Ambrózia makkot szed a makkfáról. Beleteszi egy kosárba. Ürömlevél fejszét szegez a tölgyfának. Belevág egy szívrepesztőt. A tölgy felrikolt, kérge alól kicsúszkál az élet. Ürömlevél nem hallja. Felkerekedik az arcán egy mosoly, megannyi ideje az első. Hazaviszi a törzset. Ambrózia gödröket ás a dimbecskén.

Az egyik szigeten dimbecske, most ér Ambrózia a tetejére. Előtte makkfa. A másik szigeten dombocska, most jut Ürömlevél a csúcsára. Előtte tölgyfa. – Ürömlevél! – köszön Ambrózia. – Hömpf – füstölög Ürömlevél. Kétballábbal kelt. Nála nem süt a nap. Ambrózia ráhagyja. – Jó munkát! – kiáltja még. – Möhömpf – gőzölög Ürömlevél. Ami azt is jelentheti, hogy „jó munkát”. Meg azt is, hogy „möhömpf”. Ambrózia makkot szed a makkfáról. Beleteszi egy kosárba. Ürömlevél fejszét szegez a tölgyfának. Belevág egy szívrepesztőt. A tölgy felrikolt, kérge alól kicsúszkál az élet. Ürömlevél nem hallja. Felkerekedik az arcán egy mosoly, megannyi ideje az első. Hazaviszi a törzset. Ambrózia gödröket ás a dimbecskén. Ürömlevél napokig otthon marad. Odabent fűrészfog csattog, rá kalapácsfej bólint. Óránként jajkiáltás száll és csurig telt szemeteszsákokat hajít ki egy kékre kalapált kéz. Ambrózia makkot ültet a gödrökbe. Ürömlevél egy hétre rá kijön. Arcán űrsötét büszkeség. Csónakot vonszol kötélen, a sziget-ről a tengerbe löki. Belehuppan. – Zsupsz – ennyit mond. – Ürömlevél! – búcsúzik Ambrózia. Csordultig van balsejtelemmel, de nem szól többet. Int Ürömlevélnek. Megöntözi ültetvényét.

Az első évben az Ürömlevél nélküli sziget dombocskástól, telizsákostól eltűnik. „Zsupsz” – még ennyit se mond. A helyén olajos tenger morajlik. Ambrózia fejet csóvál. Vizet locsol, napot szór ültetvényére. Leveles kobakok, ágbogas ka-rok tápászkodnak elő a dimbecskén.

Ürömlevél ismeretlen sziget előtt hányódik. Zord hullám támad. A csónak felcsattan a záto-nyon. Deszkák darabokban, szegek szerteszét. Ürömlevél vízbe csobban, partra úszik. A part közepén völgy. A völgy közepén fa. Ürömle-vél fejszét ragad. Viszi a döntött fát. Új csónakot fabrikál. Zöldre ütögeti kezét.

Új csónakján ezt is magára hagyja. A sziget zátonyostól, völgyestől: zsupsz. A helyén bezinszagos ár zúg.

A tizedik évben Ürömlevél hajótörik a tizedik szigeten. Odaútját, mint az űr, csipkézik ten-gerek. Felkenik a part szikláira a kilencedik csónakot. Ürömlevél feltápászkodik; fejszéje csikorog a kavicsos fövenyen.

Ambrózia utoljára öntözi fáit. Ezután elboldogulnak. Vízért a földhöz járulnak, csóváért a naphoz. Ambrózia makklombok hűs árnyékába fészkel.

A sokadik évben Ürömlevél temérdek kétségbe esik. A láthatár mind a négy sarkán tengerek zörögnek olajosan. Maradék csónakja körül sötétre cserzett örvények marakodnak. Nem süt semmi. Ürömlevél bőre fagyos. Zsupsz, ott egy sziget. Talaján égmagas erdő. Ürömlevél lilára lapított kezével evez. Reme-gő lábbal kiszáll. – Ürömlevél! – köszön valaki.