismertem volna a patkányt, amikor még vidám volt, fiatal és nem kötött meg körülötte a beton. Apró karmaival úgy kapirgálhatta maga körül a szürkés pudingot, mintha az élete függne tőle. Fejét igyekezett a felszín fölött tartani, izmai ráfeszültek apró nyakcsigolyáira. Orrlyukai kitágultak, fekete szeme a végtelennek tűnő, seszínű horizontot tükrözte vissza. Szürke tompora néhány centiméterrel a puding felszíne alatt mozgolódott. Kopasz farkának vége, mint egy cseresznyéből kikandikáló, kíváncsi kukac meredezett a betonpuding színén. A fürge és szürke rágcsáló minden idegszálával arra koncentrált, hogy ne olvadjon bele a környezetébe. De szerencsétlenségére, ahogy a massza szilárdulni kezdett, egyre nehezebben mozgott benne. A beton lassan megkötött, és nyaktilóként vágott bele az állat húsába. Mielőtt a rágcsáló végleg megdermedt volna, megpróbált kiugrani a pudingból, de az addigra már a hátsó lábai körül is keménnyé kötött. Kénytelen volt nyugton maradni. A patkány nem halt meg azonnal. Napokig éhezett, szomjazott, és halálosan unatkozott. A betontömbből kikandikáló fejét alig tudta már mozgatni. Hosszú bajszával cirógatta a szürke sivatagot. Ha a bajszával sekély árkokat tudott volna karcolni a betonba, lehet, hogy a masszába húzott vonalakból önmagát rajzolta volna meg. Ha tudott volna írni, talán a nevét is mellé írta volna. De egyiket sem tette meg, úgyhogy számomra csak egy patkány maradt, ami a frissen betonozott pincém padlójába kötött bele. Egy jó ideig kerülgettem a megdermedt rágcsálót. Mintha a haldoklása közben lett volna szépérzéke, a helyiség kellős közepén döglött meg. Ez elég kellemetlenül érintett, mert ha szükségem volt valamelyik szerszámra a pincéből, mindig kerülgetnem kellett a patkány szőrös tetemét. A betonvágót néhány hét múltán kértem kölcsön a szomszédtól. Két óra alatt kivágtam a pincém padlójából egy formás betontestet, aminek a közepében foglalt helyet a szerencsétlenül járt patkány. Ugyan nagyon örültem, hogy ilyen gyorsan sikerült eltávolítanom a padlóból az állatot, sajnos két újabb problémával is szembesültem. Egyrészt nem tudtam, mihez kezdjek a robusztus betondarabbal és a benne lévő tetemmel, másrészt ötletem sem volt, mit csinálhatnék a megrongált betonpadlóval. Az első probléma megoldására néhány nap múltán jöttem rá. Egyik reggel vászonzsákba csúsztattam a betondarabot, és a képkeretezőhöz siettem vele. Rövid mérlegelés után a banánsárga keretet választottam. Úgy véltem, a szürke és sárga színkombináció majd feldobja a nappalimat. A másik problémámra azóta sem találtam megoldást. A pincepadlón lévő, téglalap alakú léket ugyanúgy kerülgethettem, mint korábban a rágcsálót. Attól tartottam, ha véletlenül belelépek, kificamíthatom a bokámat, vagy akár a lábamat is eltörhetem. Akkor napokra is a pincében ragadhatok étlen és szomjan. Az egész ház hangszigetelt, ha eltörném a lábamat, hiába ordítanék, valószínűleg senki nem hallana meg. Nem akartam kockáztatni az életemet, úgyhogy felhoztam a szerszámaimat, és lelakatoltam a pincelejárat ajtaját. Bár azt sajnáltam, hogy egy helyiséggel kevesebb áll a rendelkezésemre, a ház többi szobáját szépen berendeztem. A sárga keretes patkányképemet a tévé mellé szögeltem fel. Valahányszor leültem a kanapéra, mindig büszkeség töltött el, mert a rágcsáló fekete szemében láthattam visszatükröződni a szobát, ami mindent összegezve soha nem volt még otthonosabb.

Hernyák Zsóka (1991) Zentán született. A szegedi Bölcsészettudományi Karon diplomázott vizuális kultúratudomány mesterszakon. Morze című kötete 2017-ben jelent meg a zEtna Kiadó gondozásában.