Darolczán körorvos vacsorája

Részletek

Írta: Szabó Róbert Csaba

Darolczán elégedetten hajtott el a temető irányába a Simsonján, sisakot sosem viselt, csak egy bőrsapkát, és közben a gyerekkorában hallott dallamot próbálta elkapni, ami a motorbicikli hangos burrogása elől menekülve minduntalan ott illegette magát a körorvos orra előtt, mint a ruszpolyánai bárcások a Bánya felé vezető műút borduráján.

Azon a nyáron, amikor Darolczán körorvos rákapott a falumúzeumban alvásra, Zeleznik Ibolyának megjött az első menzesze. Nem messze, a Kondukátor rezidenciája előtti parkban, a fasoron, ahonnan rá lehet látni a múzeum fatemplomának tornyára, egyszerre csak furcsán kezdte érezni magát, szédelgett, hányingere támadt, és haza akart menni.

A körorvos a visói tájegységet reprezentáló boronaház tornácának döngölt padlóján hevert, előző éjjel avasi pálinkát ivott, és a hozzáadott cukortól hasogató fejjel egy gyerekkorában hallott nóta utolsó szakaszát próbálta újra és újra felidézni, felismerhetetlen nyelven gajdolva, sikertelenül. A tornácról a szürkére száradt lécek közül éppen rálátott a szomszéd tájegység olajprésére, aminek fedezékében zajlott a tasakospatkány család napi vonulása. A patkányok miatti undorában Robotin, az éjjeliőr egyenesen elkerülte a vidéket, ha leszállt az éjszaka, ki sem tette a lábát a portásfülkéből. Robotin ilyenkor egy képzeletbeli személlyel ultizott, és közben a keresztfiának ősszel esedékes lakodalmára szánt násznagyi beszédét gyakorolta, aminek záró mondatában elküldte az örömanya családját melegebb éghajlatra.

Ha esténként összefutott a körútjáról hazatérő Darolczánnal, rögtön a patkánycsalád eredetéről kezdtek vitatkozni, végül pro és kontra érvek csörtéje mellett megállapodtak, hogy a visói tájegységben mostanság furcsa dolgok történnek, és a patkányvándorlásnak azokhoz lehet valami köze. Darolczán körorvos, aki a gyógyszerhiány miatt minden hastáji nyavalyára, gilisztára és viszketegségre, lapostetűre és epekőre, vagyis kül- és belbajokra egyaránt aszaltszilvát írt fel, azelőtt este kisebb korrektúrákat javasolt a násznagyi beszédben, elsősorban arra vonatkozólag, hogy a zárószó megfelelő eréllyel jeleníthesse meg az éjjeliőr véleményét. Robotin rövid gondolkodás után elfogadta a körorvos javaslatait, és megvetően gondolt beszéde bátortalan első változatára, amelyben még nem mert kerekperec előrukkolni a véleményével, sőt, agyondicsérte az örömanya dauerolt frizuráját, hozzátéve azt az elvitathatatlan tényt, hogy ritkás haja ellenére remekbe sikerült a felcsavarozás. Azóta nagy utat tettek meg, odáig fejlesztették a beszédet, hogy már azt is ki merte mondani, amit nem is akart, úgyhogy gyakorolnia kellett, hogyan harapja el majd a nyelvét, ha túl messzire merészkedik. Elköszöntek egymástól, Robotin bezárkózott a fülkébe gyakorolni, Darolczán pedig előpakolta a körútjáról hozott honoráriumát, úgymint egy közönséges belganyulat és háromnegyed liter szilvapálinkát, és a nyúlnak reggelig szabad garázdálkodást engedélyezett, a pálinkának pedig haladéktalanul nekilátott. A dal, aminek felidézésén tavasz óta buzgólkodott, bizony, mint egy odvas zápfog, alaposan megkínozta, pedig az élete múlott rajta, hogy eszébe jusson. De nem jutott.

Zeleznik Ibolya mostohaanyja a portásfülkében éppen akkortájt, reggel nyolc körül váltotta az éjjeliőrt. Gondosan kipakolta maga elé a jegytömböt, lába ügyébe pedig egy háromliteres demizsont tett, amiben félliternyi óbor kotyogott, ha trombózis gyötörte lábszárait cserélgetve bele-belerúgott véletlenül. Kilenc óra tájékában végre megjelent Darolczán, töltött neki a demizsonból, és mellesleg megkérdezte, mit javasol mostohalánya alhasi görcseire. A körorvos maréknyi aszaltszilvát tett a jegytömbre, elmenőben pedig megkérte Zelezniknét, hogy ha meglátja a belgát, zárja be estig a láposi parasztházba, mert ott még mindig jó fokhagymaszag terjeng, s az az istene ennek a nyúlnak, fokhagymával csalogatták elő neki is a szalmakazal alól. És ha sok fölösleges ideje akad, folytatta a körorvos, esetleg le is vághatná Zeleznikné, de csak akkor, ha hajlandó a húst pálinkás, kakukkfüves pácba áztatni estig, máskülönben az egész nem ér semmit. Zeleznikné megígérte, hogy minden tőle telhetőt megpróbál, bár a lába egyáltalán nem nyúl hajkurászására való, a múlt héten ráadásul egy látogató rászart a kakukkfűtőre a visói épített örökséget bemutató részlegen. Esetleg majd megkéri egyik-másik látogatót, hogy ha meglátják a belgát, üssék tarkón, míg ő a fejszével odaér. Darolczán elégedetten hajtott el a temető irányába a Simsonján, sisakot sosem viselt, csak egy bőrsapkát, és közben a gyerekkorában hallott dallamot próbálta elkapni, ami a motorbicikli hangos burrogása elől menekülve minduntalan ott illegette magát a körorvos orra előtt, mint a ruszpolyánai bárcások a Bánya felé vezető műút borduráján.

Délig semmi se történt, látogató sem jött, csak Pavel atya, aki megitta a demizson legaljáról a seprővel együtt az óbort, de neki mindegy, mert úgysem valami jó a látása, a seprőt ráadásul szereti is. Így hát, miután Zeleznikné figyelmeztette a szabadon garázdálkodó nyúlra, Pavel atya elégedetten ment fel a fatemplomhoz, a vasárnapra esedékes keresztelő előkészületeit megtenni. Kettőig föl sem kelt, a templom mögött terebélyesedő batulfa tövében szunyókált. Akkor is csak azért ébredt fel, mert hűvös árnyék csapta meg a bokaszárát. Ahogy kinyitotta a szemét, rögtön látta, hogy fekete, hosszú csuhája szegélyét valami cakkosra körberágta. Először Zelezniknéra gondolt, mert az örményektől minden kitelik, de aztán észrevette a belgát a paprikaágyásban, ami szintén a templom mögött volt megtalálható. A nyúl éppen a macskapöcse elnevezésű csípősöket dézsmálta, amikor Pavel atya az áldozókehellyel fültövön vágta. A belga rögtön kilökte a nyelvét, hanyatt vetette magát, és többé nem mozdult. Sárga lapátfogai és szájpadlása közül jókora adag macskapöcsét kapart ki káromkodva Pavel atya, majd miután kivéreztette az állatot, a templomajtó kampójára akasztva azon helyben nekifogott a nyúzásához. Legalább túl sok fűszert nem igényel, dohogta, miközben lehúzta a prémet az állatról. Mire végzett, a portásfülkében hűlt helyét kapta Zelezniknénak, és mivel a demizson is hiányzott, kitalálta, hogy a régi főtéren lehet utántöltésen, amin pillanatnyit sem bánkódott, mert tudta, hol tartja a jegyárusnő a tartalék pálinkát. Két decit a húsra locsolt, egyet pedig legurított, aztán elment kakukkfüvet tépni. Visszafelé már látta közeledni a cipekedő Zelezniknét, aki meg, amint észrevette Pavel atya markában a kakukkfüvet, rögtön tudta, hogy megvan a nyúl. Darolczán ízlése szerint alaposan megszórták az illatos fűvel, remekül sikerült az egész hóbelevanc, Pavel atya még arra is vállalkozott, hogy leissza a fölösleges páclét, nehogy túllőjenek a célon.

Darolczán körorvost terített asztal várta estére, a kakukkfüves pálinkába pácolt sültet Zeleznik Ibolya tette a teríték közepére. Az éjjeliőr asztali tósztot mondott, és máris nekiláttak az evésnek. Pavel atya ráadás adag csípőspaprikát dobált az asztalra, Zeleznikné pedig öntött mindenkinek a teli demizsonból. Milyen jó családias, mondta Darolczán körorvos a csupaszra szopogatott csontok fölött, amikor a belganyúl felugrott az asztalra, és nagy bajuszával tájékozódva hersegtetve falni kezdte a macskapöcsét. További szép estét, mondta Pavel atya rögtön, és elindult hazafelé. Darolczán, akinek nehéz napja volt, mert a szekuritáté pincéjében újfent nem tudta elénekelni azt a gyerekkorában hallott dallamot, ami úgy érdekelte a verőlegényeket, hogy készek lettek volna ölni is érte, kedvesen megsimogatta a belga nagy, szőrös hátát. Hát, legalább a tasakospatkányoktól megszabadultunk, mondta.

Szabó Róbert Csaba író, forgatókönyvíró, szerkesztő, irodalomszervező. 1981-ben született Szilágybagoson. Középiskolai tanulmányait Szilágysomlyón végezte. 1994-től 2003-ig a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarának hallgatója, magyar-néprajz szakon. 2004-től a marosvásárhelyi A Hét című hetilap munkatársa, 2005-től irodalmi szerkesztője. 2006-tól a Látó szerkesztője, majd 2008-tól 2013-ig főszerkesztő-helyettese. 2012–2014. között a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem drámaíró szakos magiszteri hallgatója, 2018-tól PhD-hallgatója. 2002-től rendszeresen publikál karcolatokat, novellákat, elbeszéléseket, valamint recenziókat és kritikákat több romániai és magyarországi folyóiratban. Bemutatták két színpadi művét is. Írt rádiójátékokat. Alakváltók című regényét Mészöly Miklós-díjjal tüntették ki. Többször dolgozott Bergendy Péter rendezővel forgatókönyvíróként. Marosvásárhelyen él. Két gyermek apja.