Teljesen ártalmatlan, amatőr előadás volt egy színházi fesztiválon, ott látott meg. Utána meghívott egy italra, a szemközti kávéházba. Fogalmam sem volt, mit látott bennem. Olyan zavarban voltam, hogy összeszorult a torkom, és egész este csak krákogtam. Délután ötkor beülök a Pipacsba. Két órát engedek meg magamnak. Mindig. Általában sétálok előtte a körúton, megnézem a kirakatokat, a kirakatokban magamat, aztán becsüccsenek a kávéházba, a színházzal szemben. Ez a Pipacs. K

regényrészlet

részlet Valahogy köze van ennek ahhoz, hogy sohasem tudott olyan vérmesen forradalmár lenni, mint a barátai, régi ismerősök közt mindig visszafogottan jelezte a különvéleményét, mintha baloldaliságával nem akarta volna bántani azokat, akik igazán hisznek valamilyen rendes ostobaságban, vagy meg tudnak részegülni a nemzet szótól és a dicső múlt felemlegetésétől. Sohasem előre állítja be őket, csak akkor, ha kinyomta az előzőt. A másodikat húsz perccel későbbre. Az azt követő

Amíg helyet keresek az érkezési csarnokban, azon tűnődöm, hogy hívják Anna szüleit. Két éve vagyunk együtt, még egyszer sem találkoztam velük. Ismerem az arcukat, annyiszor láttam a profilképüket, hogy a Jóisten is beleunhatott a számolásba. De hogy hívják őket? „Anyád szerint már menekültnek számítok?” Számíthatnék annak: nem lenne rossz belépő két év után. Talán még a régi melóm is megbocsátaná. Bár azt csak később kéne neki beadagolni, először jegyezze meg a nevem. A k

azt hogy minden talalkozas semmilyen nem csinalunk semmit a beszelgetesek is csak ures fecsegesek Józanodás ‒ Eltűnt ‒ mondja Mar. ‒ Ki? ‒ böfögi Bél. Alkoholszagú a lehelete. Ketten ülnek az asztalnál, körülöttük részeg testek. Egyesek horkolnak, mások ébren nyögnek. Néhányan csendesek. A kocsmában csaknem teljes sötétség honol. Egy ismeretlen forrású fény ad némi derengést, amelyben kivehetőek a tárgyak körvonalai. − A kocsmáros. − Ki? − Aki töltött ne

Az apja akkoriban éjjelente a fülembe duruzsolt, ne is álmodjak róla, sose fogom megtudni a titkát. Erősen hozzábújtam, ő átölelt, az apja érintését éreztem a bőrömön, a horkolása, a szemébe lógó haja, a karja, a szorítása mind az apjáé volt. Ez az apámé volt. Csak akkor használd, ha tudod, hogy kell, mondja. Bólintok. Kezébe veszi a kést, megmutatja, hogyan vágjam vele az akciós aldis csirkét. Nem szólalok meg. Az apjáról sose beszél, pedig ott van a kapcsolatunk minden pi

Nagyanyám keze a spájzban pakolászik éppen, amikor anyám szeme megpillant egy üvegvázát. Semmit sem értek. Alig lettem tizennyolc, épp hogy átléptem a rég áhított felnőttkor Kánaánt ígérő küszöbét. Bevágtam magam mögött a veranda ajtót úgy, ahogy azelőtt sosem mertem. -Nimmerwiedersehen, Tschüss! Többé nincs hatalmatok felettem – ordítottam, vagy lehet, csak gondoltam, de azt véresen komolyan. Mindegy is, akkorra már, mint két szellem, lézengtek a szobákban. Összerezzen

Érzem a levegőben a zizegését, a nyugtalanságát, rám is átragad. Régen is így volt, de most tudom, tartanom kell magam. Folyamatosan járnak az ujjai és beszél. Arról az estéről beszél, elmondja az egészet. Nézem, ahogy kiveszi a párizsit a hűtőből és egy szelet kenyérre rakja, úgy eszi. Ugyanígy csinálta gyerekként is, mikor éjszaka kijárt zugenni. Közben folyamatosan jár a szája, a hülye csoporttársairól beszél, és Emmáról, nekem meg sajog a fejem a kialvatlanságtól. Csak