Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Takács-Csomai Zsófia: Extraszisztolé

Fotó: a szerző archívuma

Próbálom felidézni a hetekkel ezelőtti önfeledtséget, de olyan távolinak érzem, mintha sosem lett volna. Arcomat megtörölve a tükörbe nézek. Jóideje mindent más szemmel látok, beleértve magamat is.

Bővebben ...
Költészet

Filotás Karina: Ez a város

Fotó: Besenyei Lili

szél cibálja plakátbőrét, / bordái között lüktet a Duna

Bővebben ...
Próza

Meggyes Viola: Unakit

Fotó: a szerző archívuma

Kereszt autója furcsa volt. Egy régi BMW, amiben nem működött a sebességmérő, az volt a csoda, hogy egyáltalán elindult. Attól tartottam, ha felnyitom a motorháztetőt, a motor helyett egy seprűt találok benne.

Bővebben ...
Költészet

Hegedüs Anna versei

Fotó: Tóth Anna

borkán leszek a sufniban / levesznek évente egyszer

Bővebben ...
Költészet

Martzy Réka: lányok

Fotó: Szűcs Anna Emília

darazsakra lépünk néha, / hogy sírhassunk, mert így láttuk

Bővebben ...
Próza

György Alida: Pű, pű, pű

Fotó: a szerző archívuma

Még a tavalyelőtti esés után figyeltem fel rá, hogy mindenki sokkal kedvesebb, ha bottal járok, úgyhogy már inkább le sem teszem. Ha meglátok valakit az utcán, rögtön görbítem a hátam. Olyankor megállnak, érdeklődnek a hogylétem felől. Én meg mondom nekik, hogy egyedül vagyok, nincs segítségem, derekam, hátam, lábam, kezem fáj, de lényeg, hogy egészség legyen.

Bővebben ...
+SZIF

Szita György visszatér: Török Lajos interjúja Győri Péterrel

A 96. Ünnepi Könyvhéten jelenik meg a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány kiadásában Szita György nyolc kötetből álló bűnügyiregény-sorozatának első három darabja. A szerző neve a mai magyar krimiolvasók számára aligha ismerős. Azok viszont, akiknek a Kádár korszak népszerű irodalma valaha a látóterükbe került, talán emlékeznek arra, hogy Szitának az 1980-as évek végén két bűnügyi regénye is megjelent.

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Bánki Benjámin: izommemória

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kazsimér Soma: Légzőnyílásaimon keresztül először kapok levegőt

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kupihár Rebeka: ünnepnapok

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Korsós Gergő: Medúzanézegetés

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Lukács Flóra: El a tengerhez

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Fotó: Dávid Csilla

Hatkor

Wirklichkeit und Bildungshemmung, percek múlva kiderült persze, hogy csak látszólag figyel rám, mint ahogyan én is csak látszólag figyeltem rá beszéd közben, bár felületes figyelme is jólesett ebben a fűrészporszáraz témában, legalább olyan jólesett, mintha valódi és teljes lett volna az érintés tisztasága.

A járókelők nyugalma azt sugallta, hogy megint hallgassak a városra, ne akarjak gyors kielégülést egy messze tekintő kapcsolatban, a késleltetéssel kellett fegyelmeznem magam saját képzeletem ellen. Hátranéztem, és megnyugodva láttam, hogyan indulnak oszlásnak a mulandó tömegek a téren, hogyan omlanak hamvaikba szinte hetente utcai forradalmak. Talán hirtelen felindultságból gondoltam abban a pillanatban filozófia szakos doktorandusz barátomra, hogy keresve sem találnék jobb tanút egy polgári házasságkötéshez. Mindjárt lenne egy kis múltam ebben a decens környezetben, volna mit mesélni róla mint tüntetésszervezőről, mert ha az életünk nincs tele apró történetekkel, amiket egy alkalmi társaságnak elmesélünk, akkor nincs és nem is volt életünk, még ha ez az élet tele is volt porral, hamuval, kinőtt ruhákkal, azért ilyenkor szépeket mondjunk, progresszív eszmékért kiálló, helybeli barátokat mutogassunk, mint valami garancialevelet.

Jövőm záloga, az a bizonyos angyal sehogy sem akart a földre ereszkedni. Először a Schönbrunnál szerettem volna találkozni vele, de úgy összeráncolta a homlokát, hogy rá kellett jönnöm: alapvető dolgokat nem tudok. A Schönbrunnt ugyanis kétszer keresi fel a bécsi ember, először a nagyapjával, másodszor pedig az unokájával. Gyorsan kitaláltam valami mást: a Belvedere parkban vártam rá; itt, legyen régimódi, de mégis legyen egy izgalmakat tartogató csavar benne, a Volksgartenben csak néha károgott bele egy varjú Mahler II. szimfóniájába, ami a zsebemből kapaszkodott fel egy fehér dróton a fülembe, elvégre mégsem hallgathatok ilyenkor rockzenét, méltatlan lenne hozzá és a hely szelleméhez, a frissen formázott bukszusokhoz és égszínkék árvácskákhoz, mentegetőztem magamban, ebből is látszott, hogy máris másmilyennek akarok látszani előtte. Mégis: szinte félálomban ringatózva ért a felismerés, hogy ez a zene mennyire térbeli, és megkerülhetetlen, mert helyzetbe hoz, igenis ilyennek kell lennem, az utolsó rész a capella-kórussal a Belvedere aranyszobrainak magasából hinti le hozzám hangszerenként, húronként a dallamát, mint egy egész nagyzenekar, de ehhez itt kell ülni, ahol az egyik oldalon a Neue Hofburg épületegyüttesét meg a Heldenplatzot, a másikon pedig a Burgtheatert látom, ahol éppen egy órával előbb vettem jegyet kettőnknek a Heldenplatz című darabra, megbeszéltük, hogy ezt nézzük meg, hátha rájövünk, miért nevezték a darab miatt Thomas Bernhardot „a saját fészkébe piszkító hazaárulónak”.

Egyszer csak megállt előttem, mosolygott, a kérdés vibrált az arcán, hogy nem indulunk.

Zavartan kapartam ki a fülhallgatót, és már majdnem hangosan kimondtam, nem számítottam rá, hogy korábban érkezik. Megtört a mágia, pontosan hatkor kellett volna érkeznie, amikor a két mutató az óralapot kettészeli. Az örökkévalóságban mindig hat óra van.

Csak ballagtam mellette, és nem gondolkodtam már rajta, hogyan kellene elkezdeni, csak tudtam, hogy merre tartok, mint egy ragadozó. Mégis pirulva, mint az első bálon, ami sose volt. A kútnál, amiből nem ittunk, a szirmok között, mert meglöktem egy ágat, és dús göndör vöröses haja tele lett szirmokkal, mint akit belepett a hó, ott mondtam, hogy a hó felszínén mindig arany úszik, csak ne adja fel, hogy összegyűjtse, majd segítek, nem keveredik a szálak közé, csak türelem, hiszen arany, és nem kell félni.

Amikor rákérdezett a munkámra, zavarba jöttem, mert egészen máson járt az eszem. Valaminek az elején. De mégis beszélni kezdtem arról, hogy a csillagászat nem olyan lírai, a közfelfogással ellentétben nem a költészettel rokon, hanem inkább a távközléssel, olyan mérésekkel, melyeket a repülőtereknek szállítunk. És minden évben én mondom meg, hogy mikor kezdődik a tavasz.

Végre elmosolyodott.

Háromszázezres integrációs idővel dolgozom, kis felbontású spektroszkópiával, és ha van mégis költészet ebben, akkor az itt kezdődik. Aztán meséltem a távcsőtemetőről a padláson.

Erre elnevette magát, hogy a csillagvizsgálónak milyen magasan lehet a padlása, azt már mennyországnak hívják. És biztosan sajnálom a szegény kis távcsöveket, melyek ott porosodnak, mert kimentek a divatból, mint a Haragban a világgal, James Dean filmje, abban is van egy ilyen planetárium-jelenet.

Dehogy: nem is sajnálom őket, hanem leporolom, és újra használok néhányat, mert a sok bolygójelölt közül éppen ezekkel könnyebb a kiszűrés.

Mit keresel az égen?

Természetesen valami újat, amit eddig mások nem vettek észre.

Wirklichkeit und Bildungshemmung, percek múlva kiderült persze, hogy csak látszólag figyel rám, mint ahogyan én is csak látszólag figyeltem rá beszéd közben, bár felületes figyelme is jólesett ebben a fűrészporszáraz témában, legalább olyan jólesett, mintha valódi és teljes lett volna az érintés tisztasága. A tekintetével hízelgett, hosszú, vörösesbarna szempilláival, mert azzal semmit sem kockáztatott. Találtunk egy üres padot a Ginkgo biloba árnyékában. Az ujjam oda próbált jutni, arra a halványan ívelt bőrre a melle felett, amely megvonaglik a hüvelykujj csúszásának durvaságától. Teste könnyűnek és lágy tapintásúnak tűnt a virágokkal tarkított, lebegtetett, könnyű, fénytelen selyem alatt, mint aki tudja, hogy milyen a szellő délután a parknak ezen a részén, és milyen ruha emeli ki legelőnyösebb domborulatait. Nem először éreztem, hogy szeretném váratlanul magamhoz szorítani, érezni akartam a meglepetés testszagú tiltakozását, annak ellenére, hogy minden rezdülésével vonakodott a váratlan mozdulatoktól: érezni véltem, hogy még nem szabad durván magamhoz vonni, mert sziromszerű olvadékonyságát, mely mégis megőriz látszatában némi keménységet is, csak akkor adja át, ha a fokozatosságot maga diktálhatja. Gyengédnek maradni persze nehéz ilyenkor, de ösztöneimet képes voltam leheletfinomra hangolni. Halvány szemöldökfelvonásával levett a lábamról, miközben legmélyebb, szinte alattvalói figyelmet tanúsítva iránta, tulajdonképpen azt figyeltem, hogyan csinálja. Mert úgy tette, hogy egy kellemes, hanyatlóan dekadens délutánon úgy mondott elsiklóan kétértelmű félszavakat, hogy cseppet sem tolakodóan tette ide meg oda illatosan rafinált Armani-kozmetikumokkal kent kezét, ahogyan Kleopátra tehette Antoniust várva, közben biztos voltam benne, hogy hozzám simulva tisztában van vele, mikor hány centit nő vagy lankad a farkam. Csak az ösztön örök, a stílus közben nem sokat változik. Ennek arányában láttam vagy véltem a mellbimbók ágaskodását vagy a lélegzetekkel való szándékos manipulálást. Mintha nem is érzékelné a mozdulat rafinált indítását, célját vagy célzott irányát, vagyis egyelőre hagyjon gondolkodási időt magában arra, hogy a visszavonhatatlan helyzeteken kívül maradjon, és mindenkor tudatában legyen annak, hol a helye ebben a szerepben, ha gesztusait minimalizálja, tehát akár a saját érzéseit is hosszú ideig saját ellenőrzése alatt tudja tartani.

Állóképszerűen mellé merevedve ültem a padon, ahogyan egy bécsi fiatalembernek illik egy rokokó képen viselkednie. A látszatoknak azonban ez véresen komoly és lassan egymásnak feszülő játéka volt, mert hogy közben a festészetről beszélgettünk, betanult tananyagnak és háttérszövegnek bizonyult, a védekezési automatizmus nefelejcsének, hogy ezt a kéket el ne rontsunk most, amikor olyan egyedi ecsetvonásokkal tagolt is lehetne a kép leendő emlékezetünkben, mint azokon a festményeken, melyeket az Albertinában őriznek.

Kontra Ferenc 1958-ban született a horvátországi Darázson. A szegedi József Attila Tudományegyetemen diplomázott. Kreatív írást tanít az Újvidéki Egyetem magyar tanszékén. Munkáit több nyelvre lefordították. Regényeit és elbeszéléseit az idegenség alakzatai, a lélektani dráma feszültsége jellemzik. 1995-ben ARTISJUS-, 2012-ben Márai Sándor, 2013-ban József Attila-díjban részesült. Legutóbbi kötete: Lepkefogó (2020).