top of page

Tóth-Bertók Eszter: Hazafelé

nov. 18.
4 perc olvasás
Megnézem, mennyi az idő, de mire elkezdeném kiszámolni, hány percem van a vezetésig, elfelejtem, mert meglátok egy nőt, aki pont úgy néz ki, mint én. Mintha ott állnék három méterre magamtól.

 

Fél órával a munkaidő vége előtt elindulok hazafelé, elkéredzkedtem a főnökömtől. Indoklás nélkül is elengedett volna, de azért elmondtam neki, hogy azért kéne az a fél óra, mert akkor még épp haza tudok ugrani, hogy lerakjam a céges laptopot, mielőtt mennék vezetni Zuglóba, és nem is a cipekedés a gond, hanem a Népliget meg a Kőbányai út, múltkor egy csajt csak azért nem raboltak ki, mert elkezdte üvölteni, hogy a Rossmannban vette a nyakláncát ezerkétszáz forintért, és erre mindenki odanézett, szóval arra nem szívesen villamosoznék laptoptáskával. Jó, persze, nyugodtan, mondta, én meg folytattam, hogy a piros metrón és a kettes villamoson nem idegeskedem, azokon még le is szoktam ülni, ha sok a hely, de az egyesen mindig történik valami, mire ő megismételte, hogy jó, persze, nyugodtan, aztán ment a dolgára.

 

Rögtön arra gondoltam, hogy biztos azt hiszi, lógni akarok. Minek kellett jönni a Népligettel, meg azzal, hogy leülök-e a metrón? Volt erről egy cikk, nemrég olvastam. Ha valaki túl részletesen beszél, ahelyett, hogy kimondaná egyenesen, mi van, hazudik. Lehet, hogy ő is olvasta és azon gondolkozik, hová mehetek, ha nem vezetni, és miért nem mondtam igazat. Megbízhatatlannak tart. Sőt, arra gondol, hogy nem is csak megbízhatatlan vagyok, hanem valami sokkal rosszabb.

 

Mire felszállok a piros metróra, fejben már ki is rúgtak. Egészen addig ismételgetem magamban, hogy elég lett volna annyit mondanom, hogy szeretnék hamarabb elindulni, mert autóvezetés órám lesz, hiszen autóvezetés órám lesz, amíg meg nem látom a Kossuth téri aluljáróban Teiresziasz szobrát. Azóta nézem meg rendesen, hogy az íróműhelyben, ahova hétfőnként járok, valaki írt róla egy verset. Azt írta, folyton ellopják tőle a botot. Figyelem, hátha egyszer visszakapja vagy adnak a kezébe egy másikat, mondjuk egy gumis végű járóbotot, esetleg akasztanak a karjára egy szatyrot, de semmi.

 

A Kossuth térről villamossal megyek tovább. Jön a huszonhármas. Néha erre is felszállok, de a kettes vagy a kettő B megállója közelebb van a lakásomhoz. Nem tudom, mi legyen. Megnézem, mennyi az idő, de mire elkezdeném kiszámolni, hány percem van a vezetésig, elfelejtem, mert meglátok egy nőt, aki pont úgy néz ki, mint én. Mintha ott állnék három méterre magamtól. Még laptoptáska is van a kezében. Éppen hátranézne, felém, amikor meglátja a villamost. A táskát átteszi egyik kezéből a másikba, és előbbre sétál, hogy rögtön fel tudjon szállni. Én is ezt teszem.

 

A nő előbbre megy, megkérdez egy idős férfit, szeretne-e leülni, aztán, mivel egy fejrázás a válasz, leül, háttal nekem. Én úgy három méterre tőle állok, nem is nézek körbe, hogy van-e a közelemben szabad ülőhely, megkapaszkodom, a laptoptáskát a lábaim közé, a földre teszem. A nő elővesz egy könyvet. Nem látom, mi az, csak hogy vörösek a körmei. Jól áll neki. Lehet, nekem is ki kéne próbálnom. Lapozáskor mindig megigazítja a haját. Én is megigazítom az enyémet, és azon gondolkodom, vajon őt is a halálba idegesíti-e, hogy ilyen vékonyszálú haja van.

 

Vajon ő is csak olyan sampont vesz, amire olyanok vannak írva, hogy volume, extra volume, optical volume, weak hair? Ő is kétnaponta megmossa, és van, hogy pár órával hajmosás után belenéz a tükörbe és azt mondja, faszom, aztán felköti a picsába? Neki is sárgulnak a fogai a cigarettától, de nem tud ellene mit tenni, mert képtelen leszokni és allergiás a fluoridos fogkrémre? Van pollenallergiája? És ételintoleranciája? Azért eszik néha lasagnét jó sok sajttal, és utána tele van kiütéssel? Szeret enni? Nehezen hízik, de evés után mindig megnézi, mekkora a hasa? Szokott főzni? Ő is csinál két-három hetente húslevest?

 

Feláll, előre sétál a vezető mögé. Akkor a Haller utcánál száll le, ahol én. Előre megyek, de egy ajtóval hátrébb szállok le, követem. Szépen sétál. Ezen még sosem gondolkoztam, de szerintem erre mondják, hogy kecses. Oda-vissza cserélgeti a kezeiben a laptoptáskát. Én is ezt csinálom, ilyenkor általában eszembe jut, hogy otthon majd lemérem a laptopot, mert kurva nehéz, de még sose tettem meg. Megáll, zsebkendőt vesz elő a zsebéből, leteszi a táskát, kifújja az orrát. Én is megállok, nézem a hátát, a két könyökét, az összegyűrt zsebkendőt, ahogy visszateszi a zsebébe. Én mindig összehajtogatom a használt zsebkendőket, szabályos négyzet alakúra.

 

Vajon neki is bűntudata van, amiért papírzsebkendőt használ, amit csak úgy eldob, és nem ruhazsebkendőt, amit ezerszer is kimoshat? Vagy rosszul van a ruhazsebkendőtől, ezért újrahasznosított Zewát vesz, és pár használat után bedobja a komposztálóba az erkélyen? Vagy leszarja?

 

Biztos, hogy nem komposztál, vagy, ha fog is, egyelőre csak ott áll a komposztáló használaton kívül a nappalijában. És akkor sem izgatja magát, ha papírzacskóban viszi haza a kiflit a Sparból. És van, hogy nejlonzacskóba rakja át, hogy ne száradjon ki és ne legyen kőkemény másnap reggelre. És nincs lelkiismeretfurdalása, ha a papírzacskót véletlenül kidobja a kommunálisba.

 

A nő befordul az utcán, amelyiken nekem is be kell, már szorosan mögötte haladok, a ház felé tartunk, ahol lakom. Nézem a haját, hogy milyen szép színe van, és bár vékonyszálú, nem is olyan kevés, és arra gondolok, meg kellene szólítanom. Mondhatnám neki azt, hogy tetszik a haja. Ő rám nézhetne, mondhatná, hogy köszönöm, meg, hogy neki is tetszik az enyém. Aztán megkérdezhetném, hogy igazából ő is több hajat szeretne-e ennél. Meg, hogy komposztál-e az erkélyen. Hogy vannak-e helyek a városban, amerre fél villamosozni, hogy él-e még az apja, hogy álmodik-e rendszeresen a volt férjével, hogy mondogatja-e magában, mielőtt bemegy a dohányboltba, szia, egy rózsaszín Davidoffot kérek, hogy jár-e még autóvezetés órákra úgy is, hogy már megvan a jogosítványa. És ő mondhatná azt, hogy nem.

 

Megyek utána a házig. Az épület oldalánál megállít az az öregasszony a szomszédból, akivel a liftnél és a kenyérboltban szoktam összefutni, megkérdezi, mennyi az idő. Megmondom neki, hogy egy perccel múlt négy. Megköszöni, én meg kiszámolom, hogy huszonkilenc percem van, hogy odaérjek vezetni. Gyorsítok a lépteimen, a tekintetemmel a nőt keresem, de nem látom sehol. Már az ajtóban állok, kulccsal a kezemben, amikor észreveszem, hogy nincsen nálam laptoptáska. Megfordulok, kifújom az orrom, összegyűröm a zsebkendőt, és elindulok vezetni.

 


Megjelent november 18-án a szifonline 2026/47-es lapszámában. A szerző életrajza és további publikációi fent, a nevére kattintva érhetők el.

 

 
 

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
Pásztor Andrea: Küszöb

regényrészlet Idegesnek tűnt, emiatt én is az voltam. A mellkasára tette a kezemet. Aztán kicsit odébb húzta a tenyerem. Meglepett, hogy a szüleim nem kérdezték, hova megyek, amikor Orsi bulijába in

 
 

IMPRESSZUM

© szifonline

Felelős szerkesztő: Szép V. Árnika

  • White Facebook Icon
  • White Instagram Icon

líraszerkesztő: Szép V. Árnika

prózaszerkesztő: Borcsa Imola

a weboldal grafikái Veréb Csilla munkái

bottom of page