MERÜLJ EL A SZIFONOKBAN!

Teljesen ártalmatlan, amatőr előadás volt egy színházi fesztiválon, ott látott meg. Utána meghívott egy italra, a szemközti kávéházba. Fogalmam sem volt, mit látott bennem. Olyan zavarban voltam, hogy összeszorult a torkom, és egész este csak krákogtam. Délután ötkor beülök a Pipacsba. Két órát engedek meg magamnak. Mindig. Általában sétálok előtte a körúton, megnézem a kirakatokat, a kirakatokban magamat, aztán becsüccsenek a kávéházba, a színházzal szemben. Ez a Pipacs. K

regényrészlet

részlet Valahogy köze van ennek ahhoz, hogy sohasem tudott olyan vérmesen forradalmár lenni, mint a barátai, régi ismerősök közt mindig visszafogottan jelezte a különvéleményét, mintha baloldaliságával nem akarta volna bántani azokat, akik igazán hisznek valamilyen rendes ostobaságban, vagy meg tudnak részegülni a nemzet szótól és a dicső múlt felemlegetésétől. Sohasem előre állítja be őket, csak akkor, ha kinyomta az előzőt. A másodikat húsz perccel későbbre. Az azt követő

Amíg helyet keresek az érkezési csarnokban, azon tűnődöm, hogy hívják Anna szüleit. Két éve vagyunk együtt, még egyszer sem találkoztam velük. Ismerem az arcukat, annyiszor láttam a profilképüket, hogy a Jóisten is beleunhatott a számolásba. De hogy hívják őket? „Anyád szerint már menekültnek számítok?” Számíthatnék annak: nem lenne rossz belépő két év után. Talán még a régi melóm is megbocsátaná. Bár azt csak később kéne neki beadagolni, először jegyezze meg a nevem. A k

azt hogy minden talalkozas semmilyen nem csinalunk semmit a beszelgetesek is csak ures fecsegesek Józanodás ‒ Eltűnt ‒ mondja Mar. ‒ Ki? ‒ böfögi Bél. Alkoholszagú a lehelete. Ketten ülnek az asztalnál, körülöttük részeg testek. Egyesek horkolnak, mások ébren nyögnek. Néhányan csendesek. A kocsmában csaknem teljes sötétség honol. Egy ismeretlen forrású fény ad némi derengést, amelyben kivehetőek a tárgyak körvonalai. − A kocsmáros. − Ki? − Aki töltött ne

Az apja akkoriban éjjelente a fülembe duruzsolt, ne is álmodjak róla, sose fogom megtudni a titkát. Erősen hozzábújtam, ő átölelt, az apja érintését éreztem a bőrömön, a horkolása, a szemébe lógó haja, a karja, a szorítása mind az apjáé volt. Ez az apámé volt. Csak akkor használd, ha tudod, hogy kell, mondja. Bólintok. Kezébe veszi a kést, megmutatja, hogyan vágjam vele az akciós aldis csirkét. Nem szólalok meg. Az apjáról sose beszél, pedig ott van a kapcsolatunk minden pi

Nagyanyám keze a spájzban pakolászik éppen, amikor anyám szeme megpillant egy üvegvázát. Semmit sem értek. Alig lettem tizennyolc, épp hogy átléptem a rég áhított felnőttkor Kánaánt ígérő küszöbét. Bevágtam magam mögött a veranda ajtót úgy, ahogy azelőtt sosem mertem. -Nimmerwiedersehen, Tschüss! Többé nincs hatalmatok felettem – ordítottam, vagy lehet, csak gondoltam, de azt véresen komolyan. Mindegy is, akkorra már, mint két szellem, lézengtek a szobákban. Összerezzen

Érzem a levegőben a zizegését, a nyugtalanságát, rám is átragad. Régen is így volt, de most tudom, tartanom kell magam. Folyamatosan járnak az ujjai és beszél. Arról az estéről beszél, elmondja az egészet. Nézem, ahogy kiveszi a párizsit a hűtőből és egy szelet kenyérre rakja, úgy eszi. Ugyanígy csinálta gyerekként is, mikor éjszaka kijárt zugenni. Közben folyamatosan jár a szája, a hülye csoporttársairól beszél, és Emmáról, nekem meg sajog a fejem a kialvatlanságtól. Csak

Már jónéhány hete beszélgettünk, amikor András minden előjel nélkül eltűnt. Nem reagált az üzeneteimre, meg se nyitotta őket. Csak miatta tettem ki melankolikus tájképeket, egyikre sem reagált, én pedig rettegtem attól, hogy rájött, ez nem is én vagyok, pedig én vagyok, de lehet, hogy nem úgy, ahogy ő gondolja, és lehet, hogy megérezte, hogy jobban érdekelnek a csillogós harisnyák és a részeg flörtölések, mint József Attila. Nem lett volna muszáj visszaírnom arra az üzenetr

A gyár nagy volt, eszméletlenül. Tornyai szikárak, felhői nehezek, rendszere ütemre lélegző. Egy hatalmas bogárbelsőre emlékeztetett, ami mintha valami felettébb velőset emésztene, olyannyira szuszogni tetszett. A minap este is a következő volt. Hívtak, hogy menjek gyárlátogatni. Készítsem össze az okmányaim, főzzem le gyorsan a kávét, de még a hajam is fésüljem ki, ha időm éppen engedi. Egy gyárlátogatás, ugyanis, mint azt a madárhangú telefonos kisasszonytól megtudtam,

A nádas megnyílik hamaroson, s az én kóborjaim kijőnek a homályból. Őnekik viszed azt, amit küldök – mondta az Úr és gyöngéd lökdöséssel jelezte Vendelnek, hogy induljon izibe, mert idő van. Mikromesék a kivonulás lehetőségeiről 0.0 Vendel, Vendel te – rázogatta az Úr a Juhos Remete Vendel vállát. Ébredj immár, mióta szólongatlak. Indulj csak meg lefelé, haladj északkelet felé, és Mahmudiye partjáig meg sem állj. Ott a víztükörrel fordulj szembe, és az áldás kérése u

regényrészlet Mészkőpor és füstölő szaga keveredett odabent, és mindennek volt egyfajta otthonos mocskossága, de nem erre, még csak nem is a tanár szavaira emlékszem a legélénkebben, hanem egy lányra. Hiába tepertem, álltam szóba minden jöttmenttel a sorompónál, a büfében meg a KK-ban, azonnal levágták, milyen kétségbeesetten próbálok ismerkedni, és az automatás kávéjukat fújkálva csendben odébbálltak. Budapest bántó idegensége nem enyhült, inkább fokozódott, hisz alig isme

Kinyitotta a méhesház ajtaját, kihúzogatta a kaptárokat, de semmi. Végignézte az egészet, mind a három sort lentről felfelé, majd újra, és mivel nem hitt a szemének, még egyszer, harmadjára is. Részlet a Kafarnaum c. kisregényből Azon a nyáron Boroznay Virág egy reggel szokatlan dologra ébredt. A félig elhúzott sötétítő mögött vékony fák lengedeztek a nyári szellőben, de a levelek susogása mellől hiányzott valami. Felöltözött, kilépett a házból, selymes bőrét megérintette

A létravértesi középpályás előre ívelte a labdát, és a B középből – a beton lelátóról – mind a tizenhat ultra egy emberként üvöltött, amint az ellenfél fürge hetese levette az elérhetetlennek tűnő labdát, centikkel az oldalvonal mellett, és megtolta a lihegő Laci mellett. Laci a térdére támaszkodott és lihegett, a barna Sophianne kátránya pokoli köhögések útján tört fel a tüdejéből. A Báránd SE 24/25-ös szezonja talán még az előzőnél is rosszabbul indult, a megye kettő déli

Amit fontosnak tartanak az emberek a megtörtént eseményekből, az banális részlet; és ami életbevágó, azon könnyed eleganciával átsiklanak. Ezért is olyan nehéz kihámozni a valóság sarokköveit. Persze, ha a rendőrségnek lenne hozzáférése a titkosszolgálat adataihoz, akkor minden sokkal könnyebb lenne, de a városállamban nem volt cél, hogy a rendőrségnek könnyebb legyen. (részlet A lélek változatlan című regényből) Az értelmezések örök tehetetlensége – gondolta Adrián Guisc

regényrészlet Mi itt a Magyar Televízióban megpróbálunk fenntartani bizonyos civilizált viselkedési kereteket, például légyszívessel kezdjük a mondatot. De még véletlenül se gondold azt, váltott át kioktató tegezésbe, hogy te szívességet teszel bárkinek is, ha végrehajtasz egy kérést. Ez csak annyit jelent, hogy nem vagyunk végtelenül tahók. Mi így adjuk ki a parancsot. Ez egy Richter-skála szerinti tízes erősségű katasztrófa, zihálta Adamec a telefonba. Már az elakadó léle

Aztán szétestem. Volt olyan is. Nem szeretek róla beszélni, de ha így vizslatod, hát muszáj. Inkább hallgatok, az az egyszerűbb, kényelmes közöny, mint holmi fura nemet mondás. Így hordtak szét a hangyák, mindenki magának, a maga királynőjének, hátha utána homlokon csókolja őket. Egyszer csak megszülettem. És most itt vagyok. Itt is leszek még jó ideig, ha hagyod. Viseled törékeny termetem, magyarázhatatlan, buja részeim, vagy épp a bizonyos időközönként jelentkező, ámde an

Újra meg újra felszítottad a tested, reggel hatig, amíg a maradék félsz ki nem rázkódott belőle. Míg ki nem világosodott. Mert akkor megbizonyosodtál: a denevérek már hazatértek, és bevackoltak a háztömb hasadékaiba. Itt nyirkos, savanyú verejtékben hánykolódtál. Ott, egy másik ágyban, kicsordult a nyálad a futórózsák émelyítő illatától, a szaftos gombóctól, az ábránd szülte, pucér testtől. Itt felhomorodott mellkasod a lepedőről – egy újabb roham –, aztán súlyosan zuhant v

Mitteleuropa nem létezik, soha nem is létezett, a porosz nagyhatalmi törekvéseket melegítették újra egyfajta prémium kulturkampf díjcsomagként, melynek lényege annyi, hogy Németország (és a Volkswagen-konszern) neokoloniális törekvéseit támogassák. Azt nem tudom, meséltem-e, de mindenesetre az első éjszakámon egy kocsma tulajdonosnőjével keringőztem. Olyan jó hatvanas, mindenesetre a bársonyos forradalomban nemcsak a krimó, de maga a nő is fontos szerepet játszott. Furcsa a

Egyszer séta közben baljával belém karolt, a gangkorlát virágjainak rozsdás fémfonatán keresztül nézett az alattunk tátongó mélységbe, s amikor észrevette az udvar foltokban hiányos keramitburkolatát, megjegyezte, hogy az régen nem ilyen volt, a forradalomban szedték fel egy részét, hogy barikádot építsenek belőle. A Dédi lovat evett, és szerette a Putyora Imrét. Minden nap ezt ismételgette, amikor a Városház utcai ház ötödik emeleti gangján sétáltam vele tanítás után. Száz