Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Fotó: Báró Mónika

Apró ajándékok

Ne pazaroljuk bolygónk véges erőforrásait olyan tárgyak előállítására, szállítmányozására, tárolására és értékesítésére, amelyek sem gyakorlati, sem élvezeti hasznot nem képviselnek. Anya beparázott, amikor a rádióban meghallottuk az új törvényt.


Bal karjával átölelt, jobb kezével a tarkómat simogatta. Én álltam belül, hogy ne látsszon a csuklójára kötött szalag. A templom mögött, az öreg kápolna oldalában csókolóztunk. Két oldalról védtek minket a falak, cserébe menekülnünk is nehezebb lett volna, ha rajtakapnak. Beletúrtam a hajába. A mélybarna háttér kiemeli a sárgát, ha az én szalagomat látják meg, talán nem fognak gyanút.

A tavaszi szünet előtti héten jöttünk össze. Tudtam, hogy Robinnal jár, de nem zavart. Nyolcadikos korában volt utoljára szingli, három napig. Ki kellett használnom a lehetőséget. Tesióra volt, aznap ő sem ment be. A parkban találkoztunk. Nem beszéltük meg előre, csak így alakult. Neki könnyű volt ellógnia, a piros szalagot viselőket minden órán kiküldték az udvarra futni. Ők nem kosarazhattak, elkerülhetetlen lett volna a testi kontaktus. Danáról amúgy mindenki tudta a suliban, hogy csak a szülei kedvéért hord pirosat. Ők szerintem még egymáshoz sem érnek hozzá soha, nem tudom, hogy voltak képesek összehozni Danát. Szilvafát rajzoltam. Leült mellém, nézte, ahogy dolgozom. Szép, mondta, és megfogta a kezem. Elrántottam, távolabb húzódtam tőle. Kinevetett. Nekiadtam a rajzot, és elsétáltunk a templomhoz.

Enzo szerint piros szalagos lányokkal a legizgalmasabb csókolózni, a lebukás veszélye miatt. Engem a kockázat nem vonzott, Danát akartam. Az elsős évnyitó óta tetszett. Két évet vártam, míg végre megcsókolhattam, és még a szememet sem csukhattam be közben. A fákat fürkésztem, hallgatóztam, jön-e valaki. Azért egy kicsit mégis izgalmas volt. Az illata. A háta íve, a hideg szája. Egy ág roppanása. A combja, ahogy hozzám simult. A fény játéka a leveleken, zizegés egy bokor aljában.

Vámköteles áru, műanyag játékok, dísztárgyak, emléktárgyak, kérdezte a határőr. Csak sótégla és fürdősó, mondta apám. Gyógyászati célból, asztmás a kislány. Minden évben háromszor egy hetet a sóbarlangban töltünk, hazafelé felpakolunk. A húgom ágya fejénél már egész pofás kunyhót építettünk, úgy néz ki, mint egy félbevágott iglu. Évente lebontjuk és újrarakjuk, hogy a friss téglák kerüljenek alulra. Anyám a táskájában kotorászott, előtúrta a húgom inhalátorát, bizonyítékul. Állandóan görcsöl. Szerintem ez is baromi gyanús húzás volt, én simán félreállítottam volna a kocsit. A határőr szerencsére nem szívózott velünk, visszaadta a papírokat. Vigyázott, nehogy hozzáérjen apám kezéhez, pedig mindketten sárga szalagot viseltek.

Ne pazaroljuk bolygónk véges erőforrásait olyan tárgyak előállítására, szállítmányozására, tárolására és értékesítésére, amelyek sem gyakorlati, sem élvezeti hasznot nem képviselnek. Anya beparázott, amikor a rádióban meghallottuk az új törvényt. Mi lettünk az első ország, ahol betiltották a hűtőmágneseket. A gyártásukat és az importálásukat is, a már felhalmozott készletek kiárusítására egy hónapot adtak. Mi lett volna, ha benéznek a hátizsákodba, sápítozott anyám. Miért olyan fontos mindig elkölteni az összes zsebpénzt, nyáron úgyis jövünk megint, addig nem romlik meg. Bezzeg, ha a sulitáborból nem hozok neki semmit, megsértődik. Ránk is gondolhatnál néha, nem igaz, hogy nem volt tíz perced beszaladni valami boltba.

Egy közgazdász kiszámolta, hogy az átadás után átlagosan harminchét másodpercig okoz örömöt a hűtőmágnes. Azokban az esetekben, amikor az örömérzet tartósabb, érzelmi átvitelről beszélhetünk, ilyenkor azonban csak az ajándékozó személye fontos, maga a mágnes bármilyen más tárggyal helyettesíthető lenne. A közgazdász reprezentatív mintán végzett felmérés alapján azt is megbecsülte, mennyi az esélye, hogy a beszerzést követő három éven belül szóba kerül a mágnes. Kétszázhetvenkilenc az egyhez. Általában új szerelmek, barátságok esetén merül föl a kérdés, ez honnan van, és legtöbbször csak annyi a válasz, hogy kaptam valakitől. Az én becsléseim szerint anyám három másodpercig örül a mágnesnek, akkor is csak azért, mert jól nevelt fia van, aki tudja, hogy illik ajándékot hozni. És annak az esélye, hogy aztán három éven belül szóba kerül, nulla. Felrakja a hűtő ajtajára, és rá se néz többet. Apám elmagyarázta, hogy anyámnak az apró ajándékok a szeretetnyelve. Szerintem ez hülyeség. Ha ez lenne a szeretetnyelve, legalább egy kicsit örülhetne, amikor kap valamit.

A szünetben végig egyetlen rajzon dolgoztam. A barlang főterme, ferde, fehér erezetű szürke falak, éles fényű lámpák, márványos padló, középen hatalmas tér. Az egyik oldalon fapadok, asztalok, ebédelő családok, a másikon ökumenikus oltár, feszület. Ha jól sikerült munkát vittem neki, a rajztanár igazolta a lógásaimat. Szükségem volt rá, az utolsó hét nagy részét Danával töltöttem. Ő még soha nem volt külföldön. Talán ezért szereti annyira a mágneseket. Nem is a hűtőn tartja a gyűjteményét, hanem a ruhásszekrénye oldalán, egy fémtáblán. Az ágyból is látja. Küldött róla fényképet, már alig van rajta szabad hely. A képen látszik Dana lábfeje is, kilóg a paplan alól.

Péntek este értünk haza. Apám így szereti, suli és munka előtt legyen egy hétvégénk kipihenni az üdülést. Szombat délelőtt felhívott Miro. Hetek óta nem láttam. Csak üzletelni jár be a suliba, a tanárok úgy hívják, a seftes Miro. A dirinek is szokott intézni ezt-azt, egyedül ezért nem rúgták még ki. Hetedikesek voltunk, amikor bevezették a karszalagokat. Két napon belül kézi szövésű, egyedi darabokkal jelent meg a suliban. Még arra is ráérzett, hogy zöldet felesleges gyártani. Én először azt választottam volna, de megbeszéltük otthon, és úgy döntöttünk, mindannyian sárgát fogunk hordani. Szerencsések vagyunk, hogy egyikünk sem fél az érintéstől, de nem kell ezzel hivalkodni. Miro azért keresett, hogy ha hoztam Danának hűtőmágnest, szívesen átvenné. Kétszeres áron. Nekem már úgysincs rá szükségem, tegnapelőtt lekapcsolták őket, a szigeten smároltak Enzóval. Nem válaszoltam, leraktam a telefont. Írtam Danának, hazaértem, találkozzunk.

Délután megint felhívott Miro, bocsánatot kért, hogy tőle kellett megtudnom, de Dana ilyen, kár miatta bánkódni. A mágnes viszont komolyan érdekli, háromszoros árat ad érte. És ha van otthon olyan, ami már nem kell anyámnak, azt is vigyem, megveszi. A törvény kihirdetése utáni napon az összes mágnes eltűnt a boltokból, mondta, csak kéz alatt lehet kapni. Így akarják felnyomni az árakat. A boltosok a turistákra játszanak, Miro a hazai közönségre, akiknek viszont külföldi mágnesek kellenek. Hűtőmágnes-szervizt is akar csinálni, számít rám festőként. Kevés munka, jó pénz. Gondoljam végig, ez még csak a kezdet. A mágnesek után jönnek majd a dísztányérok, porcelán nippek, vicces táblák, hógömbök. Most kell lépni. Kivettem Dana mágnesét a papírzacskóból, a hátára ráírtam a nevem és az aznapi dátumot. Hoztam neki sárga szalagot is, hogy legalább addig lecserélje a sajátját, amíg csókolózunk. Lovak voltak ráhímezve, a kedvenc állatai.

A templomkertben találkoztunk, odafelé a lovas szalagot bedobtam egy kukába. Tetszett neki a mágnes. Zavarba jött, de elfogadta. Enzóról nem beszéltünk, biztos azt hitte, nem tudok róla. Elsétáltunk a kápolnához. Mielőtt elváltunk, azt mondta, ne haragudjak, de ez nem fog működni. Hétfőn se ő, se Enzo nem volt iskolában. Danát átíratták a szülei egy másik suliba. Enzót még nem engedték ki. Nyilvános erőszaktétel. Piros szalag, mindennemű testi kontaktus tilos. A felelősség mindig a megengedőbb szalagot viselőé, Enzón sárga volt. Hiába mondta nekik Dana, hogy szabad akaratából csókolózott vele, a szalag erősebb a szavaknál.

Kiválasztottam három mágnest a hűtőről, a maradékot széthúztam, hogy anyámnak ne tűnjön föl a hiány. Miro tényleg jól fizetett. Másnap bevittem a barlangban készült képemet a rajztanárnak. Egyesével ellenőrizte az árnyékokat. Az irányukat, formájukat, méretüket és a tónusukat. Az előző szakkörön a vetett árnyékot gyakoroltuk, tudtam, hogy oda fog rá figyelni. Szép munka, mondta, és aláírta az igazolatlan óráimat.

Margetin István 1979-ben született Budapesten. Jelenleg első kötetén dolgozik.