Laurer Péter: Szobor

az idő a test / fényét lassan átszínezte

Emlékszel, vettünk

egy szobrot, emberalakút,

műkő volt, de élethű –

a kert végébe tettük,

maradjon nekünk

és a madaraknak.

Kezdetben minden nap

lejártunk hozzá,

megérintettük;

az öröm, mennyire

hasonlít. Először

zöld fű nőtt körötte,

majd hullottak rá

barna levelek,

megtisztelték madaraink,

aztán az idő a test

fényét lassan átszínezte,

megült a kő szemcsés redőiben.

Egy nap hűlt helyét

találtuk.

Szerintem ellopták.

Szerinted hazament.

Megjelent november 4-én a szifonline 2026/45-es lapszámában. A szerző életrajza és további publikációi fent, a nevére kattintva érhetők el.