Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Gémör

Elindulni a Tulipán utcából, a Rózsa utcán át le a Szövetség utcáig, a Vár utcán fel, aztán a Főkapu, Ágyútorony, szorító (ez jó most a szívre is!), Huszárbástya, majd a börtönök, ágyúállás, víztároló, kút, torony, és a felvonóhídon ki, a Várfelső utcán le, a Főútra rá, és már itt a Kertész utca rögtön, el a harmadik bejáratig, lift, legfelső gomb, ötödik emelet, balra a szélső ajtó, a kulcs kinyit, a zár nyafog, az előszobán át, csípődobás, s már a legbelső szoba, szék, asztal, egér, enter és start. Játékban vagyok! Gémör.

 

 

Mizser Attila 1975-ben született Losoncon. Költő, író, irodalomtörténész. A Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájában szerzett PhD-fokozatot, jelenleg az Irodalmi Szemle főszerkesztője. Legutóbbi szépirodalmi kötetei: Szakmai gyakorlat külföldön (versek, 2003); Szöktetés egy zsúfolt területre (regény, 2005); Köz (versek, 2008).

 

 

Gémör

 

Kaptam egy programot. Elég jó program, nem olyan lohasztó meg monoton, amilyenek az olyanok… az olyan általánosak. Tudják, amikor csak egy gépfegyver vagy puskacső, csak úgy mered ki ott farok gyanánt, vagyis bekóstol ott a képbe, a monitor alján, a szélén, és bang, bang, bang…, amíg csak tűri a tár.

 

Bár ennek is megvan a maga varázsa, semmi vita, értem én. Gyártható. De félre az ilyen töltős szöveggel! Tényleg kaptam egy programot, egy játékot, nem írhatom le másként. Mentés nincs!

 

Caesar csatái. Kronológiailag, ahogy az kell, meg illik. Mármint a játék maga.

 

Talajviszonyok, életrajz, időjárás, a hadjárat menete és a harcoló egységek, csapatok csontig leírva, meghatározva. Csupa fokozat, lehet rendelni az egységet, jobb- és balszárnyat, és a lovasságot persze. Csaták szinte csüdig. A polgárháborúk, meg a barbáros helyzetek.

 

Gallok, Germánok… és ez még csak a G.

 

Csak e kettő kell.

 

Mi más.

 

A program indul.

 

Elindulni a Tulipán utcából, a Rózsa utcán át le a Szövetség utcáig, a Vár utcán fel, aztán a Főkapu, Ágyútorony, szorító (ez jó most a szívre is!), Huszárbástya, majd a börtönök, ágyúállás, víztároló, kút, torony, és a felvonóhídon ki, a Várfelső utcán le, a Főútra rá, és már itt a Kertész utca rögtön, el a harmadik bejáratig, lift, legfelső gomb, ötödik emelet, balra a szélső ajtó, a kulcs kinyit, a zár nyafog, az előszobán át, csípődobás, s már a legbelső szoba, szék, asztal, egér, enter és start.

 

Játékban vagyok!

 

Gémör.

 

Azóta sertepertélek itt a gép előtt, és próbálok mindenkit és mindent sorrá, tömeggé, mennyiséggé tenni, köt a határidő, meg ami kell, ezt csak úgy írtam persze, mert épp azt nem tudom még mindig, hogy mit is kell ilyenkor, mit lehet felhasználni, mit lehet rögtön eredménnyé pumpálni, kötetté dagasztani, köszörülni, csiszolni, dauerolni. Jó a játék, egy folyón túl harcolok, az egész félszigetet elfoglaltam, ahogy átléptem a vizet, rengeteg harcos rontott rám, pedig a könnyített típust játszom, és felhasználtam az összes létező tartalékomat.

 

Alig egy hónappal a folyó átlépése után jócskán gyarapodott a hadsereg létszáma, az egységek rohamos csatlakozása a jellemző. Ad bőven bónuszt a gép, talán a hardra kéne állnom, de jó ez, meg még a történelmi hitellel is partiban van néhol. Ahogy. Igen, kezemben az itáliai félsziget. Massilia menthetetlenül az enyém. Utánpótlás, mint az állat, szóval jól állnak a dolgok.

 

Dolgaim.

 

Mire eljutottam az időszámításunk előtti negyvennyolcadik év augusztusának kilencedik napjáig, a pharszaloszival egyetemben pocsékra vertem Pompeiust.

 

És már itt a tenger, hogy egy pataktól meddig lehet érni. Értől az óceánig. Persze, ez most könnyen jönne a tollra.

 

Mint kapásra szöglet után.

 

Jó a játék, ezt legalább lehet egyedül. A végén még a demó. Egy kis dobozban, relikviaként érkezik Egyiptom uralkodója részéről a két fából készült doboz.

 

A nagyobbikban Pompeius levágott bebalzsamozott feje, a kicsiben a pecsétgyűrűje. Vibrál ez a vacak.

 

Ugyanis közben és ettől függetlenül is, úgy érzem, hogy az események nap mint nap megmutatják, hogy nehéz, sőt talán veszedelmes, válságos helyzetben vagyok. Azt érzem, hogy a folyóvizek mindig befolyással lesznek folyó ügyeimre.

 

De ez már egy másik történet, vagy játék.

 

Vagy ami helyett.

 

Vagy ami van ezzel a programmal.

 

Semmi több, a monitoron megjelenik egy kis ablak.

 

Hősiességed ellenére minden erőfeszítésed, fáradozásod kevésnek bizonyult.

 

A háború és a játék végét egy virtuális szertartás során már hamarább megidézte egy algoritmus, mint ahogy te elpusztíthattad volna az ellenséges csapatokat.

 

Bukásodat, kudarcodat lesajnálta a Program.

 

Ez ennyi.

 

Az algoritmus egy szabálytalan műveletet hajtott végre. Majd meghozza a többit az idő, ne félj, váratlanul, egy a hipermarketek, katalógusok sorából ki nem olvasható, meg nem jósolható percben és módon.