Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

A jó rajz él, lélegzik

Csordás Dániellel Szép Eszter beszélgetett
Csordás Dániel 2009 óta rögzíti élményeit és gondolatait képregényblogján, melyet háromszor díjazott eddig a magyar képregényszakma, és háromszor figyelt fel rá a Goldenblog. A blogon a képregénynapló műfajába tartozó, képet, szöveget, ritmust, és designt humorral és őszinteséggel ötvöző alkotásokat találhatunk, legutóbb pedig a Szépirodalmi Figyelő múzeum-tematikát körüljáró számában jelent meg Csordás-képregény. Az Idő kérdése története a legszemélyesebb élményektől a British Museum asszír-gyűjteményéig ível. Az olvasót többször közvetlenül megszólító elbeszélő és főhős a bélyegekkel történő intim gyerekkori szöszöléstől a gyűjtögető ősemberig és a digitális kor kihívásaiig számos emlékre asszociál. A személyesség kulcsfogalom Csordás Dániel képregényeiben: borostás főhőse végig szemmel tart bennünket, mutatóujját felemelve magyaráz, hogy aztán egy sötétségben száguldó űrszondán váratlanul elengedje a kezünket.

Szép Eszter: Az Idő kérdése saját gyűjtői múltad felvázolásával indul. Láttuk, hogy gyűjtesz pólót, ezen felül kupakokkal és lemezekkel terhes a fiatalságod. Magyarországon sokan a képregényekre is kizárólag mint gyűjtendő tárgyakra gondolnak. Te hogy állsz a képregénygyűjtéssel?

(galéria nyílik)

 

Csordás Dániel: Mérsékelten vagyok képregénygyűjtő, megvan például az összes magyar Pókember, sok szuperhősös füzet, külföldi képregénykötetek, de különösebben nem foglalkozom gyűjtéssel. Ha lehetőségem van rá, megveszem, ami tetszik. A képregénygyűjtés jó hobbi, csakhogy mint minden gyűjtés, ez is egyre drágább, ahogy egyre komolyabb, ritkább dolgokat kell beszerezni. 

Sz. E.: A SzIF-be rajzolt munkádban hangsúlyos a hordozó médium szerepe – digitális és materiális egyaránt sebezhetőnek bizonyul: a winchesterek kipurcannak, az archívum leég. Szerinted milyen hatása van a digitális eszközöknek a képregényalkotásra?

Cs. D.: Nagy előnye a digitálisnak, hogy munka közben könnyű javítani, módosítani, nem kell pengével kikaparni az elrontott vonalat. És nem kell hozzá nyersanyag sem. A másik előnye, hogy a képregény elkészülte után azonnal megosztható az erre alkalmas internetes felületeken – és itt jönnek az internetes publikáció előnyei: nincs nyomdaköltség, átfutás, terjesztés. A képregényes akár azonnal reagálhat aktuális hírekre a neten, az olvasó pedig azonnal reagálhat a képregényre, komment formájában. Hátránya persze, hogy nem lehet levenni a polcról, lapozgatni, szagolgatni. Meg ha valakinek szeretnék egy eredeti oldalt ajándékozni, azt sajnos nem tudom megtenni, maximum kinyomtatok egyet és aláírom. 

Sz. E.: Milyen jövőt jósolsz a nyomtatott képregénynek?

Cs. D.: Jósolgatásokba nem bocsátkoznék, de nagyobb lélegzetű képregényt még mindig papíron jobb olvasni. Bízom benne, hogy az internet előretörése mellett a print is megmarad.

Sz. E.: Önéletrajzi képregényblogodat online publikálod. Mióta csinálod és van-e visszajelzésed arról, hogy kikhez jut el?

Cs. D.: 2009. május 4-e óta, vagyis immár hat éve. Minden a sertésinfluenza pánikkal kezdődött. Azt gondoltam akkor, hogy ez most tényleg ki fogja irtani az emberiséget, milyen jó volna az utolsó hónapokat dokumentálni, amíg el nem ér engem is ez a kórság. Aztán az influenza eltűnt, a blog maradt. Nem tudom kikhez jut el, csak a letöltések számát látom, ami elég változó.

Sz. E.: Magyarországon nem sokan készítenek önéletrajzi vagy naplószerű képregényt, hirtelen Oravecz Gergely és Koska Zoltán neve jut csak eszembe. Mit szeretsz ebben a műfajban?

Cs. D.: A személyességét, intimitását, őszinteségét, de leginkább azt, hogy minden belefér, nincsenek korlátai. Hisz egy embernek bármi eszébe juthat, bármi történhet vele, éppen ezért nem szorít keretbe egy előre megírt narratíva.

Sz. E.: Mostanában sajnos elég lassan frissül a blogod – gondolom időhiány és az egyéb munkáid miatt. De ezeket leszámítva, mi az önéletrajzi képregényekben a legnehezebb vagy a legnagyobb kihívás számodra?

Cs. D.: Időhiány, igen, meg ha nagyon rossz passzban vagyok, akkor kedvem sincs hozzá. A legnagyobb kihívás, mint az a frissülésből is látszik, a rendszeresség. Ezt leszámítva remek szórakozás a blograjzolás.

Sz. E.: Nagyon dinamikusak az oldalaid és spontánnak hat a stílusod. Mennyit tervezgetsz egy-egy történetet/cselekményt és egy-egy oldalt, hogy így nézzen ki?

Cs. D.: Változó. Van, hogy sokat pepecselek vele, tologatom a paneleket, felvázolom az oldal szerkezetét. Máskor meg csak simán, vázlat és előzetes tervezés nélkül felviszem a digitális rajzlapra. Arra nagyon figyelek, hogy ne legyen „döglött” a rajz, ne süljön be, legyen a vonalaknak dinamikája, és hogy helyükön legyenek a hangsúlyok.

Sz. E.: Milyen a döglött rajz?

Cs. D.: A döglött rajz az, amit nem lehet folytatni, tovább részletezni. A jó rajz él, lélegzik, mindig folytatható. Ez persze nem azt jelenti, hogy félkész, az ember érzi, hogy mikor kell abbahagyni, mikor éri el azt a szintet, hogy közvetítse az információt, amit át akar adni. 

Sz. E.: Vannak képregényes példaképeid akár önéletrajz terén, akár máshonnan?

Cs. D.: Önéletrajzi jellegű képregények közül kedvelem Zograf, David B munkáit és Boulet blogját. Dino Buzzati művészetét és Larry Gonick Világtörténetét. Meg az olyan klasszikusokat is, mint Frank Miller vagy Jack Kirby. Példaképem Lantos Ferenc, nemrég elhunyt mesterem, és a testépítő Kai Green, mindkettejük szemlélete, az élethez való hozzáállása példamutató.

Sz. E.: Mesélnél még Lantos Ferencről? Miért tekinted példaértékűnek, mit tanultál tőle?

Cs. D.: A technikai részletek, melyekről fentebb beszéltem, mind az ő tanításait tükrözik. Az ő műveiben is megvolt a tudatos, geometrikus szerkesztés, és a lazább, szabálytalan elemek összhangja. Mert maga a természet is ilyen, szabályos, de közben részleteiben mindig meglágyítja a szimmetriát, a szerkezetet az esetlegesség, a káosz. Bár teljesen más műfajban dolgozom, mint ő, a szemlélet, amit tőle tanultam, a képregényben is működik. Ahogy minden vizuális vagy zenei műben is. Mivel ősszel rajzoltam utoljára blogot, és ő decemberben halt meg, adós vagyok még egy róla megemlékező blogbejegyzéssel. Sokat hangsúlyozta az emberi és szakmai hitelességet, amit ő maga példásan képviselt. Igyekszem ezt az utat járni én is. 

 

Csordás Dániel blogja:

csordasdaniel.blog.hu