Olyan szettben táncol, mintha fürdőruhában lenne, ezt mondta. Húzom tovább a térképet, egyre dühösebben, már száguldanak az országok a képernyőn, Dominikai Köztársaság, Bahama-szigetek, aztán már nem is látom, csak lököm, lököm magam alatt a földgolyót, mint a rollerező kisgyerek. Az Északi-sarkon áll meg alattam újra.

Apám orvosi táskájának ánizspálinka, kézfertőtlenítő és szappan szaga van, régi poros szag, szeretem. Az jut eszembe, amikor apám gyerekkoromban meghallgatatta velem a saját szívdobogásom, előveszem az összecsavart sztetoszkópot, a fülemre illesztem, hideg, az érzés ugyanaz, mint gyerekkoromban, a hallgatófejet a köpenyem alá dugom, a szívemre szorítom.

Megcsillant a rózsaszín fejbőr a nő erősen ritkuló haja alatt a folyosóra bevágódó fényben.

Amikor Laurát hazavitte januárban, a srácok épp fociztak a gimi udvarán. A szíve odahúzta, játszani akart, megfeledkezni az elkerülhetetlenről, hogy percek kérdése, és magára marad egy nővel

Mintha az összes helyben lemészárolt állat utolsó párája ott lengne benne, olyan vastag volt odabent a levegő, kövér, mély basszussal szólt a dubstep, egyszerre lüktetett a tömeg, akár egy ütőér, mindenki összetartozott mindenkivel, mindenki a mindenkié volt.

A rendőrőrszobában egy civilbe öltözött kopó megvizsgálta a botot. Úgy nézte, mintha először látna ilyesmit, egy simára hengerelt és bepácolt (vagy mi fene, nem tudta megmondani a helyes szóval) botot, és nagyokat hümmögött. A falak enyhén koszosak voltak, csupán Gasparovic elnök bajuszos képmása intett feléje fenyegetően, hogy a rendőrségen van, nem holmi kuplerájban. A civilbe öltözött rendőrnek összevissza állt a gyérülő haja, táskás és vörös volt a szeme, Stolcz azt gondolta, a jó sok kialvatlan éjszakától.