MERÜLJ EL A SZIFONOKBAN!

Öcsi próbált nem-gondolni a füleire, de a fülei (nagyon nehezen viselték, ha éppen valaki nem figyel rájuk) csak egyre jobban vörösödtek és vörösödtek. Pedig higgyetek nekem, Öcsi nagy mestere volt a nem-gondolásnak. Az alábbiakban Majláth Ákos „Placcs, zsupsz” című meséjét olvashatják, valamint meghallgathatják a meséből készült hangjátékot, amelyet Majláth Luca Sára rendezett. A hangjáték megjelent a Mária Rádió, valamint a debreceni Campus Rádió frekvenciáin. A mese és a

Flóra kicsit megszeppent, hogy most mi lesz. De anya kezébe nyomta a fakanalat, s hozzá is láttak a békesüti elkészítéséhez. Mire kopogtak az ajtón, édes süteményillat áradt a konyhából. Flóra még egy rajzot is készített, s szavak helyett Dóri markába nyomta. Flóra látszólag épp olyan kislány volt, mint a többi majdnem hatéves. Szerette a ketchupot, a palacsintát, a hercegnős történeteket, a lovacskákat. Sosem aludt bele az esti mesébe, megannyi kérdésre kellett megválaszol

Aztán susogni kezdtek a vízmű körüli bokrok és fák. Először a szomszéd házak macskái és kutyái érkeztek meg, csupa foltos, tarka összevisszaság. Kisvártatva a közeli erdőből osont elő három róka. Utánuk halkan röfögve két vaddisznó bújt be a kerítés résein. A város felett a hegyen, a girbegurba járdák és díszes házak között áll egy ódon vízmű. Olyan régi, hogy senki sem emlékszik, mióta fodrozódik medencéiben a víz, amit a város lakói zubogtatnak mindennap a fogkeféjükre va

A nyári éjszakákban mindig megvan a túlélés ígérete, hiszen a késői naplemente, a ciripelő tücskök, a fesztiváloktól dübörgő domboldalak visszhangja mind tartják a lelket a környéken rekedtekben: megmaradt a nyüzsgés, itt van, csak keresi a városon kívüli csendet, amit felverhet magának. 1. János látótávolságon belül az egyetlen szomorúfűz volt a Duna partján. Már facsemete korában csodálta a folyó sokarcúságát, ahogy Budapest fényeit ugyanolyan méltósággal vetíti ki, min

Ambrózia makkot szed a makkfáról. Beleteszi egy kosárba. Ürömlevél fejszét szegez a tölgyfának. Belevág egy szívrepesztőt. A tölgy felrikolt, kérge alól kicsúszkál az élet. Ürömlevél nem hallja. Felkerekedik az arcán egy mosoly, megannyi ideje az első. Hazaviszi a törzset. Ambrózia gödröket ás a dimbecskén. Az egyik szigeten dimbecske, most ér Ambrózia a tetejére. Előtte makkfa. A másik szigeten dombocska, most jut Ürömlevél a csúcsára. Előtte tölgyfa. – Ürömlevél! – köszön

Hecsedli Kiskacsó pofiján sárga pír ütött ki, nagy levegőt vett, és már mondta volna, hogy… De nem mondta. Kifújta a levegőt. Rendben. Sár van, papucs nincs. Akkor megmosakszik. Elcuppogott a fürdőszobába. Fintorogva nyugtázta, hogy a fürdőszobában is erdő van. Csupakék.Mosakodni attól még lehet. Térdigföld lábával átlépte a küszöböt. És átbukfencezett egy őzön. Vagy szarvason. Hecsedli Kiskacsó arra ébredt, hogy egy erdő van a szobájában. Az erdő kék volt, Hecsedli Kiskacs

A csilpcsalpfüzike / egy kicsit csélcsap: / ugrál oda-ide, // amerre a szél csap. / Elég kicsike, / de az egója szép nagy, // amikor a párját fűzi be. A csörgő Láttam apával egy érdekeset… Egy facsemetét, amin egy szarka, csörgött: mintha a fagyerek rázta volna ágkezével a csörgőjét. De sajna gyorsan elrepült, a fácska meg ott maradt, és elszállt csörgőjét siratta, azt a fekete-fehér tollasat, egész kis tócsa gyűlt össze alatta, az élet néha elég vacak. A papírsárkány

A magány ezüstfényű pókhálókat lehelt a házikó sarkaiba, finom porral hintette be a roskadozó könyvespolcokat és az ablakban leskelődő mindentlátó teleszkópot. Hosszú, fekete csövéről egy tenyér alakú porfolt hiányzott csupán, ott, ahol Samu bácsi megragadta, valahányszor belenézett. – Hujujuj! – dörmögte izgatottan Samu bácsi. – Érik a csillagom! Aztán kissé remegő kézzel előhúzta az égig érő, indigókékre mázolt ezerfokú létráját a spejzből, kihajtogatta, nekitámasztotta a

Mikor pislog, egy pillanatra / mindig máshova kerül. / Ezer helyen van egyszerre, / világok közt háborog, / ezer dologba néz bele, / el is fárad hamar. // De álmában csak egy helyen jár, / mindig ugyanott. Tükörfalú / szobában kapirgálja / magát a tapétát. Németh Gábor Dávid 1994-ben született Budapesten. Költő, kritikus. Első verskötete Banán és kutya címmel jelent meg a FISZ gondozásában, 2017-ben. Cókmókszedő Mintás szeretne lenni, hogy elnézzék. Mindent magára szed

A trolltündér felugrott a levegőbe, majd hirtelen ugrott egyet és a fenekére ült. Apró lábaival elkezdett tapsolni, kezeivel a hasát csapkodta, és egy furcsa, idegen nyelven kiabált. Aztán ismét felugrott, és kétszer tapsolt. Ebben a pillanatban akkora súly nehezedett Timót hátára, amekkorát még sosem érzett. Megpróbált hátrapillantani, ám elvesztette az egyensúlyát, és az oldalára esett. Ott volt a hátán egy óriási csigaház. Hát ez nem lesz könnyű! Nem tudnál valami mást kit

Részletek a Csimota Kiadónál 2018 novemberében megjelenő Együtt a Pörkeföldre című kötetből. Most Bocskojánon volt a sor: kőszerű, lemezes bőre izzani kezdett a dühtől, szeme elhomályosodott, félő volt, hogy lángra kap mögötte a bunker parafa-hangtompítója. Zazil aggodalmasan nézte a jéggé dermedt Tivonult és a pöfékelő, széjjelfeszülő Bocskojánt: a találmányoknak egyáltalán nem tesz jót ez a váratlan hőingadozás, de inkább csöndben maradt, nehogy rontson a helyzeten. Bocskoj

Részlet a Lámpaoltó Pöttyös néni című meseregényből Jesszus, ilyen későre jár, mindjárt esteledik, és még nem ment le a nap! Egy, kettő, három ˗ számol Pöttyös néni. A felhőjük útra készen pöfög a Füvészkert pálmaháza felett, aztán sisteregve eltűnik utasaival az égen. Szeptember van, mindjárt itt az ősz, egyre korábban sötétedik. Mire hazaérnek, lemegy a nap, és kormos, fekete függöny lóg a házakon. Pont itt az idő, hogy lámpaoltó, hegyes orrú, örökmozgó Pöttyös néni lekatti

Még ilyen is volt egyszer, két rózsaszín banán. Egyszer minden volt, sárga metrószerelvények égen lógása, lihegő padlovak zebracsíkozása, minden volt egyszer, mondom, minden volt egyszer, még egyszer nem mondom el. (...) egyszer volt minden, egyszer minden volt, mondom, két rózsaszín banán, egyszer volt hol, hol nem. Ayhan Gökhan 1986-ban született, jelenleg Zuglóban él. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar szakán végzett. Házas és katolikus. Ír verset, cikkeket és mesét.

Kollár Árpádot Gesztelyi Hermina kérdezte A mese jó, nagyon jó, egyszerre nagyon könnyű és nagyon nehéz. Kezdetben könnyű, aztán nehéz. Ez benne a jó. Nagyon jó mesét, vagyis történetet írni, mondani. Írni jobb. A mese jutalomjáték. A vers öncsonkítás. Normális ember az előbbit választja. Egy ideig véletlenül egészen normális voltam. (Bach Máté felvétele) Gesztelyi Hermina: Legújabb köteted A Völgy, írta Tárkony címmel jelent meg az idei könyvhétre. Így a második gyerekköny

Kollár Árpád: A Völgy, írta Tárkony, Csimota Kiadó, Budapest, 2016 A szerző-főszereplő Tárkony azáltal válik nem mindennapi hőssé, hogy mindvégig meglehetősen mindennapi figura marad, olyan értelemben, hogy nem hasonlítható egyetlen klasszikus mesehőshöz sem. A nemköltő költő oximoron afféle állandó eposzi jelzőként kíséri Tárkony nevét minden történet elején, ezzel is kiemelve azt a tulajdonságát, amely mind közül – hogy félős, nyafogós és meglehetősen sértődékeny – a legfon

Elekes Dóra: Dettikéről és más istenekről, Csimota Könyvkiadó, Budapest, 2016. A kötet másik központi témája a barátság: egyrészt a magányos Dettike és teremetett barátja, Balambér kapcsolatáról szól, majd Balambér megküzd a valódi kislány képében jelentkező konkurenciával. A probléma remek megoldása megadja a történet végén szükséges feloldást, sőt, magában rejti a folytatás lehetőségét. Ugyanakkor az is felmerülhet az olvasóban, hogy vajon lepasszolhatja-e az ember a legjob

Elekes Dóra: Dettikéről és más istenekről, Csimota Könyvkiadó, Budapest, 2016. A mindennapos viták rendrakásról, házi feladatról és koszos ruhákról nevetségesnek és jelentéktelennek tűnnek Balambér és Dettike mágikus kalandjai mellett. Az értetlenség érdekes módon a történet több szintjén is megjelenik: a képzeletbeli barát és Dettike között, a kislány és a szülők között, oda-vissza. Tulajdonképpen a különböző nézőpontok súrlódásáról van szó, mivel más-más szemszögből más-más

Részlet a Budapesti történetek című készülő könyvből Amália a szemét dörzsöli, hirtelen az hiszi, álmodik: - Nem látom az óvodát! Egy gödör. Hullámzik és örvénylik benne az esővíz. Az óvoda szőrén-szálán eltűnt. Elfújta egy viharfelhő. Kanyargós, jeges szél szájába röpült. Vagy átrepítette a tetejét a lezúduló eső, a falak ügettek utána, csakis ez történhetett. Másképp itt lenne a romlott lift és a lépcsőház, a Dadus, a többi gyerek. Na meg a szakadt zászló sincs sehol. A gye

Takács Mari illusztrátort Herczeg-Szép Szilvia kérdezte Vagy úgy is mondhatnám, hogy építettem egy virtuális játszóteret, ahol mindenki megtalálja a kedvenc „mászókáját”, „csúszdáját”, „hintáját” korhatár nélkül. A kisebbeknek szóló könyvekben, lapozókban is – még ha csak egy rövid részlet erejéig – mindig igyekszem ezt a játszóteret felépíteni. Ha pedig meg tudok mosolyogtatni egy felnőtt olvasót, miközben együtt lapozza a könyvemet a kisfiával vagy a kislányával, akkor én e

Jó napot, én egy könyv vagyok. Barna borítóm, arany gerincem és ötszáz sárga lapom van. Korábban családi ereklyeként vándoroltam egyik család polcáról a másikra, most pedig itt heverek egy nagyon sötét, poros helyen, ki tudja mióta. Büki Regina 2004. november 21-én született Budapesten. Jelenleg a Szabó Magda Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola tanulója. Első, Szinibiniről álmodom című meséjét több díjjal is jutalmazták. Az írás mellett kedvenc időtöltése az olvasás. A