Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Benkovics Judit: Tíz perc

Fotó: a szerző archívuma

Mellénk lép egy szemüveges ember, nagyon magas, vicces kalapban és fekete pólóban, hatalmas bőrönddel, próbálom kitalálni vajon mi lehet benne. Talán egy torta. Az mégsem lehet, mert elolvadna. Vagy egy varázspálca, bár ahhoz túl nagy az a táska, pedig akkor idevarázsolhatná a vonatunkat.

Bővebben ...
Költészet

Demeter Arnold: Egy falunak tizennégy meséje

Fotó: Kelemen Kinga

A gyászfalu gyilkosai / magukra veszik a következő éjeket.

Bővebben ...
Próza

Takács-Csomai Zsófia: Extraszisztolé

Fotó: a szerző archívuma

Próbálom felidézni a hetekkel ezelőtti önfeledtséget, de olyan távolinak érzem, mintha sosem lett volna. Arcomat megtörölve a tükörbe nézek. Jóideje mindent más szemmel látok, beleértve magamat is.

Bővebben ...
Költészet

Filotás Karina: Ez a város

Fotó: Besenyei Lili

szél cibálja plakátbőrét, / bordái között lüktet a Duna

Bővebben ...
Próza

Meggyes Viola: Unakit

Fotó: a szerző archívuma

Kereszt autója furcsa volt. Egy régi BMW, amiben nem működött a sebességmérő, az volt a csoda, hogy egyáltalán elindult. Attól tartottam, ha felnyitom a motorháztetőt, a motor helyett egy seprűt találok benne.

Bővebben ...
Költészet

Hegedüs Anna versei

Fotó: Tóth Anna

borkán leszek a sufniban / levesznek évente egyszer

Bővebben ...
Költészet

Martzy Réka: lányok

Fotó: Szűcs Anna Emília

darazsakra lépünk néha, / hogy sírhassunk, mert így láttuk

Bővebben ...
Próza

György Alida: Pű, pű, pű

Fotó: a szerző archívuma

Még a tavalyelőtti esés után figyeltem fel rá, hogy mindenki sokkal kedvesebb, ha bottal járok, úgyhogy már inkább le sem teszem. Ha meglátok valakit az utcán, rögtön görbítem a hátam. Olyankor megállnak, érdeklődnek a hogylétem felől. Én meg mondom nekik, hogy egyedül vagyok, nincs segítségem, derekam, hátam, lábam, kezem fáj, de lényeg, hogy egészség legyen.

Bővebben ...
+SZIF

Szita György visszatér: Török Lajos interjúja Győri Péterrel

A 96. Ünnepi Könyvhéten jelenik meg a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány kiadásában Szita György nyolc kötetből álló bűnügyiregény-sorozatának első három darabja. A szerző neve a mai magyar krimiolvasók számára aligha ismerős. Azok viszont, akiknek a Kádár korszak népszerű irodalma valaha a látóterükbe került, talán emlékeznek arra, hogy Szitának az 1980-as évek végén két bűnügyi regénye is megjelent.

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Bánki Benjámin: izommemória

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kazsimér Soma: Légzőnyílásaimon keresztül először kapok levegőt

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kupihár Rebeka: ünnepnapok

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...

A vásárlók és a halottak

A központ új volt és csillivilli, az öregúr kopottas és ráncos. Régivágású, molyszagú, késő-kádárkori öltöny volt rajta, az a barnaszínű, kissé trapéz típus. Nehezen ért át a körajtón, mert az gyorsabban forgott, mint ahogy ő totyogott, meg is akadt az automataérzékelős bejárat a forgásban, ahogy szokott ilyenkor, egy hangos-fémes kattanással. De nemcsak egy pillanatra akadt meg, hanem be is zárta a két szárnylap közötti térbe az öreget, a középen vitrinekbe helyezett porcelánkészlet mellé, amit aznap raktak ki reklámként a Háztartásiék.

 

A nullás években valamikor, a Rózsadombon egy bevásárlóközpontba egy öregúr totyogott be a körbemozgó bejárati ajtón, börleszkszerűen esetlenkedve.

A központ új volt és csillivilli, az öregúr kopottas és ráncos. Régivágású, molyszagú, késő-kádárkori öltöny volt rajta, az a barnaszínű, kissé trapéz típus. Nehezen ért át a körajtón, mert az gyorsabban forgott, mint ahogy ő totyogott, meg is akadt az automataérzékelős bejárat a forgásban, ahogy szokott ilyenkor, egy hangos-fémes kattanással. De nemcsak egy pillanatra akadt meg, hanem be is zárta a két szárnylap közötti térbe az öreget, a középen vitrinekbe helyezett porcelánkészlet mellé, amit aznap raktak ki reklámként a Háztartásiék.

Tanácstalanul ácsorgott odabent, egész addig, amíg Biztonságos Imi ki nem szabadította az egyenruhája övén lógó kulccsal.

Biztonságos Imi a központ hierarchiájának harmadik szintjén állt, a többi Biztonságossal. Az igazi neve nem ez volt, mert a központok zárt terében dolgozók elvesztik igazi nevüket, mint a kolostorokban élő szerzetesek, és új keresztségben új nevet kapnak a szerint, amit csinálnak vagy árulnak, a valódit senki nem ismeri, egy idő után ők maguk is csak így mutatkoznak be.

A hierarchia legtetején Irodistáék álltak, ők voltak a legfelső szinten, ők irányítottak mindent. Gondolhatnánk, hogy a második szint máris a Biztonságos-család.

De nem.

A második szinten Kukás Józsi állt.

Vörös képű, tagbaszakatt, marcona fickó, mindenkivel üvölthetett, mindig mérges volt, kézzel, ököllel baszkodta szét a felvágatlanul kidobott kartonokat és kiabált mindenkinek a helyszínen nem is tartózkodó anyjáról, avval aktusra lépni javasolva őket.

De ő a legnagyobb hatalmú embernek számított, nem ártott jóban lenni vele, mert eltüntetett dolgokat, meg segített elintézni ezt-azt, átengedte a tiltott időben érkező áruszállítókat, útba igazított, mindezt egy-két üveg borért, boltokból származó apróságokért. Saját kis birodalma volt a mínusz egyes szint hátra eső részében, és a kukákkal elfalazott hátsó sarokban, a szeméthegyek között, ahol szólt a rádió és be volt rendezkedve egy kis piszkos, szakadt, spenótzöld fotellel, íróasztallal, hamutállal, ott fogadta a hozzá érkezőket.

Eztán jöttek Biztonságosék. Birodalmuk a monitorokkal telerakott őrszoba, ahol minden összefut. Ők kapcsolták fel és le a világítást reggel és este, zárták az ajtókat, őrizték a rendet a házban. Éjszaka a központ teljes sötétségbe borult, némán figyeltek a boltrácsok, elhallgatott a folyton zúgó, üvöltő, rezonáló ház, a pénzbedobós kisautó, a hangosbemondó üvöltése. Síri csend és sötétség lett.

Az öregúr, hogy kiszabadult, eltotyogott a mozgólépcsőkig és óvatosan kapaszkodott rá az alsó szintre tartóra, nem is véve észre a mögötte kialakuló, méltatlankodó, egymás között halkan káromkodó vevőket.

– Mér' nem lehet ennek meghalni? – hangzott el ez is az öreg háta mögött, aki ezt vagy nem hallotta, vagy eleresztette a füle mellett.

Mikor leért a mínusz egyre, hosszan nézelődött Halas Pista pultjánál. Kicsikét imbolygott a feje közben, amúgy öregesen.

Aztán átment Kávés Ildihez és rendelt egy presszót.

Ezután Sajtosék felé vette az irányt.

Ott egy pillanatra megingott, elvágódott a kőkemény, sterilen csillogó kőjárólapon, akkorát csattant, hogy a zaja elnyomta a hangosbemondóét, ami éppen egy húsz-százalékos nercbunda akciót üvöltött be harsogva, a második emeleti ruhaszalon hirdetését.

Szóval az öregúr eldőlt.

És rögtön meg is meghalt.

Ezt persze nem lehetett egyből tudni. Sajtos Csilla is csak meghökkent arcot vágott, kiszaladt a pultból, elkezdte az öreg arcát pofozgatni és üvöltött rá, hahózva.

Egy Biztonságos is érkezett, és „Na, mi van a tatával” felkiáltással kezdte össze-vissza emelgetni az öreg lábát.

– Hogy vér menjen a fejébe, érted – magyarázta közben.

Végül valaki mentőt hívott.

De az élet azért zajlott tovább. Kávéztak a pultnál, megbeszélték a napjukat, katasztrófaturista-tekintettel nézelődtek páran, szólt a hangosbemondó. Biztonságos Imi meg nyugtatgatni kezdte a folyosó végi dohányzónál idegesen cigiző Sajtos Csillát.

A mentők kiértek, pár újraélesztési kisérletük volt, és aztán megállapították a halál beálltát. De szabály szerint nem vihették el, meg kellett várni a kegyeleti cég hullaszállítóját. Az öregre rádobtak egy takarót, holttestformában domborodott a fekete zsákszerű cucc, ami befedte, ahogy ott feküdt a kövön, ernyedten.

Térdek, orr, fejforma.

Na, Sajtos Csilla ekkor kezdett el csak igazán cigizni, remegett közben a keze, ahogy a szájához emelgette, te az egész teste is reszketett. Pánikjában be sem mert menni a boltba, sőt, igyekezett minél jobban eltávolodni tőle, végül a Biztonságosék egyike ment, hogy lekapcsolja a villanyt és félig lehúzza rácsot.

Nagy ívben kerülte ki ő is a holtestet, fintorgott kicsikét.

Sötétség borult a boltra, csak a földön azt a még sötétebb foltot világította meg a sajtospult kéken derengő fénye. Katonásan sorakoztak az érlelt, illatos, kemény- és puhasajtok az olivák és sonkák társaságában.

Ekkor ért oda az elegáns negyvenes nő. Belőtt, dauerolt frizura, a kelleténél kicsit erősebb smink, arisztokrata tartás, az a fajta, amiből látni, hogy nem belülről fakad, hanem tanult. Kosarat tolt maga előtt, már messziről gondterhelt arccal nézte a sötét boltot, és amikor odaért, hezitálás nélkül tolta át a félig lehúzott rács alatt a kocsit, majd azonnal bújt is be az üzletbe.

– Hölgyem, hölgyem! Zárva vagyunk – kiabált oda Sajtos Csilla, de túl közel nem mert menni a bolthoz.

A hölgy rosszalló arccal lépett vissza a félig megtett mozdulatból, pikírt tekintettel nézett a hang irányába.

– De sajtot szeretnék venni! – nem méltatlankodó hangon mondta.

Inkább csak utasított.

Sajtos Csilla döbbenten pislogott, és egy pillanatra még a rémület is kifutott az arcából.

– De, hát... egy holtest hever a boltpadlón – mondta tökéletesen összezavarodva.

Kis csend következett. Az elegáns hölgy benézett a rácson át, kiszúrta a letakart emberformát, majd visszafordult és kihúzva magát nézett Sajtos Csillára.

– Én meg egy kis sajtot vennék – szétvetett, értetlenkedő kartartással mondta.

A nullás években, valamikor.

Kálmán Gábor 1982-ben született Érsekújváron. Bródy Sándor-díjas író. Legutóbbi kötete Janega Kornél szép élete címmel a Kalligram Kiadónál látott napvilágot 2018-ban.