A szabadkőművesek helye a kortárs populáris kultúrában II.

Részletek

Kálai Sándor és Keszeg Anna tanulmánya a SZIF 2018/2-es számából

A szabadkőművesség populáris műfajokban való megjelenésére vonatkozó szisztematikus vizsgálat elvégzése nem állt módunkban, viszont a fentebb említett páholy gyűjtésének adatait számszerűsítettük, és a következő listához jutottunk: művészet (4), film (109), képregény (43), irodalom (18. század – 8, 19. század – 62, 20. század – 120, 21. század – 21), könnyűzene (69), fiktív testvériségek televíziós műsorokban (35), fiktív testvériségek filmen (33), televíziós műsorban (19), játékok (15). A lista összeállításakor az egyes előfordulásoknál megtalálható a szabadkőművességre való utalás konkrét előfordulása, s ezek áttekintése három tanulsággal szolgál: (1) a szabadkőművesség önmagában nem adja történetek alapnarratívumát, megjelenése általában elszigetelten előforduló utalásokban érhető tetten; (2) a szabadkőművesség kontaminálódik, a titkos társaság fogalmával egyjelentésű, leggyakrabban bármilyen történetileg bizonyított vagy feltételezett titkos társaságra kicserélhető, azzal együtt fordul elő; (3) a szabadkőműves szimbólumok megfejtendő utalásként, easter eggként épülnek bele a történetbe, egy adott szereplő intellektuális felsőbbrendűségére vagy gonosz szándékaira utalva. A társadalmi képzelet fogalmaira átfordítva: a lehorgonyzás tehát az összeesküvés és/vagy a spirituális felsőbbrendűség jelenségkörében történik meg, a névadás ennek megfelelően a titkos vagy titokban cselekvő társaságként, rejtett referenciarendszerrel rendelkező csoportként történik, a tárgyiasítás folyamatai pedig a szabadkőművesség materializálható szimbólumait érinti.

A listán szereplő címek rendezhetők olyan szempontból, hogy az adott forrás elfogadó vagy kritikus attitűddel tárgyalja-e a szabadkőművesség jelenségét. E tekintetben a pozitív megítélést propagáló médiatermékek dominálnak, viszont a következőkben látni fogjuk, hogy a megközelítésmód dualitása ellenére a reprezentációs mag elemei ellentétes előjellel értelmeződnek, de azonosak a kéttípusú megközelítésben. Az áttekintett források alapján a reprezentációs mag tehát a következő elemekkel rendelkezik: (1) társaság, társiasság / testvériség / kiválasztottságtudat; (2) az összetartozás alapját hit és tudomány szinkretizmusának valamilyen formája adja / spiritualitás / moralitás; (3) elitizmus / önfejlesztés; (4) tagokra jellemző közös cél / meggyőződés / összeesküvés; (4) hermetikusság, és annak rítusok, szimbólumok formájában kifejeződő volta; (5) fogalmi kontamináció^[1] – a templomosoktól és rózsakeresztesektől való eredeztetés elfogadása, a narratív építkezés logikájába illesztése.

E folyamatok egybekapcsolódása jól szemléltethető a South Park című animációs sorozat 14 évadának 12., Mysterion visszatér című részében: az összeesküvés-elméletek működésmódját a sorozat egyébként előszeretettel avatja a humor forrásává. A szuperhős imagináriusba épülő történet H. P. Lovecraft ősgonoszának, Cthulhunak a kultuszát mutatja meg egy szabadkőműves/illuminátus inspirációjú rítus formájában. A rítus helyszíneként működő helyiség falain olyan vizuális elemek láthatók, melyek geometrikus formái szabadkőműves szimbólumokra utalnak, bár kimerevítésük végül nem igazolja a teljes egybeesést. A pentagramma, a Hórusz-szem, mindent látó szem megjelenik a falakon, illetve ugyanúgy Baphomet jelképe is, melynek imádása a templomos imaginárius elemeit építi a jelenetbe. A mindent látó szem a szuperhős figura kosztümén is azonosítható: Hindsight, az utólagos bölcsesség szupererejével felruházott karakter ugyanakkor az összeesküvés-elméletek jelenségét is parodizálja – képessége ugyanis arra vonatkozik, hogy a rossz beköszöntése után képes annak okait azonosítani, illetve bánkódni bekövetkeztén. Ilyen összefüggésben pedig a szuperhős-narratívumok alapsémája, a képességről való lemondás igénye, különösen önfelszámoló humortípust hoz létre. Az epizódban a szabadkőműves kifejezés nem hangzik el, azonban a recepcióban megtörténik az azonosítás,^[2] s a rendezői szándék is az azonosítás létrejöttét támogatja. Az ilyen típusú, konkrét hivatkozás nélküli, de felismerhető utalások vadászata számos online felület célja.^[3]

Ebben az összefoglalóban Dan Brownt természetesen nem lehet megkerülni. A titkos társaságok formulaszerű narratív megjelenítését gyakorló bestseller-író könyveinek szabadkőműves hivatkozásai nagyon hasonlóan működnek ahhoz, ahogyan a fentebb idézett South Park részben is láttuk: a titkos társaságok szimbólumrendszerei közötti kontamináció szervezi a történetet.^[4] A Robert Langdon-történetek közül A Da Vinci-kódban az Opus Deivel konfliktusban álló Sion-rend a templomosokkal és a szabadkőművesekkel kapcsolódik össze a Szent Grál, vagyis a krisztusi vérvonal őrzésének globális célja alá rendelve. A szabadkőművesség és az illuminátusok közötti, történetileg létező viszony mellett pedig ennek előzménytörténete, az Angyalok és démonok érvel. E nagy hatású regények^[5] szabadkőművesség-keretezése az összeesküvés-elméletek fentebb ismertetett modelljébe illeszkedik. Az Assassin’s Creed számítógépes játékból kinőtt multimediális univerzum^[6] szintén azonos sémát mozgat, amikor a templomosok által követett eszmét történetileg a máig vezeti, és a szabad akarat felszámolásának globális célját teszi meg a történet középpontjában álló titkos társaság működési vezérelvének.

A szabadkőműves utalások között vannak olyanok is, amelyek nem kapcsolhatók be az összeesküvés-elméletek keretébe. Érdekes módon a kémtörténet az a műfaj, ahol a szabadkőművesség mint referencia, a szakmai kompetenciák szükségszerű kiegészítője működik. John le Carré regényeiben a szabadkőműves referenciák meglehetősen gyakoriak, ezek a hivatkozások azonban éppen amiatt beszédesek, mert a szereplők szabadkőműves identitása nem kivételes: semmi különös nincs abban, ha egy szereplőről kiderül testvér volta: „Sem akkor, sem azóta nem tudtam kideríteni, miféle vallásban nevelkedhetett Mr. Anderson. Gyanúm szerint erősen szabadkőműves jellegű lehetett a meggyőződése, de bármilyen volt is, afelől sosem hagyott kétséget, hogy hitében a testvérének tekint.”^[7] Inkább a jelzésekből való egymásra ismerést hangsúlyozzák a vonatkozó regényrészletek. Illetve olyan példa is van, ahol a szabadkőművességhez való tartozás elvárásként értelmeződik: „– Mondja, kolléga, maga szabadkőműves? // – Biztosítottam afelől, hogy nem vagyok az. // – Na, akkor siessen és lépjen be közéjük! Nem vette még észre, milyen impertinens módon ráz kezet magával a személyzetis? Soha nem jut Berlinbe, ha nem lesz szabadkőműves, kolléga.”^[8] E hivatkozások természetessége megenged egy olyan hipotézist, hogy a kém a szabadkőműves kortárs megfelelője lehet. Egyfelől Paul Bleton modellje szerint a kémregény szerkezetét az Állam, a Herceg, a Szervezet és a Kém közötti viszony határozza meg:^[9] a kém egy nem titkos, de titokban működő szervezet (lásd fentebb a szabadkőművesség jellemzőit az összeesküvés-elméletek modelljében) tagjaként képes betölteni közvetítő szerepét. Másfelől a kémregényt megalapozó maxima így szól: a cél szentesíti az eszközt. Könyvében Bleton három olyan történetszervező elemet (titok, megtévesztés, erőszak) különít el, amelyek meghatározó szerepet játszhatnak egy adott elbeszélésben.^[10] A titok és a megtévesztés elemei itt tehát ugyanúgy megtalálhatóak, mint az összeesküvés-elméletek modelljeiben, azzal a különbséggel, hogy itt nem csak aggodalomra okot adó, hanem a professzionalizmus markereit jelentő motívumként jelennek meg. Az összeesküvés-elméletek sémájához viszonyítva az is megállapítható, hogy a le Carré-féle kémregényben a szabadkőműves identitás vagy annak lehetősége diszkurzív probléma, azaz nem látható, materiális, vizuális jelei vannak (szabadkőműves szimbólumok, rítusok, tárgyak), hanem a beszédmódban, a szófordulatokban, illetve gesztusokban fejeződik ki. Így a szabadkőműves hivatkozási rendszer tulajdonképpen megerősíti a kémszervezet titokzatosságát, illetve a titok szerveződésének egy kiegészítő rétegét képezi.

Elszigetelt és sajátos, bár nem teljesen kontextus nélküli példa Paul Thomas Anderson 1999-ben bemutatott Magnólia című filmje, mely az emberi sorsok közötti összekapcsolódás problémáját járja körül egy többsíkú elbeszélésben. A történések szálai többé vagy kevésbé lazán kapcsolódnak egy televíziós kvízműsorhoz, mely ezáltal a film narratív csomópontját képezi. A szimbólumokkal és belső utalásokkal telített elbeszélésben a szabadkőművességre többször is történik utalás anélkül, hogy a szabadkőművességnek a narráció alakulása szempontjából bármikor nyíltan bejelentett szerepe lenne. Azonban a szabadkőműves gyűrű éppen a showműsor felelősének és egy személyben a film narrátorának ujján látható, így az eleinte kuszán, majd egyre egyértelműbben összekapcsolódó szálak közül szintén azt emeli ki, mely mozgatni, egybetartani és értelmezni látszik az egészet.

A példák megerősíteni látszanak azon kultúrakutatók véleményét, akik szerint a kortárs populáris kultúrában egyre erőteljesebben érzékelhető a bürokratizmustól, az intézményes túlszervezettségtől, az intézmények kiismerhetetlenségétől, az egyén által uralhatatlan hatásától való félelem.^[11] A szabadkőművesekre való hivatkozás minden fentebb említett példája beilleszthető ebbe a modellbe. A Brit Columbiai és Yukoni Nagypáholy bevezetőben említett populáris kultúrabeli reprezentációkkal kapcsolatos aggodalma tehát teljesen jogosnak látszik: a jelenleg futó szabadkőművességhez kapcsolódó médiatermékekben nincsen ugyanis olyan narratív keretezési lehetőség, mely a reprezentációs hitelesség, autentikusság igényével lépne fel.