Azt a másfél-két órát, míg mostohámat, Pripjátyi Kátyát kifőztem, nem felejtem el, míg élek. Bár bele-beleborzongok, milyen gyorsan elröppentek a percek. Hogy mennyire parányira zsugorodtak, töpörödtek. Hiába tudható, hogy az idő mindig rövid, megtapasztalni mégiscsak félelmetes. Mifelénk utoljára fönt a bányásztelepen rendeztek emberevést. Ott is csak egyszer, mert aztán mind belepusztultak a megrázkódtatásba. Vagy ki tudja micsodába. Beledobtak egy asszonyt egy nagy kondérba, aki aztán...