MERÜLJ EL A SZIFONOKBAN!

hiszek egy hullámzó megváltásban / hiszek a perisztaltikában jónás véletlen egybeesése kicsúszott kezéből a bögre de nem tört össze koppant az ébredés és az első kávé közti szűk résben cukor helyett véletlenül sót és kezdhette elölről mikor végre úgy érezte minden meder a megszokott vizeket tereli a megszokott módon a megszokott irányba megtörtént hogy jónás lenyelte véletlenül a bálnát először próbálta felköhögni öklendezve könnyezett de hiába az már csak lefele és mit

Nem szabad elfelejtened: / csak átutazóban vagy. Kihallgatás Nem tetszik itt neked. Tüsszögsz a súlyos drapéria porától, az elsötétítésben nem hiszel, neked nincsenek titkaid, áttetszővé válsz a vetítő fényénél. Kerülöd a végleteket, a „kegyetlent” le sem tudod írni, altruizmusból vállaltad a darázscsípést. Egyik szemed a termet kutatja, a másik az ablak mögötti világot. Nem szabad elfelejtened: csak átutazóban vagy. Fészer A ketrec még csak kics

Kikötőink, / a fagyizók, földszinti üzletek sorra bezártak Eszkaton Kopár magaslaton ér az utolsó nap. A völgyben már tombolnak a fák, haragjuk égre lobban, ítéletre készen. Otthonaim is lehettek volna a kiöntött városok. A háztetők hullámot vetnek, majd felfeslik a táj. Vibráló árkádsor, szőlőlugasok, végül a tengerpart üdvösségen túli nyugalma. A fövenyen szétdobált kerti bútorok. Lampionhold kel, gyulladnak égi fényfüzérek, csak épp a vendégsereg nincs sehol. Talán kés

a döglött oroszlán vagy a rézsarkantyú Megnéztük, amiről azt mondták, érdemes. Szép kastély, szép múzeum, még szebb főtér, és a helyi bazilika, a tetején bronzangyallal. Megnéztük, amiről azt mondták, érdemes. Ahol nem ismerhet ránk senki, otthon éreztük magunkat. A városnézés után borozni akartunk, ahogy a helyiek, a gyümölcspiac melletti utcában találtunk egy alkalmas helyet. A pincér rám mosolygott, a többiek nevettek rajtam, ahogy a helyiek nyelvén próbáltam rendelni

Hátán lecsúszik a textil Riadt őzre emlékeztet a kislány tekintete, ahogy igazgatja magán a törülközőt. Virágos fürdőruhájából így is kilátszódnak a hurkái. Hátán lecsúszik a textil, kihúzza magát, azt kívánva, bárcsak ránézne valaki. Gömbölyű vállára tenném a kezem, és a fülébe súgnám, elmúlik a sírás a mérleg fölött, új arcot ölt majd a szégyenérzet, és sokáig nem örülhetsz új formádnak, mert a szépség szaga vonzza őket, pillantásuk érdes nyelvként simít majd végig, lehor

suttog a levelekhez Házat veszel, felújítandót, ismerőstől hallasz róla, jó lesz befektetésnek, átalakítod úgy, ahogy az embereknek szerinted élniük kellene, a kertet lebetonoztatod, csak a csenevész fügefát hagyod meg a bejárat mellett, a kőművestől hallasz először a nőről, később te is látod, áll a kerítésnél, hosszan nézi a fügefát, elkergeted, mint egy kóbor macskát, visszajön, suttog a levelekhez, megborzongsz, mikor kérdezi, kiáshatja-e, mondasz egy árat, néz rád álla

Végül mindig híd jön Negyedikben hittanórán megnéztük A Passiót. Jézus szenvedése nem érdekelt, a Sátán miatt rémeket álmodtam. Nem komfortos ez a test, minden tagja húz lefelé. A mélyből csak az erősek és a gonoszak tudnak feljönni. Mindig jó, elég jó akartam lenni. Csodálom, megvetem, megvetem, csodálom a lányokat, kik hipnotizálják, akitől valamit akarnak. Bementem apám szobájába, húsvét volt, éjfél, az M1 fénye a háttérben. Valami ártatlan kérdés miatt indultam, hallott

A köldöknél sokáig időztek Először körbejártak, mértek, rajzoltak minden oldalról. Feljegyzéseket vezettek a légzésről, táblázatokba szedték a kibocsátott hő fluktuációját, hegyes tűvel fúrtak le a mélybe. Könnyen szaladt a vas a húson át, egészen a csontig. Minden rétegből mintát vettek, alaposan kielemezték. Leszivattyúzták a nyálat, és az orrot feltöltötték a kinyert folyadékkal. A hajszálakat először szálanként tépték ki, később villanyborotvával kopasztották. A felszab

bokáig letolja két és fél autóbusznyi / ámbráscet-jelmezét ahonnan jövünk nincs már az a hely ettől még utazhatnánk valódi földeknek fájó valódi síneken nem nyomdahibákon csúszkáló vonatnyomaton a félfamentes űrben parabolánk bliccel egy parabolán ez se mozdony hanem egy cet nem egy cet egy cet utánzása nem egy cet utánzása egy alfahím utánzása nem egy alfahím utánzása egy kissrác utánzása ki szőke és másfél mázsa zsírja áthatolhatatlan alulról töri a jeget ultrahang-állomá

anyukám végre ellazulhat anyukám elromlott ki kell horgászni a ködből jobb belátásra mosni magas nyomáson akármit gondol őnagysága jogában áll a napnak csontomig járni át jogában áll a víznek arktisztól antarktiszig érő ölelésbe vonni jogomban áll kimászni a fényre és bőgni kiszáradásig beszerveztük a tántikat kötésük felett mustrálják anyukámat szabályos-e a kihordásom nincs-e elsumákolva a télikertben tartjuk a születést grillfüstre gyűlik a kerület egytől tízes skálá

azonos távolságra veri / a szögeket / a pajta deszkáiba anya a varrodák itt vidéken régen lehúzták a rolót. a poros polcokon a gyűszűk mint felespoharak sorakoznak. anya gyűszűbe hányja apa máját a padlón. letekeredett cérnák között kutatnak ujjai. a kanapé alatti résből a varrás mentén felszakad a levegő. anya görnyedve szedeget varrótűket a szőnyegszálak közül. mindig vigyáz, hogy csak az egyik tenyerébe álljanak bele. apa azonos távolságra veri a szögeket a paj

Egyedül él, mondta, nem kacsintott. Új évkezdet Jézussal Éjfélkor együtt énekeltük a Himnuszt, szép szokás ez, szerettem volna fogni a kezét, nézni a szemét, ahogy nevető, barna és kegyelmes. Nem tudom, miért választott ki arra az estére, kérdezett, válaszolt asszonykérdéseimre, szájívére rálógott bajuszát igazgatta. Megrémültem, egész éjjel csókoltam volna, amikor épp nem filozofáltunk. Egyedül él, mondta, nem kacsintott. Kezemet tördelve magyaráztam magamnak, ez nem

cigiszünet volt / a menzán Erzsike, aki egy oldal szalonna tetején lóbálta a lábát, mert épp cigiszünet volt a menzán, arra gondolt, milyen jó lenne eltűnni ebben a zsíros puhaságban, és észrevétlen süllyedni kezdett a fehér világban. Testének minden moccanása nyomokat hagyott a lágy szövetben, minden mozdulatával hajlékot épített. Két nap múlva átderengett a reggeli fény a remegő ablakkereten. Erzsike hat napon át dörgölőzött, riszált és csapkodott, rúgott és billegett

Hallom, hogy üvölt elhagyatottságában az óceán. Átkeretezés Hová tevé boldogtalan fiait? Vörösmarty Mihály: Előszó Hallom, hogy üvölt elhagyatottságában az óceán. Ránézek az algás lépcsőről, összerándulunk, és nincs közünk egymáshoz. Szárnyak kopognak a maradásra alkalmatlan kikötő oldalán. Születés helyett tél van és csend. Ezért késnek nálunk az anyák, mert szállnak el az angyalok a családtól. A korán érkezettek. Bár felsírnak, csak egy órát élnek. Összerándulok minde

zavar a páratlan prímszámok figyelmetlensége Maradnak Városligeti léggömbnek képzelt bogarak szállnak a szememre. Heges házfalak tűzlépcsői szöknek optikai kábeleken, mentik az időt, a párhuzamos utcák kereszteződéseit, a digitalizált atomvillanásokat, a vérben oldható lőpor illatát, egyszóval a lélek dióbelét. Biogondolatok izzanak a kipufogó füstben, s átparázslanak velünk a fatörzseken. Tereléstől vajúdásig Ereidre rakódnak az előgyártott mészporos stukkók, tartásod

A zöldségeshez megyek panaszt tenni Szeletelem. Megfogadtam, nem fogom. Hogy az almát mindig csak harapni, először a legpirosabb részt, aztán a zöldebbet, a sárgás részeket utoljára. Harapásom nyomot hagy, ropog a hús. Az almát egyenlő gerezdekre vágom, elosztom a napjaim, a teendőim éles vonallal nehogy egymáshoz érjenek. Minél több fér bele a dobozba, annál büszkébb vagyok. Nézd, ez is belefért. Egyre vékonyabbra vágom már nem napszakokra hanem órákra, félórákra, tízperce

2 x 2 = 4 Szétrobban ha megpróbálom elgondolni Istent, begörcsöl és szétrobban az agyam ezért más nevekkel helyettesítem, olyanokkal mint: simogatás, szeretet, halál, reggeli harmat, barna lóügetés, 2 x 2 = 4 így is szétrobban, de a robbanás utáni fényben, a könnyűléptű árnyak között, Téged látlak közeledni Közeledés hatalmas követ találtam a folyóparton, felcipeltem lakásomba, fürdőkádban megtisztítottam, rongyok között megszárítgattam, majd farönkre helyeztem si

én isteni parancsot soha meg nem tagadtam elképzellek alsónadrágban elhasznált gumi apró pocakod szégyenlősen domborodik feláll rajta néhány szőrszál félsz elfogyott a tiszta ruhád kitámolyogsz a hallba hozzátartozóval telefonálni ez nem zsúr ilyenkor már nincs ki-be járkálás kicsikém ripakodik rád az ápoló este fél 9-kor és úgy méreget mintha sutyiban elfbarozni indultál volna a lenti wc-be elképzellek ahogy lépcsőzni tanulsz a gyógytornásszal két órával később jött

emlékszagú molyok őrzik / a ki nem mondott nevet. Unicum-liturgia Nekem az, hogy polc, egy bizonyos polcot jelent, nem mást és nem másmilyent, mint egy kékre zománcolt porcelánt a fürdőszobai csap fölött, mely méltóságteljesen lóg, gyönyörű vízszintben. Egyszer apám úgy berúgott, mint az albán szamár. Akkor így képzeltem el a Délvidék mámoros pillanatait. Továbbá: Unicum, bor, sör, skiccelt freskó. A sorrend szinte mindegy. De csak szinte. Mert a magunkfajták – mint kider

Túl sokáig volt a bordák mögött Fényre száradó Ha összeragasztanál, először illeszd össze a lecsiszolt darabokat, mint aki az apróra tört fakérgekkel játszik. Eldöntheted, hogy minden szilánkot a helyére ragasztasz, vagy hagysz köztük egy rést. Egy odú a fa közepén. A ragasztó vonalát fesd le aranyszínű festékkel, a hiányzó rész körvonalát a legvastagabban, majd tedd ki a kertbe száradni. Ha megdermedt a festék, szórhatsz napraforgómagot az indulásra kész madaraknak, hátha